Az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat az államadósság kérdése. Próbáltam szakkönyvekben, cikkekből tájékozódni, de mindenhol nagyvonalúan átsiklanak afelett, hogy hogyan lesz egy devizában felvett hitelből a magyar költségvetés hiányának betömésére alkalmas forintösszeg, és visszafelé, a magyar adófizetőkből kisajtolt forintból hogyan lehet a devizában fennálló államadósságot törleszteni. Ez korántsem olyan egyértelmû, mint amilyennek első pillantásra tûnik.
Hogy jobban megérthessük a jegybank szerepét tekintsük a következő egyszerû példát. Tételezzük fel, hogy egy családon belüli adás-vételt ill. az elvégzett munkát játékpénzben számolják el egymásnak. Megegyeznek abban, hogy ilyen játékpénzt csak a családfő készíthet és bocsáthat ki saját belátása szerint. Ezt úgy teszi, hogy egy darab papírra, a címletnek megfelelő állatfigurát játéknyomdával fölviszi. Hamarosan kialakul egy olyan helyzet, hogy valakinek nincs elég játékpénze, hogy valamit a család egyik tagjától megvásároljon, és a családfőhöz fordul. Aki erre azt mondja, hogy ezt ő megtehesse, el kell mennie az egyik bankba és fel kell vennie 10.000 Ft-ot. Így is tesz, majd miután hazaér beteszi az íróasztal egyik fiókjába a bankból felvett 10.000 Ft-ot, majd egy másik fiókból elővesz egy darab papírt, rányomdázza a címletnek megfelelő állatfigurát és átnyújtja a hitelkérőnek. A hitelkérő ezután a címlet + hozzászámított kamat értékében rendelkezik játékpénz-adóssággal a családfő felé.
Nézzük most a család vagyoni helyzetét a külvilág, mondjuk a bank szempontjából. Amit legelőször azonnal megállapíthatunk, hogy a bankot egyáltalán nem érdekli, ki milyen játékpénzzel ill. adóssággal rendelkezik a családon belül. Amit látni fog, az az, hogy egyik részről van nekik 10.000Ft + kamat kötelezettségük, másrészről van nekik 10.000 Ft kézpénzük az íróasztal fiókjában + vagyontárgyaik (lakás, kert, autó stb.). Hamarosan elérkezik a visszafizetés határideje, a családfő egybehívja a családi tanácsot és közli velük, hogy nagy a baj, a család adóssága 10.000 Ft + a kamatok. Azt is tudatja velük, hogy az adósság visszafizetése érdekében mindenki adózzon le meghatározott mennyiségû játékpénzt, mert ha ezt nem teszik, jön a bank és viszi az autót, a lakást és a kertet.
Erre a családtagok kinevetik, "de apu, a 10.000 Ft-nak ott kell lennie az asztalfiókodban ugyanis te nem a bankból felvett forintot adtad nekünk hanem a játékpénzt amit te magad állítottál elő!" Igazuk van, hisz senki nem kapott egyetlen valódi forintot sem a családfőtől, az ő belső adósságukat "állatkás" pénzben számolják. Erre a családfő kihúzza a fiókot és megmutatja hogy üres, nincs benne a bankból felvett 10.000 Ft, úgy magyarázván hogy ő ezt "átváltotta" játékpénzre. Mire a családtagok erősen gondolkozóba esnek, hogy ez hogyan történhetett..."Mit ért apu átváltás alatt? Elégette talán a 10.000 Ft-ot mielőtt kibocsátotta volna a játékpénzt? És ha ezt tette, akkor hogyan fogja a tőlünk begyûjtendő állatkás pénzt visszaalakítani forinttá? Miért vett fel apu egyáltalán Ft-ot bankból, hisz játékpénzt anélkül is kibocsáthatott volna, ami után kamatot sem kellene fizetni? Nincs más kiút, mint vagyontárgyainkat és munkaerőnket áruba bocsátani a külvilágnak hogy Ft-ot szerezzünk? A család érdekét szolgálja-e egyáltalán apu?"
