Hanem az, hogy önök mérsékeltek és szinte versenyképtelenek azzal az oldallal szemben, amely önöket szélsőségesnek tekinti és/vagy mindent elkövetne és elkövet elhallgattatásukért. Önök láthatóan gátlásosak. Így nem lehet hatékonyan háborúzni.


A magyar nyelvű „SZÉLSŐSÉGES”-nek nevezett HONLAPOKNAK
(szerte a világban)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Addig, ameddig a balliberális sajtót hidegen hagyja az is, hogy Magyarországon több százezer gyermek éhezik, vagy hogy a világon évente mintegy 10 millió gyerek hal meg szegénységben, illetve gyógyíthatatlan betegségben (www.globalissues.org/article/715/today-over-26500-children-died-around-the-world), addig engem a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, sőt, ásításra sem késztet, hogy kit és miért irritál az, ami az ön honlapjaikon megjelenik.

Nem is ezért írok.

Hanem azért, mert a hirdetők kedvenc lapján és a fősodratú sajtóban forrásként gyakran használt internetes Index.hu honlapon Jörg Haider karintiai tartományfőnök és pártelnök halálának másnapján egymás alatt ezen szöveggel jelent meg két cikk:

Kíváncsiságból visszamenőleg megnéztem néhányuk honlapját, miként jelentették be – néhány helyen megtették – Albert Györgyi halálhírét. Haider és Albert között az egyik alapvető különbség az volt, hogy az előbbi egy teljes tartomány hatalmas többségét tette hosszú éveken át boldoggá, az utóbbi saját magát se tudta azzá tenni.

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy önök mérsékeltek és szinte versenyképtelenek azzal az oldallal szemben, amely önöket szélsőségesnek tekinti és/vagy mindent elkövetne és elkövet elhallgattatásukért.
Önök láthatóan gátlásosak.
Így nem lehet hatékonyan háborúzni.
Talán emlékeznek rá: Amerika azzal nyert háborút, hogy két békés városra dobott le atombombát.
Mint tudják, ő sokak mintaképe.
Szedjék össze végre magukat.


LABORC SÁNDOR
a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
Budapest

XI.

Laborc úr, nagyon sajnálom, hogy ismét megvárakoztatom, de „dramaturgiailag” nagyon rossz lett volna szétszedni két részre a Bába úrnak írt levél ezen részét.

Türelméért jutalomban részesül: az eddigieknél is jobban megnyugtatom magát, hogy helyén marad.

(folyt. a jövő héten)


Bába Iván
főszerkesztő
Budapest Analyses

II.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A múlt héten megkezdett levél végén azt írtam, most az ön szempontjából még kellemetlenebb dolgok következnek.

A levél első részében egy önöknek nagyon kedves és a nyugati világ véleményét alakító lapból mutattam be, hogy súlyos bajok vannak azzal a beállítással, amelynek célja a mai Oroszországot a kommunista Szovjetunió örökösének beállítani. Miután önök egy kárpátaljai lapból azt idézték, hogy Sztálinnak újjáéledő kultusza van Oroszországban, én azt idéztem, hogy Sztálinnak ennél sokkalta erősebb kultusza volt és van abban a Grúziában, amelyet önök jelenleg nagyon szeretnek és demokratikusnak kívánnak beállítani. Miközben Moszkvában a cári családot rehabilitálták és így Lenint mészárosnak bélyegezték.

Most elsőként ismét az International Herald Tribune – a New York Times Párizsban szerkesztett globális kiadása – egy tudósítása következik. Ismét Grúziából. Ezúttal nem Sztálin szülővárosából, Goriból, hanem Tbilisziből, a fővárosából.
Az október 2-án megjelent riportról még azt sem állíthatja, hogy „eldugott helyen” jelent meg, ugyanis az hosszan indul a címoldalon és folytatódik a 6-ik oldalon.
A cikk főcíme: Grúziában a média szabadsága bizonytalan. Alcíme: Szaakasvili bírálói mítosznak nevezik azt, hogy /Grúziában/ demokrácia lenne.
Ugye, Bába úr, elsápadt?
Hiszen a nyugati mítoszok egyikét leplezi le éppen a lap. (A másik mítoszban – hogy Oroszország volt augusztus 7-én az agresszor, és nem Szaakasvili bombázta szét Chinvalit, az ősi jászok lakta Dél-Oszétia fővárosát – már csak azok hisznek, akiknek ez politikai játékuk része.)

Annyit gyorsan megjegyzek a Demokrata olvasói kedvéért – tudja, ezt a levelet ők is olvassák -, a levél legvégén (és ez lesz önnek a legkellemetlenebb rész) kiderül, remélem mindenkinek, ezek a látszólag távoli ügyek mind az önhöz, mind pedig Laborc Sándorhoz írt leveleimben olyan mértékben érintenek bennünket, hogy azok miatt a magyar jobboldal politikáját képviselő párt vagy pártok nagyon hosszú időre elbúcsúzhatnak a kormányzásnak még a lehetőségétől is. Természetesen szeretném, ha nem lenne igazam, de azt azért megtanultam: megalapozott félelmet egy jövőbeni rossz bekövetkezésétől azért is meg kell írni, mert egyrészt akkor nem hivatkozhat senki arra, hogy nem is sejtette, másrészt egy újságírónak, gondolom, figyelmeztetni munkaköri munkája, illetve felelőssége.

