Amikor 2022 júniusában a kínai Henan tartomány központjában, Csengcsouban arra ébredtek az egyik bank betétesei, hogy a bankszámlájukat valaki lenullázta, ösztönösen elindultak a pénzintézet székhelye felé. Miután válaszra nem méltatták őket, spontán tüntetés kezdődött a városban, amelynek semmilyen erőszakos jellege nem volt, az emberek csak skandáltak, a pénzüket szerették volna visszakapni. Minden vagyonuk azon a bizonyos bankszámlán volt, és minden adatuk egy telefonon. Digitális pénzzel fizető digitális állampolgárok voltak egy olyan városban, ahol minden négyzetcentimétert kamerákkal figyelnek, és arcfelismerő rendszerekkel bárkit bárhol be tudnak azonosítani.
Zoom
A Covid-átverés alatt ott is bevezették azt a QR-kódos mobil alkalmazást, mely az emberek minden lépését figyelte: ha valaki érintkezett egy olyan személlyel, akinek pozitív volt a tesztje, az nem mehetett közösségbe, a tömegközlekedést sem használhatta, akinek pedig piros volt a státusza, az a lakását sem hagyhatta el.
Akik Csengcsouban azon a bizonyos júniusi napon elmentek tüntetni, azaz a saját pénzükkel kapcsolatban szerettek volna információt kapni, azoknak másnap mind pirosra változott a QR-kódos mobilalkalmazásuk, azaz a lakásukat sem hagyhatták el, önkéntes börtönben találták magukat, egyik percről a másikra fertőző betegekké minősítette át őket a hatalom diktatúrája. Ha valaki volt annyira bátor, hogy kimerészkedett az utcára, azt az arcfelismerő kamerákon keresztül perceken belül felismerte a Nagy Testvér, és azonnal begyűjtötték a rendőrök, még súlyosabb szankciók elé állítva az elégedetlenkedőt. Hiszen ezek az emberek digitális rabszolgák, akiknek annyi joguk sincs, hogy kérdezzenek.
Ezt a QR-kódos kínai applikációt Európában az elsők között a magyar kormány is beépítette az egészségügyi törvénybe. Az egész egy nagyszerű lehetőség, amit önkéntesen lehet választani. Aztán majd annyira lesz önkéntes, mint nemrég rengeteg munkahelyen az oltás, de ne szaladjunk ennyire előre. A lényeg: nem kell itt finnyáskodni, egyszerűen letöltjük a minket megfigyelő programot a telefonunkra, így ha jön az új járvány (nem lehetsz annyira felelőtlen, hogy ne fogadd ezt el, hogy hamarosan új járvány lesz), nem kell kijöjjön ellenőrizni a rendőr naponta kétszer. Hát nem egyszerűbb, ha megfigyeltetem magam a mindenható állammal, aki felé töretlen a bizalmunk, hiszen korábban nem hamis és nem manipulált információkkal terrorizált és vett rá arra tömegeket, hogy beoltassák magukat egy olyan vakcinával, amiért senki semmilyen garanciát nem vállalt, titkosak voltak a szerződései, a vizsgálati eredményei, ma pedig közismert, hogy súlyos mellékhatásai vannak? Például nagyon könnyen meg lehet tőle halni.
Zoom
Aztán annyira jó ez a magyar állam, hogy a mi pénzünkből még a kamerás megfigyelésünkről is gondoskodik. A Szitakötő projekt keretében olyan arcfelismerő kamerarendszereket építenek ki, amelyeknek csak az adatkezelése 50 milliárdos tétel, és szinte minden lépésünket nyomon tudják követni.
Mi is lenne velünk az atyáskodó állam további gondoskodása nélkül? Azon állam nélkül, amelyik mindig jót akar nekünk. Ismerjük el, mi bugyuta, primitív, hülye, tudatlan emberek vagyunk, mi lenne velünk, ha nem gondoskodna rólunk a magyar nemzeti keresztény kormány?
