Az első ok, amiről szabadon lehet írni és beszélni, a megalázóan alacsony tanári fizetés. Évtizedek óta fennálló, súlyos probléma a pedagógusok anyagi (és persze erkölcsi) megbecsülésének hiánya. Mindeközben persze a politikusok rendre elharsogták (leginkább persze választások előtt) kedvenc szólamukat: „Az oktatás stratégiai ágazat!” A szép szavakat azonban tettek nemigen követték.

Jelentősebb béremelésre két alkalommal került sor a rendszerváltás óta: 2002-ben a Medgyessy-kormány 50%-kal emelte a közalkalmazotti, és ezzel együtt természetesen a pedagógusi béreket. Majd szerényebb mértékben ugyan, de nem sokkal 2010 után a Fidesz-kormány is javított valamelyest a tanárok anyagi helyzetén. Azonban mindkét alkalommal rövid ideig élvezhették a „nemzet napszámosai” a megemelkedett juttatásokat, mivel a „bérrendezést” követő hosszú évek során nem emelkedett tovább a fizetésük. Az árak viszont annál inkább növekedtek. Így azután minden maradt a régiben: a pedagógusok juttatásai visszasüllyedtek a korábbi, kétségbeejtően alacsony szintre. Természetesen, ha a politikai-gazdasági „elitek” nem lennének olyan mohók, és főképpen, ha a nemzetközi karvalytőke nem rabolta volna le hazánkat, és nem működne folyamatosan az erőforrásokat a globális bankárelit érdekeltségeihez csatornázó pénzszivattyú, akkor jutna pénz - sok egyéb mellett - a tanárok megfelelő bérezésére is. Sajnos azonban a pénzszivattyú lekapcsolására, valamint a szivattyút működtető „gazdasági-politikai elitek” elzavarására a leghalványabb esély sincsen. Így azután aligha remélhető, hogy egyszer és mindenkorra rendezzék a pedagógusok fizetésének nyomasztó és évtizedek óta megoldatlan ügyét.

A második oka a katedrák elnéptelenedésének a „rossz munkakörülményekben” keresendő, melyről ugyancsak esik időnként szó a nyilvánosság fórumain. „Rossz munkakörülményeken” általában az „adminisztratív terhek növekedését” kell érteni. Való igaz, egy tanárnak számos adminisztratív teendője van, márpedig aki az oktatásra adja a fejét, tanítani, ne adj Isten, nevelni akar, nem pedig adatlapokat kitölteni, statisztikákat fabrikálni és óravázlatokat írogatni. A pedagógusok „életpályamodellje” néven ismert projekt pedig újabb fölösleges terheket zúdított a tanárok nyakába. A „tanárok adminisztratív terheinek a csökkentése” szintén egy sok évtizede hallható üres szlogen, melynek az égegyadta világon semmiféle gyakorlati következménye nincs. Ezt a problémát persze meg lehetne oldani. Hogy erre mindeddig nem került sor, az elsősorban az oktatási kormányzatok hozzá nem értésével és ostobaságával magyarázható.

A pedagógushiány harmadik oka – akár csak az elsőként említett – egy olyan súlyos bajra utal, amely a jelenlegi „világrendben” szintén nem orvosolható. Azonban míg az alacsony tanári fizetésekről szabadon lehet beszélni, az egyre kezelhetetlenebb és neveletlenebb gyermeksereg jelentette problémahalmazról nemigen esik szó a nyilvánosság fórumain. Mindenki – beleértve a politikusokat, újságírókat, a médiát, az oktatásügy irányítóit, sőt iskolaigazgatókat is – diszkréten hallgat az oktatási intézményekben uralkodó, egészen kétségbeejtő, már-már szürreális állapotokról. És miért? Mert ha az okokat kutatjuk, akkor rá kellene mutatni a pusztító liberalizmusra, amely aláásta a tanári tekintélyt, a tudás tiszteletét, és a tanulók és a gyermekek jogainak piedesztálra emelésével egyidejűleg minden fegyelmező eszköztől megfosztotta a pedagógusokat. Mindennek tetejében pedig a média – egyre inkább a „közösségi platformok” – iszonyatos pusztítást végeznek gyermekeink szellemében, erkölcseiben és elméjében, lerombolva azokat az értékeket, amelyeket a tanárok – fáradságos munkával és megalázóan csekély fizetésért – a diákok lelkében elültetni igyekeznek.

Az iskolai fegyelem felborulásának témája persze azért sem illik bele teljes egészében a PC-beszéd kereteibe, mert vele együtt elkerülhetetlenül a figyelem középpontjába kerül a gyors ütemben növekvő lélekszámú cigány gyereksereg bizonyos részének kritikán aluli iskolai teljesítménye és magatartása is. Normális viszonyok között riportok, tudósítások, elemzések tömegének kellene bemutatni, milyen elborzasztó állapotok uralkodnak azokban a tanintézményekben, amelyekben nagy létszámban vannak jelen a „roma kisebbség” kiskorú tagjai. A téma azonban szigorú tabunak minősül, az igazságot megírni, elbeszélni nem lehet, holott tanárok sokasága mondott fel, hagyta ott a pályát, nem az alacsony fizetés, hanem a kezelhetetlen, sok esetben a tanáraik testi épségére is veszélyt jelentő egyes „kisebbségi gyermekek” fenyegető viselkedése miatt.

A globális-nyugati birodalom elitje a tagállamok, köztük hazánk mértéktelen kiszipolyozásával, a pénzszivattyúkat működtető helyi „elitek” korrupciójának jóváhagyásával, újabban pedig a provinciák népeinek felsorakoztatásával Oroszország ellenében, lényegében eleve lehetetlenné teszi a pedagógusok bérének tisztességes rendezését. (Mint ahogyan más, a nemzetek megmaradása szempontjából kulcsfontosságú ügyek megoldását is.) Ugyanennek a globális elitnek a köreiből árad ki az a végzetes eszme, a liberalizmus, amely szükségszerűen vezet az iskolai fegyelem összeomlásához, valamint a tudás szerepének leértékeléséhez. Magyarán: a jelenlegi világrendben, a nyugati birodalom keretei között semmiféle esély nincsen a gyermekek lelki-szellemi egészségének helyreállításához, a szétesett oktatási rendszer újraépítéséhez. Mint ahogyan az élet minden más területén (demográfia, kultúra, gazdaság) is a gyors ütemű hanyatlás vár ránk, amennyiben nem tudunk egy gyökeresen más, a hagyományokra épülő, szakrális alapokra épülő életformát és társadalmi-gazdasági rendszert megteremteni.

(A szerző olvasónk.)