Annak, aki koronavírus-ügyben szeretné tartani a lépést és mindig naprakész információkkal kíván rendelkezni, igencsak fel kell kötnie a nadrágját. A sokszor egymásnak is gyökeresen ellentmondó "szakértői" nyilatkozatok tengerében az ember úgy érzi, hogy lassan, de biztosan elnyelik a hullámok.
Oltassak, ne oltassak? Mégis még hány hullámra lehet számítani? Mikor lesz nyitás? Mikor "szabadulunk"? Utóbbi időpontja az elmúlt másfél hónapban annyit változott, hogy az összes elhangzott alternatívát akkor sem tudnám felsorolni, ha pisztolyt fognának a fejemhez. Egy biztos, újabb két hétre ismét "bezárt" az ország, habár amennyi kivételt azóta hoztak, az ember elgondolkozik, hogy ennek így mégis mi értelme van. Úgy értem, akkor vagy zárjanak be mindent rendesen, vagy ne erőltessük ezt az egészet. Mindeközben a vírus megállíthatatlanul terjed, ezt teljesen felesleges lenne tagadni, én meg csak azon gondolkozom, hogy egyáltalán van-e bármiféle módja annak, hogy bárki elkerülje, hogy megfertőződjön. Ahhoz képest ugyanis, hogy hónapok óta védekezik az ország, a statisztikákban ez a védekezés egyáltalán nem mutatkozik meg, hacsak nem elfogadjuk a tézist, miszerint ezen intézkedések nélkül a helyzet még rosszabb lenne. Egy biztos, ezt az egyre megoldhatatlanabbnak tűnő problémát nem itt, nem most és nem mi fogjuk megoldani, csupán pillanatnyi látleletet kívánok venni a társadalomról az elmúlt napok tükrében.
Zoom
Ami tavaly márciusban még villlámcsapásként ért mindenkit, az egy évvel később már nem sok újjal tud kecsegtetni. 2020 tavaszával ellentétben most "csupán" két hétre "zár be" drasztikusabban az ország, már, ha nem fogják ezt az állapotot is meghosszabbítani. A hétvégén látottak alapján a társadalom egy része mégis úgy viselkedik, mintha most először tapasztalna ilyet (itt jegyezném meg halkan, hogy a most következő viselkedési formulákat már az első lezárás alkalmával sem bírtam feldolgozni). Sokan ismét egy életre elég konzervet, lisztet, WC-papírt vásároltak (állítom, hogy vannak, akiknél még a tavalyi sem fogyott el), habár ezen a fronton látok némi mérséklődést, de ami egyenesen ijesztő volt, az az IKEA üzletekben kialakult indokolatlan tumultus volt. Félelmetes, de mind a mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy mi terelt egyik percről a másikra ezreket a svéd bútorbolthoz, látszólag mindenféle komoly indok nélkül. Hirtelen mindenkinek bevillant, hogy az elkövetkezendő heteket nem fogja túlélni új kanapé vagy szekrénysor nélkül?
Zoom
Nyilvánvaló, hogy a válasz a fogyasztói társadalom mechanizmusaiban keresendő. Azonban, amíg az élelmiszerboltok megrohamozása egy ilyen helyzetben, ha nevetséges is, de pszichológiailag érthető, addig egy bútorbolt esetében ugyanez már nem mondható el, főleg, hogy nem elszigetelt esetekről, hanem tömeges jelenségről beszélünk.
Zoom
Kommentár nélkül (forrás: 24.hu)
Mióta immáron "egy éve" ebben az "új világban" élünk, két kérdés szokott rendszeresen beférkőzni az agyamba, és olykor úgy érzem, hogy jobb inkább, ha egyikre sem tudom meg a választ. Elsőként – elnézve a magyar egészségügy helyzetét – el szoktam játszani a gondolattal: mi történne akkor, ha egy, a koronavírusnál sokkal veszélyesebb, pestis szintű kór ütné fel a fejét? Vajon hány percig bírná az egészségügy, mielőtt teljesen összeomlana? Kívánom, hogy sose tudjuk meg!
A másik kérdés pedig az IKEA-cirkuszhoz kapcsolódik. Vajon, hogy viselkedne ez az agyhalott, magából kifordult fogyasztói társadalom egy valódi krízis esetén? Amikor ténylegesen felborulna minden mechanizmus, amit eddig ismertünk? A koronavírus jelenléte olyan mély társadalmi kérdésekre világít rá, ami hosszútávon sokkal nagyobb és ijesztőbb problémákat vet fel, mint maga a betegség. Másként megközelítve, az európai társadalmak sajnálatos módon Covid-19 nélkül is meglehetősen betegek.
Noha az elmúlt egy évben számos, talán visszafordíthatatlan változást szenvedett el az eddigi életünk, mégis van, ami sosem lesz másképp. A végtelen fogyasztásra ösztökélő társadalmi-gazdasági környezet, ahol az ember a koronavírustól való félelem mellett ugyanúgy, folyamatosan vásárol, ha van szüksége az adott termékre, ha nincs. Noha az egyén anyagi helyzete a pandémia nyomán ingatagabbá vált, a fogyasztás-termelés illúzióját az új gazdasági világrend eljövetelével is napirendben kell tartani. Bármit is tervez a koronavírus leple alatt a globális pénzügyi elit, egy olyan világban, ahol lezárások előtt az emberek az IKEA-ba rohannak, igazán könnyű dolguk lesz. Az új jelszó talán így hangzik majd: kevesebb egyéni függetlenség, több vásárlás és fogyasztás.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info