Az egykor oly büszke és erős európai fehér nemzetek megdöbbentő önfeladását nem lehet pusztán a hosszú évtizedek óta tartó liberális-multikulti agymosással, a faji keveredésben érdekelt zsidóság hatalmával, a nemzetiszocializmusnak és a fasizmusnak a második világháborúban elszenvedett vereségével, valamint a radikális nemzeti erők ellen indított hajtóvadászattal magyarázni. A felsorolt okok természetesen nem elhanyagolhatók – mégis lennie kell még valamilyen olyan titokzatos erőnek, amely megakadályozza az európai eredetű fehér nemzeteket abban, hogy hatékonyan cselekedjenek a túlélésük érdekében. De mi is ez a titokzatos erő?

Közelebb jutunk a rejtély megfejtéséhez, ha szemügyre vesszük az „elcigányosodás” különös jelenségét. A „polkorrektkedésbe” belemerevedett, és ezért teljesen terméketlenné vált társadalomtudományok természetesen nem foglalkoznak az „elcigányosodással”, amely azonban sajnos egy kétségkívül létező, sőt, terjedő „kór”. Mert függetlenül attól, hogy a cigányság általános közutálatnak örvend, ennek ellenére – elsősorban a szegényebb néprétegek körében – a magyarok közül is egyre többen utánozzák a cigányokat: nem dolgoznak, külsejüket, lakóhelyüket elhanyagolják, isznak, felelőtlen szexuális életet élnek, segélyeken tengődnek. Egyszóval „elhagyják magukat”, azzal sem törődve, hogy ez a fajta „cigányélet” könnyen korai halálhoz vezethet.

Ez a civilizációt aláásó jelenség megfigyelhető a nyugat-európai országokban is, ahol a fehér fajú szegények, közülük is sok fiatal, előszeretettel haverkodik és lődörög bevándorlókkal, a négerek zenéjéért rajong, sőt öltözködésben, viselkedésben is utánozza a „laza”, „színes”, „érdekes”, a szokásokat, hagyományokat felrúgó idegeneket. A következmény persze itt is az, hogy az ilyen megkótyagosodott fehér ember nem fog művelődni, legjobb esetben is valamilyen képzettséget nem igénylő munkát vállal, és nagy az esély rá, hogy a kábítószereket is kipróbálja. Érdemes megnézni, hogy például a Zsigeten – de minden nagyobb liberális ifjúsági fesztiválon – hatalmas népszerűségnek örvendenek a néger zenekarok, kiemelten sztárolják a néger vagy az indiai „kultúrát” (öltözködési, étkezési szokásokat stb.).

A négerek (és rajtuk kívül még bizonyos, a cionisták számára is elfogadható más népcsoportok, így indiaiak, tibetiek, peruiak stb.) iránti rajongás persze már az úgynevezett „68-asok nemzedékének” számos idióta tagját magával ragadta. A „68-as” hülyegyerekek egy részét azonban még úgy-ahogy sikerült néhány szülői pofon kíséretében jobb belátásra téríteni, és az iskolapadok és a munkahelyek irányába terelni. Csakhogy az immár mindnyájunk szerencsétlenségére nagypapává érett „68-as nemzedék” liberálissá vedlett tagjai nem fárasztották magukat a neveléssel és a nyugati kultúra értékeinek átadásával. Az állandóan a „nyugati és európai értékekről” prédikáló Nyugat az elmúlt évtizedekben rohamos gyorsasággal veszítette el valódi értékeit.

Civilizált embernek lenni nagyszerű, de egyben fárasztó is: ahhoz tanulni, dolgozni, „viselkedni” kell, és szabályok, szokások tömkelegéhez is muszáj igazodni. A „legyünk önmagunk!” és a „ne játsszunk szerepeket!” jelszavait hangoztató filozófusok és művészek mindenfajta civilizáció halálos ellenségei. Rousseau persze már a 18. században megadta az alaphangot, amikor a „természethez történő visszatérésről” kezdett elmélkedni. Szerencsére azonban a „Rousseau-izmus” megmaradt a művészeti élet keretein belül, és nem vált a nagy tömegek életformájává. Ha ugyanis azzá vált volna, akkor sohasem születtek volna meg az elmúlt két évszázad csodálatos tudományos és technikai eredményei a nyugati világban, ezen kívül pedig a nagy nyugati birodalmak nem tudták volna uralmuk alá hajtani a földgolyót.

