Arról, hogy Orbán Viktort elnökké választották, ki mit mondott, azzal jelen írásomban nem kívánok foglalkozni. Hiszen másutt sokan megteszik majd ezt. De azt gondolom, portálunkon kívül nem igen fog azzal törődni senki, amivel én most.
Zoom
Sztojka Attila "roma kapcsolatokért" felelős kormánybiztos beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én (kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Miközben bele-bele néztem a televízióban a Fidesz kongresszusáról való élő közvetítésbe, feltűnt, hogy a felszólalók között az úgynevezett átvezető zene erősen hajaz a Csillagok Háborújára, de legalábbis sci-fi filmekben megszokott hangzásvilágot kölcsönzött.
De eljött a pillanat, mikor a sci-fi műfaj belépett a beszédek tartalmába is! Ugyanis következett Sztojka Attila, „romaügyi” kormánybiztos… Merész lépés volt a Fidesztől, hogy zárt térben tartották a rendezvényt, ugyanis félő volt, hogy a mennyezet rájuk szakad. De megúszták.
- A romaügy nem csak társadalmi kérdés, hanem komoly gazdasági feladat is. Ha munka van, minden van. A munkaalapú társadalom megvalósulásával a romák nem csak munkát kaptak, hanem visszakapták saját önbecsülésüket is – mondta.
- Egy ország számára vált egyértelművé, hogy a tanulás és a munka jelenti a kiutat – okította a jelenlévőket.
S általában véve is olyan képet rajzolt fel a képzeletbeli táblára, miszerint a „romakérdés” (jó, használjuk a továbbiakban inkább a cigányt) megoldódott, a cigányok ma már tanulnak, dolgoznak, és lényegében minden nagyon szép, mindennel nagyon meg lehetünk elégedve.
Volt egy olyan megjegyezése is, hogy ebben az országban két dologhoz ért mindenki nagyon. Az egyik a foci, a másik a cigányok kérdésköre, mert – mint mondta – mindkettőről úgy gondolják az emberek, hogy érinti őket. A cigányok esetében ez eléggé eltagadhatatlan, főleg azok, kiknek a környezetében élnek is cigányok… No, őket valóban érinti. De nem valami fényesen. Erről azért egy-két gondolatot elmondhatott volna a kormánybiztos úr, de nem tette.
Egészítsük azért ki:
- nem beszélt arról, hogy valójában nem dolgoznak többen, maximum a közmunkának köszönhetően, ami sok esetben nem más, mint a statisztikák megszépítése, de alapvető folyamatokat nem állít meg, nem változtat meg;
- nem beszélt arról, hogy demográfiai katasztrófa felé halad az ország a cigányság népességrobbanása miatt;
- nem beszélt arról, ahogy a 2010 előtti világnak, úgy az azutáninak is szerves része a cigánybűnözés, a mai magyar valóság kőkemény részei a cigányok által elkövetett specifikus bűnelkövetési formák, főként az öncélú erőszakból elkövetett, különös kegyetlenséggel elkövetett rablások, gyilkosságok (talán ezért gondolják úgy a magyar emberek, hogy érinti őket a kérdés, nemde, kormánybiztos úr?)
De amiképpen a többi fideszes felszólaló sem beszélt erről a problémáról, ellenben láthatólag felfűzték a fő kommunikációt a bevándorlásra, arról egy árva szó sem esett, mit kezdjünk a mi „ómigránsainkkal”, kik láthatólag 600 éve nem tudnak normálisan beilleszkedni.
A Fidesz szerint tehát a helyzet több mint rózsás, mi viszont azt mondjuk, a valóság ennek éppen ellenkezője, ezért tűztük zászlónkra a jelszót: nem lehetünk cigányország!
Lantos János – Kuruc.info