Pont ez a jószívűség fokozódott a napokban. November 10-én Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető szent miniszter bejelentette: a fejlesztéseknek köszönhetően mobiltelefonra költözik „első körben” az igazolvány, az elektronikus aláírás és az ügyintézés egy része. Ez a későbbiekben az állami szolgáltatásokkal és a közműszolgáltatások fizetéséhez kapcsolódó biztonságos megoldásokkal és piaci szolgáltatásokkal is kibővül majd. Ez az úgynevezett digitális állampolgárság bevezetése.
Zoom
Rogán kiemelte: „Könnyebbé válik az állampolgárok élete, nem kell az egyes ügyeket észben tartani, az állam proaktív módon lép fel, jelzi, ha lejár egy-egy igazolvány vagy határidő. Nem kell többet papírokat szkennelni, e-mailen vagy messengeren küldeni, minden hivatalos dokumentum elérhető és megosztható lesz az alkalmazással. Egy gombnyomással lehet majd fizetést rendezni, az állam felé például az illetékeknél, vagy az adatokat megadhatók lesznek a hitelkérelemhez és egy mozdulattal bármilyen dokumentumot hitelesíteni lehet, időbélyegzővel együtt”.
Most tekintsünk el attól, hogy Rogán Antal személyében a magyar történelem legrutinosabb hazudozójával van dolgunk, például ő volt a Covid-oltási kampány első számú vezetője, és jegyezzük meg: felelőse. És figyeljük a varázsszót: „első körben”. Tehát lesz majd második, harmadik, meg negyedik kör is, amelyek már bilincs kinézetű aranyos kis körök lesznek, természetesen nem Szent Antal kezén, hanem a mi szabadságunk eltiprására szolgáló sok-sok apró kedveskedő segítő állami szándék keretében.
Az viszont kétségtelen, van valóságalapja annak, amit Rogán Antal mond, de ez nagyjából annyi jelent, mint a bizarr történetekből ismert cukros bácsi csábítási technikája. Az „első körben” ő se azzal kezdi, ami a végső célja. Tehát Cukros Anti módszere sokaknak szimpatikus lehet, cserébe nem sokat kér: legyél egy totalitárius állam rabszolgája, egy akarat és öntudat nélküli egyén az engedelmes tömegben. Persze ez nincs kimondva, hiszen ez olyan csúnyán hangzana, mint a cukros bácsi látványa egy adott pillanatban.
Rogán az Inforadió tudósítása szerint rámutatott: a vonatkozó, eIDAS 2 uniós rendeletet november 8-án fogadták el, az ezzel összefüggő jogi keretrendszert pedig Magyarország nyújtja be elsőként. A tárcavezető reményének adott hangot, hogy a technológiai fejlesztések területén is az elsők között lehet Magyarország. Az eIDAS olyan rendelet, amely arról szól, hogyan tudják a digitális szolgáltatásokat egyszerűen és biztonságosan használni az Európai Unió polgárai a mobileszközökön keresztül - fejtette ki. Ismertette: az eIDAS 2 alapelvként rögzíti az önkéntes használatot, az egyedi, tartós azonosítót, amely érvényes a piaci és államigazgatásban egyaránt.
Rogán az állami Nagy Testvér szindrómától rettegőket azzal igyekezett leszerelni, hogy “a Facebook és a Google már most többet tud mindenkiről, mint amennyit az állam bármikor is tudni fog róluk”.
Zoom
Csakhogy éppen itt van van Cukros Anti kutyája elásva. Az eIDAS, azaz az európai digitális platformokra való csatlakozás pont arról szól, hogy a magyar állampolgárok adatai kikerülnek a magyar állam hatásköre alól. Ehhez persze kell még egy jóváhagyás az EP részéről, de úgy tűnik, Rogánék biztosak ennek az elfogadásában.
Ők már jó előre megteremtik a jogi feltételeket ahhoz, hogy minden magyar állampolgárt kiszolgáltathassanak a globális erőknek. Az egészségünket a WHO-nak, az adatainkat a Big Tech nagy cégeinek.
