A konzervatívok kritikáját kezdjük Orwellel, akire a növekvő nyugati elnyomás kapcsán a Fidesz véleményformálói is szívesen hivatkoznak. Orwell 1984 című regényéből, a kommunizmus elnagyolt paródiájából, úgy tűnik, mára minden megvalósult. Elég csak az olyan ikonikus fogalmakra gondolni, mint a gondolatbűnözés, a duplagondol vagy az újbeszél.

Gondolatbűnözés például, amikor Angliában letartóztatnak valakit azért, mert egy abortuszklinika előtt fejben imádkozik. Duplagondol, amikor a rendszer egyik legfontosabb jelszava az antirasszizmus, de a kritikai fajelmélet szerint a fehérek a fajuk miatt elnyomók. Újbeszél, amikor apa és anya helyett egyes országok az egyes és kettes szülő kifejezést akarják bevezetni.

Huth Gergely az egyik cikkében azt írja: “Lehet, hogy elcsépelt, lehet, hogy túlzás, de ismét ott vagyunk, ahonnét elindultunk: a totalitárius idők előestéjén.”

Az a probléma ezzel és a hasonló megállapításokkal, hogy a kóserkonzervatívok szerint valamiért mindig csak a zsarnokság “előestéjén” vagyunk. Nem merik kimondani, hogy ez már az 1984 világa, mert abból az is következne, hogy valamin változtatni kell, az úgynevezett nyugati “értékek” pedig már nem a mi értékeink. Ehelyett úgy kommunikálnak, mintha azt mondanák, “veszélyes fejleményeket látunk, de még minden rendben van”, amivel gyakorlatilag a helyzet fenntartásához és a nyugati zsarnoksághoz asszisztálnak.

Az angloszféra számos radikálisa szerint az egész nyugati rendszer alapja az antifasizmus és a “soha többé” filozófiája a holokauszthoz kapcsolódóan¹. Ez az a morális keretrendszer, ami visszaköszön a filmekből, a könyvekből, a politikusok állásfoglalásaiból, az egyetemekről. Az antikommunizmus inkább kelet-európai sajátosság, a Nyugat nem szenvedett végig negyven év kommunizmust, ezért nem veszik figyelembe az antifasizmussal azonos súllyal.

Számos antikommunista híve ellenére a Fidesz is a fenti ideológiai alapon áll, a rendszer működését pedig csak ezen keresztül lehet megérteni. Ezért van például, hogy a Tanácsköztársaságra nyíltan meg lehet emlékezni, de a Becsület Napját nem lehet megtartani.

Fideszesektől mindenki hallhatta már a “femináci” vagy a “liberálnáci” kifejezést. A Szovjetunió a feminizmus képviselője volt, ők engedélyezték a világon először a magzatgyilkosságot, a nemzetiszocialista németek viszont ezt az ideológiát elutasították. A kóserkonzervatívok mégsem a “femikomcsi” kifejezést használják, bár logikailag az lenne helytálló. Amikor a feminizmust támadólag nácinak nevezik, az nyilvánvalóan önellentmondás. A hamis fogalomtársítás a részükről arról szól, hogy a fennálló hatalom morális keretrendszerét visszatükrözzék és megerősítsék, amely legfőbb ellenségének a nacionalizmust tekinti. A “liberálnáci” kifejezésre ugyanez vonatkozik.

A tavalyi antifa támadás erős indulatok váltott ki a teljes jobboldalon. Bayer Zsolt első felháborodásában természetesen azt írta: “Ezek az igazi nácik”. Majd a tőle megszokott stílusban úgy folytatta: “Nyomorult, aljas, gyáva tetvek”. De miről van itt szó?

Képzeljük el, hogy szkinhedek fényes nappal csoportosan megvernek egy cigányt. Vajon Gyurcsány Ferenc (vagy bárki a baloldalon) azt mondta volna, hogy: “Ezek az igazi kommunisták. Nyomorult, aljas, gyáva bolsevikok”? Nyilván nem, hiszen egy ilyen megszólalás azt jelentené, hogy Gyurcsány balra üt, ami a jobboldalt a legkevésbé sem sértette vagy gyengítette volna.