A fönti meséből nyilván mindenki felismerte hogy az apa az MNB szerepét játszotta míg a családtagok az államot és az adófizetőket. Az MNB a költségvetési hiány túlnyomó részét külföldi forrásokkal tömi be. Amit ezután átvált (???) forintra és a költségvetés rendelkezésére bocsátja, holott ezt nyugati pénzforrások közbeiktatása nélkül is meg lehetne tenni és még kamatot sem kellene rá fizetni. Erre a teljesen logikátlan lépésre, két magyarázatot szoktak adni. Egyrészt, amennyiben a költségvetés (társadalom) igénye szerint tömnék be a költségvetési lyukat önálló pénzkibocsátással, akkor a mindenkori kormányok nem lennének eléggé rákényszerítve a minél alacsonyabb hiányra (1). Tehát pedagógiai megfontolásból teszik. Talán szólnunk kellene nekik, hogy köszönjük, mostanra már mikorra az egész ország és a jövő generáció is súlyos adósságterhek alatt nyög és "jelzálogként" elvették tőlünk a teljes állami vagyont, megértettük a leckét. Persze, itt kell megjegyezni, hogy a hiány okainak a vizsgálata is egy külön történet lenne (vannak államok akik költségvetési plusszal zárnak).
A másik magyarázat, amivel gyakran élnek, hogy az önálló pénzkibocsátás a hiány fedezésére, "bankóprés" hatást és ezzel hiperinflációt eredményezne, példaként említve a 2. világháború utáni időszakot. Egyrészt, 5%-nyi hiány fedezése biztosan nem okoz hiperinflációt, olcsó, átlátszó trükk rögtön egy szélsőséges eset emlegetése, másrészt "elfelejtik", hogy az inflációt elsősorban nem az ún. bankóprés okozta, hanem az, hogy a 2. világháború katasztrófájának következtében, óriási hiány keletkezett az árukínálatban (rekvirálás, a front miatt zavarok a betakarításban), és javakat előállító termelőberendezésekben (az oroszok egyszerûen leszerelték és elvitték) valamint az emberi erőforrásokban. Ez a helyzet tehát változatlan pénzmennyiség mellett is, bankóprés nélküli is hiperinflációt okozna a világ bármely országában. Ha már itt tartunk, érdekes lenne ha az MNB szakemberei megvizsgálnák, hogy van-e összefüggés az évek óta csökkenni nem akaró infláció és a túlhajtott export között. (A wikipedia "inflation" szócikke szerint igenis van (2))
Harmadrészt, amire a bankóprés-magyarázattal kapcsolatban rá kell világítani, hogy ha külföldről devizában hitelt vesz fel és az ennek megfelelő forintot megteremti (a semmiből) és kibocsátja a magyar gazdaságba, az miért nem okoz hiperinflációt? Honnan tudja a magyar gazdaság, hogy amit most kibocsát az MNB pénzmennyiséget amögött nyugati deviza áll? Van-e egyáltalán a két esemény között - a hitelvétel és a forintkibocsátás - bármilyen logikai összefüggés vagy ok-okozati hatás?
Az MNB azzal indokolja függetlenségét, hogy ez a legnagyobb biztosítéka a pénzügyi rendszer stabilitásának azzal, hogy nincs kiszolgáltatva a mindenkori kormányok népszerûségi (népjóléti?) okokból való pénzköltésének és ezzel a "szent" stabilizációs célok veszélyeztetésének. Úgy gondolom, érdemes abba belegondolni, hogy mit jelent az, hogy egy állami szerv független az államtól. Szolgálhatja-e a társadalom céljait egy állami intézmény ha tőle teljesen független? Milyen tulajdon az ami fölött semmilyen ellenőrzési jogom sincs? (Képzeljük el, csak a hasonlat kedvéért, ha a hadsereg lenne független az államtól a "katonai egyensúly biztosítása" ködös magyarázatával és saját belátása szerint indítana háborút, a következményeket viselje csak a társadalom. Ugye beteg gondolat?)
A jegybanktörvény (9) kimondja ugyanis, hogy az MNB kizárólag csak az Európai Központ Banktól, Frankfurtból fogad el utasításokat (1§). Megismétlem, a magyar államtól nem, Frankfurtból igen. Ugyancsak a jegybanktörvény tiltja meg hogy hitelt nyújtson az államnak, önkormányzatoknak, állami pénzalapoknak (pl. TB ill. nyugdíjalap), de ellenben a nehéz helyzetben lévő bankoknak (pl Postabank) kötelessége segíteni (16§). A belterjes kiválasztási rendszer garantálja, hogy csak "kipróbált" bankár lehessen az MNB-nél magas pozícióban vagy a Monetáris Tanács tagja (49§). Névleg, egy az országgyûlés és a kormány által választott tagokból álló Felügyelőbizottság ellenőrizné tevékenységét, de törvény rögtön leszögezi hogy ez a bizottság semmilyen érdemi kérdést (hitelfelvétel, aranytartalék, pénzkibocsátás) nem firtathat (52§). Az MNB tisztségviselőinek egész életre kiterjedő titoktartatási kötelezettségük van (54§). Nemzetbiztonsági okokból, nyilvánvalóan ez a mi érdekünk. A kérdés már csak az lenne, hogy ki dolgozta ki ezt a törvényt?