Pont ennek a platformnak az EU-s alkalmazása a legnagyobb probléma. Hiszen minden adatunk ott landol majd az EU mindenható bürokratáinak kezében. És ez nem minden! Emlékezzenek vissza arra, amivel kezdtük, a kínai Henan tartományban történtekre. Az ugyanis egy dolog, hogy önről tud valaki valamit, az pedig egészen más, amikor ezeket az adatokat konkrétan fel tudja valaki használni ön ellen.
Nevezetesen: ha például nem oltatja be magát, akkor blokkolja a bankkártyáját, nem szállhat fel a tömegközlekedésre, azt vásárolhat, amire kerete van, például a CO2-kvóta alapján, és ezeket a végtelenségig lehetne sorolni. Ha pedig valakinek valami nagyon nem tetszik, átváltoztatják az illető QR-kódját pirosra, aki el sem hagyhatja a lakását. Még börtönre sem kell költeni, ahhoz, hogy valaki börtönben érezze magát.
Nem éppen egy hasonló dologról szólt nemrég a Covid-igazolvány? Emberek tömegeit zárták ki az üzletekből, szolgáltatásokból, a normális életből, mert nem oltatták be magukat egy emberkísérleti szerrel, így nem volt igazolásuk arról, hogy „védettek”.
Természetesen Cukros Anti megnyugtatott mindenkit, a digitális személyi nem lesz kötelező. Akiben maradt még egy minimális életösztön, az ebből a bejelentésből tudhatja, nemsokára kötelező lesz.
Zoom
Pont ezt vetíti előre az, hogy Bill Gates és köre már azzal számol, hogy az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) keretében 2030-ig világszerte bevezetik a „digitális azonosítókat”, azaz a digitális állampolgárságot, amelyek kötelezőek lesznek a társadalomban részt venni kívánók számára. Hogy ezt elősegítsék, 50 országban kampányt indított az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint a Rockefeller Alapítvány a digitális azonosító, a digitális fizetések és az adatmegosztás elterjesztésének felgyorsítására. Ez magában foglalja a „digitális azonosítókat”, a vakcina-útleveleket és a központi banki digitális valutákat (CBDC) – és a globalista WEF pártja, és nem meglepő módon Bill Gates, valamint az ENSZ és az Európai Unió (EU) támogatja.
A Sociable szerkesztője, Tim Hinchliffe kifejtette: a jogvédők határozottan kitartanak amellett, hogy a DPI elengedhetetlen a piaci és a társadalomban való részvételhez – csakúgy, mint az oltóanyag-útlevelek esetében –, csak sokkal szélesebb körben, és „ha a DPI sikeres lesz, a kormányok és a vállalatok hatalmat adnak a végrehajtáshoz. Szociális hitelrendszerek, amelyek meghatározhatják, hová és hogyan utazhat, mit fogyaszthat, és hogyan fog tudni tranzakciókat lebonyolítani a programozható pénzével. Gondoljon az egyéni szénlábnyom-követőkre, az ultraalacsony kibocsátású zónákra (ULEZ) és a CBDC-re, amelyek a „kevésbé kívánatos” vásárlások korlátozására vannak programozva – mindezt a nagy újraindítás hívei szorgalmazzák.”
Zoom
Két nappal Rogán bejelentése előtt, 2023. november 8.-án, amikor az Európai Parlament és a tagállamok megállapodtak az európai digitális személyazonosságról, a holland Rob Roos európai parlamenti képviselő ezt mondta: „Ez nagyon rossz hír”. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a digitális személyazonosság hamarosan életbe lép az EU-ban.
Thierry Breton a digitális rabszolgaságot előkészítő eurobiztos a tárgyalások után azt mondta: „Most, hogy megvan a digitális személyazonosság pénztárcája, valamit bele kell tennünk”. Breton digitális euróra, vagyis a központi banki digitális valutára utalt. „Ez egy nagyon rossz fejlemény” – kommentálta a bejelentést Roos, megjegyezve: „Mindig is azt ígérték, hogy nem kapcsolják össze ezt a két területet”. A képviselő hozzátette: „most már konkrétan a szabadságunk és a magánéletünk forog kockán. Mégis keresztül akarják vinni a digitális személyazonosságot.” Mivel az Európai Parlamentnek még szavaznia kell róla, Roos felszólította az embereket, sürgessék a többi európai parlamenti képviselőt, hogy szavazzanak ellene.
