 Nem mindegy, honnan nézzük |
Úton-útfélen sokféle abszurditással találkozik manapság az ember. Most olvasom, hogy az ORTT testületében évekig rádiós kurátorok lehettek mifelénk a süketek, miközben ráadásul – nehogy kisebbségben maradjanak –, tévés felügyelőként dolgozhattak a vakok is. (Valami hasonlóval találkoztam évtizedekkel ezelőtt a müncheni Szabad Európa Rádióban, ahol a teljesen vak Szép Zoltán írta akkoriban a kiszínezett filmkritikákat. Szegény Szép később az egyik fővádlott lett a hazai olajos ügyekben, ahol, ügyvéd révén, már csak az odakanyarintott aláírásáért fizettek a maffiózók.)
Igen. Nem látni, és nem hallani semmit! Ez most a módi. Nagy tanulság ezekben a történetekben, hogy a nagyra becsült közönséget cseppet sem zavarja a felfokozott közéleti abszurditás. Cseppet sem érdekli őket a dadaista felhajtás, ez a teljesen szürreálissá torzult, irreális valóság. Igazából senki sem háborodik fel ma már Zuschlag tetemes börtönpótlékán, Gyurcsány olcsón ellopott áramán, Ungváry figyelemelterelő kollektív nácizásán, vagy netán – ha már az ORTT-nél tartunk –, a főcenzor Majtényi egységpárti megválasztásán. A példák sora korlátlanul folytatható! Úgy tűnik, hogy ez egy ilyen szerencsétlenül abnormális ország lett, ahol már senkinek sem szúr szemet a racionalitásnak teljesen ellentmondó hétköznapi abszurditás.
Tetézi a bajt, hogy a külföldi sajtó is (nyilván hazai pártmegrendelésre) egyre csak adja alánk a megvadult lovakat. A The New York Times Afganisztánba irányuló illegális lőszerbizniszről, az Economist totális zűrzavarról, a Financial Times végső összeomlásról, míg a Der Standard Orbán sikeres demagógiájáról cikkezik. A legszebb talán mégis a brit Jane’s Intelligence Group legutóbbi vizsgálata (ők voltak egyébként, akik néhány éve KGB-s behatolással vádolták meg a magyar szakszolgálatokat!), amely szerint Magyarország az 55. legstabilabb/!/ állam a világon.
Igen. Nem látni, és nem hallani semmit! Ez most a módi. Nagy tanulság ezekben a történetekben, hogy a nagyra becsült közönséget cseppet sem zavarja a felfokozott közéleti abszurditás. Cseppet sem érdekli őket a dadaista felhajtás, ez a teljesen szürreálissá torzult, irreális valóság. Igazából senki sem háborodik fel ma már Zuschlag tetemes börtönpótlékán, Gyurcsány olcsón ellopott áramán, Ungváry figyelemelterelő kollektív nácizásán, vagy netán – ha már az ORTT-nél tartunk –, a főcenzor Majtényi egységpárti megválasztásán. A példák sora korlátlanul folytatható! Úgy tűnik, hogy ez egy ilyen szerencsétlenül abnormális ország lett, ahol már senkinek sem szúr szemet a racionalitásnak teljesen ellentmondó hétköznapi abszurditás.
Tetézi a bajt, hogy a külföldi sajtó is (nyilván hazai pártmegrendelésre) egyre csak adja alánk a megvadult lovakat. A The New York Times Afganisztánba irányuló illegális lőszerbizniszről, az Economist totális zűrzavarról, a Financial Times végső összeomlásról, míg a Der Standard Orbán sikeres demagógiájáról cikkezik. A legszebb talán mégis a brit Jane’s Intelligence Group legutóbbi vizsgálata (ők voltak egyébként, akik néhány éve KGB-s behatolással vádolták meg a magyar szakszolgálatokat!), amely szerint Magyarország az 55. legstabilabb/!/ állam a világon.
Az értékelés szerzői szerint kifejezetten jó minősítést kaptunk a gazdaságra /egy százalékos növekedés/, az egészségügyre /összeomló szolgáltatási szektor/, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépésre /átláthatatlan képviselői bérezések és pártfinanszírozások, terjedő politikai maffia/, valamint a demográfiai mutatókra /csökkenő születési és növekvő elhalálozási adatok/. A tanulmány szerint viszont jelentős kockázati tényezőként szerepel hazánkban az erőszakos utcai tüntetések gyakorisága /a szemkilövő karhatalom brutális fellépéseiről nincs szó!/, valamint a Magyar Gárda jelenléte. /Az In-Kal Securityről szintén kussol a jelentés./ Vagyis demokratikus felhatalmazással visszatért hozzánk megint a régi jó kádári közmondás: Szabad országban minden szabad ember azt teszi, amit szabad!