Nézzünk egy pár "nagy nevet" a jelenlegi és a volt Monetáris Tanács tagjai közül:
Auth Henrik: Az Antal-kormányban államtitkárként privatizálással foglalkozik, majd Hitelbank és Postabank (3), később MNB alelnök
Király Júlia: Surányi tanácsadója, Hitelbank, Postabank, PSZÁF, Nemzetközi Bankárképző Központ, Apró Piroskának a Gyurcsány anyósnak közeli barátnője (5). Ellenzi a banki különadót és a lakásvásárlási kamattámogatást(4)
Simor András: a Deloitte volt elnöke, ez a cég volt 1997-ben a Postabank könyvvizsgálója, egy bírósági ítélet szerint 50%-ban a Deloitte is felelős (6). A Gyurcsány által kitalált Konvergencia Tanács tagja. Ellenzi a minimálbért.
Karvalits Ferenc: Hitelbank, Világbank, MNB, CIB Bank, FHB bank, Eximbank. Kezdetben Fideszes, később együtt dolgozik Bajnai Gordonnal a Wallis RT-ben és a HajdúBét RT igazgatótanácsában.
Járai Zsigmond: a Horn kormány alatt Apró Piroskával készítették elő a Hitelbank privatizációját, állítólag a III/II-es ügynök is volt. Amit eleinte tagadott, de aztán elismerte, hogy "útijelentéseit" megküldte a Belügyminisztériumnak, de szerinte "ez a tevékenység mai mércével is vállalható"
Riecke Werner: Annak ellenére hogy szép magyar neve, soha nem hallottam róla. De biztos az én hibám, több HVG-t kellene olvasnom.
Szapáry György: A Világbanknál szolgált, mint érdekességet említi hogy a gyerekei már nem beszélnek magyarul.
Privatizáció, Hitelbank, Postabank, HajdúBét ... miért van az az érzésem, hogy ezeknek az embereknek az erkölcsi alapállása és a magyar nemzet iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhető?
Bizonyára sokan emlékszünk rá, hogy még a '90-es évek második felében is a Kádár-rendszerre tolták a felelősséget az óriási államadósság kapcsán, "még mindig a Kádár teremtette viszonylagos jólét terheit nyögjük" mondták. Csakhogy akkor 22 milliárd dollár államadósságunk volt, ma pedig 120 milliárd (és ebben még nincs benne a lakosság és a vállalatok adóssága). Történt ez azzal egyidőben hogy az állami szerepvállalást leépítették és mellette eladták a kb 100 milliárd dollárt érő közvagyon 90%-át.
Az is érdekes hogy az MNB mindig határozottan visszautasította, hogy tárgyalásokat kezdjen az államadósságról a hitelezőkkel mint ahogy ezt Lengyelország tette, mondván nehogy elveszítsük a jó adós imázsunkat. Lám, milyen hálátlanok a hitelezők, ugyanis Lengyelországnak jobb osztályzata van a hitelminősítőknél (10).
A következő pár gondolat tiszta spekuláció részemről, bizonyítani nem tudom. Emlékszem, amikor úgy két éve téma volt hogy Gyurcsányék Indonéziában 4 milliárd dollárt akarnak egy off-shore cégen keresztül befektetni, én magam is valószerûtlennek tartottam ezt. De ma már a föntiek nevek ismeretében, tudva azt hogy az MNB teljes titokban tarthatja devizamûveleteit és azt hogy a fölvett devizahitelek akár teljesen önálló életet is élhetnek (lásd apu fiókjából eltûnt 10.000 Ft), már nem vagyok olyan biztos benne hogy az említett indonéz befektetés teljes kitaláció.(8)
Más irányból megközelítve. Mi a garanciája annak, hogy az MNB nem offshore paradicsomokban bejegyzett pénzügyi szervezetektől vesz fel hiteleket? Mondjuk úgy, hogy nincs is tényleges pénzáramlás és forintot "teremti" ebben az esetben úgy ahogy minden normális központi banknak illik, azzal a különbséggel, hogy a törlesztendő adósság megjelenik a költségvetés felé, rendszeres pénzjövedelemhez (közpénzhez) juttatva ezzel az off-shore pénzügyi céget. Szerintem ez lenne a közpénzek, legügyesebb, leghatékonyabb ellopásának módja. Szóval mi a biztosíték hogy ez nem történik meg?
