"Nincs mit választani: ezt a politikai elitet végképp el kell takarítani az útból, bármi áron. Szegfűstől, narancsostól, kalapostól és sábeszdeklistől. Tabula rasa kell, és kíméletlen elszámoltatás, tekintet nélkül bárkire. Ez a nemzet érdeke, ez a tiszta jövő záloga, semmi más."

Mottó:
„ A tolvaj akkor is tolvaj marad, ha nemzeti-polgári, és akkor is, ha szocionista. A nemzet nem tehet különbséget a számadáskor."

 

Ő is elkúrta
Nézem egykori miniszterelnökünk professzionálisan megszerkesztett honlapját, olvasom és értelmezem a cizellált mondatokat, de sajnos már nem hoznak tűzbe. Előttem az Interneten nekem címzett levél, egy tengerentúli honfitársunktól. Érdemes idézni belőle:

„(...) Tudja, Amerikaban a kiváló dolgokat úgy hívják, "a legjobb valami, amit pénzért meg lehet venni." Nos, Soros az évtizedek során a különböző országokban felvásárolta a "legjobb tehetségeket, amit meg lehet venni." Igy OV megvett ember, nagyon elégedettnek látszik ezzel a szereppel, tehát ne várja tőle, hogy felmond jelenlegi gazdájának, hogy a látszólag kilátástalan helyzetbe hozza magát. (...)Persze minden országban, Magyarországon is, vannak olyan tehetségek amelyek nem eladók, amit még Soros sem tudott megvenni. Ezeket kell felkutatni, lehetőséget adni nekik, hogy felszínre kerüljenek, és az ő kezükbe tenni a nemzet és az ország sorsát, nem a Soros bérencekébe."

Nem, nem fogom Orbán Viktort szapulni, nem fogok vádaskodni. Nehéz azonban megszólalni olyan mondatok után, amelyek szerint „Medgyessy Pétert azért szúrták hátba a szocialisták, mert a Nemzeti Petíciót olyan sokan aláírták, plusz még az EU-parlamenti választást is megnyerte a Fidesz."

Az az ember, aki ebben az országban él, ilyen mondatok láttán, sőt hallatán nem hisz a szemének, és a fülének. Nehéz szívvel olvasom a tehetséges, becsületes Nyíri János tiszta gondolatmenetét is a mindenki által marcangolt hősről, aki sajnálatos módon nemcsak a nemzetet, hanem a jobboldalt is végletesen megosztotta. Nem hiszem, hogy gyűlöletről kellene beszélni, sokkal inkább arról az iszonyatos kiábrándultságról, amit azok érezhetnek, akik valaha is hittek a Fidesz elnökének, és mindmáig még ez a kiábrándultság is kételyt ébreszt bennük, hogy hátha csak a rossz sugallatra hallgatnak most, kiábrándultan? Hátha valóban Orbán Viktor a haza megmentője?

Pedig e tépelődésektől bárki megszabadulhat, aki végigköveti a jelzett államférfi pályafutását, részletesen elolvassa napjainkig elhangzott ígéreteit, és felteszi mindazon, az egykori miniszterelnök előtt álló, elszalasztott történelmi lehetőségek kapcsán felmerült kérdéseket, amelyeket józan, épeszű ember nem kerülhet meg. Természetesen mindenre van kifogás, mindenkiről elmondható, hogy a maga részéről mindent megtett, csak hát a körülmények... Csakhogy ha a becsvágy bárkit a remélt, épp ezért elvárt magaslatokba röpít, akkor ott helyt is kell tudni állni, ott példát is kell tudni mutatni, és önként nem lehet átadni azt a helyet, amelybe milliók hitükkel megerősített bizalma ültette őt. Mert a bizalmat csak egyszer lehet eljátszani, különösen, ha történelmi léptékű.

