Lovas István: Pánik a demokráciától
2008-06-09. 17:06
Az ír Sunday Business Post-ban publikált felmérési eredmények szerint egy igen szűk többség szavazna igennel a csütörtöki népszavazáson a „lisszaboni európai szerződés” mellett, ami talán egy kicsit enyhíti a ma munkába visszatérő európai uniós tisztségviselők idegeinek feszültségét, miután az uniót a múlt héten már pánik kerítette hatalmába a „nem” szavazatok ideiglenes többségbe kerülése miatt.
„Zabszem” félelem attól, hogy – bocsánat az ellentmondásért – a nép beleszól a demokráciába? Igen. Félelem attól, hogy az ír nép az unióban egyedüliként dönthet arról, ami sorsát alapvetően szabja meg.
Brüsszel azonban nem csak az írektől.
A cseh szenátus az alkotmánybíróságnak küldte el az uniós szerződést - csúnya „magyar” kifejezéssel élve - „normakontrolra”. A sok mindennel, de az EU iránti túlzott rokonszenvvel nem vádolható Václav Klaus elnök kijelentette: a legfőbb bíróság őszre várható döntése a szerződés cseh jogrendbe történő beilleszthetőségről alapvetően befolyásolja az erről szóló parlamenti határozatot.
Az ír népszavazáson kívül a második akadály.
A harmadik akadály a „populista”, jobboldali, konzervatív lengyel elnök Lech Kaczynski, aki még mindig nem írta a finoman „lisszaboni szerződésnek” átkeresztelt uniós alkotmányt, amelyet a lengyel parlament már ratifikált.
A negyedik akadály a brit Lordok Háza, amely Kaczynskihoz hasonlóan vár.
Nyilván az írekre.
Akiknél a „demokrácia” a népszavazás engedélyezésén kívül a demokrácia 21-ik századi felfogásának megfelelően működik, úgyszólván papírforma szinten: míg a szavazók nagyjából fele-fele arányban támogatják, illetve vetik el azt, addig az ír parlamentben helyet foglaló pártok közül kizárólag a nemzeti („nacionalista” – a két szó számos nagy nyugati nyelven egy és ugyanaz) Sinn Féin nem támogatja, amely párt a 166 képviselőből négyet mondhat magáénak. Vagyis négy országgyűlési képviselő van ugyanazon a véleményen, mint a nép fele. Ha lenne bennünk a helyzet tragikomédiájához mérhető irónia, felkérhetnénk a demokrácia terjesztését bombázással és invázióval is terjesztő amerikai kormányt, hogy néhány repülőgép-anyahajót irányítson az ír partok felé.
A francia AFP hírügynökség a napokban Andrew Duff brit centrista európai parlamenti képviselőt idézte, aki szerint az ír elutasítás katasztrofális hatású lenne, mert „ezt már láttuk: ahol az embereket megkérdezik, ott populizmust, nacionalizmust, idegengyűlöletet és mindenfajta hazugságot kapunk” válaszként.
Milyen „igaza” van Duffnak: ahányszor csak a népet az Európai Unió ügyében az urnához kérték, ott a válasz az elutasítás volt, kezdve attól, hogy 1992 júniusában a dánok visszautasították a gazdasági és monetáris uniót megindító maastricht-i szerződést, 2001. júniusáig, amikor az írek mondtak nemet a nizza-i szerződésre, amely az EU-t bővítette volna, egészen a lisszaboni szerződés álcázott hasonmásának tekinthető európai alkotmánytervezet 2005 májusi illetőleg júniusi francia és holland elutasításáig.
A referendum hazai ellenzői egyik érve, hogy „mit ért a nép egy bonyolult szerződéshez”. Erre az egyik válasz az, hogy az azt ratifikálók éppen olyan keveset értenek hozzá, hiszen az azt elsőként szentesítő magyar törvényhozók éppen úgy nem olvasták, mint e ténnyel dicsekvő Charlie McCreevy ír uniós biztos, aki szerint „épelméjű ember” ilyet el nem olvas. Az elmúlt négy év tapasztalata után az egyik legsúlyosabb kérdés ezután talán az, hogy egy épelméjű magyar – a megkérdezett ír és meg nem kérdezett uniós társához hasonlóan – vajon miként szavazna? Mármint, ha a demokrácia a 21. században is a szó görög szó etimológia jelentése alapján működhetne.
(Lovas István - Magyar Nemzet) |
