Vegyük példának csupán a szexualitás tabuk alóli felszabadítást. Gondoljunk Lótra Szodomában: a hozzá vendégségbe érkező angyalokat szerették volna megerőszakolni a homokos szodomai férfiak. Biszexuális volt a város „erősebb nemének” apraja-nagyja. („Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük meg őket!” /értsd: hadd közösüljünk velük/). De Lót is „liberális” volt, midőn e helyett, „istenfélelemből” saját szűzlányait kínálta fel nekik. Ám nincs mit sajnálkoznunk leányainak kiszolgáltatott sorsán sem: apjuk szabadelvűségét örökölve, később leitatják, s úgy közösülnek vele, hogy gyermekáldáshoz jussanak. De Isten által kiválasztott testvére, Ábrahám (minden szemita ősapja) sem volt jobb a Deákné vásznánál: feleségét, Sárát, „félelemből” rendszeresen idegen uralkodók ágyasának adta. Amikor tehát korunk szexuális szabadelvűsége felett sopánkodunk, mindig jusson eszünkbe: nincs új a nap alatt!

Legfeljebb a betegség tünetei módosultak: gender-ideológia, egyneműek házassága; manapság ez a trendi a szabadelvűek körében. Ha egy társadalom válságban van és hanyatlik, a fentebb leírt jelenségek szokatlan mértékben elszaporodnak, és nem könnyű fellépni a veszélyes kór ellen. Kezelnéd a tüneteket itt? Felüli fejét amott! A liberalizmus parazita szimbiózisban megtapad a pártokon (MDF, MSZP, Fidesz), szervezeteken, egyesületeken, civil kezdeményezéseken, ezer új nevet talál magának - a magja mégsem változik. Hol SZDSZ-nek hívják, hol LMP-nek, néha Millának vagy Hahának, a lelkület ugyanaz marad. Színét mimikriként változtatja, akár a kaméleon, de minden metamorfózisa ellenére felismered, mert egy a lényege.

A szabadelvűség nem más, mint az egyén puszta, kíméletlen egoizmusa. Ezért hasadnak csoportjaik oly feltűnő gyorsasággal, hiszen mindenik a maga önzését keresi, a többi szöveg a „szabadságról” csupán maszlag! Mert minél tágasabbá válik szabadságunk, annál inkább válik szabadossággá, mely mások szabadságát bűnös módon korlátozza. Demokráciáról, toleranciáról, pluralizmusról papolnak teli szájjal, valójában azonnal készek a legkeményebb terror és diktatúra eszközeihez folyamodni, mihelyt a saját érdekeiket látják fenyegetve. A liberális tehát csak saját jogát követeli a szabadsághoz, másokéit tagadja!

Felvetődik a kérdés: ha ilyen átlátszóak trükkjeik, miért dőlnek be újra meg újra szólamaiknak a polgárok, s választások idején mért juttatják be őket szavazataikkal – ha nem is túl magas százalékaránnyal – a parlamentbe? A válasz egyszerű: e kártevő szörnyeteg energiájának legnagyobb hányadát túlélési stratégiájára fordítja. Kiharcolt kulcspozícióihoz foggal-körömmel ragaszkodik: a médiában, a kultúrában és az oktatásügyben. A média pszichésen kábító, szuggesztív hatását ma már senki sem vitatja. Előbbi sugallja többek közt, hogy a kultúra akkor korszerű, divatos és haladó, ha szabadelvű és értékfüggetlen.

A liberalizmus délibábot delejez: szabadság, egyenlőség, testvériség, béke, szolidaritás, demokrácia, csupa egyetemes „humánus” érték, melynek egyedüli letéteményese és biztosítéka a magát istenné koronázó ember. A szép szavak pillangója mögött sokan nem hajlandók meglátni az örök, merev bábot és a tekergőző szőrös szellemi lárvát. Akik a liberalizmust kitalálták, azok maguk nem hisznek benne, csupán kiváló eszközre leltek ahhoz, hogy a tudatlanságba süllyesztett tömegeket hogyan lehet kényszermunkára fogni és vérüket szívni, úgy, hogy még tapsikoljanak is örömükben mindehhez.

A tanuló ifjúság viszont – tiszta, naiv tapasztalatlanságában – sokkal inkább lázítható a hagyományos értékek ellen, jobban ki van téve annak, hogy protestáljon az oktalan dac kedvéért is, bármivel szemben.

Ilyen aljas, démoni módszerekkel verbuvál magának támogatókat a Paradicsom megrontója, egészen addig, míg az Isteni Igazság fényt nem gyújt, és le nem hull a lepel a pokol sötétségéről.

(Ezen munkálkodunk…)

(Kuruc.info)

Az előző rész itt érhető el.