A Magyar Hírlap közvetlenül, változtatás nélkül átvett cikke következik:
Különböző népek együttélése mindig is problémákat vetett fel. A többségi nemzet azonos kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal, életrenddel nem szívesen vette, ha egy másik etnikum megzavarta-megzavarja a kialakult rendet. Minél távolabb áll a kisebbség kultúrája, magatartása a többségi nemzetétől, annál több a súrlódás köztük. Különösen nehezíti a helyzetet, ha a kisebbség elvesztette vagy elhagyta saját kultúráját, identitását. Gyökerei elszakadtak, újak még nem alakultak ki. Valahova tartozni akar, de a konfrontálódás ezt nehezíti. Mi lehet a megoldás a cigányság esetében?
Különböző népek együttélése mindig is problémákat vetett fel. A többségi nemzet azonos kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal, életrenddel nem szívesen vette, ha egy másik etnikum megzavarta-megzavarja a kialakult rendet. Minél távolabb áll a kisebbség kultúrája, magatartása a többségi nemzetétől, annál több a súrlódás köztük. Különösen nehezíti a helyzetet, ha a kisebbség elvesztette vagy elhagyta saját kultúráját, identitását. Gyökerei elszakadtak, újak még nem alakultak ki. Valahova tartozni akar, de a konfrontálódás ezt nehezíti. Mi lehet a megoldás a cigányság esetében?
 A kóborló, periferikus életmód, amely ma is gátolja az integrációt, már Európába érkezésekor jellemző volt a cigányságra (Fotó: Sárközy György) |
Az egész ország fölbolydult az utóbbi években a cigányság részéről egyre gyakrabban tapasztalható durvaság, a hazai életrend sorozatos megsértése miatt. Miközben felülről különböző módon igyekeznek mesterségesen megváltoztatni egy nép szokásait, viselkedését, kultúráját, annál inkább kihúzzák a talajt a lábuk alól. Sőt amióta önös társadalmi érdekekből politikai tényezőnek tekintik a cigányságot, még rosszabb lett a helyzet. A köztük úgy-ahogy meglévő összhangot is sikerült megzavarni, egymásnak ugrasztották őket. A legnagyobb baj, hogy a kisebbségpolitikát hosszú ideje összekeverik a szociálpolitikával.
Azóta súlyosbodik a helyzet, amióta a cigányság körében népességrobbanás zajlott le, és a természetes szaporulat évente mintegy tízezerre tehető. Így 2050-re lélekszámuk elérheti a kilencszázezret (Kuruc.info: erősen alulbecsült érték…), de valószínűleg többet is, és mintegy negyven százalékuk gyerek lesz. Mivel a népességrobbanás egy több évtizedes országos népességcsökkenési hullámmal egyidejűleg következett be, etnikai, regionális és kistérségi válságjelenségek forrásává vált. Ezért elengedhetetlen a cigányság megbízható, politikailag korrekt számbavétele, identitásuk alakulásának vizsgálata és a felelősségteljes családtervezés támogatása.
A cigányság helyzetében legalább három tényező megléte hozhatna némi javulást: identitásuk erősítése, kultúrájuk megtartása és szociális helyzetük javítása, de nem minden elvárás nélkül. A történelem során számtalanszor beigazolódott, hogy az erőszakos, felülről diktált integrálás nem vezet eredményre. Ennek ellenére minden korban és mindenfajta társadalmi berendezkedésben ezzel próbálkoztak. Ez a módszer vagy "segítség" a cigányságnak sem felel meg, mert olyan feladat elé állítja, amelynek nem tud vagy nem akar megfelelni. Azok a cigány származású értelmiségiek, akik kiemelkedtek a sok évszázados szegénységből és gyökértelenségből, büszkén vallják magukat cigánynak, megtartották identitásukat, sőt kutatják eredetüket, kultúrájukat, büszkék különlegességükre. Ez a talán véletlenül megtalált út segítette őket a tanulásban is, érdemes lenne nagyléptékben is erre figyelni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy a cigányság arra vágyik, hogy a többségi nemzetbe integrálódjon, asszimilálódjon. Igazán az lenne jólétük, boldogságuk, önazonosságuk forrása, ha megtartanák szokásaikat, értékrendjüket, nagyobb közösségekben élnének, saját iskoláik lennének. A többségi nemzettől ehhez kellene segítség, és ha ezt sikerülne elérni, akkor nem tengődnének idegen testként szétszóródva Európa más országaiban is. Mert mindenütt hasonló problémával küzdenek, mint Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, mivel számuk itt a legnagyobb.
Elgondolkodtak-e azon a cigánysággal foglalkozó szakemberek, hogy miért éppen Európa keleti felén érzik jól magukat a különböző cigánycsoportok? Erre is származásuk, kultúrájuk ad feleletet.
Ma sem könnyű biztosan meghatározni, hogy honnan is indultak el a cigányok Európa felé. Egy biztos, nem egységes népesség, számos helyen ötvöződtek. Történetileg túl összetett a kép ahhoz, hogy kidolgozzák eredetüket, emellett a különböző szállásterületeken és korokban másképp nevezték őket. Jó fogódzót ad a nyelvészet és az antropológia; ezen a két tudományterületen fogható meg egy olyan vékony szál, amely elvezet valódi származási helyükhöz.
Az eddigi kutatások szerint az europid nagyrasszhoz tartoznak, eurázsiai eredetűek és indoeurópai nyelvűek. Legjellemzőbb a keleti mediterrán típus indoafgán és indid változata. Ez a keleti nép legutolsóként vándorolt be Európába, nincs területhez és országhoz kötve. Kiindulási helye India, Hyderabad környéke. A cigányok vándorlása nyugat felé, eddig pontosan nem ismert okból, az I. évezred fordulóján kezdődött. Egyes csoportjaik már lényegesen előbb a Közel-Keletre kerülhettek. A perzsa Fírdauszí Abul Kászim (935–1020) költő szerint Bákrám Gura király (430–433) tízezer lurit (cigány törzs) mint zenész hívott Perzsiába, ahol később rabszolgák lettek. Újabb kutatások valószínűsítik a cigányok észak-perzsiai származását is. Sokáig tartózkodhattak Perzsiában (a mai Iránban), amit nyelvük számos perzsa eleme igazol. Mai ismereteink szerint innen a 11. században két csoportban részben Szíria, részben Örményország felé vándoroltak.