Adjon az Isten szebb jövőt!
Fehér Zoltán
Hogy jobban megérthessük a jegybank szerepét tekintsük a következő egyszerû példát. Tételezzük fel, hogy egy családon belüli adás-vételt ill. az elvégzett munkát játékpénzben számolják el egymásnak. Megegyeznek abban, hogy ilyen játékpénzt csak a családfő készíthet és bocsáthat ki saját belátása szerint. Ezt úgy teszi, hogy egy darab papírra, a címletnek megfelelő állatfigurát játéknyomdával fölviszi. Hamarosan kialakul egy olyan helyzet, hogy valakinek nincs elég játékpénze, hogy valamit a család egyik tagjától megvásároljon, és a családfőhöz fordul. Aki erre azt mondja, hogy ezt ő megtehesse, el kell mennie az egyik bankba és fel kell vennie 10.000 Ft-ot. Így is tesz, majd miután hazaér beteszi az íróasztal egyik fiókjába a bankból felvett 10.000 Ft-ot, majd egy másik fiókból elővesz egy darab papírt, rányomdázza a címletnek megfelelő állatfigurát és átnyújtja a hitelkérőnek. A hitelkérő ezután a címlet + hozzászámított kamat értékében rendelkezik játékpénz-adóssággal a családfő felé.
Nézzük most a család vagyoni helyzetét a külvilág, mondjuk a bank szempontjából. Amit legelőször azonnal megállapíthatunk, hogy a bankot egyáltalán nem érdekli, ki milyen játékpénzzel ill. adóssággal rendelkezik a családon belül. Amit látni fog, az az, hogy egyik részről van nekik 10.000Ft + kamat kötelezettségük, másrészről van nekik 10.000 Ft kézpénzük az íróasztal fiókjában + vagyontárgyaik (lakás, kert, autó stb.). Hamarosan elérkezik a visszafizetés határideje, a családfő egybehívja a családi tanácsot és közli velük, hogy nagy a baj, a család adóssága 10.000 Ft + a kamatok. Azt is tudatja velük, hogy az adósság visszafizetése érdekében mindenki adózzon le meghatározott mennyiségû játékpénzt, mert ha ezt nem teszik, jön a bank és viszi az autót, a lakást és a kertet.
Erre a családtagok kinevetik, "de apu, a 10.000 Ft-nak ott kell lennie az asztalfiókodban ugyanis te nem a bankból felvett forintot adtad nekünk hanem a játékpénzt amit te magad állítottál elő!" Igazuk van, hisz senki nem kapott egyetlen valódi forintot sem a családfőtől, az ő belső adósságukat "állatkás" pénzben számolják. Erre a családfő kihúzza a fiókot és megmutatja hogy üres, nincs benne a bankból felvett 10.000 Ft, úgy magyarázván hogy ő ezt "átváltotta" játékpénzre. Mire a családtagok erősen gondolkozóba esnek, hogy ez hogyan történhetett..."Mit ért apu átváltás alatt? Elégette talán a 10.000 Ft-ot mielőtt kibocsátotta volna a játékpénzt? És ha ezt tette, akkor hogyan fogja a tőlünk begyûjtendő állatkás pénzt visszaalakítani forinttá? Miért vett fel apu egyáltalán Ft-ot bankból, hisz játékpénzt anélkül is kibocsáthatott volna, ami után kamatot sem kellene fizetni? Nincs más kiút, mint vagyontárgyainkat és munkaerőnket áruba bocsátani a külvilágnak hogy Ft-ot szerezzünk? A család érdekét szolgálja-e egyáltalán apu?"
A fönti meséből nyilván mindenki felismerte hogy az apa az MNB szerepét játszotta míg a családtagok az államot és az adófizetőket. Az MNB a költségvetési hiány túlnyomó részét külföldi forrásokkal tömi be. Amit ezután átvált (???) forintra és a költségvetés rendelkezésére bocsátja, holott ezt nyugati pénzforrások közbeiktatása nélkül is meg lehetne tenni és még kamatot sem kellene rá fizetni. Erre a teljesen logikátlan lépésre, két magyarázatot szoktak adni. Egyrészt, amennyiben a költségvetés (társadalom) igénye szerint tömnék be a költségvetési lyukat önálló pénzkibocsátással, akkor a mindenkori kormányok nem lennének eléggé rákényszerítve a minél alacsonyabb hiányra (1). Tehát pedagógiai megfontolásból teszik. Talán szólnunk kellene nekik, hogy köszönjük, mostanra már mikorra az egész ország és a jövő generáció is súlyos adósságterhek alatt nyög és "jelzálogként" elvették tőlünk a teljes állami vagyont, megértettük a leckét. Persze, itt kell megjegyezni, hogy a hiány okainak a vizsgálata is egy külön történet lenne (vannak államok akik költségvetési plusszal zárnak).
