Lassan célegyenesbe ér az előválasztási bohózat, annak minden nevetséges vagy éppen szürreális percével együtt. Amennyiben a baloldali szavazók megmozgatása volt a dolog lényege, a foglalkozás elérte a célját, de kétlem, hogy ezzel a színjátékkal sikerült olyanokat is megszólítani, akik alapjáraton nem érdeklődnek a politika iránt, és nem elkötelezettek a szivárványkoalíció iránt (egyetlen kivételtől eltekintve, akiről a cikk is szól). Sőt, a sok nemtelen, a politika sötét bugyrait sejtető "vita" inkább volt káros hatással a baloldali összefogásra, hiszen nem egy, nem két szereplőnek jelentősen csökkent a reputációja. (Ugye, Jakab Péter?) Ezt persze mi a legkevésbé sem bánjuk, legalább élesebb lesz a kontraszt a parttalan színjátszók és a valódi programmal kampányolók között.
Őszintén megvallva nem gondoltam volna, hogy Márki-Zay Péter bejut az előválasztás második fordulójába, nem mintha ettől bármi érdemben megváltozott volna a baloldal háza táján. Egy valamit azonban kissé értetlenül szemlélek a hódmezővásárhelyi polgármesterrel kapcsolatban: számos olyan, elméletben jobboldalinak megismert ismerősöm "lát benne fantáziát, valami újat", akiktől nagyobb kritikai érzéket vártam volna.
 Az imádott lobogóval és sötét, atlantista háttérrel, itt éppen Botka László társaságában |
Legkésőbb Toroczkai László alapos és jól összeszedett videója óta tudjuk (igen, ebben a rohanó világban 26 percet végigülni már többen nem képesek sajnos, de higgye el mindenki, megéri), hogy Márki-Zay nagyjából milyen háttérrel rendelkezik, mik a céljai, és milyen ember. Ezek közül egyébként a harmadik szokta legkevésbé érdekelni a közvéleményt, pedig ez a legfontosabb. Toroczkai videója pedig azért formabontó, mert nagyon helyesen éppen ezt mutatja be a legalaposabban (ugyanitt szintén nem értettem a videó felütését, vagyis, hogy miért merült fel sokakban, hogy a Mi Hazánknak bármilyen szinten is támogatni kellene, vagy össze kellene fogni Márki-Zay Péterrel).
Persze, aki követi az eseményeket, már bőven a szóban forgó videó előtt is nagyon jól tudta, mire lehet számítani a hódmezővásárhelyi polgármestertől. Nyilatkozatai alapján is érthetetlen, hogy jobboldaliként miért szimpatizál vele valaki, főleg annak tükrében, hogy milyen politikai elemekkel barátkozik. Mert lehet ugyan vitákat folytatni Dobrevvel (meggyőződésem, hogy ennek egy jelentős része csak színjáték), a végén úgyis együtt mennek majd harcba a szivárványkoalíció égisze alatt, ahol legutolsó csatlósként még a Jobbik szétzilált maradéka is ott lesz. Ez így teljesen oké? Ráadásul, ha elméleti szinten tartjuk az a tézist is, miszerint Márki-Zay valóban új és jobboldali színezetet hozna az összefogásba (már a felvetés is őrültség), akkor sem fog tudni semmit csinálni érdemben, éppen a saját szövetségesei miatt. Képviselőket választunk, nem miniszterelnököt, s ha valami csoda folytán mégis az válna belőle, akkor is dróton fogja rángatni a szivárványkoalíció legerősebb és egyben egyetlen ütőképes csapata, a DK.
Aztán utóbb levezettem, honnan jön ez a furcsa rajongás némelyektől. Az elmúlt 12 év olyan szinten fásulttá és kiégetté tett sokakat, hogy lassan bárkiben megbíznak, aki annyit mond, hogy ő "keresztény és fontos számára a család", valamint elhiteti a közvéleménnyel, hogy képes leváltani Orbánt. Öreg hiba, hiszen a politikai szerencselovagok pontosan ezt a fásultságot szokták kiaknázni, hogy aztán elhozzanak egy még rosszabb korszakot, mint amilyen az volt, amit leváltottak.
A másik rész pediglen, miszerint a (radikális) jobboldal által elfogadhatatlan kijelentései ellenére szimpatizálnak vele némelyek, az általános igazságok és értékek folyamatos relativizálódására vezethető vissza. Hazai terepen, jobboldali szemszögből ez legnagyobb részben pont a Fidesz és a Jobbik hibája, de mivel globális jelenségről beszélünk, igazságtalan lenne kizárólag őket okolni ezért. Mivel a politikai vetületek mentén való elmozdulások többé már nem következetesek vagy elvhűek, egy tátongó "fekete lyuk" keletkezett, ahová válogatás nélkül mindenki azt gyömöszöl bele, amit csak akar, majd eladja "jobboldalinak, "baloldalinak", vagy "ezek fölött állónak", ahogy éppen kedve tartja. A "fekete lyuk" persze alkalmatlan arra, hogy ebből vonzó politikai jövőkép alakuljon, de pontosan a "minden relatív" elve az, amely újra és újra ebbe a gödörbe taszítja azokat, akik fogékonyak rá. Nem hiába apad folyamatosan a "megosztottság felett álló" Momentum nevű mókusőrs is.
Mindez egyébként bármilyen reménytelenül is hangzik, egyáltalán nem az. Az ember ugyanis – legyen akármilyen káosz – alapvetően nem azt keresi, hanem a következetességet és az elvekért való kiállást, amely egyfajta bizalmat és kiszámíthatóságot képes kölcsönözni. Ilyetén hosszútávon mindig azok érvényesülnek majd, akik ezt a hosszabb és rögösebb, de végül hálásabb utat választják. Gondoljunk csak arra, kit becsülünk jobban: egy köpönyegforgatót, aki esetlegesen most épp velünk szimpatizál, vagy egy ellenfelet/ellenséget, aki ugyan számunkra elfogadhatatlan célokért harcol, azt mégis következetesen, tiszta eszközökkel teszi. Nyilván az utóbbi.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