De lássuk, miként kezdődik a beszámoló.
„Az Imediben, Grúzia fő ellenzéki televíziójában a kamerák tavaly november 7-én nem álltak le, amikor álarcot viselő, géppisztolyos kormányzati rohamrendőrök betörtek a stúdióba. Szétverték a berendezést, az alkalmazottaknak és a televízió vendégeinek pedig megparancsolták, hogy feküdjenek hasra a padlón, majd elkobozták mobiltelefonjaikat. A műsorvezető mindvégig adásban maradt és beszámolt a pusztításról. Majd minden elsötétült. A támadásra – amely elhallgattatta Grúzia legnépszerűbb csatornáját – az a kormányzati vád szolgáltatott ürügyet, hogy zavargást szított, amiért a televízió egyik alapítójának, Badri Patarkatszisvilinek azt a nyilatkozatát sugározta, hogy megdönti Mihail Szaakasvili elnök kormányát.
Ugyanennek a napnak az elején rohamrendőrök gumibottal és gumilövedékekkel támadtak rá fegyvertelen tüntetőkre.
Nos, most, 11 hónappal később Grúzia azon állítását, hogy ott demokrácia van, ismét megkérdőjelezik és próbára teszik, amikor az ország Oroszország és a Nyugat közötti szembenállás arcvonalába került”.

Bába úr, észrevette ezt az apró elszólást? Grúzia Oroszország és a Nyugat közötti szembenállás arcvonalába került. Vagyis mintha itt az amerikai tudósítók hajlamosak lennének azt a széles körben elterjedt, nem igazán atlantistabarát nézetet osztani, hogy Szaakasvilit valaki vagy valakik rávették a Chinvali elleni támadásra.

Akkor folytassuk.
„Grúzia és amerikai támogatóik – beleértve az amerikai elnöki kampányban versengőket – igyekeztek úgy beállítani Grúziát, mint a labilis térségben a bátor kis demokráciát, azaz egy olyan országként, amely megérdemli a nagylelkű segítséget és a NATO-tagságot. Csakhogy Grúziában és az országhatárain kívül is egyre több bíráló érvel úgy, hogy Grúzia messze nem felel meg a nyugati demokratikus normáknak és elsősorban a médiaszabadság hiányára mutogatnak”.

Látja, Bába úr, hogy nagyvonalúan nem a Demokratát vagy a Magyar Nemzetet idézem, hanem az Egyesült Államok „establishmentjének” elsőrendű lapját?

Menjünk csak tovább.
„A valóság az, hogy a Szaakasvili-kormány a negyedik egypárti állam, amely Grúziában létesült az elmúlt húsz évben a szovjet korszak óta. És ez a leginkább a médiaszabadság korlátjaiban jelentkezik.”

Most pedig átugrunk a hatodik oldalra, ahol a lap felén még további négy hasábon át folytatódik a tudósítás. Rögtön azzal, hogy a Freedom House szerint (márpedig ez a „cég” csak eléggé neokon, ugye?) Grúziában a sajtószabadság rosszabb, mint Nigériában, Malawiban, Indonéziában és Ukrajnában.

Szozar Szubari, a grúz emberjogi ombudsman elmondta a lapnak: „a Nyugat elhitte Grúziának azt a fő mítoszt, hogy ott demokrácia van és a sajtó szabad”.

Nino Zuriasvili – egy tényfeltáró grúz újságíró – pedig azt mondta: „a paradoxon az, hogy a Rózsák forradalma előtt nagyobb volt a média szabadsága”.

Egyes bírálók szerint a cenzúra kultúrája különösen erősen tenyészett augusztusban, az oroszokkal vívott háború idején. Ekkor a sajtó úgy igyekezett nyomásra beállítani Grúziát, mint amelyik egyben áldozat, és egyben győzedelmeskedett is.

Egy rádiós újságírónő pedig elmondta, hogy amikor a grúz csapatok fejvesztve menekültek Chinvaliból, vagy az út menti fákra másztak rettegve, arra kényszerítették őt is, hogy azt hazudják, a dél-oszét főváros a grúz csapatok ellenőrzése alatt áll.

De nem is folytatom. Ugyanis eltettem én önnek még mást is.

Például azt a cikket – ismét ugyanebből a lapból - amely október 14-én egy oroszországi „levélben” mutatja be, hogy ott milyen helyzetben vannak a kommunisták. Mármint azok a kommunisták, akik ma is annak vallják magukat. És akiket önök úgy akarnak láttatni, mintha továbbra is Oroszország urai lennének.

Ugyanis, Bába úr, ahogyan Gyurcsány neoliberálisként a neoliberális SZDSZ-szel, a neoliberális globális hatalom hátán tette tönkre az országot, noha egykor komcsi vezető volt, az egykori KGB-s Putyint ma nem tudom másként jellemezni én sem, mint tekintélyelvű nacionalistát, aki a „mi” volt kommunistáinkkal és persze SZDSZ-es szövetségeseivel ellentétben nem a saját zsebére dolgozik és hajlong a láthatatlan páholyban (ezt a kifejezést szó szerint értem) a hátát veregetők előtt, szorgosan fasisztázva, mint azt elvárják tőle, hanem népéért. És hogy minden rosszindulatú félreértést és szándékos belemagyarázást tisztázzak, én nem „drukkolok” Oroszországnak, hanem egyszerűen és eltántoríthatatlanul azt állítom, az a modell jobb annál a modellnél, mint amit egy neoliberálissá vált ex-komcsi vezető követ nálunk.

(A sztori a jövő héten.)