Ráadásul nem elég tisztességesnek, makulátlannak látszani, annak is kell lenni. Mert nem fogadható el, hogy nincsen becsületes politikus, nem igaz, hogy a politikai elit minden tagja rabló gazember lenne. Sokkal inkább helytálló az, hogy ez az általános vélekedés a politikusi hivatást elértéktelenítő becsteleneknek köszönhető. Akiknek semmi nem elég, akiknek minduntalan bele kell pancsolni a közösbe, miközben a másikat szapulják álszent módon annak tisztességtelenségéért.

Az Orbán Viktor vezette Fidesz-körüli, a jobboldalon kibontakozott vitában egyet egyszer s mindenkorra tisztázni kell, és tisztán is kell látnia mindnyájunknak: a tisztesség nem lehet közöttünk tabukérdés, ha valaki hibázik, azért vállalnia kell a felelősséget. Nem dughatjuk a homokba a fejünket, ha bármelyikünk megbotlik, csak mert „összetartozunk". Ha a testvérünk kirámolja a családi kasszát, elkótyavetyéli az Ecserin a családi ezüstöt, az összes örökségünket eltulajdonítja, és ráadásul még le is tagadja az egészet, nem szólhat a mentségére, hogy „mégiscsak a testvérem". Többé nincs helye a családi asztalnál.

Lássák be végre a Krokó tanár úrhoz hasonló, narancsos ködbe burkolózó kétkedők is: se testvér, se barát, se családtag, se rokon, se ismerős nem lophat a közösből, ha a közbizalom valakit közjogi méltósággá emel. És ebben az esetben teljesen mindegy, hogy Orbán Viktorról van szó, vagy a tanulatlan, ordenáré, böszme – leírni is borzasztó – miniszterelnökről, vagy kormányuk illetve kormányzati apparátusuk bármelyik tagjáról.

Ha a szocionistákon a kettős mércét kérjük számon, akkor mérjünk mi is patikamérlegen a saját oldalunkon.

Elítélendő a megbukott kisgazda politikus, de ugyanígy megvetést érdemel a megcsúszott fideszes is, különösen, ha az ő mentelmi jogát – láss csodát – a kisgazdáéval szemben nem adja ki a Tisztelt Ház. Ha rabszíjra fűznek egy volt kisgazda államtitkárt, de nem áll meg vele szemben a vád, akkor nem az a megoldás, hogy – amint az izraeliták televíziójában elmondta –, hamis tanúkat állít vele szemben az ügyészség, hanem az, hogy bármennyire is utálja őt minden jóérzésű ember, azt legalább nyilvánosságra hozzák, hogy a vele szemben felhozott vádakat elejtették. Arról már nem is beszélve, ha nem is ő, hanem a miniszter az egyszemélyi felelős a hivatali idejében a tárcájánál történtekért. Az sem elegáns a nemzeti oldalon, ha rovott múltú embereket ültetünk miniszteri bársonyszékekbe, vagy jogerősen elítélt férfiú a pártigazgató.

És végül a mocskos anyagiak. A pénz, amely a jelek szerint azért elég sokakat boldogít. Vajon miért borzolta és borzolja még mindig a kedélyeket a Fidesz-cégek ügye, a Simicska-sztori, vagy az állami gazdaságok eltékozlása, a Defend-fiaskóról már nem is szólva? Mert a milliárdokat valaki, valakik ellopták, mégpedig a mi zsebünkből, a vérrel-verítékkel összekapart és megtakarított vagyonkánkból. A lopott pénzzel pedig egyszer el kell számolni, a jogtalanul elvett összeg visszajár jogos tulajdonosának.

Amilyen véletlenek vannak, a legutóbbi nagy vihar besodort az ablakon több érdekes adalékot a „mi kormányunk" hivatali idejére vonakozóan, okozva néhány álmatlan éjszakát a mit sem sejtő egyszeri embernek.