A digitális állampolgárság lehetővé teszi a polgárok számára, hogy a személyes adatokhoz kapcsolódó egyedi azonosító révén a kormányok, bankok és vállalatok számára ismertté tegyék személyazonosságukat. Név, születési dátum és nem, de az arcfelismerő rendszerekből származó biometrikus adatok (a szemek, a száj, az orr és a fülek méretére és távolságára vonatkozó információk), íriszszkennerek (a szemek alakja, színe, mintázata és textúrája) és ujjlenyomatok.
Az Európai Bizottság úgy látja, hogy ez a módszer „a személy egyértelmű azonosítására szolgál annak biztosítása érdekében, hogy a megfelelő szolgáltatást annak a személynek nyújtsák, aki ténylegesen jogosult rá”.
Zoom
Bart Jacobs, a Radboud Egyetem adatvédelmi és identitástudományi professzora szerint „egy olyan megfigyelő állam jön létre, ahol mindent tárolnak, hogy többféle módon, politikailag és kereskedelmileg is irányítsák majd az embereket”. Az általában óvatosan fogalmazó Jacobs „az általunk ismert szabadság végétől” tart. A digitális adatgyűjtés lobbijának hátterében „egy olyan megfigyelési program áll, amely ellen fel kell lépnünk” – tette hozzá.
Vincent Böhre, a Privacy First alapítvány igazgatója ugyanebben az írásban arra hívta fel a figyelmet, hogy „minden polgárnak képesnek kell lennie arra, hogy névtelenül mozoghasson a közterületeken, vásárolhasson, kifejthesse a véleményét. Ellenkező esetben bekövetkezik a dermesztő hatás, egy tudattalan pszichológiai érzés, amely akkor jelentkezik, amikor az emberek úgy érzik, hogy kémkednek utánuk, amikor nem tudnak többé szabadon és névtelenül tranzakciókat bonyolítani, vendéglátóhelyre menni, utazni”.
Zoom
Amíg az Európai Parlamentben az összes magyar képviselő asszisztál a digitális diktatúra kiépítéséhez, Cristian Terhes román EP-képviselő a digitalizálással kapcsolatban már két évvel ezelőtt, 2021. június 1-én arra figyelmeztetett: „Lassan, de biztosan az Európai Unió másolja és megvalósítja a kínai kormányzati stílust, átalakítva Európát a szabadság és a jólét teréből egy hatalmas koncentrációs táborrá, amelyet az eurokraták irányítanak, és a Big Brother segítségével központosított rendszert, az európaiak életének minden aspektusát szeretnék mikromenedzselni és ellenőrizni.”
Európai színtéren még rengeteg hasonló tényfeltáró írás, vélemény figyelmeztet a veszélyre, csak Magyarországon sajátos a helyzet ismét: a magát értelmiséginek képzelők hada ebben a kérdésben is cinkosan hallgat. Érdekes módon a balliberális politikai oldalt sem zavarja az emberi szabadságunk kérdése, a magát magyar nemzeti kereszténynek tartó politikai elit pedig ebben az ügyben is megtalálta a szövetségesét Gyurcsányban, akivel szemben a színpadon harcol, a háttérben pedig együttműködik.
Akárhogy is álljunk a kérdéshez, ez az erőltetett digitalizálás minden szempontból bűzlik. Nemcsak azért, mert a kibertér bűnözői előtt is egy új terület nyílik meg, gondoljunk csak a Pegasus szoftverre, amivel a legvédettebb telefonokat is feltörték. Vagy mennyire leszünk mi védve, amikor a Moszad-vezér telefonja sincs biztonságban? Esetleg mi lesz, ha meghibásodik a telefon, lemerül, ellopják stb. stb.
Ezektől függetlenül nem árt alaposan meggondolni, hogy a telefonunkba engedjük-e a Rogán-féle cukormázas technokratákat. Már csak amiatt is, mivel semmi keresnivalójuk nincs ott.