A másik magyarázat, amivel gyakran élnek, hogy az önálló pénzkibocsátás a hiány fedezésére, "bankóprés" hatást és ezzel hiperinflációt eredményezne, példaként említve a 2. világháború utáni időszakot. Egyrészt, 5%-nyi hiány fedezése biztosan nem okoz hiperinflációt, olcsó, átlátszó trükk rögtön egy szélsőséges eset emlegetése, másrészt "elfelejtik", hogy az inflációt elsősorban nem az ún. bankóprés okozta, hanem az, hogy a 2. világháború katasztrófájának következtében, óriási hiány keletkezett az árukínálatban (rekvirálás, a front miatt zavarok a betakarításban), és javakat előállító termelőberendezésekben (az oroszok egyszerûen leszerelték és elvitték) valamint az emberi erőforrásokban. Ez a helyzet tehát változatlan pénzmennyiség mellett is, bankóprés nélküli is hiperinflációt okozna a világ bármely országában. Ha már itt tartunk, érdekes lenne ha az MNB szakemberei megvizsgálnák, hogy van-e összefüggés az évek óta csökkenni nem akaró infláció és a túlhajtott export között. (A wikipedia "inflation" szócikke szerint igenis van (2))
Harmadrészt, amire a bankóprés-magyarázattal kapcsolatban rá kell világítani, hogy ha külföldről devizában hitelt vesz fel és az ennek megfelelő forintot megteremti (a semmiből) és kibocsátja a magyar gazdaságba, az miért nem okoz hiperinflációt? Honnan tudja a magyar gazdaság, hogy amit most kibocsát az MNB pénzmennyiséget amögött nyugati deviza áll? Van-e egyáltalán a két esemény között - a hitelvétel és a forintkibocsátás - bármilyen logikai összefüggés vagy ok-okozati hatás?
Az MNB azzal indokolja függetlenségét, hogy ez a legnagyobb biztosítéka a pénzügyi rendszer stabilitásának azzal, hogy nincs kiszolgáltatva a mindenkori kormányok népszerûségi (népjóléti?) okokból való pénzköltésének és ezzel a "szent" stabilizációs célok veszélyeztetésének. Úgy gondolom, érdemes abba belegondolni, hogy mit jelent az, hogy egy állami szerv független az államtól. Szolgálhatja-e a társadalom céljait egy állami intézmény ha tőle teljesen független? Milyen tulajdon az ami fölött semmilyen ellenőrzési jogom sincs? (Képzeljük el, csak a hasonlat kedvéért, ha a hadsereg lenne független az államtól a "katonai egyensúly biztosítása" ködös magyarázatával és saját belátása szerint indítana háborút, a következményeket viselje csak a társadalom. Ugye beteg gondolat?)
A jegybanktörvény (9) kimondja ugyanis, hogy az MNB kizárólag csak az Európai Központ Banktól, Frankfurtból fogad el utasításokat (1§). Megismétlem, a magyar államtól nem, Frankfurtból igen. Ugyancsak a jegybanktörvény tiltja meg hogy hitelt nyújtson az államnak, önkormányzatoknak, állami pénzalapoknak (pl. TB ill. nyugdíjalap), de ellenben a nehéz helyzetben lévő bankoknak (pl Postabank) kötelessége segíteni (16§). A belterjes kiválasztási rendszer garantálja, hogy csak "kipróbált" bankár lehessen az MNB-nél magas pozícióban vagy a Monetáris Tanács tagja (49§). Névleg, egy az országgyûlés és a kormány által választott tagokból álló Felügyelőbizottság ellenőrizné tevékenységét, de törvény rögtön leszögezi hogy ez a bizottság semmilyen érdemi kérdést (hitelfelvétel, aranytartalék, pénzkibocsátás) nem firtathat (52§). Az MNB tisztségviselőinek egész életre kiterjedő titoktartatási kötelezettségük van (54§). Nemzetbiztonsági okokból, nyilvánvalóan ez a mi érdekünk. A kérdés már csak az lenne, hogy ki dolgozta ki ezt a törvényt?
