Hallottuk a híreket, hogy például a Fülöp-szigeteken szervezetten toborozzák a vendégmunkásokat magyarországi munkavállalásra, addig itthon jó fideszes szokás szerint egy "salátatörvénybe" bújtatva ismét olyan törvénytervezetet készítenek elő, ami megint árt a magyar dolgozónak. Erről beszélt már öt szakszervezet is.
- A kormány arra készül, hogy levegye a munkáltatók válláról a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget, és teljes egészében a munkavállalókra hárítsa azt - írja szerdai közös közleményében az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
- A törvénymódosítás legijesztőbb eleme szerint a munkáltató letudhatja egyetlen, kézbe adott vagy emailen küldött írásos oktatási tematikával a munkavédelmi tájékoztatást, és az egyénre bízza, hogy elolvassa-e, megérti-e azt egyáltalán. Ennek akár végzetes következményei lehetnek, amit a szakszervezetek nem nézhetnek tétlenül - közölték.
Itt most már nem kizárólag arról van szó, hogy a magyar bérek alacsonyak, egyéb munkajogi problémák akadnak, hanem konkrétan veszélyeztetik a testi épségüket, ami bizonyos helyeken egyenesen életveszélyes.
Ugyanis minden józan belátás szerint az teljesen rendben volt eddig is, hogy a munkáltató munkavédelmi oktatást tart, hogy felhívja a szabályokra a figyelmet, mit és hogyan kell végezni ahhoz, hogy senki ne sérüljön meg, vagy ne veszítse életét. Ez vitán felül a munkáltató felelőssége, hogy ezeket megtegye, a munkavállalónak pedig kötelessége mindezen irányelveket betartani. A kormány azonban úgy döntött, legyen minden a munkavállaló felelőssége! Ha valóban elfogadják a most kiszivárgott módosítást, innentől kezdve a munkáltatót semmilyen felelősség nem terheli, ha munkahelyi baleset következik be. Akkor sem, ha semmilyen felvilágosítást nem adott, ugyanis az a "munkavállaló felelőssége, hogy tájékozódjon".
Végezetül érdemes megvizsgálni a lehetséges okokat, vajon miért szánja el ilyen módosításra magát a kormány. Idézzük emlékezetünkbe, hogy az elmúlt időszakban több halálos balesetről is értesülhetett a nyilvánosság, melyek akkumulátorgyárakban történtek. Azt is tudjuk, hogy ezekből egyre több lesz, mint ahogyan az sem titok, hogy Szijjártó Péter kijelentésével ellentétben ezek nem veszélytelenek. Nyilván "méltatlannak" találja a kormány, hogy ilyen "jelentéktelen" ügyekkel zaklassák őket, mint halálos munkahelyi balesetek kivizsgálása, legyen az csak a munkavállaló felelőssége...
De nyilván nem kizárólag az akkumulátorgyárak vannak a háttérben, hanem általában véve a globális nagytőke kiszolgálása, a multik nyomásgyakorlása, lobbitevékenysége, amelynek a "nemzeti kormány" természetesen eleget tesz most is. Korábban is volt már ilyen a túlóratörvénnyel, vagy azzal, amikor úgy módosították a Munka Törvénykönyvét, hogy adott esetben egyetlen szabadnapjával sem rendelkezhet a munkavállaló, vagy az egészségügyi állapotuk miatt megváltozott munkaképességűek végkielégítés nélküli utcára rakásának lehetősége is ilyen példa volt. És a sor még hosszan folytatható.
Itt tartunk tehát 2023 Magyarországán, a Fidesz "munkaalapú társadalmában".
Lantos János - Kuruc.info