Kedvező fejlemény lenne az Európai Unió felbomlása, állítja Roger Scruton brit filozófus a Mos Maiorum blog szerzőjének adott interjújában. A konzervatív megmondóemberként ismert egyetemi tanár szerint David Cameron kormánya nem nevezhető konzervatívnak, Orbán Viktornak pedig jobban kellene figyelnie cselekedeteinek magyarázatára.
A Horkay Hörcher Ferenc, Pócza Kálmán és más egyetemi oktatók által jegyzett politikai-eszmetörténeti blogon megjelent interjúban Scruton a brit belpolitikával kapcsolatban elmondta, David Cameron kormánya „igazából nem nevezhető konzervatívnak”. Cameron maga „rendelkezik ugyan konzervatív ösztönökkel, de a helyzet az, hogy a liberálisokkal együtt egy koalíciós kormányt kell vezetnie. A liberálisok viszont alapvetően nihilisták, akik nem hisznek semmiben. Éppen ezért Cameronnak állandó jelleggel ezzel a nihilista semmivel kell kompromisszumot kötnie” – mondja a filozófus.
Scruton meglátása szerint a mai Lordok Háza egy zavaros intézmény, amely alapvetően szocialista irányultságú, ebben a környezetben pedig bármifajta konzervatív irányzat számára nehéz az érvényesülés.
A Buckingham Egyetem Filozófia intézetének vendégtanára szerint Skócia függetlensége nem fog megvalósulni, Skócia az Egyesült Királyság része marad.
Ne avatkozzanak kívülről a magyar belügyekbe!
„Első lépésben is azt gondolom, hogy Magyarországnak is ki kell állnia Európa elé, és határozottan ki kell jelentenie: nem ti kormányoztok minket, hanem mi kormányozzuk magunkat” – ezt már hazánkkal kapcsolatban mondta Scruton, hozzátéve, hogy az EU természetesen tehet ajánlásokat, nekünk pedig összhangba kell hozni saját törvényhozásunkat a EU-s joggal, de – ahogy fogalmaz – „nem lehet egyoldalúan beavatkozni a magyar belügyekbe”.
Scruton Orbán Viktor politikájáról elmondta, szerinte a legtöbb ember azt gondolja, hogy túl gyorsan történnek a változások Magyarországon, a kormány pedig túl sok előnyt kovácsol magának a mostani erős parlamenti felhatalmazásából.
„Az Európai Uniónak befellegzett”
A beszélgetés végén Roger Scruton arra a kérdésre, hogy szerinte mi várható az Európai Unió válságának kimeneteleként, röviden így válaszolt: „Remélem, hogy az Európai Uniónak befellegzett, és tanúi lehetünk a nemzetállamok újjászületésének” – meglátása szerint ugyanis ma már nem fenyeget Európában háborús veszély, aminek a megelőzésére végső soron létrehozták az egységesült Európát.
„Szóval valami másfajta együttműködésnek kell következnie, amely révén a konfliktusok tárgyalásos úton megoldhatók lennének” – zárja gondolatait Scruton.
(Heti Válasz)