Rousseau eszméi, a „modern” művészetek, a „modern” liberalizmus, a marxizmus és a hippimozgalom egy-egy szög volt ugyan a Nyugat koporsójába, azonban a két évezredes nagyszerű civilizáció még képes lett volna állni a sarat. (Főleg akkor lett volna képes, ha a nemzetiszocialista Németország megnyeri a második világháborút, és tönkrezúzza a liberalizmust és a kommunizmust.) A tömeges bevándorlás azonban végképp megadta a Nyugatnak a kegyelemdöfést. És elsősorban azért adta meg, mert az európai fehér ember történelmi, tömeglélektani, sőt genetikai értelemben elfáradt: mint más korábbi civilizációk népei, a nyugati fehér népek is megelégelték a folytonos készenlétet, a védekezéshez és a hódításokhoz szükséges állandó háborúskodást, a nagy tudományos, technikai és művészeti vívmányokhoz nélkülözhetetlen állandó tanulást, a rengeteg munkát, a mindennapok taposómalmát és egyhangúságát... A civilizáció sok kényelmet nyújt, de fenntartása irdatlan erőfeszítést követel meg. A nyugati fehér ember testéből kifogyott a szusz. (A zsidókból azonban nem fogyott ki, de ők nem is sorolhatók a „hagyományos európai nemzetek” közé.)

Mi itt a radikális jobboldalon pontosan tudjuk, hogy milyen roppant nehéz feladat – igen, feladat, sőt hivatás – magyarnak lenni. És a nemzetünkre leselkedő veszedelmek fokozódásával egyre nehezebbé válik. De nem könnyű angolnak, franciának, németnek, olasznak, orosznak, vagy bármely más európai nemzet tagjának sem lenni. A történelem tanúbizonysága szerint a nagy térségeket meghódító és civilizációt működtető népeknél előbb utóbb betelik a pohár, és vágyni kezdenek egy könnyebb, szabadabb, „színesebb”, „lazább” életforma után. Európában és Amerikában – mint egykor a például a Római Birodalomban – valójában tehát fordított asszimiláció zajlik: a megvénült őshonos etnikumok hasonulnak a fiatal és életerős, de „barbár” bevándorlókhoz.

A Nyugat hanyatlásának ebben a fázisában – ami még egy-két évszázadig is eltarthat – egy az európai fehér fajú népekhez képest teljesen már karakterű, és más történelmet megélt népcsoport, a zsidóság ragadta magához az uralmat. Talán szükségszerűen történt így. Azonban a pusztulás felé tántorgó Nyugat felett hatalmat gyakorló zsidóság egy feloldhatatlannak látszó dilemma előtt áll: csakis addig tud uralkodni, amíg a nyugati civilizáció hanyatlása tart, ugyanakkor viszont a pusztulási folyamat a saját pozícióit is aláássa. (Ezt a dilemmát köznapi nyelven a következőképpen szokták megfogalmazni: ki fogja eltartani a gazdag zsidókat, ha csupa cigány és afrikai, ázsiai bevándorló lakja majd Európát és Amerikát?) Ha valamilyen csoda folytán a fehér nemzetek felemelnék a fejüket, akkor a zsidóságnak nyugati civilizáció feletti hatalma is véget érne. De véget fog érni akkor is, ha a fehér ember tovább menetel a végzete felé, és végleg beérnek a „fordított asszimiláció” mérgezett gyümölcsei.

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó: Mi a távolabbi célja a cionista háttérhatalomnak a bevándorlókkal és a cigányokkal?