A kormány harcol. Néha a fasiszták, néha a feketegazdaság ellen. Az igazi, a legfőbb ellenfél persze maga az állampolgár. Az, akit át kell verni, még jobban ki kell zsigerelni, még jobban meg kell nyomorítani - ellensúlyozandó ez elherdált állami vagyont, a rosszul működő és tékozló beruházásokat és apparátust, a haveroknak kiömlő milliárdokat, és a multiknak nyújtott számolatlan támogatást.
A kormány a fekete gazdaság elleni harc fedőszava alatt igyekszik még erősebb kontrollt beépíteni az állampolgárok magánéletébe, ellenőrizve azok pénzmozgásait, megtakarításait. Ez - ahogyan az ideológiai kontroll is - a diktatúraépítés biztos jele. Az ilyen fajta magánzsebekben turkálás egy szabad országban fel sem merülhetne az állampolgárok által megválasztott kormány részéről. Ha mégis, akkor az a saját farkába harapó kígyó esete, a népakarat és népfelség érvényesülése helyett.
Lassacskán a kormány az egyes magánszemélyeket, mint céget akar elszámoltatni az összes be- és kifolyó fillérjéről. A élethez szükséges és kevésbé fontos magánkiadásainkat számlával kell igazolni, és a számlák felmutatásával a „szép új” jövőben talán még a magán-adóalapunkat is csökkenthetjük. Mi lesz az azonnal leírandó, és mi a 3 év alatt amortizálódó dolgok köre? Melyik hova fog tartozni? Egy nyári fagyi elnyalása párunkkal? Ha azonos nemű párral tesszük, további kedvezmény...? Egy szombat esti mozijegy? A gyerek születésnapi ajándéka? Egy üveg bor a nagyszülőnek? A hajléktalannak adott százas? Egy kiengesztelő rózsa a kedvesnek? (Hopp, a rossz énem kérdezi - ha egy másik hölggyel ültünk be valahová, annak is nyoma marad?) Ezek még egyszerre leírható tételek? És egy kerékpár? Egy autó? A koporsó? Több halottnál egy családon belül még halmozható a kedvezmény?
A jelenleg nyilvánvalóan túlzó gondolatmenet igazzá is válhat, ha nem húzzuk meg végre egyértelműen a határokat, és nem garantáljuk a magánszféra sérthetetlenségét. A felettünk, rajtunk, de legkevésbé értünk uralkodó politikusok önmérsékletében öngyilkos dolog lenne megbízni, ez elég nyilvánvaló.
Vásárlásaink, közeli ismerősöknek kölcsönadott (ne adj'Isten önzetlen segítségként adott) pénzeink ilyen formában történő regisztrálása és ellenőrzése súlyosan sérti a szabadságjogainkat. Mint azt elégszer hallottuk, az állam rossz gazda. És most ez a rossz gazda kapja meg ezt a halom bizalmas információt, szokásaink, életünk pénzügyi lenyomatát?
Milyen alapon kötelezhet bennünket az állam arra, hogy akármelyik bankban is megbízva pénzünket ott tároljuk? A bankok magánkézben vannak, egy szabad piaci versenyben irreális dolog szolgáltatásaiknak államilag kötelezett használata. Ráadásul egy olyan témában, ami a legnagyobb bizalmat igényli. Ha bankunk tönkremegy, az állam maradéktalanul kárpótol minket? Hiszen ő kötelezte a használatot... Nem beszélve persze arról, hogy ezt a bizalmat a bankok már régen eljátszották, elég csak azt figyelembe venni azt, hogy egy bank a rábízott pénz törtrészét sem tudná előteremteni egy adott pillanatban. Milyen alapon kötelezhet minket arra kormányunk, és garantálhat ezzel bevételt a magán-pénzintézeteknek azzal, hogy a pénzmozgásainkat utalással vagy kártyával tegye kötelező elvégezni? És persze teszi ezt arra hivatkozva, hogy nekünk legyen jó, és kevesebb adót kelljen majd fizetni. A tévében Gyurcsány a „rávezetni az állampolgárt” szót használta (az egyébként nagyon csinos arccal megáldott riporternőnek) az adózók becsületesebbé tétele érdekében. Nem, Gyurcsány, ez a „rákényszerítés” esete. A kettő nem ugyanaz. Persze Rákosi méltó utódja hogyan is érthetné a különbséget...
Ha a feketegazdaságról és illegális pénzmozgásról van szó, talán a képviselők költségtérítésével illene kezdeni. Ugyanis az esetben közpénz van kifizetve a tisztelt képviselőknek, jórészt nyilvánvalóan hamis bemondások alapján. (Milyen érdekes, ott működik az ártatlanság vélelme, a vagyonvizsgálatkor nem.)
Ha a kormány felveti az állampolgárok teljes pénzügyi elszámoltathatóságát, akkor tegyük fel a sokkal helyénvalóbb kérdést: mi a helyzet a kormány számára újra-eloszthatóként befolyó adók, járulékok, illetékek, hozzájárulások elszámoltathatóságával? Egy demokráciában elszámolással elsősorban a képviseléssel és adóink kezelésével megbízott elit tartozik a nép felé. Súlyos pénzekről van szó, ehhez mérhető súlyos gondatlan kezelésekkel és súlyos büntetési tételek szükségességével. Az államnak elsősorban a saját elszámoltathatóságával kellene foglalkoznia, hogy ne fordulhasson elő, hogy újabb 10 év múlva egy újabb bohóc állapíthassa meg büntetlenül saját magukról, hogy évek óta nem tettek ők semmit.
Ezekről kellene először beszélni, Gyurcsány, Veres és bandája. Manapság a befolyó pénzek követése elég jól megoldható lenne elektronikusan, így az állampolgár látná, egy adott hónapban ilyen-olyan csatornákon befolyó pénzek merrefelé mennek el. Merrefelé, és persze kinek a felelősségével.(Ja, nem „csak úgy aláírtam” módon, Sportminiszter Feri. Csak úgy aláírni nem kell ám ekkora fizetés.) Ha a felelős jól bánik a pénzzel, fel lehet emelni, kitenni a parlamenti dicsőségtáblára, ha nem, akkor a büntetési tétel legyen méltó az elkövetett hűtlen kezelés mértékéhez. (Mondjuk a kétszázmilliós kormányszóvivői honlap helyett ezt is meg lehetett volna csinálni.)
Jelenleg a parlamenti elit virtuális dicsőségtáblája üres. Valakinek el kell végre kezdeni egy új alapokra épített, valóban kölcsönös megegyezésen, bizalmon és nem egy szűk réteg parancsuralmán alapuló kapcsolatot létrehozni az Istenadta néppel.
VJack