Az európai cigányok korábban hagyták el ősi szállásterületüket, így őket ősibbeknek tekintik, mint az örmény cigányokat. A szíriai cigányokat Európa felé vezető útjukon leszakadt csoportnak tartják. A bizánci krónikák 835-ben arról tudósítottak, hogy a cigányok már Anazorboszban (Kilikiában) vannak. Erről a területről a 10–14. században két irányba távoztak: Észak-Afrika (Egyiptom) földközi-tengeri partjának peremterületére és Spanyolországba, valamint Közép-Európába; 1326-ban már Kréta szigetén is éltek.
A vándorló cigányság egy része a 10–11. században elérte Görögországot és a Duna-melléket. Nagyobb csoportjaik csak az 1400-as évek után indultak északra a Duna mentén, Románián és Szerbián át Közép-Európa felé. Görögül beszélő részeik 1540-ben Meissenben, 1418-ban Zürichben, 1427-ben Franciaországban és 1500 körül Angliában jelennek meg. Egyik részük 1447-ben a Baszkföldön át eljutott Spanyolországba, más részük észak felé fordulva 1512-ben már Svédorszában és Finnországban van. A 14. században eljutottak a Balkánra. A Balkánon megvolt az esély arra, hogy megtelepedjenek, mert megfelelő életteret találtak maguknak, de a török veszély miatt kénytelenek voltak északabbra vonulni, és így jutottak el a Kárpát-medencébe.
Az első pontos adat a Kárpát-medencéből 1417-ből származik, amikor a cigányok menlevelet kérnek Zsigmond magyar királytól és német-római császártól, akihez hat évvel később, 1423-ban ugyancsak menlevélért folyamodnak a Szepességben. A menlevelek birtokában keresztül-kasul járták Európát. Amíg Magyarországon és Kelet-Európában a megtűrt népek közé tartoztak, Nyugat-Európában szembekerültek az ottani törvényekkel, a civilizáltabb életmóddal. Kezdetben megpróbálták visszaszorítani őket a közép- és kelet-európai területekre, ha visszatértek, keményebb eszközökhöz folyamodtak.
Történelmi adatok bizonyítják, hogy az ismert kóborló, periferikus életmód, amely ma is gátolja a cigányok egy részének integrációját, már Európába érkezésük idején megvolt. Nem rendelkeztek azzal a termelésorientált munka- és megélhetési kultúrával, amely akkor már évtizedek óta az európai társadalom sajátja volt. A környezetükből elvették, amit tudtak, majd tovább vonultak. Egyik napról a másikra éltek, nem építettek maguknak hosszú távú egyéni és közösségi életstratégiát. A szigorúan szabályozott feudális rend ezért csak a periférián tűrte meg őket. Megvetett tevékenységeket folytattak, ők voltak a szeméthordók, a hulladékszállítók, a hóhérok stb.
Mária Terézia és II. József idején megkezdődtek a kényszerintegrációs folyamatok. A töröktől visszaszerzett területekre munkáskéz kellett; megpróbálták a cigányságot polgárrá, paraszttá átnevelni. Épp azokat a kulturális jegyeket tiltották be (nyelv, öltözet, nevelés), amelyek a vándorló nép sajátjai voltak. A meglehetősen brutális módszerek nem vezettek eredményre, ➤
➤ csakúgy, mint II. József még erősebb integrációs politikája. Ebben az időben Magyarországon és Erdélyben negyvenezerre becsülték a számukat.
A 19. században azt az életmódot folytatták, amely korábban is jellemző volt rájuk. Vas Gereben így írt róluk 1851-ben: "Ismeritek-e azt az embert, édes atyámfiai, kiknek bőre fekete, foga fehér, haja göndör, szeme csillogó, arca nemes? Esze éles, szíve érzékeny, keze enyves? Lába vándoros, teste mezítelen, egész maga mindenre használható, és semmire sem használtatik?"
Az 1870-es években veszik elő újra a cigánykérdést. 1893-ban, Magyarországon a 19. század végén háromszázezer főre teszik lélekszámukat, kilencven százalékuk már megtelepedett, 72-73 százalékuknak már volt mai értelemben vett megélhetési lehetősége, elsősorban a háziipar területén. Sajnos ezt a nagyipar előretörése megsemmisítette, és ismét ott álltak megélhetés nélkül, szegénysorban. Pedig a kismesterségek sokat segítette rajtuk; a vályogvetés, a teknővájás, a drótosság, a rézművesség, a szegkovácsolás hozott a konyhára. Ekkor emelkedtek ki az Európa-szerte rangossá vált zeneművészek is. Ezt a lassú integrálódást törte meg az újabb és újabb cigánybevándorlás kelet felől, elsősorban Romániából és Szerbiából.
Történtek egyedi próbálkozások is a cigányság letelepítésére. Közülük kiemelendő József Károly Lajos főhercegnek, József nádor egyik fiának a törekvése, aki főleg Fejér megyei birtokain telepített le cigányokat. Emberbaráti próbálkozását sajnos nem támogatták nagyobb körben, főleg a megyei urak álltak ellen a kezdeményezésnek.
Pedig ez volt az egyetlen olyan kísérlet, amely jó érzékkel meghagyta a cigányság ősi szokásait, egymás között otthon érezték volna magukat, oktatásukban szerepet kapott volna történelmük, kultúrájuk, értékeik. Ez az egyetlen pont, amely kitörést hozhatna, természetesen csak nagy társadalmi összefogással és politikai akarattal. Nem valószínű, hogy a cigány tanulóknak az tesz jót, ha közös iskolákba erőszakolják őket, ahol napirenden vannak a kudarcok, mert saját hibájukon kívül képtelenek követni azt a tempót, amelyet a többségi nemzet már évszázadok óta követ. Mindenkinek jót tenne, ha létrehoznának önálló cigány iskolákat, nem pejoratív szegregációs szándékkal, hanem a sikerélmény érdekében. A sikeres ember nem frusztrált, nem agresszív, nem csúszik ki a talaj a lába alól. Az sem megoldás, hogy némely faluban vagy városban az ott lakók akarata ellenére telepítik be a cigányokat, mert az állandó békétlenség et szül, holott egymás között, élve saját hagyományaikat, szokásaikat végre megbékélhetnének.
