Keralát a földi paradicsomnak hirdetik az indiai útikönyvek, amelyek píszí módon és több száz oldalas terjedelemben csupán azt a látványt felejtik ki, mely másodpercenként a szubkontinensre látogató szemébe ötlik. Nevezetesen, hogy az indiaiak (értsd, cigányok) szarból vétettek, szarban élnek és szarrá lesznek. Magyarán, e bedekkerek egyetlen szóval nem említik, hogy az 1,3 milliárdos országban a legfeltűnőbb látványosság a mérhetetlen szenny, szemét és fekália.
A 38 milliós, Magyarországnál háromszor kisebb Kerala államnak üzleti központja Kocsin (írják Kochinak, Cochinak és Cochinnak is). A 780 ezres koszfészek városnak van egy negyede. Úgy hívják, Jew Town, azaz Zsidóváros. Az odalátogató píszí nyugati turisták átkeresztelték a nevet „Jewish Town”-nak, mert nem merik kimondani még azt sem, hogy „Jew Town”, nehogy antiszemitának tartsák őket, holott a Jewish Town a tényleges név meghamisítása.
A hely talán a legérdekesebb az egész városban. Régiségkereskedőinél tényleg halmazában találhatók valódi ritkaságok, és olyan kő- valamint faszobrok is, amelyek dollártízezreket érnek (és annyiért is adják el őket). És persze egy zsinagóga, melyet néhány zsidó tart rendben. Olyannyira, hogy látogatásunkkor zárva volt, ami nyilván csakis egy futó holokauszt- és soávihar eredménye lehetett.
De még ennél is érdekesebb az, ahogyan Kocsin Zsidóvárosa találkozik az ősi indiai horogkereszt jellel, a szvasztikával. (A horogkereszt angol neve swastika.)
Indiában a „Swastik” igen fontos hindu jelkép. A kedvező jövőt, a békét, a jólétet és a globális testvériséget jelenti. A „swasti” szó szanszkritul azt jelenti, minden legyen jó veled és körülötted.
Jew Townban, azaz Zsidóvárosban jó néhány „swastik” hely van. Legyen az ékszerbolt, templom, bármi. Vagy fűszerbolt. A homlokzaton az obligát horogkereszt jellel. Mint képünkön a Swastik Spices.
Zoom
Képzeljük el, milyen kellemes lehet egy odalátogató kóserkaftánnak, amint meglátja a feliratot. Talán nem vagyunk távol a valóságtól, ha úgy gondoljuk, nem oda megy be masszala (curry) fűszert venni. Vagy annyira megzavarodik, hogy beugrik a mellette lévő Shalom trikóshoz néhány garbót lopni.
Zoom
Honlapunk olvasói érdekében bejártam Jew Townt, hogy kiderüljön, van-e szvasztikás koncentrációs tábor is, ahol végre az áldozati szerepet eljátszani annyira imádó ajvékolók egy picit otthon éreznék magukat, miután december végén pillanatok alatt az Amazon amerikai, brit és francia internetes értékesítőjénél elérték, nehogy árusítani merjék Gerard Menuhin holokauszttagadó könyvét, mely most novemberben jelent meg, és amelyről hírt adtunk olvasóinknak. De nem volt egy fia koncentrációs tábor sem. Pedig igény globálisan lenne rá.
Robuszta Aladár - Kuruc.info