Vasárnap kezdődik a katari foci-vb, amely – nyugodtan kijelenthetjük – inkább szól egy lobbi hadviseléséről, semmint magáról a sportról. Legalábbis – feltételezem nem vagyok vele egyedül – sokkal több hírt láttam, olvastam arról, melyik nyugati csapat vagy ország miként tiltakozik a „katari elnyomás” ellen, vagy éppen milyen elítélő nyilatkozatokat tesznek a „műfaj nagyjai”. Mindezek mögött persze az az internacionális lobbi áll, amely lassan mindenhova befurakodik, mindent megmérgez. Pillanatkép a katari vb előtt.
Gondolom, azért túléli az emberiség ezt a csapást, de a minap szembejött velem, hogy az albán származású énekesnő, Dua Lipa a szóbeszéd ellenére nem lép fel a vb-n, nem is tárgyalt erről senkivel, majd kijelentette, hogy „távolról szurkol Angliának” és „majd boldogan megy Katarba, ha eleget tesznek az emberi jogoknak”. Nyilván katariak tömegei kezdtek sírni a bejelentés nyomán és azonnal lépéseket indítottak, hogy „megfeleljenek az emberi jogoknak” és így Dua Lipa érzékenységének.
 Tömegek fognak zokogni, mert Dua Lipa nem lép fel Katarban (forrás: Pinterest) |
Nem meglepő, hogy a rendező országot ért bírálatok homlokterében mi más is állhatna, mint az LMBTQ-lobbi, mondván, Katar „sárba tiporja” a jogaikat. Ennek megfelelően a nyugati csapatok egy része és a mamutcégek természetesen minden alkalmat megragadnak, hogy provokálják Katart, de erről majd később.
A másik, némiképp relevánsabb bírálat az a vendégmunkások helyzetére vonatkozik. Mikor Katar 2010-ben elnyerte a vb-rendezés jogát, a semmiből kellett felépíteni az ehhez szükséges stadionokat és infrastruktúrát. Értelemszerűen ezt nem a 2,6 milliós ország sejkjei építették a két kezükkel, vendégmunkásokat használtak Nepálból, Bangladesből, Kenyából, Fülöp-szigetekről stb. Ezek közül a vb-t érintő építkezések során több ezer ember halt meg, a katari hivatalos statisztika viszont szovjeteket megszegényítő módszerekkel igyekszik kozmetikázni az adatokat és mindössze 37(!) olyan esetet ismer el, amikor a haláleset a stadionépítéshez köthető.
Ezek az adatok és munkakörülmények európai szemmel nyilván vállalhatatlanok, azonban az önjelölt „humánus jogvédők” csak arról feledkeznek meg, hogy Katar nem Európa, és a munkát sem európai emberekkel végeztette. Egyszerűbben szólva: ott ez így szokás, akik pedig vállalták a munkát, nyilván tisztában voltak vele, hová mennek. S mivel a fehér civilizációt ez az eset nem érinti, nem is kell foglalkoznunk vele, majd megoldja Katar és azon országok, ahonnan az érintett vendégmunkások származtak. Ráadásul 2010-ben a rendezés jogát a FIFA adta Katarnak (amit az akkori elnök azóta már megbánt), így semmi alapja nincs senkinek a „Katar miért nem úgy csinálja ezt, meg ezt” kezdetű bírálatokra.
Ezen kitérő után most kanyarodjunk vissza a „lényeghez”, amely természetesen sokkal fontosabb, mint holmi vendégmunkások élete: az LMBTQ-emberek „elnyomása”.
Napestig sorolhatnánk, hány nyilatkozat született az utóbbi hónapokban, amely Katar elítélését, rosszabb esetben provokálását szorgalmazták. A teljesség igénye nélkül fenyegetőztek országok azzal, hogyha Katar nem tesz meg lépéseket, nem utaznak el a tornára (nyilván, Dua Lipa esetéhez hasonlóan itt is mindenki sírásban tört volna ki), a minap pedig az angol és német válogatott szivárványos feliratú, mintájú repülőgépekkel indult útnak Katarba, hogy így üzenjenek az „elnyomó országnak”.
