Az elfogadott határozatok közül a kommunista utódpárt MSZP-képviselőké arra kéri fel a kormányt: augusztus végéig gondoskodjon arról, hogy a kerettanterv ajánlásként írja elő minden köznevelési intézményben tanuló fiatal számára az auschwitz-birkenaui „haláltábor" helyén létrehozott emlékhely és múzeum, továbbá a Holokauszt Emlékközpont vagy a korszak más, jelentős hazai emlékhelyének meglátogatását.

Nos, azon apróságtól eltekintve, hogy milyen súlyos társadalmi-egzisztenciális, illetve gazdasági krízishelyzet van ma Magyarországon, nem hisszük, hogy az ezer gonddal kínlódó közoktatás számára ez lenne ma az első számú megoldandó feladat, s diákjainknak efféle KZ-kirándulásokat kellene törvényileg előírt módon szerveznünk. (Hiszen nyilvánvaló, hogy itt erről van szó, Recsk csak a formalitás kedvéért került be a határozat szövegébe.) Azonban ha már kész helyzetet teremtettek a knesszet budapesti kihelyezett bizottságának neoliberális, a „felvásárlók” érdekeit és üdvtörténeti szempontjait mindenekfölöttinek tekintő képviselők szülő, diák és tanár számára, próbáljuk az egész történetnek a derűs oldalát szemlélni.

Az egész auschwitzi emléktúra sikere vagy kudarca – itt most szándékosan „relativizáltunk” – azon áll vagy bukik, hogy a tanulók milyen előzetes szülői-tanári, illetve saját kútfőből beszerzett háttérinformációhoz jutottak a második világháború, valamint az ún. zsidókérdés történetével kapcsolatban. Esetleg jártak-e már korábban is az auschwitzi táborkomplexum területén, s ez esetben „mainstream” vagy „revizionista” alapállású idegenvezetésben részesültek. Hiszen ezek alapkérdések az egész tanulmányi kirándulás sikere vagy kudarca – ezúttal újólag szánt szándékkal „relativizáltunk” – szempontjából. Tudniillik, amennyiben a nebuló már rendelkezik előzetes terepismerettel, csupán a józan paraszti eszét használva könnyen veszedelmes, eretnek végkövetkeztetésre juthat, épp az ellenkezőjére annak, ami a jogalkotó eredeti, feltett szándéka volt, s bizony, ez esetben működésbe lép a bumeráng-effektus, már ami a jogszabály „hasznát” illeti.

Ez a „veszedelem” azért is reális „fenyegetés”, mert a törvény szövege kifejezetten az Auschwitz-II, azaz a birkenaui KZ-létesítményre vonatkozik, márpedig aki járt ott, az nagyon is tisztában van vele, miszerint a tábor területének mintegy 80%-a puszta síkság, s csupán rekonstruált szögesdrót kerítések, néhány barakk, két vizesmedence, s az egykor volt láger végén egy esztétikai szempontból értékelhetetlenül ronda emlékmű áll, amelyen számos nyelven feltüntetik, hogy e tábor területén gyilkoltak meg a „nácik”, illetve a magyar nyelvű változat szerint „hitleristák” mintegy 1,5 millió – túlnyomórészt – zsidó embert. S itt a gondolkodó diák nagyon „kínos” kérdéseket tehet fel a pedagógusnak vagy az idegenvezetőnek, hiszen teljességgel érthetetlen lehet számára az, hogy voltaképpen 4 millió – az 1990 előtt kiadott könyvek és „szakirodalom” tanúsága szerint –, másfél millió vagy éppen 1,1 millió (az 1990 utáni „szakirodalom” közlései alapján) a zsidó halálos áldozatok száma. Ami pedig az egykoron itt működő „gázkamrákat” illeti, nos, azokból nem maradt semmi, egy megroggyant betonfödém-szerkezet és a mellette lévő betonteknő kivételével. Persze az egykor volt épület mai, torzó állapotából már nem igen tudjuk megítélni, milyen célokat is szolgált egykoron az objektum.

Úgy gondoljuk, amennyiben a Rejtett Erőforrások Minisztériuma kiemelt stratégiai jellegű oktatási célkitűzésként kezeli a „holokausztot”, mindenképpen szerencsésebb lett volna a birkenaui pusztabejárás helyett a központi tábor, azaz Auschwitz-I. meglátogatását preferálnia, hiszen ott legalább van látnivaló. Számos objektum látogatható, illetve tekinthető meg itt: az amerikai turisták által általában krematórium-épületegyüttesnek vélt 12 kéményes konyha építménye, a téglából emelt szálláshelyek, a „gázkamra”, különféle tárlók, végezetül a nevezetes úszómedence a trambulinnal, illetve az előtte álló háromlépcsős dobogóval (arany-, ezüst- és bronzérmes versenyzők számára), amelyre a foglyok számára rendezett úszóversenyek első háromként beérkező győztesei állhattak fel eredményeik függvényében.

Miután a kormányzat a közoktatási intézmények kötelességévé tette az auschwitzi holokauszt-emléktúra szervezését és lebonyolítását, rögvest előhozakodunk a magunk szerény, kiegészítő állampolgári javaslatával is. Minthogy Lengyelországba a mesés szépségű Felvidéken át visz az út, amely telis-tele van magyar történelmi vonatkozású műemlékekkel és épített örökségünkkel, felettébb üdvös lenne ezek közül legalább néhánynak a megtekintetése diákjainkkal. Attól függően, hogy a holoemléktúra expedíciója Magyarország nyugati, középső vagy keleti régiójából érkezik – a teljesség igénye nélkül – erősen javallottak a következő helyszínek: Zólyom, Nyitra, Garamszentbenedek, Kistapolcsány, Bajmóc Lőcse, Bártfa, Nedec, Betlér, Krasznahorka és természetesen a fenséges magaslatokon pompázó gyönyörűséges Árva vára.

Végül, de nem utolsósorban, s különös tekintettel a jelenkori gazdasági helyzetre, figyelembe kell azt is vennünk, hogy egy, a „pedagógus életpályamodell” egzisztenciális aranykorszakában élő tanárember, illetve diákjai nem minden nap juthatnak el Lengyelországba. Éppen ezért, ha már lehetőség adatott a kiutazásra a velünk ezer esztendeje szoros baráti kötelékeket ápoló nép hazájába, semmi esetre se mulasszuk el a hazaitól eltérő karakterű, de igen kiváló lengyel konyha gasztronómiai ínyencségeinek kóstolgatását. Egy hangulatos kis helyi étteremben elköltött vacsora maradandó élményt fog nyújtani évek múltán is. Nem is szólva az étkezésekkor elfogyasztott, kimeríthetetlen gazdagságú választékkal bíró remek lengyel sörökről. Természetesen csak 18 éven felüliek számára.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info