Miközben ugyanis a szocionistákat kárhoztatjuk a népnyúzásért és a különböző mocskos üzelmeikért, addig az adatok úgy vágják fejbe az embert, mint a fordított gereblyenyél, ha figyelmetlenül rálépünk a szerszámra. Bár már feledésbe is merülhetnének ezek az ügyek, hiszen több mint öt év telt el azóta, érdemes néhány szám erejéig kitérni azokra a tényekre, amelyek – bármilyen hihetetlenek, de – vitathatatlanul beárnyékolták a nemzeti-polgári kormány tevékenységét. A milliárdos összeg pedig milliárdos összeg testvérek között is, a számok csalhatatlan tények.

Az ember nem tud szabadulni a gondolattól:  miként történhetett meg az, hogy a jól ismert Magyar Fejlesztési Banknál a „mi időnkben" a bank igazgatóságának javaslatára olyan határozatok is születtek, amelyekben felmentést adtak a szabályzatok előírásai alól egyes hosszú távú, nagy értékű ügyletek esetén. Ráadásul 270 milliárd 836,7 millió forint, valamint 127,24 millió euró értékben ezek a döntések a belső szabályzatoktól való eltéréssel születhettek csak meg, ami megkérdőjelezhetővé tette a szakemberek szemében a bank megbízható működését.

Cudar kérdés az is, hogy miként helyezhetett ki ugyanez a bank kormányhatározat alapján úgy 40 millió eurónyi hitelt, hogy eltértek a banki szabályzatoktól, és az ügylet még azt is megkérdőjelezte, hogy megalapozott biztosítékokra nyújtott-e hitelt a bank. Miközben a narancsos stratégák a kisgazdákat vették elő, ha volt rajtuk sapka, ha nem, a kancelláriaminiszter által tulajdonolt és felügyelt MFB úgy szerzett tulajdonrészt az Újpest FC Kft.-ben, hogy még meg sem született az a kormányhatározat, ami ezt lehetővé tette volna. Ráadásul beiktattak a szerződésbe egy olyan jogszabályba ütköző visszavásárlási szakaszt, amelynek értelmében 1 forintos vételáron 51 %-os tulajdonrészt szerzett volna magának a bank a kft-ben, miközben a kormányhatározat csak 20 %-os tulajdonrész megszerzését engedélyezi számára.

Több mint furcsa, hogy az MFB a tranzakció előtt nem készíttetett vagyonértékelést, pedig akkor kiderült volna számukra, hogy az üzletrész sem pénzügyileg, sem pedig szakmai befektetésként nem képvisel vagyoni értéket. Tehát csak ez az ügylet önmagában kimerítette a hűtlen kezelés alapos gyanúját. Persze, ismeretlen tettes ellen forog fenn a gyanú.

Miért volt erre szükség, vagy miért volt arra szükség, hogy a 12 állami gazdaságot botrányos módon úgy privatizálják, hogy még a magánosítást előíró kormányhatározat is törvénysértő volt, mert a privatizációs törvényben foglaltaknak nem felelt meg? Az már csak hab a tortán, hogy az állami vagyont – tehát a 12 állami gazdaságot! – térítés nélkül olyan társaság kapta meg a döntéshozók jóvoltából, amely tevékenységi körét tekintve nem működtethette volna azokat.

S hogy milyen az élet! A 12 mezőgazdasági részvénytársaság eladásakor nem csak, hogy semmit nem kellett fizetnie a vevőnek, de az ingyenes átadást még vagyonértékelés sem előzte meg, szintén törvénysértő módon. Az állam által mindannyiunk pénzéből – a nemzet megkérdezése nélkül – gálánsan kistafírozott vevők, akik a társaságok dolgozóiból, valamint vezetőiből, továbbá felügyelőbizottsági tagjaiból alakult kivásárló cégek voltak, minimális önerővel, 3 %-os kedvezményes kamatra, 20 éves futamidővel, nemkülönben 2 éves türelmi idővel, 12,96 milliárd forintért kapták meg az Rt-t úgy, hogy a részvényeket biztosítékként óvadékba helyezték. Az MFB pedig még a többi kereskedelmi bank felé fennálló hiteleiket is átvállalta, egyúttal 17 milliárdos hitelkeretet nyitott számukra, a piacinál lényegesen alacsonyabb, 7,01 % kamattal, 20 évre. Szóljon bármelyik – nem csókos, körön kívüli – magyar vállalkozó, aki valaha a magyar államtól ilyen ajándékot kapott a vállalkozása megsegítésére!