Nézzünk egy pár "nagy nevet" a jelenlegi és a volt Monetáris Tanács tagjai közül:
Auth Henrik: Az Antal-kormányban államtitkárként privatizálással foglalkozik, majd Hitelbank és Postabank (3), később MNB alelnök
Király Júlia: Surányi tanácsadója, Hitelbank, Postabank, PSZÁF, Nemzetközi Bankárképző Központ, Apró Piroskának a Gyurcsány anyósnak közeli barátnője (5). Ellenzi a banki különadót és a lakásvásárlási kamattámogatást(4)
Simor András: a Deloitte volt elnöke, ez a cég volt 1997-ben a Postabank könyvvizsgálója, egy bírósági ítélet szerint 50%-ban a Deloitte is felelős (6). A Gyurcsány által kitalált Konvergencia Tanács tagja. Ellenzi a minimálbért.
Karvalits Ferenc: Hitelbank, Világbank, MNB, CIB Bank, FHB bank, Eximbank. Kezdetben Fideszes, később együtt dolgozik Bajnai Gordonnal a Wallis RT-ben és a HajdúBét RT igazgatótanácsában.
Járai Zsigmond: a Horn kormány alatt Apró Piroskával készítették elő a Hitelbank privatizációját, állítólag a III/II-es ügynök is volt. Amit eleinte tagadott, de aztán elismerte, hogy "útijelentéseit" megküldte a Belügyminisztériumnak, de szerinte "ez a tevékenység mai mércével is vállalható"
Riecke Werner: Annak ellenére hogy szép magyar neve, soha nem hallottam róla. De biztos az én hibám, több HVG-t kellene olvasnom.
Szapáry György: A Világbanknál szolgált, mint érdekességet említi hogy a gyerekei már nem beszélnek magyarul.
Privatizáció, Hitelbank, Postabank, HajdúBét ... miért van az az érzésem, hogy ezeknek az embereknek az erkölcsi alapállása és a magyar nemzet iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhető?
Bizonyára sokan emlékszünk rá, hogy még a '90-es évek második felében is a Kádár-rendszerre tolták a felelősséget az óriási államadósság kapcsán, "még mindig a Kádár teremtette viszonylagos jólét terheit nyögjük" mondták. Csakhogy akkor 22 milliárd dollár államadósságunk volt, ma pedig 120 milliárd (és ebben még nincs benne a lakosság és a vállalatok adóssága). Történt ez azzal egyidőben hogy az állami szerepvállalást leépítették és mellette eladták a kb 100 milliárd dollárt érő közvagyon 90%-át.
Az is érdekes hogy az MNB mindig határozottan visszautasította, hogy tárgyalásokat kezdjen az államadósságról a hitelezőkkel mint ahogy ezt Lengyelország tette, mondván nehogy elveszítsük a jó adós imázsunkat. Lám, milyen hálátlanok a hitelezők, ugyanis Lengyelországnak jobb osztályzata van a hitelminősítőknél (10).
A következő pár gondolat tiszta spekuláció részemről, bizonyítani nem tudom. Emlékszem, amikor úgy két éve téma volt hogy Gyurcsányék Indonéziában 4 milliárd dollárt akarnak egy off-shore cégen keresztül befektetni, én magam is valószerûtlennek tartottam ezt. De ma már a föntiek nevek ismeretében, tudva azt hogy az MNB teljes titokban tarthatja devizamûveleteit és azt hogy a fölvett devizahitelek akár teljesen önálló életet is élhetnek (lásd apu fiókjából eltûnt 10.000 Ft), már nem vagyok olyan biztos benne hogy az említett indonéz befektetés teljes kitaláció.(8)
Más irányból megközelítve. Mi a garanciája annak, hogy az MNB nem offshore paradicsomokban bejegyzett pénzügyi szervezetektől vesz fel hiteleket? Mondjuk úgy, hogy nincs is tényleges pénzáramlás és forintot "teremti" ebben az esetben úgy ahogy minden normális központi banknak illik, azzal a különbséggel, hogy a törlesztendő adósság megjelenik a költségvetés felé, rendszeres pénzjövedelemhez (közpénzhez) juttatva ezzel az off-shore pénzügyi céget. Szerintem ez lenne a közpénzek, legügyesebb, leghatékonyabb ellopásának módja. Szóval mi a biztosíték hogy ez nem történik meg?
Adjon az Isten szebb jövőt!
Fehér Zoltán
