Németh Zsolt
az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke
II.


Tisztelt Elnök Úr!

E levél a jobboldali ellenzék legnagyobb pártjának, az ön pártjának külpolitikai irányát kérdőjelezi meg azért, mert az általában is és nem egy területen alapvetően nem felel meg – véleményem szerint – a nemzeti érdekeknek, nem segíti elő az ön saját pártja érdekeit, és nem igen találkozik választóik jó részének tetszésével sem. Mely utóbbiról meggyőződhetne, ha Mátyás király „populista” szokását követve – akár romantikusan álruhát öltve is – „elvegyülne” az emberek között. 

Mielőtt folytatnám a múlt héten megkezdett levelet, két kitérő. 

Egy apróbb és egy némileg hosszabb. 

A múlt héten a levél kezdő soraiban az internetes átvitelnél egy „í” betű „k” betűvé változott és így Szardínia szigete „Szardinka” lett. Bocsánat. 

Most pedig a hosszabb, episztemológiai (ismeretelméleti) kitérő. 

Önök most népszerűségük örvendetes szárnyalásától talán megittasodva nagyon könnyen abba a tévhitbe eshetnek, hogy ez az önök sikerének eredménye. 

Sajnos ez nem így van. 

Hogy miért? 

Nyilván hallott egy kiváló orosz-amerikai szociológusról, Pitirim Sorokinról. Őt még a cári időben háromszor vetették börtönbe, majd 1923-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Harvard Egyetemen megalapította a szociológiai tanszéket.

Sorokin egy nagyon érdekes, és azóta közhellyé vált elméletet dolgozott ki a migrációról. Arról, hogy az emberek miért hagyják el hazájukat.

Ennek két, alapvető kategóriáját különböztette meg. Az egyiket „pull” (húzás), a másikat „push” (lökés) típusú migrációnak nevezte. 

A lényeg: egy ember vagy azért hagyja el hazáját, mert egy adott ország vonzza (például úgy gondolja, ott jobban él, kedvezőbbek a kutatási feltételek, boldogabb lehet, jobban meg tudja magát „valósítani”, stb.), vagy azért, mert hazája „kilöki”, azaz úgy érzi, lehetetlenné váltak életfeltételei; éhezik; börtön fenyegeti, vagy egyszerűen olyan körülményeket alakított ki az ottani hatalom, mint amilyet például a Gyurcsány-kormány a mai Magyarországon. 

Furcsa módon a politológusok Sorokinnak ezt a Kolumbusz tojásához illő felfedezését nem alkalmazták a pártok népszerűségének vizsgálatánál, illetőleg e népszerűség alakulásának elemzésénél. 

Kár, hogy nem tették, ugyanis – és ez most elsősorban a magyar politológusokra vonatkozik – akkor nem estek volna abba a  hibába, hogy mindenfajta, mágikus alsó küszöböt vetítettek ki az MSZP népszerűségének süllyedési határára, amely küszöböt azután e politológusok vagy folyamatosan lejjebb tolják a valóság nyomására, vagy gyorsan „elfeledkeznek” korábbi jóslataikról. 

A Fidesz - és ennek nem örülhet az, aki belegondol, hogy a jobboldali választói akaratnak e párt az egyetlen megtestesítője – sokkal inkább a sorokini második („push”) és nem az első („pull”) kategóriába tartozik. Vagyis az önök rendkívüli népszerűsége szinte (és itt a „szinte” meglehetősen udvarias szó) fordítottan arányos az MSZP és az SZDSZ kormányzati teljesítményével. Amely pártok korábbi választói riadtan tapogatva mind vékonyabb pénztárcájukat és szégyenkezve nézve körül egy olyan világban, ahol hónapokon belül már Révkomáromba átruccanva is euróval kell fizetniük, átlökődik önökhöz. 

Vagyis a Fidesz iránti rokonszenv nem a benne rejlő értékei miatt nő, hanem az MSZP negatív teljesítményéből él és táplálkozik. Aminek megvan az óriási veszélye, amely igen hamar megmutatkozik majd akkor, ha önök megnyerik a választásokat. Ugyanis a közvélemény az önökre hagyott borzalmas állapotokat és viszonyokat igen gyorsan az önök pártjával kezdi majd azonosítani. Akkor ugyanis az MSZP már ellenzékben lesz, és az önök által egykor üres ígéretekkel kiegyenlíteni kívánt, de ma is hegemón balliberális sajtó akkor már nem az ellenzéket fogja hibáztatni a dolgok menete miatt. E sajtó – és persze az akkori ellenzéki politikusok – már néhány héttel a választások után percenként emlékezteti majd a közvéleményt arra, hogy önöké a hatalom és önök felelőssége a helyzet javítása.

Ekkor azután azok a választóik, akiket a koalíció pártjai taszítottak az önök karjaiba, pillanatok alatt hagyják el majd önöket. És azokra is egyre nehezebben tudnak majd számítani, akik csak jobb (pontosabban más jobboldali párt) híján szavaztak önökre. Azaz igen kicsi lesz azok száma, akik önöket az önökben rejlő értékek miatt támogatják majd tűzön-vízen keresztül. 

Ezt a kitérőt azért tartottam szükségesnek, hogy még jobban igyekezzem önnek – természetesen tudom, teljesen hiába – megfontolásra ajánlani azt, hogy paradigmatikus váltással igyekezzenek ne csak retorikailag nyitni saját választóik felé, és töprengjenek el azon, hogy hátha van megfontolandó azokban az eszmékben, megfontolásokban, megközelítésekben és vágyakban, amelyeket állandó támogatóik legjobbjai fejeznek ki magánlakásokban, presszókban,  egymásnak telefonálva vagy a sajtóban. 

