A Tescónak van egy előnye: a könyvosztályon rendszerint nincs tülekedés, noha a legtöbb könyv divatos ponyvakiadvány, így aztán nem szólnak rá az emberre, ha átolvassa valamely véletlenül idekerült érdekesebb kötet egy-egy fejezetét. Kíváncsi voltam, hogy Michael Drosnin, az amerikai zsidó zsurnaliszta mivel rukkolt elő „A biblia kódja” harmadik kötetében. A kabbalisták már a XIII. századtól kezdve felfedezni vélték, hogy a Tóra számmisztikai titkokat rejt. Drosnin a Tóra lapjait s a héber betűket négyzetrácsos sablonban helyezte el, és számítógépes programja segítségével a keresztrejtvények szabályainak megfelelően keresett egymással összefüggésben álló értelmes héber szavakat. Első könyvében elmondja, hogy maga nem is volt vallásos, s eleinte az egész kísérletet csak komputeres játéknak tekintette. Mégis elborzadt, mikor egy oldalon egymást keresztezte néhány szó: „Jicák Rabin“ és „gyilkos, aki ölni fog”. Drosnin beszámol arról, hogy ezek után a ”megjövendölt” merényletet hiába próbálta meghiúsítani azzal, hogy kapcsolatba lépett Rabinnal, és figyelmeztette őt az esetleges életveszélyre. Rabin csak nevetett, aztán 1995-ben valóban merénylet áldozata lett. Drosnin ezután kezdett intenzív kutatásokba, bár vallásossá később sem lett. Mostani, harmadik kötetében megerősíti a maja naptár végét illető végkövetkeztetéseket: 2012. december 21-e a Tóra kódja szerint is valóban fordulópont az emberiség történetében. Óriási kozmikus kataklizmák és háborúk kezdődnek el ekkor, legalábbis szerinte. Persze ismét hazabeszél, s azt igyekszik bizonyítani kódjaival, hogy Izrael fogja az USA-t megmenteni az atomterrortól, s nem fordítva...

Bárhogyan is alakul a történelem, Drosnin harmadik kötete bestseller, ennek hozadékából neki bizonyosan telik akár atombiztos bunkerra is.

De fenevadjuk ennél nyíltabban is küldözgeti hamis jeleit: mit értsünk az alatt például, hogy a nemrég befejeződött futball Eb alatt a „bet-at-home” nevű osztrák reklámcég tévéspotja és óriásplakátjai a német válogatott játékosainak megátkozására biztattak? A reklámokban valaki egy bábut tart a kezében, mely a német csapat mezét hordja. Mikor egy német csatár kapura rúgáshoz készül, beleszúrnak a voodoo-babába, mire a német futballista fájdalomtól meggyötört arccal összeesik, még mielőtt kapura lőhetett volna. Erre kárörvendő, lelkes ünneplésbe kezd a szurkáló néző. A reklámcég úgy próbálta erkölcstelen tettének súlyát enyhíteni, hogy honlapjára gyorsan egy holland focis voodoo-bábut is kirakott.

De az óriásplakátok üzenete is egyértelmű: nem kell a voodoo kultusz alapos ismerőjének lenni ahhoz, hogy rontásra való biztatásként értelmezzük apró textilbábuk képeit, melyekbe gombostűket szurkálnak. Ugyanis az emberiség vallástörténelmében közismert, archetipikus sátánista fekete mágia rontásait még a cigányok is átvették, s az ez irányú tevékenységüket éppúgy ismerjük, mint a kabballista zsidókét. Ha semmi hatása sincs az efféle babonás mágiának, akkor is nyíltan vall gyakorlóinak démoni lelkivilágáról.

Még az osztrák reklámtanács is foglalkozott az üggyel, bár szemforgató módon csak „tapintatosabb eljárásra” szólította fel a reklámcéget.