A legnagyobb hiba – és ezt eddig egyetlen kormány sem próbálta meg orvosolni –, hogy nem a cigány identitás megtartása mellett segítik őket. Lehetetlen egy egészen más kultúrába szervezni őket, hiszen génjeikben egész mást hordoznak (Kuruc.info: tetszik figyelni: nem mi genetikázunk, hanem a Magyar Hírlap. Biztosan ok és bizonyíték nélkül…). Nem értik, mit akarnak tőlük, idegenül mozognak a mégoly jóindulatú segítő szándék mellett is. (Kuruc.info: hát igen, ez (is) a baj. Ha lenne pár normális vezetőjük, aki kiállna eléjük, hogy “na, mostantól kuss van, nem bűnözünk, tanulunk, dolgozunk” a Mohácsi/Kolompár/Horváth-féle rasszistázás, cigányvédelem helyett, akkor és csak akkor lehetne bármilyen normális életpályát elképzelni a romáknak. De amíg nincsenek ilyenek, addig esélyünk sem lesz felemelni őket, bármennyi pénzt és energiát is ölünk ebbe bele, hiszen maguk sem akarják…)
A kitörési pont az oktatás lehetne, amelyet testre szabottan kellene felépíteni az óvodától a felsőoktatásig. Tankönyveket kellene írni nekik, amelyek megismertetik velük nyelvüket, múltjukat, származásukat, irodalmukat, képzőművészetüket, zenéjüket és különbözőségük gyökereit. Megtanulnák, hogy nem értéktelenebbek, nem butábbak, mint mások, csak eddig nem sikerült őket saját társadalmi szervezettségük kialakításának útjára állítani.
Valószínűleg egészen más felfogásban kellene újragondolni a cigányság európai létét. Úgy, mint más kisebbségekét, amelyek általában békében élnek a többségi nemzettel. Talán az Európai Uniónak is nagyobb gondot kellene fordítani Európa vándoraira, mert ez nemcsak magyar probléma. Ha elszalasztják a lehetőséget, még nagyobb probléma lesz belőle, mindkét fél számára. Ha mindezt sikerülne legalább részben elérni, az integráció az erre felkészült csoportokban magától bekövetkezne, ráhatás és erőszak nélkül.
(MH - Hankó Ildikó)
Frissítés (jan. 3. 13.23): Münzberg Mihály kommentárjaival (azok pirossal szedve) is lehozzuk az eredeti cikket.
Különböző népek együttélése mindig is problémákat vetett fel. A többségi nemzet azonos kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal, életrenddel nem szívesen vette, ha egy másik etnikum megzavarta-megzavarja a kialakult rendet. Minél távolabb áll a kisebbség kultúrája, magatartása a többségi nemzetétől, annál több a súrlódás köztük. Különösen nehezíti a helyzetet, ha a kisebbség elvesztette vagy elhagyta saját kultúráját, identitását. Gyökerei elszakadtak, újak még nem alakultak ki. Valahova tartozni akar, de a konfrontálódás ezt nehezíti. Mi lehet a megoldás a cigányság esetében?
Az egész ország fölbolydult az utóbbi években a cigányság részéről egyre gyakrabban tapasztalható durvaság, a hazai életrend sorozatos megsértése miatt. Ez a „fölbolydulás” gyakorlatilag a nemtetszés verbális, esetleg a jobboldali sajtóban történő írásos kifejezésében merült ki, de semmilyen szervezett, magyar nemzeti ellenállási mozgalom nem jött létre, hogy a cigányság deviáns, bűnöző rétegeivel tettekben érzékeltesse a többségi társadalom ellenérzését. Bár Magyar Gárda nagyszerű és üdvözlendő intézmény, sajnos a cigánybűnözés megfékezésére irányuló tevékenységük egyelőre szimbolikus értékű. Miközben felülről különböző módon igyekeznek mesterségesen megváltoztatni egy nép szokásait, viselkedését, kultúráját, annál inkább kihúzzák a talajt a lábuk alól. Sőt amióta önös társadalmi érdekekből politikai tényezőnek tekintik a cigányságot, még rosszabb lett a helyzet. A köztük úgy-ahogy meglévő összhangot is sikerült megzavarni, egymásnak ugrasztották őket. A legnagyobb baj, hogy a kisebbségpolitikát hosszú ideje összekeverik a szociálpolitikával.
Azóta súlyosbodik a helyzet, amióta a cigányság körében népességrobbanás zajlott le, és a természetes szaporulat évente mintegy tízezerre tehető. Így 2050-re lélekszámuk elérheti a kilencszázezret (Kuruc.info: erősen alulbecsült érték…), de valószínűleg többet is, és mintegy negyven százalékuk gyerek lesz. Mivel a népességrobbanás egy több évtizedes országos népességcsökkenési hullámmal egyidejűleg következett be, etnikai, regionális és kistérségi válságjelenségek forrásává vált. Ezért elengedhetetlen a cigányság megbízható, politikailag korrekt számbavétele, identitásuk alakulásának vizsgálata és a felelősségteljes családtervezés támogatása. Való igaz.