Mondhatni ügyes megoldáshoz folyamodtak a nyíregyházi EKO Konzervgyár elkótyavetyélésekor is, hiszen a nyilván csókos vevőcég egy előző vevőt is beiktatva a sorba, – MOST FIGYELJEN KROKÓ TANÁR ÚR! – a 0,07186%-os tulajdoni arányával már üzemeltetési jogot szerzett. S ami még szebb: nyereség esetén az osztalékból 90 %-os részesedés illette, a veszteségből viszont csak a tulajdoni hányadának megfelelően, azaz 0,07186 %-os arányban kellett kivenni a részét!

Magyarán a nyereséget leszakította, a veszteségből pedig nem kért a csókos narancsos delikvens.  S hogy ez egy valóban következmények nélküli ország, azt jelzi az is, hogy a tulajdonos – hogy-hogy nem – részt vett a magánosítás előkészítésében is. Nyilván úgy gondolták: megnézik, hogy mégha ingyen is kapnak valamit, az mit ér valójában. Ha lúd, legyen kövér.

Jól látható tehát, hogy "kreativitásért" nem mentek a szomszédba a „mi oldalunkon" sem. Talán nem véletlen, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanújával indult még annak idején nyomozás a nagy mágusok ellen. Az i-re persze a cselédsajtó fantáziáját már akkor meglódító Defend-ügy tette fel a pontot, amelyben – ha emlékeznek – a Hír Tv-ben most vitézkedő Csintalan Bukfenc Sándor volt az ügyvezető igazgató a hírszerző "nyírfás" Földi Lászlóval egyetemben. Itt aztán tényleg összenőtt, ami összetartozott.

Természetesen a Defend is a szabályok alóli felmentéssel jutott folyamatosan hitelekhez az MFB-től, miközben sem elégséges tőkével, sem árbevétellel nem rendelkezett, és állandóan likviditási gondjai voltak. Értik, narancsfejűek? Számolatlanul öntötték az állami pénzt – mindnyájunk pénzét – az Önök által fetisizáltak, olyanok zsebébe, akik a kisujjukat sem mozdították meg azért, hogy bármilyen értéket teremtsenek, csak akkor, ha a lopott pénzt kellett megszámolni. Az egyszeri honpolgárral szemben viszont annak ellenére kapta meg a cég folyamatosan az APEH-től a fizetési halasztást – miért is ne? –, hogy 2003-ban esély sem látszott arra, hogy legalább a hiteleket törleszteni tudják.

Az pedig a vicc kategóriájába tartozik, hogy a Defend fő tevékenységi körében úgy vállalt munkát, hogy azt alvállalkozóival végeztette el, a díjakat pedig átfutatta magán. Sorjáztak persze az állami intézmények, mint megrendelők, valamint átláthatatlannak minősített tulajdonosi körű vállalkozások, amely tulajdonosi átláthatatlanság, kibogozhatatlanság, minden bizonnyal az érdekérvényesítés egyik nagyon fontos eszköze lehetett a fiúk számára. Amilyen szabadon bántak a Defendnél az adóelkerülés módozataival, ugyanolyan lazán változott négy tulajdonoson keresztül a társaság székhelyének az ára. Mit ad isten, itt is a narancsos cégnek sikerült a legjobban kijönnie a buliból. Így nem is csoda, hogy a Defend hírnevét nem öregbítették a hűtlen kezelés, sikkasztás, csalás, adó- és társadalombiztosítási csalás, magánokirat-hamisítás és közokirat-hamisítás miatti feljelentések és eljárások.

