„Ünneprontó” leszek, és már az elején lelövöm a poént: nem, nem támad fel, de lássuk, milyen érzelmek töltötték el a magyarságot az argentin győzelem láttán.
A magyarországi radikális jobboldal (sőt, a fideszesek egy jelentős része is) – már, aki követte az eseményeket – szinte kivétel nélkül az argentin válogatottnak szurkolt, túlnyomó részt azért, mert az kivétel nélkül fehérekből áll, amelyet egy ottani jobboldali párt még meg is támogatott egy remek beszólással. Manapság szimpátiát válthat ki valakiből pusztán már az is, ha egy válogatottban csak fehérek vannak? - tesszük fel a jogos kérdést, a válasz pedig egyértelmű igen. Manapság, amikor a multikulti legsötétebb időszakát éljük, és lassan mindent elöntenek a feketék és az LMBTQ-tartalmak, egy teljesen fehér csapat, amely ráadásul kiválóan focizik és megnyeri a döntőt, igazi kuriózumnak számít.
Lionel Messi magasba emeli a vb-trófeát, miután az argentin csapat legyőzte a franciaországi válogatottat a katari világbajnokság fináléjában 2022. december 18-án (fotó: Kai Pfaffenbach/Reuters) |
Persze aztán mindehhez hozzáadjuk még a 20. század történelmének egy szeletét – feltételezem, mindenki sejti, melyik időszakra gondolok. Nem mellesleg – ez kevésbé kering a mainstreamben, de – Dél-Amerikába nem csak németek, de rengeteg magyar is kivándorolt a kommunisták akasztófája elől, így sokan mentek Argentínába is. Ezekből az emlékekből táplálkozva és a jelen sanyarúságát szemlélve tehát számos dél-amerikai ország testesíti meg nekünk ma azt, amit Európától várnánk. Nem hiába emlegetjük Chilét „Dél-Amerika Európájának”, vagy szimpatizálunk éppenséggel a fehér argentin válogatottal.
Egyszerűbben fogalmazva, ha tisztán, racionális érvekkel nem is tudnánk alátámasztani, miért szurkolt rengeteg magyar az argentin válogatottnak, érzelmi szempontból ez teljesen érthető. Egyszerűen jó volt látni, ahogy egy európaiságot már nyomokban sem tartalmazó „francia” válogatottnak elkenik a száját, kár ezt túlspilázni. A sport az érzelmekről is szól, itt pedig a hőn vágyott normalitás érzelmeit láttuk megtestesülni egy kívülről, más kontinensből érkező csapat által. Igen. Az argentin válogatott európaibb az európainál, ez pedig egyszerre örömteli és rendkívül szomorú.
Igazából ennyi és nem több. Tegnap örülhettünk, hogy a franciaországi feketék kikaptak, de ma azzal a lendülettel vissza is csöppentünk a rögvalóságba. Messiék nem a Harmadik Birodalom leszármazottainak elit hadserege, Európát nem szabadítják fel (valószínűleg nem is akarják), ahogyan Argentína sem, és... talán „meglepő” lehet, de a háború után maga a Führer sem jutott ki oda, számos híreszteléssel ellentétben, hogy ott folytassa törekvéseit.
Egy intermezzo volt csupán ez Európa kálváriájának történetében, ahol végső soron megint azzal szembesülhettünk, mekkora bajban vagyunk. Mert azt a vágyálmot, amit tegnap Argentína testesített meg (nem a vb-győzelemre gondolok, hanem az ország miliőjére, kultúrájára) nekünk idehaza kellene megvalósítani, ám ettől egyre csak messzebb kerülünk. Amíg az argentinok győzelmét ünnepeltük – én is nagyon örültem –, Kelet-Magyarországon sanszos, hogy ismét cigány hordák öltek meg, vagy legalábbis vertek össze valakit, és akkor az egyéb etnikai problémákról még nem is beszéltünk.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne örüljünk az argentinok győzelmének és ne lássunk bele jócskán az imént felvázolt érzelmi töltetekből, sőt, menjen a fenébe az, aki szerint nem számít semmit, hogy egy válogatott fehér-e, vagy az Európára erőltetett multikultit testesíti meg, de ne essünk át a ló túloldalára sem. Az argentin győzelemtől semmit nem fog változni az európai status quo, a magyarság élete pedig végképp nem. Nem érkeznek Dél-Amerika felől keresztes lovagok, vagy a Birodalom romjaiból kiemelkedő felszabadító alakulatok, hogy rendet tegyenek, mert az nekünk kell.
Így, ha kiünnepeltük magunkat a tegnapi vb-győzelem láttán, térjünk vissza a valóságba és gondolkodjunk el, Magyarország mikor lesz végre annyira fehér, mint a győztes dél-amerikai válogatott.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info