Olvasóink már minden bizonnyal megszokhatták, ha írok egy-egy történelmi eseményről, kevésbé a pontos történeti eseményeket és kronológiát tartom fontosnak, sokkal inkább az eszmei mondanivalóját, az abból leszűrhető üzenetet napjainkra. Nem lesz ez másként a Rongyos Gárda esetében sem.

Természetesen egy áttekintést azért érdemes adnunk, miben is állt a „rongyosok” szerepe.

A Rongyos Gárda megalakulása, harcai olyan dicső fejezetet jelentenek történelmünk lapjain, melynek a mai napig nem tulajdonítunk elegendő jelentőséget. Képzeljük el, túl vagyunk egy vesztes háborún, túl vagyunk egy borzalmas, 133 napos bolsevik diktatúrán, a megszállt területekre már bevonultak a trianoni utódállamok csapatai, már csak a kegyelemdöfés hiányzik, hogy az első világháborúban még a velünk egy államszövetségben lévő osztrákok is területeket szakítsanak le hazánkból.

És akkor voltak hazafiak, voltak bátrak, akik fegyvert fogtak, ellenálltak, és kivívták Nyugat-Magyarországon annak lehetőségét, hogy Sopronban az oly’ sokszor hangoztatott népek önrendelkezési joga érvényesülhessen. Az egyébként német többségű város népszavazás útján nyilvánította ki akaratát, hogy hűséggel tartoznak a magyar hazához, és továbbra sem akarnak ezen változtatni.

Sopront úgy ismerjük, mint a hűség városát, ami igaz, de amikor ezt mondjuk, tegyük hozzá, dicsőség és hála a Rongyos Gárdának! Hirdették a nagyvilágnak, melyet Somogyvári Gyula, kiváló írónk adott címéül a Rongyos Gárda harcairól írt művének; és mégis élünk! És mégis élünk, a magyar becsületet adták vissza, még akkor is, ha összegészében nem sokat változtatott a határokon, de ott és akkor a Rongyos Gárda képviselte a nemzet becsületét, és mi, hálás utókor kegyelettel hajtunk fejet a hősi halottak előtt.

Most azonban váltsunk nézőpontot.

A napokban történt az a szomorú eset, hogy leégett a Notre-Dame. A Rongyos Gárdának és ennek látszólag az égvilágon semmi köze egymáshoz. Lehet, nem leszek túl népszerű, amikor rámutatok egy jelenségre, de ez esetben ez kevéssé érdekel. Nem ettől válik egy gondolat igazzá vagy hamissá. Megfigyelhető, ha történik Franciaországban valami rossz, ahogy most is, itthon megjelennek sokan, akik – főleg a virtuális térben – rávágják, „szemét franciák, megérdemelték”, vagy „Trianon miatt ez jár nekik!”.

Rendkívül rövidlátó és önfelmentő, azon túl, lélektanilag talán érthető.

De annak a felvetésnek, hogy „majd akkor fogom őket sajnálni, ha visszacsinálják Trianont”, 2019-ben az égvilágon semmifajta relevanciája nincs. Egyrészt a trianoni békeszerződés nincs már érvényben, helyette az 1947-es párizsi békeszerződés él, másrészt a jelenkori franciáknak annyi közük van Trianonhoz, mint az éti csigáknak. Egyébként az USA sem írta alá a trianoni békeszerződést, mivel nem volt tagja a Népszövetségnek. Helyette Washingtonban írtuk alá velük…

De vigyük tovább a gondolatmenetet, vajon hogy lehet az, hogy a Rongyos Gárdán kívül nem volt számottevő ellenállás (leszámítva a balassagyarmati eseményeket)? Ez egyébként csak növeli dicsőségüket. Vajon hogy lehet az, a románok arra hivatkozhattak, mikor bevonultak Budapestre, hogy ők szabadítanak fel minket a bolsevik diktatúra alól? Nehéz ezekkel szembenézni, és még érvényesebb a „rongyosok” jelmondata:

Trianon igazságtalanságát egy percig sem vitatjuk, és küzdeni kell a külhoni magyarság jogaiért, emellett viszont teljesen kontraproduktív a fiktív másokra mutogatás akkor, mikor nemzetünk nem tudja produkálni a 2,1-es születési rátát sem, mely a fennmaradásához lenne szükséges. Sőt, itt fenyeget a fejünk felett Északkelet-Magyarország elvesztése (cigányság demográfiai adatait elnézve). Vajon mit tennénk a „rongyosok”? Itt nem is fegyveres felkelésre gondolok, hanem a mentalitás, ami őket vezette, az a gondolkodásmód mit diktál ma nekünk?

Semmiképpen sem kesergést és önfeladást. Hanem harcot.

Sajnos mind a mai napig él a köztudatban az a felfogás, hogy a magyar történelem alapjában véve kudarcos. Ha ez így van, vajon miért vagyunk még mindig itt? Nagyhatalmak ütközőzónájában, ez a nemzet rendre megtartotta identitását, nyelvét és kultúráját, ha kellett, fegyvert fogott az elnyomók ellen, és már több mint ezer éve itt vagyunk a Kárpát-medencében, és itt is maradunk, mert ez a nemzet a lelkében hordozza a szabadság szeretetét. Ennek volt fényes, dicsőséges gyakorlati megvalósulása a Rongyos Gárda is, emléküket örökké őrizzük, szellemiségüket tovább kell vinnünk.

Dicsőség a hősöknek!

Lantos János – Kuruc.info