A cigányság helyzetében legalább három tényező megléte hozhatna némi javulást: identitásuk erősítése, kultúrájuk megtartása és szociális helyzetük javítása, Mint maga a cikk is tárgyalja, a magyarországi cigányság gyakorlatilag elvesztette ősi identitását (mellyel egyébként se sokra menne a XXI. századi Kárpát-medencében); az egyetlen irányelvük a „nekünk mindent, nektek semmit" maradt. de nem minden elvárás nélkül. A történelem során számtalanszor beigazolódott, hogy az erőszakos, felülről diktált integrálás nem vezet eredményre. Valóban, mivel az sosem volt kellőképpen szigorú, átfogó, és befejezett. Ennek ellenére minden korban és mindenfajta társadalmi berendezkedésben ezzel próbálkoztak. Ez a módszer vagy "segítség" a cigányságnak sem felel meg, mert olyan feladat elé állítja, amelynek nem tud vagy nem akar megfelelni. És mi felelne meg a cigányságnak? Fejenként egy fél kilós arany nyaklánc, egy használt Mercedes, és magas rokkantnyugdíj ??? Azok a cigány származású értelmiségiek, akik kiemelkedtek a sok évszázados szegénységből és gyökértelenségből, büszkén vallják magukat cigánynak, megtartották identitásukat, sőt kutatják eredetüket, kultúrájukat, büszkék különlegességükre. Inkább azt mondanám, a hazai romák kb. 1%-át kitevő cigány értelmiségiek közül legtöbben nem tagadják cigány mivoltukat, ám nem feltétlenül büszkék rá. Ami pedig a cigányok „szegénységét” illeti, számos, mérhetetlenül gazdag cigány él Magyarországon, akik többnyire törvénytelen úton, de legjobb esetben is színesfém-kereskedéssel vagy kétes építési vállalkozásokkal tettek szert vagyonukra, és harsányan kérkednek is tehetősségükkel. Ez a talán véletlenül megtalált út segítette őket a tanulásban is, érdemes lenne nagyléptékben is erre figyelni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy a cigányság arra vágyik, hogy a többségi nemzetbe integrálódjon, asszimilálódjon. Igazán az lenne jólétük, boldogságuk, önazonosságuk forrása, ha megtartanák szokásaikat, értékrendjüket, nagyobb közösségekben élnének, saját iskoláik lennének. A szegregált roma oktatás a magyar diákok védelme érdekében feltétlenül helyénvaló lenne, ám megítélésem szerint a nagyobb cigány közösségek létrehozása és identitásuk erősítése már-már nemzetbiztonsági kockázatot hordozhat a magyar társadalom számára. A többségi nemzettől ehhez kellene segítség, és ha ezt sikerülne elérni, akkor nem tengődnének idegen testként szétszóródva Európa más országaiban is. Mert mindenütt hasonló problémával küzdenek, mint Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, mivel számuk itt a legnagyobb. Azért, mert a példátlanul engedékeny, magyarellenes és liberálbolsevik alkotmány és törvényhozás miatt a cigánybűnözők számára Magyarország földi paradicsom.
Elgondolkodtak-e azon a cigánysággal foglalkozó szakemberek, hogy miért éppen Európa keleti felén érzik jól magukat a különböző cigánycsoportok? Erre is származásuk, kultúrájuk ad feleletet. Ismét: Azért, mert a példátlanul engedékeny, magyarellenes és liberálbolsevik alkotmány és törvényhozás miatt a cigánybűnözők számára Magyarország földi paradicsom.
Ma sem könnyű biztosan meghatározni, hogy honnan is indultak el a cigányok Európa felé. Teljesen mindegy is. Tény, hogy ideértek, és rengeteg baj van velük, amit sürgősen és hatékonyan orvosolni kell. Egy biztos, nem egységes népesség, számos helyen ötvöződtek. Történetileg túl összetett a kép ahhoz, hogy kidolgozzák eredetüket, emellett a különböző szállásterületeken és korokban másképp nevezték őket. Jó fogódzót ad a nyelvészet és az antropológia; ezen a két tudományterületen fogható meg egy olyan vékony szál, amely elvezet valódi származási helyükhöz.
Az eddigi kutatások szerint az europid nagyrasszhoz tartoznak, eurázsiai eredetűek és indoeurópai nyelvűek. Legjellemzőbb a keleti mediterrán típus indoafgán és indid változata. Ez a keleti nép legutolsóként vándorolt be Európába, nincs területhez és országhoz kötve. Kiindulási helye India, Hyderabad környéke. A cigányok vándorlása nyugat felé, eddig pontosan nem ismert okból, az I. évezred fordulóján kezdődött. Egyes csoportjaik már lényegesen előbb a Közel-Keletre kerülhettek. A perzsa Fírdauszí Abul Kászim (935–1020) költő szerint Bákrám Gura király (430–433) tízezer lurit (cigány törzs) mint zenész hívott Perzsiába, ahol később rabszolgák lettek. Újabb kutatások valószínűsítik a cigányok észak-perzsiai származását is. Sokáig tartózkodhattak Perzsiában (a mai Iránban), amit nyelvük számos perzsa eleme igazol. Mai ismereteink szerint innen a 11. században két csoportban részben Szíria, részben Örményország felé vándoroltak.
Az európai cigányok korábban hagyták el ősi szállásterületüket, így őket ősibbeknek tekintik, mint az örmény cigányokat. A szíriai cigányokat Európa felé vezető útjukon leszakadt csoportnak tartják. A bizánci krónikák 835-ben arról tudósítottak, hogy a cigányok már Anazorboszban (Kilikiában) vannak. Erről a területről a 10–14. században két irányba távoztak: Észak-Afrika (Egyiptom) földközi-tengeri partjának peremterületére és Spanyolországba, valamint Közép-Európába; 1326-ban már Kréta szigetén is éltek.
A vándorló cigányság egy része a 10–11. században elérte Görögországot és a Duna-melléket. Nagyobb csoportjaik csak az 1400-as évek után indultak északra a Duna mentén, Románián és Szerbián át Közép-Európa felé. Görögül beszélő részeik 1540-ben Meissenben, 1418-ban Zürichben, 1427-ben Franciaországban és 1500 körül Angliában jelennek meg. Egyik részük 1447-ben a Baszkföldön át eljutott Spanyolországba, más részük észak felé fordulva 1512-ben már Svédorszában és Finnországban van. A 14. században eljutottak a Balkánra. A Balkánon megvolt az esély arra, hogy megtelepedjenek, mert megfelelő életteret találtak maguknak, de a török veszély miatt kénytelenek voltak északabbra vonulni, és így jutottak el a Kárpát-medencébe.
Az első pontos adat a Kárpát-medencéből 1417-ből származik, amikor a cigányok menlevelet kérnek Zsigmond magyar királytól és német-római császártól, akihez hat évvel később, 1423-ban ugyancsak menlevélért folyamodnak a Szepességben. A menlevelek birtokában keresztül-kasul járták Európát. Amíg Magyarországon és Kelet-Európában a megtűrt népek közé tartoztak, Nyugat-Európában szembekerültek az ottani törvényekkel, a civilizáltabb életmóddal. Kezdetben megpróbálták visszaszorítani őket a közép- és kelet-európai területekre, ha visszatértek, keményebb eszközökhöz folyamodtak.
