Bombagyáros a holokamu-memoárokról: vessünk véget a hazugságáradatnak!
2008-05-26. 07:28

Rémisztő, hogy ha ennek fényében rámutatunk egy másik holokausztmemoárra, megkérdőjelezvén annak hitelességét, letorkolnak majd minket a szokásos szitokszavakkal. Mert ugye aki meg meri kérdőjelezni az ő „igazságukat” az zsidógyűlölő, náci, antiszemita, rasszista, ésatöbbi.

A bestseller holokausztmemoárról kiderült  hogy fikció. (Már régen, itt adtunk hírt róla, ettől függetlenül közlésre méltónak találjuk a szerző gondolatait - a szerk.) A szerző sosem volt a varsói gettó lakója, és az sem igaz hogy farkasok nevelték, akik megvédték a náciktól. Szintén hazugság, hogy 1900 mérföldet gyalogolt Európán keresztül, hogy megtalálja deportált szüleit, és hogy önvédelemből megölt egy német katonát, aki meg akarta erőszakolni. Mégcsak nem is volt zsidó! A 71 éves, Bostontól nagyjából 60 mérföldre élő Misha Defonseca nevű belga írónő, ügyvédein keresztül jelentette be, hogy könyve: Misha: Visszaemlékezés a holokauszt éveire tisztán kitaláció. A könyvet 18 nyelvre fordították le, és még filmet is készítettek belőle, Surviving with wolves címmel. Defonseca a következőt mondta a sajtónak: „A történet az enyém. Ugyan nem igaz, de ez az én valóságom, ahogy én túléltem. Bocsánatot kérek azoktól, akik úgy érzik átvertem őket. Gondolják magukat a helyembe! Négy éves kislány voltam, nagyon elveszettnek éreztem magam.” Misha bevallotta, hogy még a neve is hamis, igazi neve Monique De Wael, és miután szüleit letartóztatták és megölték a nácik, nagyapja és bácsikája gondoskodott róla.

Eddig ez a New York Times egy régebbi (2008. március 3.) cikke volt, most pedig következnek az én kérdéseim, illetve gondolatbűneim.

Először is, ki volt az, aki kiadott egy ilyen könyvet? Farkasok nevelte zsidó lány, aki 1900 mérföldet gyalogolt 4 évesen, miközben háború dúlt? Reális ez? Ezek után nem gondolt rá a kiadó, hogy esetleg utána kellene nézni ennek a történetnek, és ennek az írónak, mert hogyismondjam, szavainak hitelessége erősen megkérdőjelezhető? Nem, nem nézett utána. Holokausztmemoár. Zsidó írta. Megrázó. A nácik pedig gonoszak benne, nagyon. Ez a lényeg. Hogy igaz-e, az már mellékes. Az ostoba gójok úgyis elhiszik, és ezt a könyvet fogják majd nekik tanítani az iskolában, és vetíteni a televízióban. Az ostoba gójok pedig látják majd, hogy azok az ördögi nácik milyen gonoszak voltak, a zsidók meg milyen szegények. És a zsidókat majd sajnálni fogják, a nácikat pedig gyűlölni. Ez a cél.

Természetesen mindenki nagyon meglepődött, mikor az írónő bejelentette, hogy könyve fikció. Az is jellemző, hogy egészen addig ez nem volt egyértelmű. A történethez hozzátartozik, hogy nem önként leplezte le magát, meg kellett ezt tennie, ugyanis egy kutató utánajárt a kedves írónő múltjának, és rájött hogy ez bizony úgy, ahogy van, hazugság. Tehát Misha leleplezte magát, mielőtt mások leleplezhették volna. Szintén érdemes belegondolni, vajon miket állhatott ki ez a rejtélyes idegen, aki fényt derített a holokausztmemoár hazugságaira. Vajon hányszor bélyegezték őt zsidógyűlölő náci disznónak? Vajon hányszor határolódott el tőle mindenki? Vajon börtönben volt-e holokauszttagadásért? Így van ez mindig. Van egy jól felépített – vagy nem olyan jól felépített – hazugság, melyet foggal-körömmel védenek, addig, míg az már teljesen tarthatatlanná válik, és akkor bejelentik, hogy „na jó, ez itt ez pont nem igaz, de minden más igen”. Így volt ez az emberbőrből készült lámpaburákkal és a híres zsidó szappannal is.

Jellemző a magyarázat is. „Négy éves kislány voltam, nagyon elveszettnek éreztem magam”. Ó szegény, és ezért hazudtál tele egy egész könyvet? Csak ez enyhíthetett fájdalmadon ugye? De jól van, hazudj nyugodtan, találj ki mindenféle baromságot, csak aztán ne felejtsd el nagy betűkkel ráírni a könyvedre, hogy FIKCIÓ! Hogy történelemórák helyett a boltok alsó polcain, a fantasy kategóriánál találhassuk meg. Rémisztő, hogy gyermekeink ilyen könyvekből kívánnak tájékozódni, és az ott leírtakat el is hiszik. Rémisztő, hogy még mindig ilyen mértékben folyik a történelemhamisítás. Rémisztő, hogy ha ennek fényében rámutatunk egy másik holokausztmemoárra, megkérdőjelezvén annak hitelességét, letorkolnak majd minket a szokásos szitokszavakkal. Mert ugye aki meg meri kérdőjelezni az ő „igazságukat” az zsidógyűlölő, náci, antiszemita, rasszista, ésatöbbi. No és ha én, tegyük fel, mindez vagyok, akkor talán kevesebbet ér az igaz szó, mely az én számat elhagyja? Mert a hazugság, az hazugság, az igazság pedig igazság, bárki is mondja, bármiféle céllal.

És miközben e sorokat írom, nem ezrek, de milliók meg vannak győződve róla hogy az igazság náluk van. Hogy mi csak gyűlölködő idióták vagyunk. És hiába mutatjuk fel nekik ezt a cikket, azt mondják majd amit mindig, mikor lebuknak. „Na jó, ez itt pont nem igaz, de minden más igen”. És ehhez hozzákapcsolják, hogy „Na jó, most az egyszer nektek igazatok volt, de minden másban hazudtok!”.

A könyvből egyébként harmincezret adtak el Franciaországban, Olaszországban pedig még ennél is többet, csaknem 37 ezer példányt. Nem meglepő módon 2001-ben egy zsűri 10 millió dolláros díjat adott át az írónőnek, melyet az egyik bíró döntésének eredményeképp megtripláztak. Így az írónő több mint 30 millió dollárt vehetett át a hazugságaiért. Most láthatjuk, mennyire is jövedelmező a holokausztipar, főleg azoknak, akik támogatják ezt a gyalázatos hazugsággyárat.

Csak itt a végén, szinte zárójelben jegyezném meg, hogy azok a történelmi „tények”, melyeket a holokausztról tudni vélünk, szinte teljes mértékben az állítólagos túlélők beszámolóin alapulnak. Nem levéltárakon, kutatásokon, és egyéb kézzelfogható bizonyítékokon, hanem csupán a „túlélők” beszámolóin. Talán pont olyanokén, mint ez a Defonseca.

Ideje hogy véget vessünk a hazugságáradatnak! TOD DER LÜGE!

(Főnix, Bombagyár)