Azt gondolom, az ottani események egy kicsit túl is mutatnak már önmagukon, túlterjeszkedik Makón, ahogy mondani szokás, a rossz munkáltatói magatartás "állatorvosi lova" a makói gyár. Igencsak tömény formában jelentkezik egy mentalitás, amit én úgy hívok, profitkapitalizmus alapú kizsákmányolás. Amely nem ismeri túlságosan az emberi tényezőt, bár természetesen ezt tagadják, és néha tesznek ilyen-olyan gesztusokat, de hosszabb távon újra és újra előjön lényegi mivoltuk.

Makón már akkor is rossz volt a helyzet, amikor még nem kezdődött meg Magyarországra a harmadik világbéli vendégmunkások behozatala, azóta természetesen ez is hozzáadódott a már meglévő gondokhoz. Ez a mostani eset is kapcsolódik hozzá, ugyanis nagyjából 150 indonéz dolgozik Makón, és a gyár vezetése valamiért mégis úgy gondolta, hogy nem közülük bocsát el a "sajnálatos, de piaci viszonyok miatt elkerülhetetlen" leépítések alkalmával, hanem még olyanokat is, akik már több mint 20 éve dolgoztak a gyárban.

A Continental egyébként, érezvén a felháborodást, igyekezett megvédeni magát, sőt, jogi lépésekkel fenyegette meg a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség titkárát, Hajdú Rolandot. Erről közleményben számoltak be. Azt állítják, ők tájékoztatták megfelelően a leépítésről a munkavállalókat, a szakszervezet azonban azt állítja, ez csak annyi volt, hogy különböző faliújságokon kiírták, hogy várható lesz 50 ember elküldése.

Azt is állítja a gyár vezetése, nem igaz, hogy nemzetiségi alapon küldték el a munkásokat, szerintük "ez akár lehetett volna külföldi" is. De érdekes módon nem lett. Sőt, nem tudom, ez volt-e a céljuk, de ezzel még bele is rúgtak az elbocsátott dolgozókba, főként az olyanokba, akik már 20 éve ott vannak, mert ezzel azt üzenték: ti nem dolgoztok olyan jól, mint a vendégmunkások! Ez pedig egész egyszerűen nem igaz. Ott dolgozó emberektől tudjuk, hogy messze nem érik el azt a hatásfokot, mint a magyarok, de még így is a magyarokra bízzák az összetettebb feladatokat, ami által az ő mutatójuk is romlik.

De azt is felhozza a gyár közleménye, hogy "többségében" nem azokat küldték el, akik már hosszú munkaviszonnyal rendelkeznek, hanem olyanokat, akik ún. munkaerőkölcsönző-cégeken keresztül jutottak be, és az ilyen munkaviszony 5 évre szól csupán. De még az ő megfogalmazásukból is kiderül, hogy nem tagadják, voltak mégis régi dolgozók az elküldöttek között, az pedig, hogy mi számít soknak, jó kérdés. Akkor, amikor 150 indonéz és számos kölcsön munkaerő dolgozik a gyárban, még az egy ilyen dolgozó elbocsátása is sok lenne. Ettől függetlenül a valóságban több ilyen is volt. Csakhogy az információáramlás is elég döcögős, a szakszervezetet sem tájékoztatják mindenről.

A gyár vezetésének közleményére reagált a szakszervezet is, mint írják, "nyilatkozataink kizárólag ténymegállapításokat tartalmaztak arra vonatkozólag, hogy a munkáltató elbocsát több, évtizedes munkaviszonnyal rendelkező magyar munkavállalót, miközben alkalmazásban tart száznál több távol-keleti vendégmunkást, kölcsönzőst és egészségügyileg alkalmatlant."

S ami miatt azt mondom, hogy a makói "frontvonal" nem csak a makói gyár dolgozói számára érdekes, az az, hogy igenis nem mindegy, hogy mit lehet megtenni a magyar dolgozókkal ebben az országban, és mit nem, mert ha azt látják máshol, hogy következmények nélkül folytatódhat minden, az rossz példával fog elöl járni mások számára is. A kérdés még inkább sarkosítva az: mi a fontosabb, a magyar dolgozó erkölcsi és anyagi megbecsültsége, vagy a rideg profit? És mivel ez Magyarországon történik, és itt fogalmazódik meg a kérdés, azt gondolom, Makón kívül is kíváncsiak vagyunk erre, és sok sikert kívánhatunk a szakszervezet harcához.

Lantos János - Kuruc.info