Történelmi adatok bizonyítják, hogy az ismert kóborló, periferikus életmód, amely ma is gátolja a cigányok egy részének integrációját, már Európába érkezésük idején megvolt. Nem rendelkeztek azzal a termelésorientált munka- és megélhetési kultúrával, amely akkor már évtizedek óta az európai társadalom sajátja volt. A környezetükből elvették, amit tudtak, majd tovább vonultak. Egyik napról a másikra éltek, nem építettek maguknak hosszú távú egyéni és közösségi életstratégiát. A szigorúan szabályozott feudális rend ezért csak a periférián tűrte meg őket. Megvetett tevékenységeket folytattak, ők voltak a szeméthordók, a hulladékszállítók, a hóhérok stb. Ez a bekezdés jelen időben is teljesen helytálló, bár a hóhéri mesterség már nem vár a romákra, ugyanis sajnos Magyarországon megszűnt a halálbüntetés.
Mária Terézia és II. József idején megkezdődtek a kényszerintegrációs folyamatok. A töröktől visszaszerzett területekre munkáskéz kellett; megpróbálták a cigányságot polgárrá, paraszttá átnevelni. Épp azokat a kulturális jegyeket tiltották be (nyelv, öltözet, nevelés), amelyek a vándorló nép sajátjai voltak. A meglehetősen brutális módszerek nem vezettek eredményre,
Csakúgy, mint II. József még erősebb integrációs politikája. Ebben az időben Magyarországon és Erdélyben negyvenezerre becsülték a számukat.
A 19. században azt az életmódot folytatták, amely korábban is jellemző volt rájuk. Vas Gereben így írt róluk 1851-ben: "Ismeritek-e azt az embert, édes atyámfiai, kiknek bőre fekete, foga fehér, haja göndör, szeme csillogó, arca nemes? Esze éles, szíve érzékeny, keze enyves? Lába vándoros, teste mezítelen, egész maga mindenre használható, és semmire sem használtatik?"
Az 1870-es években veszik elő újra a cigánykérdést. 1893-ban, Magyarországon a 19. század végén háromszázezer főre teszik lélekszámukat, kilencven százalékuk már megtelepedett, 72-73 százalékuknak már volt mai értelemben vett megélhetési lehetősége, elsősorban a háziipar területén. Sajnos ezt a nagyipar előretörése megsemmisítette, és ismét ott álltak megélhetés nélkül, szegénysorban. Pedig a kismesterségek sokat segítette rajtuk; a vályogvetés, a teknővájás, a drótosság, a rézművesség, a szegkovácsolás hozott a konyhára. Ekkor emelkedtek ki az Európa-szerte rangossá vált zeneművészek is. Ezt a lassú integrálódást törte meg az újabb és újabb cigánybevándorlás kelet felől, elsősorban Romániából és Szerbiából.
Történtek egyedi próbálkozások is a cigányság letelepítésére. Közülük kiemelendő József Károly Lajos főhercegnek, József nádor egyik fiának a törekvése, aki főleg Fejér megyei birtokain telepített le cigányokat. Az említett, nemes szívű főúr a mai SZDSZ-ben is bizonyára helytállna. Emberbaráti próbálkozását sajnos nem támogatták nagyobb körben, főleg a megyei urak álltak ellen a kezdeményezésnek. Hála Istennek!
Pedig ez volt az egyetlen olyan kísérlet, amely jó érzékkel meghagyta a cigányság ősi szokásait, egymás között otthon érezték volna magukat, A többségi, magyar társadalom rovására, akárcsak ma. oktatásukban szerepet kapott volna történelmük, kultúrájuk, értékeik. Ez az egyetlen pont, amely kitörést hozhatna, természetesen csak nagy társadalmi összefogással és politikai akarattal. És első sorban a cigányság akaratával és beleegyezésével. Nem valószínű, hogy a cigány tanulóknak az tesz jót, ha közös iskolákba erőszakolják őket, ahol napirenden vannak a kudarcok, mert saját hibájukon kívül (!?) képtelenek követni azt a tempót, amelyet a többségi nemzet már évszázadok óta követ. Mindenkinek jót tenne, ha létrehoznának önálló cigány iskolákat, nem pejoratív szegregációs szándékkal, hanem a sikerélmény érdekében. A sikeres ember nem frusztrált, nem agresszív, nem csúszik ki a talaj a lába alól. Az sem megoldás, hogy némely faluban vagy városban az ott lakók akarata ellenére telepítik be a cigányokat, mert az állandó békétlenséget szül, holott egymás között, élve saját hagyományaikat, szokásaikat végre megbékélhetnének. Egymás között csak-csak, de vajon a saját identitásuk megtalálása és a fajtársaikkal való megbékélés garancia a többségi, magyar társadalommal való megbékélésre, és arra, hogy a cigányok annak hasznos, dolgozó adófizető tagjaivá válnak???
A legnagyobb hiba – és ezt eddig egyetlen kormány sem próbálta meg orvosolni –, hogy nem a cigány identitás megtartása mellett segítik őket. Lehetetlen egy egészen más kultúrába szervezni őket, hiszen génjeikben egész mást hordoznak. De, az Istenért, amit ők a génjeikben hordoznak, az szöges ellentétben áll minden civilizált társadalommal. Miért kell erőltetni az ősi cigány identitás megőrzését, amikor egy szigorú integrációs politika következtében már egy második-harmadik romageneráció válhatna a magyar társadalom hasznos és megbecsült tagjává, örökre levetkőzve az évszázadokon át problémát és konfliktust generáló tulajdonságokat, habitust. Nem értik, mit akarnak tőlük, idegenül mozognak a mégoly jóindulatú segítő szándék mellett is. Ez igaz.
