Ha vasárnap, akkor Heti progresszió. Nézzük, mivel gazdagodott a világ az elmúlt héten, miben lett ismét jobb hely a "rettenthetetlen" progresszív harcosoknak köszönhetően!
3. Greta Thunberg a faji zavargások óta takaréklángon ég, a "haladó erők" új totemet találtak maguknak egy bűnöző néger személyében, így a beteg kislányra már nincs akkora szükségük, mint korábban. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen elfeledték volna, csak kispadon ül a következő bevetésig. Addig is Peter Jäger frankfurti arachnológus egy madagaszkári pókfajt nevezett el a "klímaaktivista" Gretáról. Az is kiderült, hogy a Thunberga nemzetségen belül öt különböző alfajt is találunk, ebből a "Thunberga greta" sokáig ismeretlen volt, és több tulajdonságban is eltér a másik négy társától.
Nos, nem tudjuk mit vétettek szegény pókok, hogy így meg kellett alázni őket, de reméljük a Black Lives Matter mozgalom azért nem fogja meglincselni szegény tudóst, hogy itt mindenféle fajokra próbálja felosztani az állatvilágot.
2. Evezzünk más vizekre és nézzük meg, hogyan hódít egyre nagyobb teret a George Floyd halála óta vírusként terjedő őrület. Ha a tüntetéseket nem is sikerül akkora mértékben hazánkba importálni, mint ahogy azt a felforgatók elvárnák, bizony vannak olyan szegmensei a "forradalomnak", amelyek hamarosan minket is érinteni fognak. Tehát hogyha valaki az itthon is hosszabb múltra visszatekintő Uncle Ben's termékeket fogja keresni, az rövid időn belül hiába fog kutakodni a boltok polcain. Mivel a termék logója egy fekete férfit ábrázol, a tulajdonos Mars Foods az "arculatváltás" mellett döntött. Vita tárgya lehet, hogy mennyire szándékos ez a váltás, magyarul "őszinte szívvel" állnak-e bele az őrületbe, vagy csak kényszerből, mindenesetre az biztos, hogy elébe mennek a problémának, és addig lépnek, amíg még nem lesz külső nyomásra kötelező. Az Uncle Ben's márkát egyébként két ember inspirálta, egy kiváló árujáról ismert fekete rizstermesztő farmer, akitől a név ered, illetve egy chicagói fekete pincér, Frank Brown (BARNA Frank!), aki a termék képén látható.
Zoom
Egy Uncle Bens reklám 1951-ből. Ekkor még más idők jártak... (forrás: en.wikipedia.org)
Aki négercsókot fog keresni (jelen esetben Svájcban, de a jelenség globális szintű), szintén megütheti a bokáját, hiszen az édesség is a BLM-mozgalom "halálos áldozatainak" számát fogja gyarapítani. Ez sajnálatos módon annyira nem is meglepő, többször támadták már az évek során, így hosszabb ideje volt gyenge láncszem a "rasszista ellenállás" végvárrendszerében.
Magyarországon (tudomásom szerint legalábbis) az Aunt Jemima ("Jemima néne") termékcsalád, amely édes szirupjairól vált híressé, talán az étkezési szokások miatt sem ismert, mindenesetre ebben a formájában már nem is fogjuk megismerni, hiszen hosszú pályafutása után (1889. november 1.) ebben a formában hamarosan eltűnik a polcokról. Mivel a logójukon található néger asszony "rasszistának" minősül, ezért lecserélik a termék nevével együtt.
Zoom
Aunt Jemimától is érzékeny búcsút veszünk (forrás: en.wikipedia.org)
De vajon mi a probléma "Jemima nénivel" és "Ben bácsival"? Normális ember számára egyiknek sincs "rasszista hangzása" (sőt, az Uncle Ben's lényegében egy fekete farmer sikeres pályafutását hirdeti), a BLM számára mégis céltáblák lettek, hiszen a "fehérek kiszolgálására", a "rabszolgaságra" emlékeztet. Aunt Jemima így magunk között szólva talán kicsit még hasonlít is az Elfújta a szél Mammy nevű karakterére, ami nyilván "megengedhetetlen", mert hát "ugyan mit képzel ez a Jemima, hogy csak úgy a konyhában dolgozik, amíg a fehérek semmittevéssel töltik az idejüket"? A BLM a kitartó munka helyett inkább a lopásban és fosztogatásban bízik, akarva-akaratlanul erős táptalajt biztosítva minden sztereotípiának (nevezzük inkább tapasztalatokon alapuló megfigyelésnek!), amely a feketéket az elmúlt évszázadokban "sújtotta", miközben a munkát oda helyezik, ahová valóban gondolják: a néger nem dolgozhat (ez meg is látszik Afrikán).
1. Mialatt eltávolításra kerülnek a "rasszista élelmiszerek", George Floyd halálának nyomában egy új vallás is születendőben van. Az USA régóta fellegvárnak minősül a neoprotestáns szekták számára, miért lenne kivétel egy drogos bűnöző halála, akit hamarosan "Szent" George Floydként emlegethetünk majd? Ezekben a videókban megszemlélhetjük, hogyan "keresztelkednek meg" az agyhalott idióták azon a helyszínen, ahol a drogos négerbűnöző kilehelte a lelkét.
Zoom
Egy barom a sok közül. A "George Floyd-vallás" lelkes, fehér (!) híve (forrás: thegatewaypundit.com)
De mit jelenthet vajon a cikkben szereplő "woke" szó, amely a Black Lives Matter előtt olvasható? A "woke" az Egyesült Államokban élő négerek hibás nyelvtana szerint a "felébredt" jelentéssel bír, mai formában azokra használják, akik "felébredtek", vagyis a polkorrektség nyelvén beszélnek és cselekednek (tehát inkább elsötétedtek).
 
 
További érdekesség, hogy innen ered a "Get woke, go broke" ("Ébredj öntudatra, menj tönkre") kifejezés is, mely arra utal, hogy az "öntudatra ébredés" ingoványos talajára lépett cégek valójában rosszul jönnek ki a behódolásból, hiszen termékeiket a valóban öntudatos fehér, heteroszexuális emberek nem vásárolják meg. Ez pedig akkora mértékű visszaesést eredményez, amely már kimutatható az adott cég bevételeiben is. (Kíváncsian várjuk az Uncle Ben's és az Aunt Jemima erre irányuló, jövőbeni kimutatásait is).
Olvasóinknak ezúttal is köszönöm, hogy velem tartottak, a leveleket pedig továbbra is várom a hetiprogresszio@protonmail.com címre.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info