“Megtanultam nagyra értékelni az emberi jogokat” – mondta Jillian Kallan, a Montville városában található egyik középiskola nyolcadik osztályos diákja. Jillian korábban hét másik diáktársával együtt a washingtoni Holokauszt Múzeumban is bővíthette ismereteit a Találkozás a túlélőkkel elnevezésű program keretében. A túlélők, illetve gyermekeik ezúttal ellátogattak az iskolákba is. Henny Simon például Colchesterben lakik, ennek ellenére oly mértékben szívén viseli az ifjúság tájékoztatását és nevelését, hogy idős kora ellenére vállalta a fárasztó utazást. A monteville-i iskola meghatódott tanulói egy csokor virággal fogadták. Az idős holokauszt-túlélő pedig határozottan „érdeklődőnek” találta a diákokat. És még azt merik mondani, hogy a mai ifjúságot csak a bulizás érdekli!

A Groton városában lévő Robert E. Fitch Gimnáziumba a közeli Norwichból látogatott el egy Ray Gawendo nevű holokauszt-túlélő, a Windham Középiskola tanulóinak pedig a Colchesterből érkező Lola Fox mesélte el szívszaggató és egyúttal borzalmas élményeit, melyeket a shoá idején átélt. A Windham Középiskola egyik diákja, Sacha Gomez azon kesergett, hogy még tovább is szívesen hallgatta volna Lola Fox emlékeit. Hogy mi történt vele? Nos, arra, amit a "nácik" műveltek, szavakat is nehéz találni. Elszakították a családjától, és – kedves olvasók, kapaszkodjanak meg, a gyengébb idegzetűek pedig ugorják át a most következő részt – arra kényszerítették, hogy krumplit pucoljon a koncentrációs táborban!

Hogy melyikben? Auschwitzban? Vagy másutt? Mindegy is, a nácik embertelensége és aljassága szavakkal alig kifejezhető. A Norwich Free Academy elnevezésű középiskola diákjaihoz dr. Steven Powell érkezett, aki egy immár jobblétre szenderült holokauszt-túlélő, Eva Powell lánya. Sajnos egyre többen távoznak el az élők sorából azok közül, akik tanúi voltak a felfoghatatlan borzalmaknak. De az emlékezetet továbbra is ébren kell tartani, hogy soha többé ne fordulhasson elő egy újabb holokauszt. Az iskola egyik tanulója, Tonay Gooday Ervin „rövidnek, de annál értékesebbnek” minősítette a holokauszt-túlélő lányának beszámolóját, amelynek nyomán úgy érezte, mintha „megismerte volna az édesanyját”.

A Ledyard Középiskola diákjai a holokauszt-rendezvényen

A Ledyard Középiskola diákjai is érdeklődőek voltak, és kérdések sokaságával árasztották el Edie Kil-Freemant, akinek édesanyja, Mira Kil élte túl a shoá iszonyatát. Az egyik diák „nagyon műveltnek és bátornak” jellemezte őt lányának előadása alapján.

A 90 esztendős Ben Cooper Nyugat-Harfordban lakik, és a háború idején az amerikai hadsereg egészségügyi részlegének keretében részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában. Még bizonyos tárgyakat, sőt egy horogkeresztes zászlót is bemutatott a tanulóknak. Ugyanis nagyon lényeges szempont, hogy a történelmi eseményeket emberközelbe hozzuk, és jobban átélhetővé tegyük a jövendő generációk számára.

“Igenis volt Holokauszt, én egy tanúja vagyok, és megrázott, amit láttam” – jelentette ki a veterán zsidó származású katona. Ami annál is inkább figyelemre méltó megállapítás, mert immár jó ideje a hivatalos holokauszt-történészek is azt állítják, hogy Dachauban nem voltak gázkamrák. Lehet, hogy mégis voltak?

A Kelet-Connecticuti Zsidó Szövetség elnöke, Jerry Fischer egy kiemelten fontos tényre mutatott rá: arra, hogy a holokauszt-túlélők idővel meg fognak halni. Ezért aztán feltétlenül el kell mondani a fiataloknak, mi történt a háború idején, és azt is, miféle következményei vannak az akkori eseményeknek.

“Nem csupán a zsidóknak kell emlékezniük. Mi azt akarjuk, hogy az egész világ emlékezzen” – szögezte le a zsidó vezető.

Perge Ottó - Norwichbulletin nyomán