Amikor az antifák a hagyományörző fiatalembert megtámadták, hangosan vagy csak magukban, de biztosan náciztak. Erre jön a felháborodott Bayer, átkot szór, az indulata az antifák ellen irányul, de ugyanúgy nácizik. Vagyis jobbra üt. Nem véletlen az, hogy ilyen esetben neki, a Fidesz erős emberének, a szavazóbázis jobb szélének kell elkezdeni nácizni. Az antifa támadás ugyanis alkalmas volt arra, hogy az egész jobbközép gondolkodását formálja, a szavazótábort jobbra tolja, és hogy a Fidesz szavazói azt mondják: “ha az antifasiszták az erőszakot képviselik, vétlen embereket támadnak meg, akkor a nacionalistákkal vagyok”. Ilyenkor Bayer feladata, hogy visszaterelje a birkaként kezelt szavazókat az ideológiai akolba, és egyfajta Atlaszként tartsa meg a hatalom erkölcsi keretrendszerét, kijelentve, hogy: “Nem, ezek nácik, mi meg antinacionalisták vagyunk”.

Amerikában a republikánusok gyakran azzal tematizálnak, azzal “támadják” a demokratákat, hogy ők az igazi rasszisták, ők a homofóbok stb. Az ilyesmi fordítva soha nem fordul elő, a demokraták soha nem mondják, hogy a republikánusok az igazi bevándorláspártiak, vagy hogy ők az abortuszpártiak. Kizárólag a kóserkonzervatívok kérik számon a balliberálisokon a saját erkölcsi keretrendszerüket, ezzel gyakorlatilag átvéve és megerősítve azt². Ennek ugyanaz az oka, mint Bayer nácizásának: valójában egy oldalon állnak.

Nyugati radikálisok körében pár éve felkapott téma volt egy 2019-es Harvard-tanulmány (Gidron-Ziblatt: Jobbközép pártok a fejlett demokráciákban³). Ez arról szól, hogy a radikális jobboldal erősödésével kapcsolatban a politológusok korábban a baloldal gyengülésére koncentráltak, de nem vették kellően figyelembe a jobbközép pártok szerepét a szélsőjobboldal elleni küzdelemben. Szerintük a rendszer meghatározó stabilizáló eleme a jobbközép, amelynek pártjai deradikalizálnak, kifogják a szelet a szélsőjobboldal vitorlájából, ezen keresztül pedig egyben tartják a liberális demokrácia általuk preferált rendszerét.

Emiatt a kettős szerep miatt van, hogy a kóserkonzervatívokra gyakran jellemző az önellentmondás és – ha szabad így fogalmazni – egyfajta idiotizmus. A politológusok és a szélsőbaloldatól a szélsőjobboldalig mindenki egyetért például abban, hogy a nemzetiszocialisták szélsőjobboldaliak voltak. Az egyedüli kivétel a konzervatívok, akik szerint Hitlerék baloldaliak voltak, mert benne van a nevükben, hogy szocialista. Ennek kapcsán eszünkbe juthat az is, amikor a Kuruc.infót a baloldali médiához sorolták, szintén különösebb indoklás nélkül. Vagy itt van például az a konzervatív “okosság”, hogy a nácik=kommunisták.

A fentieket csak a nemzeti radikális oldal valamilyen félresikerült támadásának lehet tekinteni, amivel a konzervatívok megpróbálják hitelteleníteni a valódi jobboldalt. A kóserkonzervatívok rendszeresen jobbra ütnek, a baloldali véleményformálóktól viszont soha nem halljuk, hogy a radikális baloldalt támadnák (például azzal, hogy kommunisták=nácik). Ez egy meghatározó különbség, a konzervatívok részéről pedig egy szándékosan vesztes stratégia, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évtizedekben megvalósulhasson a társadalmi haladás, a folyamatos balra tolódás.

A kóserkonzervatívok tehát nem azért keverednek önellentmondásokba, mert nem tudnak világosan gondolkodni, hanem mert ezt várja el tőlük a hatalom. És itt érkezünk vissza az orwelli duplagondolhoz: a háború béke, a szolgaság szabadság, az antifasiszták nácik.

(A szerző olvasónk.)

¹Amiről egyre többen gondolják, hogy ugyanolyan atrocitás-propaganda volt, mint a 40 lefejezett csecsemő története a mostani izraeli-palesztin konfliktusban.

²A kettősséget, amikor a republikánusok, Bayer Zsolt vagy a hazai konzervatívok jobboldaliként pózolnak, de a baloldal erkölcsi keretrendszerét veszik át, politikai biszexualitásnak nevezhetnénk.

³Noam Gidron, Daniel Ziblatt: Center-Right Political Parties in Advanced Democracies (Harvard, 2019) https://scholar.harvard.edu/files/dziblatt/files/gidron_and_ziblatt_2019.pdf