A kitörési pont az oktatás lehetne, amelyet testre szabottan kellene felépíteni az óvodától a felsőoktatásig. Tankönyveket kellene írni nekik, amelyek megismertetik velük nyelvüket, múltjukat, származásukat, irodalmukat, képzőművészetüket, zenéjüket és különbözőségük gyökereit. Tehát még véletlenül sem az irányba kellene lépéseket tenni, hogy a cigányok annak az országnak a kultúráját, történelmét, szociális normáit ismerjék meg, amelyikben élnek??? Tanuljon meg a magyar cigányul, jöjjön létre egy deviáns kisebbség kedvéért egy vadonatúj, párhuzamos oktatási rendszer??? Megtanulnák, hogy nem értéktelenebbek, nem butábbak, mint mások, Ha ezt eddig így gondolták róluk, arról kizárólag maguk tehettek és tehetnek. A magyar oktatási-nevelési intézmények a bölcsődétől az egyetemig sosem voltak zárva a cigányok előtt. A velük szemben meglevő társadalmi előítéletek okozói egyedül ők maguk, senki más. csak eddig nem sikerült őket saját társadalmi szervezettségük kialakításának útjára állítani.
Valószínűleg egészen más felfogásban kellene újragondolni a cigányság európai létét. Úgy, mint más kisebbségekét, amelyek általában békében élnek a többségi nemzettel. Talán az Európai Uniónak is nagyobb gondot kellene fordítani Európa vándoraira, mert ez nemcsak magyar probléma. Ha elszalasztják a lehetőséget, még nagyobb probléma lesz belőle, mindkét fél számára. Ha mindezt sikerülne legalább részben elérni, az integráció az erre felkészült csoportokban magától bekövetkezne, ráhatás és erőszak nélkül.
Az egész ország fölbolydult az utóbbi években a cigányság részéről egyre gyakrabban tapasztalható durvaság, a hazai életrend sorozatos megsértése miatt. Ez a „fölbolydulás” gyakorlatilag a nemtetszés verbális, esetleg a jobboldali sajtóban történő írásos kifejezésében merült ki, de semmilyen szervezett, magyar nemzeti ellenállási mozgalom nem jött létre, hogy a cigányság deviáns, bűnöző rétegeivel tettekben érzékeltesse a többségi társadalom ellenérzését. Bár Magyar Gárda nagyszerű és üdvözlendő intézmény, sajnos a cigánybűnözés megfékezésére irányuló tevékenységük egyelőre szimbolikus értékű. Miközben felülről különböző módon igyekeznek mesterségesen megváltoztatni egy nép szokásait, viselkedését, kultúráját, annál inkább kihúzzák a talajt a lábuk alól. Sőt amióta önös társadalmi érdekekből politikai tényezőnek tekintik a cigányságot, még rosszabb lett a helyzet. A köztük úgy-ahogy meglévő összhangot is sikerült megzavarni, egymásnak ugrasztották őket. A legnagyobb baj, hogy a kisebbségpolitikát hosszú ideje összekeverik a szociálpolitikával.
Azóta súlyosbodik a helyzet, amióta a cigányság körében népességrobbanás zajlott le, és a természetes szaporulat évente mintegy tízezerre tehető. Így 2050-re lélekszámuk elérheti a kilencszázezret (Kuruc.info: erősen alulbecsült érték…), de valószínűleg többet is, és mintegy negyven százalékuk gyerek lesz. Mivel a népességrobbanás egy több évtizedes országos népességcsökkenési hullámmal egyidejűleg következett be, etnikai, regionális és kistérségi válságjelenségek forrásává vált. Ezért elengedhetetlen a cigányság megbízható, politikailag korrekt számbavétele, identitásuk alakulásának vizsgálata és a felelősségteljes családtervezés támogatása. Való igaz.
A cigányság helyzetében legalább három tényező megléte hozhatna némi javulást: identitásuk erősítése, kultúrájuk megtartása és szociális helyzetük javítása, Mint maga a cikk is tárgyalja, a magyarországi cigányság gyakorlatilag elvesztette ősi identitását (mellyel egyébként se sokra menne a XXI. századi Kárpát-medencében); az egyetlen irányelvük a „nekünk mindent, nektek semmit" maradt. de nem minden elvárás nélkül. A történelem során számtalanszor beigazolódott, hogy az erőszakos, felülről diktált integrálás nem vezet eredményre. Valóban, mivel az sosem volt kellőképpen szigorú, átfogó, és befejezett. Ennek ellenére minden korban és mindenfajta társadalmi berendezkedésben ezzel próbálkoztak. Ez a módszer vagy "segítség" a cigányságnak sem felel meg, mert olyan feladat elé állítja, amelynek nem tud vagy nem akar megfelelni. És mi felelne meg a cigányságnak? Fejenként egy fél kilós arany nyaklánc, egy használt Mercedes, és magas rokkantnyugdíj ??? Azok a cigány származású értelmiségiek, akik kiemelkedtek a sok évszázados szegénységből és gyökértelenségből, büszkén vallják magukat cigánynak, megtartották identitásukat, sőt kutatják eredetüket, kultúrájukat, büszkék különlegességükre. Inkább azt mondanám, a hazai romák kb. 1%-át kitevő cigány értelmiségiek közül legtöbben nem tagadják cigány mivoltukat, ám nem feltétlenül büszkék rá. Ami pedig a cigányok „szegénységét” illeti, számos, mérhetetlenül gazdag cigány él Magyarországon, akik többnyire törvénytelen úton, de legjobb esetben is színesfém-kereskedéssel vagy kétes építési vállalkozásokkal tettek szert vagyonukra, és harsányan kérkednek is tehetősségükkel. Ez a talán véletlenül megtalált út segítette őket a tanulásban is, érdemes lenne nagyléptékben is erre figyelni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy a cigányság arra vágyik, hogy a többségi nemzetbe integrálódjon, asszimilálódjon. Igazán az lenne jólétük, boldogságuk, önazonosságuk forrása, ha megtartanák szokásaikat, értékrendjüket, nagyobb közösségekben élnének, saját iskoláik lennének. A szegregált roma oktatás a magyar diákok védelme érdekében feltétlenül helyénvaló lenne, ám megítélésem szerint a nagyobb cigány közösségek létrehozása és identitásuk erősítése már-már nemzetbiztonsági kockázatot hordozhat a magyar társadalom számára. A többségi nemzettől ehhez kellene segítség, és ha ezt sikerülne elérni, akkor nem tengődnének idegen testként szétszóródva Európa más országaiban is. Mert mindenütt hasonló problémával küzdenek, mint Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, mivel számuk itt a legnagyobb. Azért, mert a példátlanul engedékeny, magyarellenes és liberálbolsevik alkotmány és törvényhozás miatt a cigánybűnözők számára Magyarország földi paradicsom.