A kisgömböc meséje kismiska ahhoz képest, ami az autópályáink építése során történt. Ezt is csak azért érdemes a narancs tábor emlékezetébe idézni, hogy velem együtt jusson eszükbe minden egyes alkalommal, amikor a kilométereket rójuk az M7-en és az M3-on, mi mennyibe került. A csalások ugyanis már a "mi időnkben" is javában folytak.

Az építkezéseket nemcsak, hogy kivonták a közbeszerzési törvény hatálya alól, de olyan áttételes, többszereplős rendszert alakítottak ki a vállalkozások láncolatából, hogy mindenki ráláthatott a dolgokra, az egy, a legfőbb érdekelt, az állam képviselőjét kivéve. Holott az állam – tehát mindegyikőnk – pénzére ment a játék, és az államra terhelték a kötelezettség-vállalásokat! Így, barátaim, csak az M3-on Füzesabony és Polgár között 16, 2 milliárd forinttal került többe az autópálya. Úgy vertek tehát seggére az állami vagyonnak, hogy csak az állami szervek nem tudták, mennyi pénzt síbolnak ki az államkasszából az ügyeskedők. Az MFB persze itt is fizetett, mint a katonatiszt, a pénzét nyilván minden érintett időben, hiánytalanul megkapta, mi viszont azóta is kerülgetjük a megannyi útfelújítást és lezárást, amelyek a töménytelen ellopott építőanyag miatt szükségszerűek méregdrága sztrádáinkon.

A kérdés pedig magától adódik: hogy engedhették meg a Magyar Fejlesztési Banknak, hogy ne legyen érdekelt a költségvetést terhelő költségek mérséklésében, hogy juttathatta érvényre az adófizetők pénzéből egy olyan rendszer kialakulását, amelyben hasraütésszerűen határozták meg a bekerülési árakat, mindenféle felelősség nélkül választották ki a kivitelezőket, és kötöttek velük szerződést? Cui prodest? Kinek az érdekében állhatott mindez? Merthogy nem a miénkben, egyszerű mezei honpolgárokéban, az biztos.

Fletó is nagyot hízott Viktor alatt

S ez mind-mind a „mi kormányunk" alatt történt, csakúgy, mint Fletó nagy visszabérléses bizniszei, amelyek a mindannyiunk által ismert "mi az, hogy nagyon is!" "tisztességes" meggazdagodását eredményezték. Vélhetően a narancsos fiúk ezt sem vették észre, elkerülte a figyelmüket a fáradságos pénzkereset közben. Amíg a tetves Gyurcsányi az egyik oldalról kopasztotta az államkasszát, ők a másik zsebünket metszették ki a nemzeti lobogó és a millenniumi zászló lengetése közben.

Itt tartunk, testvéreim az Úrban, a zsebünkből mindkét oldal által kilopott milliárdok hiányában, megnyomorítva, az állami tolvajlás és a rendőrterror országában. Ha ez ment az egyetlen hazai fejlesztési bankként működő, alapító törvénye szerint  "a nemzetgazdaság előtt álló és állami részvételt is igénylő fejlesztési, beruházási feladatokat, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozással kapcsolatos különleges fejlesztési igények forráskezelési feladatait ellátó" banknál, akkor mi ment más kevésbé szorosan (?) felügyelt intézményeknél?

Nincs mit választani: ezt a politikai elitet végképp el kell takarítani az útból, bármi áron. Szegfűstől, narancsostól, kalapostól és sábeszdeklistől. Tabula rasa kell, és kíméletlen elszámoltatás, tekintet nélkül bárkire. Ez a nemzet érdeke, ez a tiszta jövő záloga, semmi más.

Buga Jakab