 Logikus, nem? Ha meghívnak valahova, mindenképpen provokáld a vendéglátódat, úgy illik. A képen a német válogatott Lufthansa gépe Katarba. A cég már nem először terjeszti a buzilobbi fonákságait (forrás: Twitter) |
Azonban ez még korántsem minden, a nyugat-európai válogatottak a katari vb-n holland vezetéssel „diszkrimináció-ellenes kampányt” indítottak One Love néven. A kampány része az is, hogy a csapatok szivárványos karszalagot viseljenek, azonban a FIFA szabályai tiltják egyéni, saját tervezésű karszalagok viselését. A dolog egyébként csodák csodájára az érintett körökben sem aratott egyöntetű sikert, így például Hugo Lloris, a francia válogatott csapatkapitánya, kapusa (és kb. egyetlen fehér játékosa) nem fogja felvenni a szivárványos csapatkapitányi karszalagot, mondván, nem otthon van, és bármit gondol a katari szokásokról, azokat tiszteletben kell tartania.
Azontúl, hogy milyen lesújtó véleményünk van az LMBTQ-lobbiról, azért ízlelgessük az imént említett híreket. Hogy mi van? Elmegyek vendégként valahova, majd óriáskampányt folytatok azért, hogy az én vendéglátóm a saját szokásait félredobva viselkedjen úgy, ahogy azt én (jobban mondva a mögöttem álló lobbi) elvárom, ráadásul úgy, hogy korábban mi voltunk azok, akik megbízták a vendéglátót a rendezéssel? Ez most a konkrét témát félretéve bármilyen esetben, bármivel kapcsolatban agyrém és egyben felháborító is. Ha én szerveznék egy összejövetelt, majd az egyik vendég felháborodna és kampányt indítana, hogy „miért nincs ez meg ez”, „az miért nem úgy van” stb-stb., abban a pillanatban úgy rúgnám ki a házból, mint macskát szarni, ehhez még az sem kell, hogy konkrétan a buzilobbi legyen a téma.
Nem kell szeretni ahhoz Katart – én sem rajongok értük, csak egészen más okokból, mint a liberálisok – hogy betartsam a saját szabályaikat, ha már oda megyek, amely, hangosan jelzem, hogy senki számára nem volt kötelező. Ha már annyira „öntudatosak” itt egyesek, maradhattak volna otthon a fenekükön, nem elutazni és még utazás közben is a leendő vendéglátót ócsárolni. Ez az a fene nagy tolerancia, amit ezek a szerencsétlen farizeusok hirdetnek? Amikor a vendéglátómat mocskolom? Amikor a csapatokat, játékosokat, szövetségi kapitányokat egy olyan ügybe hajszolom bele, amely nem is tartozik a focihoz, a sporthoz? A témához kapcsolódóan egyébként érdemes elolvasni a Liverpool vezetőedzőjének, Jürgen Kloppnak a nyilatkozatát, aki a szokásostól eltérően ki merte mondani a fősodrattól különböző véleményét. Itt lényegében ugyanazt mondja el a sportszereplők politika általi kihasználásáról, mint az imént én, kiegészítve azzal, hogy milyen boszorkányüldözésnek vannak azok a játékosok kitéve, akik nem akarnak részt venni ebben, vagy szimplán csak nem érdekli őket a dolog.
Ironikus, hogy pont a „tolerancia bajnokainak” sokadik megnyilvánulását láthattuk, ahol rendre kibújik a szög a zsákból, mennyire intoleránsak is valójában minden és mindenki más irányába. Ezerszer jobban, mint „a nácik”, akiket rendszeresen üldöznek.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
