A stúdióban mexikói népi hímzésű, guayabera ingben ülő Paz azt a véleményét hangoztatta, hogy a mexikói politikai rendszert „hegemón pártrendszernek” kellene nevezni, utalva arra, hogy az országot hosszú évtizedeken át a meglehetősen ellentmondásos nevet kapott Intézményes Forradalmi Párt vezeti, miközben a választásokon más párt nem tud „hozzáférni” a győzelemhez. Krauze erre azt vetette közbe, hogy a maga részéről a mexikói politikai rendszert inkább nevezné „dictablandának”. A „dictablanda” szójáték. A „dictadura” spanyol szó diktatúrát jelent úgy, hogy a „dura” jelentése „kemény”, míg a „blanda” megfelelője a „puha”. A „dictablanda” (puha diktatúra) fogalom attól kezdve nagy karriert futott be e népes és gyönyörű országban, ahol azt még ma is sokszor használják a fennálló rendszerre. Hogy mennyire jogosan, azt mutatja a Freedom House-nak a tavalyi évről készült rangsorolása is, amelyben Mexikó továbbra is a „részben szabad” országok kategóriájában maradt. Annak ellenére, hogy az amerikai szervezet igazán nem ellenséges az Amerikai-barát mexikói kormánnyal szemben.

Vagyis Mexikó éppen úgy „részben szabad” ország, mint – ugyancsak a washingtoni Freedom House szerint – Ukrajna az erőszakkal megdöntött Janukovics elnök idején. És mindkettő demokrácia, ahol bizonyos korlátokkal érvényesülnek a politikai és polgárjogok.

Az alábbiakban azt a kérdést kívánom feltenni, hogy mit szólna az ukrajnai államcsínyt teljes mellszélességgel támogató Nyugat akkor, ha ehhez hasonlóra az Egyesült Államokkal határos Mexikóban került volna sor.

Tételezzük fel, hogy az orosz kormány elhatározza, pontosan annyit, ötmilliárd amerikai dollárt költ arra, hogy megdöntse a mai mexikói Nieto-kormányt, mint tette azt az amerikai kormány - Victoria Nuland Európáért és Eurázsiáért felelős amerikai államtitkár saját bevallása szerint - az ukrán rendszer megdöntésének előkészítésére.

Tenné ezt Moszkva azért, mert a mexikói kormány egyrészt nem lenne eléggé egyháztisztelő és konzervatív számára, másrészt pedig, szintén megítélése szerint, nem élvezi azon mexikóiak támogatását, akiknek nagyon nem tetszik a 2012-ben demokratikusan megválasztott Enrique Pena Nieto elnök - az Intézményes Forradalmi Párt tagja - kormánya és rendszere. Tetézve ezt azzal, hogy – mint a brit Guardian a 2012-es mexikói választáskor megírta – a közszolgálati Televisa állomás cinkelt lapokkal játszott Nieto győzelme érdekében. Azt már csak félve merjük leírni, hogy Moszkva hátsó szándéka a mexikói földön felállítandó, Washingtonra és New Yorkra irányított rakéták lenne középtávú stratégiai elgondolása jegyében.

Enrique Pena Nieto

A moszkvai pénzen táplált mexikói nem kormányzati szervezetek azután hozzálátnának a munkához, míg végül sikerülne nekik annyira feltüzelniük a feltétlen Amerika-barát Nieto-kormányt ellenzőket, hogy azok tízezrével vonulnának Mexikóváros központi terére, a csodás Zocalóra, más néven az Alkotmány-térre, az ott álló kormányzati Nemzeti Palota elé. A tüntetők autógumik égetésével és kőhajigálással kezdenék, majd nekilátnának a komolyabb munkának. Épületek felgyújtásához vagy elfoglalásához és ahhoz - mint ahogyan az egy lehallgatott telefonbeszélgetésből kiderül -, hogy a térre néző, Amerikai egyik legrégebbi római katolikus székesegyháza, a Mária Mennybemenetele Katedrálisnak az egyik tornyából ellenzéki orvlövészek terítenének le rendőröket és ellenzékieket egyaránt, a zűrzavar fokozása érdekében. Miközben a Nemzeti Palotát ostromlók szabadidejükben felgyújtanának néhány mexikóvárosi zsinagógát, arra számítva, hogy népszerűségüket ezzel növelik az ellenzék körében. Ez alatt orosz politikusok buzdítanák az ostromló tömeget.

Hajmeresztő forgatókönyv, ugye? Hát hogy is merne egy kívülálló hatalom még gondolni is arra, hogy az amerikaiak Monroe-doktrínáját megsértve beleavatkozzon a nyugati félteke bármely országának belügyeibe? Nem is beszélve az Egyesült Államokkal határos Mexikóról?

De folytassuk abszurd gondolatmenetünket. A lázadók harca a fennálló, demokratikusan megválasztott Nieto-kormánnyal szemben sikerre vezetne. Enrique Pena Nieto elnöknek pedig éppen hogy sikerülne elszelelnie az országból és Miamiban landolnia, ahol bejelentené, nem tekinti legitimnek a lázadók által megválasztott elnököt, Lopez Lopaz Bumburñákot.

E közben az USA-val határos Baja California Szabad és Szuverén Állam (Estado Libre y Soberano de Baja California) fellázadna az ellen, ami az országban történik, és bejelentené, hogy ripsz-ropsz népszavazást tart, mert inkább tartozna az Egyesült Államokhoz. Mely lépést Moszkva a nemzetközi joggal ellentétesnek bélyegezné, miközben Washington, Berlin, Párizs és Brüsszel tapsviharok közepette támogatná a “bátor” és “demokratikus” döntést.

Ezalatt az orosz sajtóban spekulatív cikkek jelennének meg arról, hogy mi lenne, ha Mexikó csatlakozna a 2001-ben alapított Sangháji Együttműködési Szevezethez, ami politikai, gazdasági és katonai integárciót jelentene a messze távoli entitással.

Folytassuk?

Nem tesszük. Inkább olvasóinkra bízzuk, hogy gondolják végig, miként reagálna minderre az Egyesült Államok, a NATO, az Európai Unió és a nyugati hatalmak általában.

És miután végiggondolták, tegyék fel a kérdést: Vlagyimír Putyin orosz elnök helyében miként cselekednének az Egyesült Államok, az Európai Unió és a nyugati hatalmak által szított ukrajnai államcsíny nyomán?

A válaszokat “Megértem Putyint” jelszóval szíveskedjenek a washingtoni Fehér Házba, valamint a brüsszeli EU- és NATO-központba küldeni.

Lovas István - Facebook

(2014-03-18)