Komoly vihart kavart, amikor a héten kiderült, hogy Tucker Carlson, a Fox News volt sztárriportere Moszkvába utazott, hogy a háború kitörése óta a nyugati újságírók közül elsőként interjút készítsen Vlagyimir Putyinnal. A kétórás beszélgetést az X-en (korábban Twitter) és a tuckercarlson.com-on hozta nyilvánosságra magyar idő szerint csütörtök éjfélkor.
Zoom
Fotó: Gavriil Grigorov / AFP
A régóta beharangozott interjút Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszas történelmi és történetfilozófiai fejtegetéssel kezdte, amelyben Oroszország ezeréves múltját taglalta.
Kifejezését adta annak a régi orosz geopolitikai látásmódnak, amely szerint az ország nyugatról sebezhető. Odáig ment vissza, hogy Batu kán megtámadta a birodalmat, és leszakította róla a nyugati területeket, amelyhez Kijev is tartozott. Értelmezése szerint ezután jött létre a Moszkva központú birodalom, míg a leszakított részek egy nyugat-európai erőközpont felé kezdtek gravitálni – ami akkortájt a Lengyel–Litván Unió volt.
Putyin újra megismételte azt a kijelentését, hogy Ukrajna létrejötte nem köthető semmiféle etnikai entitáshoz. Elmondása szerint az »ukrán« szó eredetileg annyit tett, hogy az »emberek, akik a peremvidékeken élnek«, és ily módon történelmileg az ukránokat ellengyelesedett oroszokként írta le.
Az orosz elnök láthatóan komolyan felkészült ennek a háttérnek a felfestéséhez, és annyira komolyan gondolta, hogy a műsorvezető ellenvetésére, hogy talán túl messziről kezdte a téma felvázolását, előre bekészített levéltári dokumentumokat vett elő.
Putyin hosszasan fejtegette Lengyelország kollaborációját a nemzetiszocialista Németországgal. Ezután arról beszélt, hogy mivel ezek a területek a Szovjetunióhoz kerültek, olyan területekkel együtt, amelyek korábban például Magyarországhoz is tartoztak, egyértelműen látható, hogy Ukrajna valójában egy mesterséges állam.
Tucker Carlson kérdésére, hogy felajánlott-e valaha Orbán Viktornak területet Ukrajnából, Putyin határozott nemmel válaszolt.
Közölte, hogy erről soha nem is beszélgettek a magyar miniszterelnökkel, azt azonban mosolyogva megjegyezte, hogy az azért lehetséges, hogy az ott élő magyarok örülnének annak, ha visszakapnák ősi földjüket. Arról is mesélt egy történetet, hogy amikor még a szovjet időben Ukrajnában utazott, akkor hallott embereket oroszul és magyarul beszélni, de ukránul soha.
Azt az érvelést is megismételte, hogy a Nyugat korábban megígérte, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Elmondása szerint ezt az ígéretet öt alkalommal szegték meg.
Úgy fogalmazott, hogy Amerika volt az, amely kiengedte a szellemet a palackból.
Visszaemlékezett arra, hogy amikor Bill Clinton akkori amerikai elnökkel beszélt, megkérdezte tőle, hogy Oroszország csatlakozhat-e a NATO-hoz. Ahogy felidézte, Clinton először megengedő volt az ügyben, de mikor másnap beszélt a tanácsadóival, már kategorikusan elutasította a lehetőséget. Felvetette, hogy amennyiben akkor igent mond, Oroszország akár a NATO része is lehetett volna. A problémákat így arra vezette vissza, hogy a Szovjetunió szétesése után a Nyugat nem fogadta őket szívesen.
Putyin aláhúzta, hogy a döntéseket az Egyesült Államokban nem azok hozzák, akiket megválasztottak, hanem a titkosszolgálatok vagy az adminisztráció tagjai. Azt is megismételte, hogy Ukrajna semlegességének feladása, és a NATO-hoz való közeledése annak ellenére történt, hogy a Nyugat korábban Oroszországnak másként ígérte.
Amikor Carlson az ukrajnai béke lehetőségéről kérdezte, Putyin azt mondta:
Ha tényleg véget akarnak vetni a harcoknak, akkor abba kell hagyniuk a fegyverszállításokat. Néhány héten belül vége lesz. Ennyi.
Az orosz elnök azt állította, hogy nincs semmilyen követelése, mondjuk Lengyelországgal vagy a balti államokkal szemben. Csupán abban az esetben rendelne el támadást ellenük, ha azok megtámadnák Oroszországot. Putyin a globális háborúval való fenyegetést a józan ésszel szemben állónak és hisztériakeltésnek tartja.
– Egyértelmű, hogy önök voltak. Nekem aznap éppen más dolgom akadt – válaszolta arra a kérdésre, hogy ki robbantotta fel az Északi Áramlat 2 gázvezetéket. Azt is hozzátette, hogy az egyik cső teljesen sértetlen állapotban van, és bármikor elkezdhetnének azon keresztül – illetve a Jamal-vezetéken keresztül – gázt szállítani Európának.
Putyin ismét felemlegette Ukrajna „nácitlanítását” mint a háború egyik célját. Ez volt az egyik indoka arra is, hogy miért nem lehet még vége a háborúnak – elmondása szerint ezt a célt addig még teljesíteni kell. Arról is beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij annak ellenére támogatja a neonácikat és a nacionalistákat, hogy apja Németország ellen harcolt a háborúban. Saját felvetését azzal magyarázta meg, hogy az ukrajnai elnök megválasztása után inkább úgy döntött, hogy nem háborgatja ezeket a csoportokat, ugyanis túl erősek. Emellett az orosz elnök most először fejtette ki, mit is ért pontosan „nácitlanítás” alatt.
– Ez mindenféle neonáci mozgalom betiltását jelenti. Meg kell szabadulnunk azoktól az emberektől, akik fenntartják ezt a koncepciót, támogatják ezt a gyakorlatot, és megpróbálják megőrizni azt – fogalmazott.
(Index nyomán)