Az Irántól létében fenyegetett, békeszerető Izrael Kiel városában ma ünnepélyesen átvette a negyedik, atomfegyverrel is fölszerelhető német tengeralattjárót, miközben a hatodik legyártásáról és leszállításáról is megszületett a döntés. Az eddigi négy közül kettőt bevallottan ingyen kapott Izrael a németekről, míg a többit valószínűleg jutányos áron.
Az észak-németországi Kiel kikötőváros hajógyárában ma ünnepélyesen átadták Izraelnek a negyedik német tengeralattjárót. Zsidó részről mások mellett Udi Sáni tábornok, a jeruzsálemi hadügyminisztérium főigazgatója és Rám Rotberg tábornok, az izraeli haditengerészet főparancsnoka volt jelen a tengeralattjáró avatásán, illetve átadásán. Az igen korszerű, atomfegyverrel is fölszerelhető hajó hosszabb tengeri próbaút után 2013 elején érkezik meg Izraelbe.

A negyedik átadott Delfin ma Kielben (Jobbról az első: Udi Sáni)
Közben a kieli hajógyárban a németek már gőzerővel építik Izrael számára az ötödik Delfin típusú tengeralattjárót, amely a tervek szerint 2013-ban készül el a kieli Howaldtswerke Deutsche Werft hajógyárban, s egy esztendővel később érkezik meg a zsidó állam egyik haditengerészeti kikötőjébe. A hatodik német tengeralattjáró megépítéséről személyesen Thomas de Maizére német védelmi miniszter hozott döntést, miután tavaly szeptemberben Izraelben megbeszélést folytatott Binjámin Netanjáhu miniszterelnökkel és Éhud Bárák hadügyminiszterrel.

A harmadik Delfin már Izraelben van
A német védelmi miniszter kijelentette: hazája eleget tesz a tengeralattjárók leszállítására vállalt kötelezettségének, s a berlini költségvetés 135 millió eurót elkülönít a gyártás folyamatosságának biztosítására. A most átadott negyedik német tengeralattjáró a jövő év elején, az ötödik 2014-ben, s a hatodik 2017-ben érkezik meg Izraelbe. A hatodik Delfin legyártása az előzetes számítások szerint 400 millió eurójába kerül majd – valószínűleg Németországnak.

A németek építik a Delfint Kielben
Az izraeli hadsereg „meghosszabbított kezének” is nevezett Delfin tengeralattjárókat atomfegyverekkel is föl lehet szerelni, a hajó 4500 tengeri mérföld, azaz mintegy 83500 kilométer távolságra képes eltávolodnia a kiinduló bázisáról, s a legnagyobb haladási sebessége pedig húsz csomó, azaz körülbelül 37 km/óra.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info