Így cselekszik most a kormánykoalíció is: kötöttségek nélkül szabadjára engedi saját magát. Vagyis amit szabad a vörös Jupiternek /MSZP/, azt még jobban szabad majd a – zsarolhatósági potenciálját végsőkig megnövelő – kisökörnek /SZDSZ/. Abszurd ország abszurd belpolitikájában egy abszurd miniszterelnök abszurd lépésre szánta el magát: úgy erősíti meg önmagát és tehetségtelen tettestársát, Kókát /végleg margóra szorítva a Fidesz-szimpatizáns Fodort/, hogy nem centralizálja, sokkal inkább szétosztja, elkülöníti a hatalmat. Miközben a konc, a rablott holmi összetartja őket, a miniszterelnök látszólag teljesen elválasztja a rendőri erőszakkal mesterségesen fenntartott illegitim kormányt a neoliberális pénzügyi háttérhatalomtól.
Nagyon szemléletesen fogalmaz Ágh Attila szocinyaló politológus, amikor kifejti, miszerint: „Egy nagyon jó, nagyon szükséges /abszurd/ válság robbant ki most Magyarországon!” (Nem csoda, ha a marxista TGM egyenesen a demokrácia legfényesebb diadalának tekinti a két kormányzó párt látszólagos eltávolodását.) Ez az előre menekülő lépés nemcsak egyszerű időnyerés, nemcsak kitolhatja a két párt mandátumát 2010-ig, hanem rövidtávon – az uniós pénzek szétszórásával –, népszerűségnövekedést is eredményezhet. Gyurcsány megint bebizonyította, hogy Abszurdisztán legnagyobb hazardőre és túlélője! (Talán érdemes lenne itt azon is elgondolkozni, hogy egy monolitikus, egysíkú és vezércentrikus jobboldal vajon túlélne-e egy ilyen mértékű politikai válságot? Szinte biztos, hogy nem!)
És most, ebben az abszurd történetben térjünk rá az ellenzék különlegesen abszurd szerepére. Most látszik csak igazán, mennyire idő előtti és elkapkodott volt a Fidesz népszavazási kezdeményezése. Már megint egy edzőmérkőzést nyert meg a legnagyobb ellenzéki párt, nem a sorsdöntő ütközetet. Milyen jól jönne ez a mostani 3,3 milliónyi szavazó a végső elszámolásnál! Orbán mindinkább csak szavakban akarja az előrehozott választást, ami hatalmas anyagi és politikai kockázatot jelentene számára. A győzelem csak szűkös másfél évre szólna, miközben szabályszerűen rárogyna a kifosztott és teljesítmény nélküli gazdaság! Az ellenzék nyakán ugyanis ott az újabb őszi népszavazás, a 2009-es uniós és rá egy évre az országos választás. Orbán az előrehozott választások abszurd ötletével valószínűleg megint csak a radikálisokat altatja. A szokásos Fideszes kettős kommunikáció másik végén Navracsics ül, akinek vesszőparipája a Gyurcsány nélküli koalíció mindenáron való egyben tartására irányul. (Ezt most látványosan derékba törte a regnáló miniszterelnök abszurd döntése.)
Látható tehát, hogy az emberek döntő többségének akarata ellenére a Fidesz taktikai okokból nem akar gyors kormánybuktatást. Egy toporgó gazdaság, egy legyengült ellenfél, egy külső és belső instabilitás – amely viszont nem bontja meg véglegesen a jelenlegi status quót –, sokkal előnyösebb jelenleg számára, ezért vár.
Az ellenzék – lehet, hogy később ráfázik –, de nem akarja azt, amit a választók dühös tömegei akarnak. Nem akarja az ország sorsának fájdalmas, gyors és gyökeres átalakítását. Mert ami most jó a pártnak, az biztos, hogy nem kedvez az országnak! Az ellenzék azt gondolhatja, hogy a minél rosszabb, annál jobb elve egyben tarthatja a több mint hárommilliónyi kényszerszavazót! A Fidesz most megint saját sikerének foglya. Ezek az átmeneti sikerek sajnos soha nem tettek jót a polgári párt dinamizmusának. Orbán rendre széttaktikázta és szétcselezte magát.
Minden győzelem előtt keményen radikális csak azért, hogy azután gyáván /taktikusan?/ kihátráljon és visszapuhuljon. Várhatóan ezt fogják megunni idő előtt a radikális szavazók. Ha a nemzeti érdekvédő csoportosulásoknak a Fidesz ellenében megerősödik a közös szervezeti és politikai potenciálja, úgy a magyar politikai garnitúra – abszurd módon –, saját hátán cipelheti be őket a parlamentbe. A radikálisok akár már most megköszönhetik Orbánnak a passzív, Gyurcsánynak és Kókának az aktív közreműködést!
Abszurd helyzet van tehát. A politika által megsüketített és megvakított közönség előtt tovább folyik az álságos előadás. Ami biztos: a jobboldal látszatsikerei ellenére ennek a nagy abszurd színjátéknak sajnos megint a nemzet lesz a végső vesztese. A táblát mindenesetre már kiakasztották. A vészesen fogyatkozó népszerűtlenségre való tekintettel Gyurcsány és Kóka prolongálva!