Elgondolkodtak-e azon a cigánysággal foglalkozó szakemberek, hogy miért éppen Európa keleti felén érzik jól magukat a különböző cigánycsoportok? Erre is származásuk, kultúrájuk ad feleletet. Ismét: Azért, mert a példátlanul engedékeny, magyarellenes és liberálbolsevik alkotmány és törvényhozás miatt a cigánybűnözők számára Magyarország földi paradicsom.
Ma sem könnyű biztosan meghatározni, hogy honnan is indultak el a cigányok Európa felé. Teljesen mindegy is. Tény, hogy ideértek, és rengeteg baj van velük, amit sürgősen és hatékonyan orvosolni kell. Egy biztos, nem egységes népesség, számos helyen ötvöződtek. Történetileg túl összetett a kép ahhoz, hogy kidolgozzák eredetüket, emellett a különböző szállásterületeken és korokban másképp nevezték őket. Jó fogódzót ad a nyelvészet és az antropológia; ezen a két tudományterületen fogható meg egy olyan vékony szál, amely elvezet valódi származási helyükhöz.
Az eddigi kutatások szerint az europid nagyrasszhoz tartoznak, eurázsiai eredetűek és indoeurópai nyelvűek. Legjellemzőbb a keleti mediterrán típus indoafgán és indid változata. Ez a keleti nép legutolsóként vándorolt be Európába, nincs területhez és országhoz kötve. Kiindulási helye India, Hyderabad környéke. A cigányok vándorlása nyugat felé, eddig pontosan nem ismert okból, az I. évezred fordulóján kezdődött. Egyes csoportjaik már lényegesen előbb a Közel-Keletre kerülhettek. A perzsa Fírdauszí Abul Kászim (935–1020) költő szerint Bákrám Gura király (430–433) tízezer lurit (cigány törzs) mint zenész hívott Perzsiába, ahol később rabszolgák lettek. Újabb kutatások valószínűsítik a cigányok észak-perzsiai származását is. Sokáig tartózkodhattak Perzsiában (a mai Iránban), amit nyelvük számos perzsa eleme igazol. Mai ismereteink szerint innen a 11. században két csoportban részben Szíria, részben Örményország felé vándoroltak.
Az európai cigányok korábban hagyták el ősi szállásterületüket, így őket ősibbeknek tekintik, mint az örmény cigányokat. A szíriai cigányokat Európa felé vezető útjukon leszakadt csoportnak tartják. A bizánci krónikák 835-ben arról tudósítottak, hogy a cigányok már Anazorboszban (Kilikiában) vannak. Erről a területről a 10–14. században két irányba távoztak: Észak-Afrika (Egyiptom) földközi-tengeri partjának peremterületére és Spanyolországba, valamint Közép-Európába; 1326-ban már Kréta szigetén is éltek.
A vándorló cigányság egy része a 10–11. században elérte Görögországot és a Duna-melléket. Nagyobb csoportjaik csak az 1400-as évek után indultak északra a Duna mentén, Románián és Szerbián át Közép-Európa felé. Görögül beszélő részeik 1540-ben Meissenben, 1418-ban Zürichben, 1427-ben Franciaországban és 1500 körül Angliában jelennek meg. Egyik részük 1447-ben a Baszkföldön át eljutott Spanyolországba, más részük észak felé fordulva 1512-ben már Svédorszában és Finnországban van. A 14. században eljutottak a Balkánra. A Balkánon megvolt az esély arra, hogy megtelepedjenek, mert megfelelő életteret találtak maguknak, de a török veszély miatt kénytelenek voltak északabbra vonulni, és így jutottak el a Kárpát-medencébe.
Az első pontos adat a Kárpát-medencéből 1417-ből származik, amikor a cigányok menlevelet kérnek Zsigmond magyar királytól és német-római császártól, akihez hat évvel később, 1423-ban ugyancsak menlevélért folyamodnak a Szepességben. A menlevelek birtokában keresztül-kasul járták Európát. Amíg Magyarországon és Kelet-Európában a megtűrt népek közé tartoztak, Nyugat-Európában szembekerültek az ottani törvényekkel, a civilizáltabb életmóddal. Kezdetben megpróbálták visszaszorítani őket a közép- és kelet-európai területekre, ha visszatértek, keményebb eszközökhöz folyamodtak.
Történelmi adatok bizonyítják, hogy az ismert kóborló, periferikus életmód, amely ma is gátolja a cigányok egy részének integrációját, már Európába érkezésük idején megvolt. Nem rendelkeztek azzal a termelésorientált munka- és megélhetési kultúrával, amely akkor már évtizedek óta az európai társadalom sajátja volt. A környezetükből elvették, amit tudtak, majd tovább vonultak. Egyik napról a másikra éltek, nem építettek maguknak hosszú távú egyéni és közösségi életstratégiát. A szigorúan szabályozott feudális rend ezért csak a periférián tűrte meg őket. Megvetett tevékenységeket folytattak, ők voltak a szeméthordók, a hulladékszállítók, a hóhérok stb. Ez a bekezdés jelen időben is teljesen helytálló, bár a hóhéri mesterség már nem vár a romákra, ugyanis sajnos Magyarországon megszűnt a halálbüntetés.
Mária Terézia és II. József idején megkezdődtek a kényszerintegrációs folyamatok. A töröktől visszaszerzett területekre munkáskéz kellett; megpróbálták a cigányságot polgárrá, paraszttá átnevelni. Épp azokat a kulturális jegyeket tiltották be (nyelv, öltözet, nevelés), amelyek a vándorló nép sajátjai voltak. A meglehetősen brutális módszerek nem vezettek eredményre,
Csakúgy, mint II. József még erősebb integrációs politikája. Ebben az időben Magyarországon és Erdélyben negyvenezerre becsülték a számukat.
