Szerény véleményem szerint még a lobbi mércéjével mérve is az egyik legidegesítőbb kifejezésről van szó, de ez csak a magánvéleményem. Lényeg, hogy ezeknek a kommunáknak, lakóközösségeknek, vagy, ahogy ők mondják, „családoknak” a száma Magyarországon folyamatosan nő, pedig elvileg „megvédjük a gyerekeket”, „harcolunk” az LMBTQ-lobbi ellen kormányszinten, meg ilyesmi. Erre jön ez a megafonos Trombitás Kristóf és ahelyett, hogy az egész NER nevében elszégyellné magát, inkább büszkén leírja, hogy lám, ez egy milyen elfogadó ország, csak a baloldal hazudik, hogy nem az.

Hiába van egy szilárd, ugyanakkor rugalmas és némiképp változó, mégis jobbára következetes világnézetem, ennek ellenére – vagy inkább éppen ezért – nyitott embernek tartom magam. Szívesen vitázom, hallgatok meg más véleményt, tisztában vagyok vele, hogy egy éremnek több oldala van, tehát érteni akarom a világot. Mindezt persze észszerű kereteken belül, hiszen hülyékkel nem érdemes vitába szállni, ugyanúgy olyannal sem, aki a te véleményedet semmibe veszi stb. Azonban arról bármiféle diskurzust folytatni akár elméleti szinten is, hogy homoszexuálisoknak lehetséges legyen-e gyermeket nevelni, meglehetősen szürreális és aggasztó. Már önmagában az, hogy idáig jutottunk. De, hogy ezt egy papíron „jobboldalinak” titulált publicista – vagy inkább nevezzük influenszernek – ugyanígy gondolja, csak éppen a másik oldalról, az talán még aggasztóbb.

Tételesen felesleges is Trombitás érveivel vitába szállni és nem csak a fentebb leírtak miatt, hanem azért is, mert az írását sokkal inkább motiválta, hogy a baloldalt ekézze, semmint azzal foglalkozzon, tényleg rendben van-e ez így, hogy a gyerekért a suliba „apa és apa” megy. Mindehhez egyébként csak annyit, hogy a garantált iskolai csúfolódásokon túl az ebből fakadó lelki degenerációk majd felnőttkorban fognak megjelenni tömegesen, ergo még a legelszántabb LMBTQ-rajongó sem tudhatja, mi lesz majd ezekből a fiatalokból 25-30 év múlva. Ez egyébként a Nyugat esetében is igaz, a tömeges örökbefogadás ott sem olyan régen ugrott meg (illetve ott már ugye lehet nekik „saját” is, szóval még egy szintet ugrottak), habár onnan azért már bőven lehetett hallani történeteket, mit művelt egy-két ilyen „pár” a „gyerekével”, hogyan élték meg később a delikvensek, hogy ilyen körülmények között nőttek fel stb. Igen-igen, tisztában vagyok vele, hogy a heteroszexuális párok köreiben is vannak hitvány szülők (amúgy érzésem szerint ott is egyre több, csakhogy ez még nem ad létjogosultságot a szivárványcsaládoknak), meg, hogy a homoszexuálisok között sem „mindegyik olyan”, de hát akkor ilyen alapon azt se mondjuk ki, hogy van cigánybűnözés, mert a cigányok között is van néhány rendes. Ja, tényleg! Sékeljobboldali körökben azt sem szokás kimondani.

Ez amúgy a jövőben is így marad – LMBTQ területén legalábbis biztosan, de nyilván a többi esetében is – ugyanis, ha másra nem, arra jó volt Trombitás cikke, hogy közölje velünk a NER további menetrendjét:

Hát, ha ez Trombitásnál valóban homofóbiának számít, akkor én az vagyok. De akár most felteszek rá egymillió forintot, hogyha valaha hatalomra jut a valódi jobboldal – nevezzük Mi Hazánknak vagy akármi másnak –, akkor egészen biztosan meg fogjuk tiltani az örökbefogadást. Ez pedig nem azt jelenti, hogy a homoszexuálisok kollektíven ellenségek lennének (Trombitás ezt vizionálja), hanem egész egyszerűen csak a normalitás és a rend oldalán állunk, semmi több.

Egyébiránt Trombitás Kristóf Pesti Srácokon elérhető mottója szerint „alapelveim mindössze azok, amelyeket a francia forradalom előtt minden előkelő józannak és normálisnak tartott”. Nos, ha valaki, akkor én egészen biztosan nem vagyok az ancien régime védelmezője, sem feltétlen híve, de nem vagyok biztos benne, hogy ők túlságosan rajongtak volna a szivárványcsaládokért.

Másik probléma az egyébként webcache-ből még mindig elérhető cikkel (erről majd mindjárt), hogy igazából úgy érvel a szivárványcsaládok mellett, hogy nem érvel konkrétan mellettük. Leírja, hogy mi a rosszabb, ezáltal legitimálja az előbbit, hogy „ott talán jobb”. Ha ilyen logika alapján működik a NER családpolitikája, akkor most már kezdem jobban érteni, hogy az átlag fiatal jövőjét romba döntő csok mellett mi a másik tartóoszlop, ami miatt omladozik a ház és fogy a magyar.

És akkor végül vissza oda, amivel valószínűleg már több olvasónk is tisztában van, nevezetesen, hogy miért csak webcache-ből érhető el a cikk. A kormánypárti Pesti Srácok törölte ugyanis, papíron a „szerző kérésére a mocskolódások miatt” (ezek szerint mindez már több kormánypártinak is sok volt), de valószínűleg inkább pont azért, mert a szimpatizánsok jelentős részénél Trombitás átlépett egy határt (ne feledjük, hogy mindebből mi csak a kommentekkel szembesülünk, érkezhetnek bírálatok fontosabb helyekről is, szerkesztőségi levelek, stb.). A pillanatnyi zavarodottság meglétét erősíti a szintén NER-katona Huth Gergely nyilatkozata is, amely ugyan megvédi Trombitást (ami igazából, valljuk be, mivel sorstársáról van szó, és „egy csapatban fociznak”, abszolút megsüvegelendő és kollegiális), cserébe viszont kb. értelmezhetetlen és látszik rajta, hogy csak a kollégáját (barátját?) akarta védeni. Másik, hogy a Pesti Srácok kínálatában a Huth Gergely által említett „tág határok között gyakorolt véleménynyilvánítási szabadságot” én valahogyan sosem érzékelem, ha nagy ritkán arra tévedek, de igazából ez már más tészta.

Ami nekünk mindebből lényeges, az igazából annyi, hogy az LMBTQ-lobbi elleni harcot valójában csak a radikális jobboldal műveli őszinte elszántsággal (eddig is tudtuk), illetve, hogy a Fidesz látszólag áthatolhatatlan hálóján is akadnak néha repedések és a szimpatizánsi táboruk egy részénél még pislákolni kezd az önálló gondolat, ha a NER-tisztek átlépnek bizonyos határokat.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kapcsolódó: "Hagyják békén a gyerekeinket!" - Csakhogy hazánkban is több ezret nevelnek már ferde hajlamúak