A pozitív gondolkodást tovább nehezíti, hogy egyáltalán nem hiszek semmilyen koalícióban, főleg nem akkor, amikor az egyébként egymással – papíron legalábbis – ellentétes érdekű pártokat tömörít, már, ha beszélhetünk ilyenről a (svéd) demokrácia posványában.

Svédország úgy vonult be a közelmúlt történelmébe, mint az a demokrata mintaállam, ahol a migránsok integrációja a legjobb ütemben halad, mindenki boldog, jómódú és úgy általában a lakosság legnagyobb problémája az, hogy milyen új bútorokat vegyen a lakásába. (Szándékos a példa az IKEA miatt.) Aztán minden hazugság ellenére ezek a kábításból emelt falak leomlottak, és most már a svéd társadalom egy jelentős része is tisztában van a problémákkal, noha akik pár éve még felhívták a figyelmet ezekre a gondokra, azok boszorkányüldözésnek voltak kitéve. Még a választási vereség miatt lemondott szocdem miniszterelnök, Magdalena Andersson (aki egyébként az ország történelmének első női miniszterelnöke volt, és tegyük hozzá kissé ironikusan, hogy egy évet sem volt hivatalban) is elismerte miniszterelnöksége alatt, hogy a bevándorlók integrációja egy csőd, persze "jó demokrataként" a következő mondatában már a "svéd szélsőjobboldal előretöréséért" aggodalmaskodott.

No és akkor itt jön szembe velünk az igazi talány! Mi is az a szélsőjobboldal a svédek kommunikációja szerint? Mert élek a gyanúperrel, hogy nem ugyanazt jelenti nekik, mint nekünk.

Mint említettem, a svéd választást a "jobboldali" koalíció nyerte meg, egyébként hibahatáron belüli különbséggel 176-173 arányban, amelyet még a legnagyobb jóindulattal sem lehet előretörésnek vagy paradigmaváltásnak nevezni. Főleg, hogy ebben a "jobboldali" koalícióban részt vett egy mérsékelt párt (aki ráadásul a miniszterelnök-jelöltet is adja), egy kereszténydemokrata párt, és a liberálisok is.

Akit a svéd baloldaliak-liberálisok "szélsőjobboldalnak" neveznek, az a Svéd Demokraták nevű párt (hogy a fenébe lehet egy "demokrata" elnevezésű párt "szélsőjobboldali"?), és természetesen semmi közük sincsen semmilyen szélsőjobboldalhoz. Szigorítanák a bevándorlást és a svéd (mármint a tényleg svéd) lakosság védelmét. Nagyjából ennyi. Persze, "odafönn" már az is eretnek gondolatnak számít, ha valaki szerint csak az őshonos, fehér lakosság svéd, de abban szerintem kiegyezhetünk, hogy a szélsőjobboldaliság, ami egyébként még szintén nem egy ideológia, nem itt kezdődik.

A legnagyobb baj azonban még csak nem is a túl szoros választási győzelem, vagy a Svéd Demokraták kvázi illékony mivolta, hanem a már említett massza, amelynek égisze alatt kormányozni akarnak. A liberális "szövetségesek" már most elzárkóznak attól, hogy közösen kormányozzanak a "szélsőjobboldallal" (akkor mégis minek indultak együtt?), így a legvalószínűbb, hogy a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson lesz a miniszterelnök, közösen kormányozva a kereszténydemokratákkal és liberálisokkal, de úgy, hogy mellette a Svéd Demokraták támogatását is kéri. A másik oldalról ezért nyilván sok dolgot lehet kérni cserébe, a Demokraták bölcsességén múlik, hogy élnek ezzel.

Összegezve a dolgot, a némi javulás ellenére én nem gondolom sem paradigmaváltásnak, sem történelmi áttörésnek a svéd választási eredményeket. A jó kifejezés talán egy elkeseredett kísérlet lehet a fordulat akarására, legalábbis a társadalom egy részétől. Azonban az a "jobboldali" koalíció, akik most vezetni készülnek az országot, ugyanúgy nem lesznek hosszútávon döntő- és kormányzóképesek, mint ahogy a baloldal sem volt az. Őszintén szólva még abban is kételkedem, hogyha a Svéd Demokraták önállóan birtokolnák a kormányrudat, milyen pozitív változások lennének, de liberálisokkal, centristákkal meg kereszténydemokratákkal a hátukban ez halott ügy úgy, ahogy van.

Létezik az a bölcsesség, hogy minden élethelyzetre van egy jó magyar közmondás, illetve szólás. Szép és érzékletes anyanyelvünknek és az ebből származó különleges gondolkodásunknak köszönhetően ez tényleg így van, a svéd helyzettel kapcsolatban pedig egyértelműen a közös lónak túros a háta közmondás jutott eszembe. Az előrehaladott svéd problémákon ugyanis egészen biztosan nem ez a koalíció fog végleg segíteni, így az egyetlen kérdés csak az maradt, mekkora ráhatása lesz a Svéd Demokratáknak a kormányzásban, mit tudnak kiharcolni, vagy úgy egyáltalán érdemesek-e bármilyen jobboldali szerepvállalásra.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info