Vonatkozik ez a Fidesz külpolitikai filozófiájára, irányultságára, és ezek átgondolatlansága miatt oly sokszor megnyilvánuló következetlenségekre, ad-hoc, kampányszerű fellángolásokra vagy hamis következtetések levonására is.

Gondolok itt például akár az e lapban, de a Magyar Nemzet napilap jellege miatt annak elsősorban külpolitikai rovatában koherensebben jelentkező, az önökével homlokegyenest ellenkező álláspontra az orosz földgázellátással kapcsolatban. Az említett rovat nem azért gondolja úgy – és ez talán az egyetlen terület, ahol egyetért a Kék/Déli Áramlat-Nabucco ügyben szintén sajátos táncot járó miniszterelnök legutóbbi álláspontjával -, mert a rovat tagjai Putyin elnök kollektív ügynökei lennének, hanem azon józan megfontolásból (melyet nem is olyan mellékesen Európa valamennyi számottevő nagyhatalmának és kisebb országának kormány oszt), hogy Európának és Magyarországnak nagyon gyorsan elrepülő néhány éven belül egyre súlyosabb, netán megoldhatatlan problémát is jelenthet meredeken növekvő energiaigényének fedezése akkor, amikor a jelek szerint az elmúlt hónapokban tetőzött az orosz szénhidrogén termelése, miközben Kínának és Indiának szinte exponenciálisan nőnek olaj- és gázigényei és e két emelkedő hatalom a világon mutatkozó minden energiafeleslegre lecsap. 

E kitérők után folytassuk tehát. 

Orbán Viktor nemrégiben Katarban járt, ahol az emírrel beszélgetett cseppfolyós földgáz esetleges, jövőbeni szállításáról Magyarországra. 

Ön tavaly december 22-én a Népszabadságban azt vetette a magyar kormány szemére, hogy az - nem véve tudomást az orosz belpolitika alakulásáról és a Kreml gazdasági-politikai terjeszkedéséről – már nem józan, pragmatikus, hanem elvtelen, opportunista irányvonalat követ, és ezzel veszélyezteti a „közös európai fellépést” is. Ennek alátámasztására megemlíti, hogy néhány héttel korábban a magyar-orosz miniszterelnöki találkozón Gyurcsány Ferenc nem emelte fel a szavát a decemberi oroszországi parlamenti választásokon tapasztalt „antidemokratikus tendenciák” ellen.

Nos, azt hiszem, aki egyetlen, Gyurcsányról szóló írásomat olvasta, tudja, hogy nem vagyok a miniszterelnök legjobb barátai közé sorolható.

De két dolgot meg kell említeni. Az egyik az, hogy Gyurcsány e találkozón elmondta: Magyarország osztja az EU és az EBESZ orosz választásokkal kapcsolatos aggodalmát. A másik pedig az, hogy vajon a Fidesz elnöke az emírrel, al-Szani Kalifával folytatott megbeszélésén elvszerűen figyelmeztette-e arra, hogy Katarban nincsenek politikai pártok és választások? Avagy az Oroszországgal szemben követelt elvi politika már Dohában kicsorbul?

Kérdésem jogosságának alátámasztására megnéztem az Economist Intelligence Unit, azaz egy ön által nyilván mértékadónak tartott szervezet globális demokrácia-indexét. E szerint az ott feltüntetett 167 ország közül Oroszország a 102-ik helyet foglalja el, míg a sivatagi emírség – Amerika jó barátja, noha oda még elfelejtette kiterjeszteni a demokráciát néhány jól irányzott szőnyegbombázással és a lakosság nagy részének elpusztításával  -  a 142-ik. 

A kettős mérce. 

De vegyünk még egy további példát „elvi külpolitikai” irányvonaluk következetlenségére és az Amerika, viszonzatlan kedvesük utáni loholásra.  

Valószínűleg már nem sokan emlékeznek arra - noha nemrégiben volt -, hogy önök ismét egy olyan ígéretet tettek, amelyet nagy sietve azóta elfelejtettek.

Castro betegsége idején a Washingtont magával ragadó nagy buzgalmukban önök kijelentették: örökbe akarnak fogadni kubai politikai foglyokat és az amerikai kormányt visszhangozva állították, hogy most kerül sor a kubai politikai átalakulásra és a demokrácia ottani megszületésére.

Ekkor szorgalmazták a kubai menekültek magyarországi befogadását. 

Tudja, elnök úr, hogy a Floridában élő kubai emigráció mióta jósolja „holnapra” Castro halálát és vele a rendszerváltást? 1957 óta.

Egyébként nagyon helyesen tették elnök úr, hogy elfeledték örökbefogadási ígéretüket, mert Raúl Castro, Fidel öccs-utódja egy jól célzott fegyőri bakancsorral rúgatta volna ki az önök által örökbe fogadott politikai foglyok még megmaradt elülső fogait. 

És még egy: Kuba az EIU előbb említett globális demokrácia listáján a 124-ig, vagyis húsz hellyel előzi meg Katart. 

(Folyt. a jövő héten)


Bencze József
r. altábornagy
országos rendőrfőkapitány


Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr!

Az önök által azonosított gyanúsított elleni vádemelésig Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőnő meggyilkolásának ügyéről nem írok itt.


(Lovas István - Demokrata)