Sermer Ádám hiába az egyik legirritálóbb figura a magyar politika csillagos egén (pedig elég komoly versenytársai vannak), mostanában egy kicsit túl sokat szerepel a közéletben, annak ellenére, hogy egy szó szoros értelmében mérhetetlen, nemrégiben vezetőjét vesztett törpepárt megmondóembere. Különösen indokolatlan ez annak fényében, hogy pár hete még Karácsony javára is visszalépett a fővárosi bohócpartiban, tehát teljességében okafogyottá vált a magamutogatása. A Kornis Gyula szobra körül kialakult szokásos cirkusz azonban – sajnálatos módon – ismét készenlétbe kapcsolta főhősünket, még egy petíciót is elindítottak annak érdekében, hogy eltávolítsák Kornis szobrát, akinek egyébként nem sok köze volt azokhoz az eseményekhez, amelyeket a balliberálisok és a hazai zsidó szervezetek kórusban ismételnek az unalomig, ha előkerül egy személy a Horthy-korszakból, aki nem kommunista vagy „antifasiszta ellenálló” volt. Azonban, mi Kornis helyett most egy másik szoborral, vagy ha úgy tetszik, inkább emlékművel fogunk foglalkozni. Ebben az egészben pedig az az érdekes, hogy most az egyszer (s valószínűleg utoljára) egyetértek Sermer Ádámmal.
A liberális politikus (?) ugyanis megállapodott Karácsony Gergellyel, hogy amennyiben idén októberben lesz a Karácsony (értsd: ő nyeri a főpolgármester-választást), közösen eltávolítják a német megszállás emlékművét a Szabadság térről. Itt most – tőlem szokatlanul minden iróniát nélkülözve – üzenem Sermernek, hogy soha rosszabb ötlete ne legyen a politikában eltöltött ámokfutásának évei alatt. Tudniillik, nekem sem a szívem csücske az az emlékmű, az előtte elhelyezkedő „áldozat-ramazuri” meg még annyira sem. Ugyan idén augusztus 20-ra egy kedves olvasónk eltakarította a rendetlenséget – amit valamiért ők csak „elő-emlékműnek” neveztek – de tudom támogatni Sermert abban, hogy maga a tényleges emlékmű is elkerüljön a térről. Persze korántsem azért, amiért ő akarja, hogy el legyen távolítva, de az eredmény szempontjából ez édesmindegy. Érthetetlen ugyanis számomra, hogy Sermer szerint miért teszi az emlékmű semmissé a „magyarok és a korai zsidótörvények felelősségét” az… őőő… katasztrófában? Csak azért akadtam meg, mert az erre vonatkozó Facebook-bejegyzésük nem tisztázza, hogy pontosan minek is a „felelősségét” kendőzi el az emlékmű. Vagy azért nem tisztázták, mert ez olyan dolog, amit minden rendes és felelősségteljes állampolgárnak kötelező tudni még akkor is, ha éjjel 1-kor álmából felkeltik? Mindegy is.
Zoom
Viszont abban egyetértek velük, hogy az emlékmű történelemhamisító. Végtére is, én szimplán nem értem, hogy a kormány annak idején ezt egyáltalán miért állíttatta? Ahelyett, hogy a szovjet emlékmű nyugdíjazásán törték volna a fejüket, odacincáltak egy olyan emlékművet, amely a belpesti balliberálisok lekenyerezéséhez láthatóan kevés, egy tisztességes szélsőjobboldalit pedig irritál. Gondolom, Sermerék jobban örültek volna, ha egy olyan emlékmű születik meg, ami a „németek és magyarok felelősségét” egyaránt kidomborítja (értsd: mindkét népet megalázza), de látszólag elég telhetetlenek, az már nem elég nekik, ha a volt szövetségeseinket gyalázzuk feleslegesen. S hogy miért történelemhamisító? A német–magyar fegyverbarátság jegyében szó szerint az utolsó percig harcoltunk közösen a szovjet áradattal szemben, enyhén szólva is vakvágány tehát, hogy az erre való emlékezés és büszkeség helyett egy olyan emlékművet erőltetünk a társadalomra, amely a Német Birodalom Magyarországra nehezedő „elnyomását” szimbolizálja, amikor 1944. március 19. után (amit „német megszállásnak” szoktak titulálni egyesek) igazából sem a magyar belpolitikai rendszer, sem az országot irányító politikusok személye nem változott érdemben, így számomra értelmezhetetlen, hogy a német sas miért „ejti foglyul” Magyarország patrónusát, Gábriel arkangyalt.
Végül nem kanyarodhatunk el Sermer Ádám kétszínűsége mellett sem. A „Magyarország felelősségét eltussoló” megszállás emlékmű zavarja, de a tér másik oldalán helyet kapó szovjet „felszabadulás” emlékmű már nem? Dübörög a jól megszokott liberális kettős mérce.
Üzenem Sermer Ádámnak, hogy felőlem mehet a szoborparkba a német megszállás áldozatainak emlékműve, de csak akkor, ha kéz a kézben vele tart a szovjet párja is. Ugyanis országunk egyik frekventált közterén sem olyan emlékműnek nincs helye, ami egykori szövetségesünkbe és fegyvertársunkba oktalanul és hamisan rúg bele, sem pedig olyannak, amely egy idegen és elnyomó, milliókat kiirtó rezsim „felszabadítását” akarja lenyomni a torkunkon.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info