Molnár Tamás
Így cselekszik most a kormánykoalíció is: kötöttségek nélkül szabadjára engedi saját magát. Vagyis amit szabad a vörös Jupiternek /MSZP/, azt még jobban szabad majd a – zsarolhatósági potenciálját végsőkig megnövelő – kisökörnek /SZDSZ/. Abszurd ország abszurd belpolitikájában egy abszurd miniszterelnök abszurd lépésre szánta el magát: úgy erősíti meg önmagát és tehetségtelen tettestársát, Kókát /végleg margóra szorítva a Fidesz-szimpatizáns Fodort/, hogy nem centralizálja, sokkal inkább szétosztja, elkülöníti a hatalmat. Miközben a konc, a rablott holmi összetartja őket, a miniszterelnök látszólag teljesen elválasztja a rendőri erőszakkal mesterségesen fenntartott illegitim kormányt a neoliberális pénzügyi háttérhatalomtól.
Nagyon szemléletesen fogalmaz Ágh Attila szocinyaló politológus, amikor kifejti, miszerint: „Egy nagyon jó, nagyon szükséges /abszurd/ válság robbant ki most Magyarországon!” (Nem csoda, ha a marxista TGM egyenesen a demokrácia legfényesebb diadalának tekinti a két kormányzó párt látszólagos eltávolodását.) Ez az előre menekülő lépés nemcsak egyszerű időnyerés, nemcsak kitolhatja a két párt mandátumát 2010-ig, hanem rövidtávon – az uniós pénzek szétszórásával –, népszerűségnövekedést is eredményezhet. Gyurcsány megint bebizonyította, hogy Abszurdisztán legnagyobb hazardőre és túlélője! (Talán érdemes lenne itt azon is elgondolkozni, hogy egy monolitikus, egysíkú és vezércentrikus jobboldal vajon túlélne-e egy ilyen mértékű politikai válságot? Szinte biztos, hogy nem!)
És most, ebben az abszurd történetben térjünk rá az ellenzék különlegesen abszurd szerepére. Most látszik csak igazán, mennyire idő előtti és elkapkodott volt a Fidesz népszavazási kezdeményezése. Már megint egy edzőmérkőzést nyert meg a legnagyobb ellenzéki párt, nem a sorsdöntő ütközetet. Milyen jól jönne ez a mostani 3,3 milliónyi szavazó a végső elszámolásnál! Orbán mindinkább csak szavakban akarja az előrehozott választást, ami hatalmas anyagi és politikai kockázatot jelentene számára. A győzelem csak szűkös másfél évre szólna, miközben szabályszerűen rárogyna a kifosztott és teljesítmény nélküli gazdaság! Az ellenzék nyakán ugyanis ott az újabb őszi népszavazás, a 2009-es uniós és rá egy évre az országos választás. Orbán az előrehozott választások abszurd ötletével valószínűleg megint csak a radikálisokat altatja. A szokásos Fideszes kettős kommunikáció másik végén Navracsics ül, akinek vesszőparipája a Gyurcsány nélküli koalíció mindenáron való egyben tartására irányul. (Ezt most látványosan derékba törte a regnáló miniszterelnök abszurd döntése.)
Látható tehát, hogy az emberek döntő többségének akarata ellenére a Fidesz taktikai okokból nem akar gyors kormánybuktatást. Egy toporgó gazdaság, egy legyengült ellenfél, egy külső és belső instabilitás – amely viszont nem bontja meg véglegesen a jelenlegi status quót –, sokkal előnyösebb jelenleg számára, ezért vár.
Az ellenzék – lehet, hogy később ráfázik –, de nem akarja azt, amit a választók dühös tömegei akarnak. Nem akarja az ország sorsának fájdalmas, gyors és gyökeres átalakítását. Mert ami most jó a pártnak, az biztos, hogy nem kedvez az országnak! Az ellenzék azt gondolhatja, hogy a minél rosszabb, annál jobb elve egyben tarthatja a több mint hárommilliónyi kényszerszavazót! A Fidesz most megint saját sikerének foglya. Ezek az átmeneti sikerek sajnos soha nem tettek jót a polgári párt dinamizmusának. Orbán rendre széttaktikázta és szétcselezte magát.
Minden győzelem előtt keményen radikális csak azért, hogy azután gyáván /taktikusan?/ kihátráljon és visszapuhuljon. Várhatóan ezt fogják megunni idő előtt a radikális szavazók. Ha a nemzeti érdekvédő csoportosulásoknak a Fidesz ellenében megerősödik a közös szervezeti és politikai potenciálja, úgy a magyar politikai garnitúra – abszurd módon –, saját hátán cipelheti be őket a parlamentbe. A radikálisok akár már most megköszönhetik Orbánnak a passzív, Gyurcsánynak és Kókának az aktív közreműködést!
Abszurd helyzet van tehát. A politika által megsüketített és megvakított közönség előtt tovább folyik az álságos előadás. Ami biztos: a jobboldal látszatsikerei ellenére ennek a nagy abszurd színjátéknak sajnos megint a nemzet lesz a végső vesztese. A táblát mindenesetre már kiakasztották. A vészesen fogyatkozó népszerűtlenségre való tekintettel Gyurcsány és Kóka prolongálva!
Molnár Tamás