A 19. században azt az életmódot folytatták, amely korábban is jellemző volt rájuk. Vas Gereben így írt róluk 1851-ben: "Ismeritek-e azt az embert, édes atyámfiai, kiknek bőre fekete, foga fehér, haja göndör, szeme csillogó, arca nemes? Esze éles, szíve érzékeny, keze enyves? Lába vándoros, teste mezítelen, egész maga mindenre használható, és semmire sem használtatik?"
Az 1870-es években veszik elő újra a cigánykérdést. 1893-ban, Magyarországon a 19. század végén háromszázezer főre teszik lélekszámukat, kilencven százalékuk már megtelepedett, 72-73 százalékuknak már volt mai értelemben vett megélhetési lehetősége, elsősorban a háziipar területén. Sajnos ezt a nagyipar előretörése megsemmisítette, és ismét ott álltak megélhetés nélkül, szegénysorban. Pedig a kismesterségek sokat segítette rajtuk; a vályogvetés, a teknővájás, a drótosság, a rézművesség, a szegkovácsolás hozott a konyhára. Ekkor emelkedtek ki az Európa-szerte rangossá vált zeneművészek is. Ezt a lassú integrálódást törte meg az újabb és újabb cigánybevándorlás kelet felől, elsősorban Romániából és Szerbiából.
Történtek egyedi próbálkozások is a cigányság letelepítésére. Közülük kiemelendő József Károly Lajos főhercegnek, József nádor egyik fiának a törekvése, aki főleg Fejér megyei birtokain telepített le cigányokat. Az említett, nemes szívű főúr a mai SZDSZ-ben is bizonyára helytállna. Emberbaráti próbálkozását sajnos nem támogatták nagyobb körben, főleg a megyei urak álltak ellen a kezdeményezésnek. Hála Istennek!
Pedig ez volt az egyetlen olyan kísérlet, amely jó érzékkel meghagyta a cigányság ősi szokásait, egymás között otthon érezték volna magukat, A többségi, magyar társadalom rovására, akárcsak ma. oktatásukban szerepet kapott volna történelmük, kultúrájuk, értékeik. Ez az egyetlen pont, amely kitörést hozhatna, természetesen csak nagy társadalmi összefogással és politikai akarattal. És első sorban a cigányság akaratával és beleegyezésével. Nem valószínű, hogy a cigány tanulóknak az tesz jót, ha közös iskolákba erőszakolják őket, ahol napirenden vannak a kudarcok, mert saját hibájukon kívül (!?) képtelenek követni azt a tempót, amelyet a többségi nemzet már évszázadok óta követ. Mindenkinek jót tenne, ha létrehoznának önálló cigány iskolákat, nem pejoratív szegregációs szándékkal, hanem a sikerélmény érdekében. A sikeres ember nem frusztrált, nem agresszív, nem csúszik ki a talaj a lába alól. Az sem megoldás, hogy némely faluban vagy városban az ott lakók akarata ellenére telepítik be a cigányokat, mert az állandó békétlenséget szül, holott egymás között, élve saját hagyományaikat, szokásaikat végre megbékélhetnének. Egymás között csak-csak, de vajon a saját identitásuk megtalálása és a fajtársaikkal való megbékélés garancia a többségi, magyar társadalommal való megbékélésre, és arra, hogy a cigányok annak hasznos, dolgozó adófizető tagjaivá válnak???
A legnagyobb hiba – és ezt eddig egyetlen kormány sem próbálta meg orvosolni –, hogy nem a cigány identitás megtartása mellett segítik őket. Lehetetlen egy egészen más kultúrába szervezni őket, hiszen génjeikben egész mást hordoznak. De, az Istenért, amit ők a génjeikben hordoznak, az szöges ellentétben áll minden civilizált társadalommal. Miért kell erőltetni az ősi cigány identitás megőrzését, amikor egy szigorú integrációs politika következtében már egy második-harmadik romageneráció válhatna a magyar társadalom hasznos és megbecsült tagjává, örökre levetkőzve az évszázadokon át problémát és konfliktust generáló tulajdonságokat, habitust. Nem értik, mit akarnak tőlük, idegenül mozognak a mégoly jóindulatú segítő szándék mellett is. Ez igaz.
A kitörési pont az oktatás lehetne, amelyet testre szabottan kellene felépíteni az óvodától a felsőoktatásig. Tankönyveket kellene írni nekik, amelyek megismertetik velük nyelvüket, múltjukat, származásukat, irodalmukat, képzőművészetüket, zenéjüket és különbözőségük gyökereit. Tehát még véletlenül sem az irányba kellene lépéseket tenni, hogy a cigányok annak az országnak a kultúráját, történelmét, szociális normáit ismerjék meg, amelyikben élnek??? Tanuljon meg a magyar cigányul, jöjjön létre egy deviáns kisebbség kedvéért egy vadonatúj, párhuzamos oktatási rendszer??? Megtanulnák, hogy nem értéktelenebbek, nem butábbak, mint mások, Ha ezt eddig így gondolták róluk, arról kizárólag maguk tehettek és tehetnek. A magyar oktatási-nevelési intézmények a bölcsődétől az egyetemig sosem voltak zárva a cigányok előtt. A velük szemben meglevő társadalmi előítéletek okozói egyedül ők maguk, senki más. csak eddig nem sikerült őket saját társadalmi szervezettségük kialakításának útjára állítani.
Valószínűleg egészen más felfogásban kellene újragondolni a cigányság európai létét. Úgy, mint más kisebbségekét, amelyek általában békében élnek a többségi nemzettel. Talán az Európai Uniónak is nagyobb gondot kellene fordítani Európa vándoraira, mert ez nemcsak magyar probléma. Ha elszalasztják a lehetőséget, még nagyobb probléma lesz belőle, mindkét fél számára. Ha mindezt sikerülne legalább részben elérni, az integráció az erre felkészült csoportokban magától bekövetkezne, ráhatás és erőszak nélkül.
A feudalizmus végleges összeomlásával a cigányok széles körű integrációjának lehetősége is kútba esett. Megszűnt az a -romák által is többé-kevésbé akceptált- feltétlen alá- és fölérendeltségi viszony. Eltűnt az istenfélelem, a polgári státusz és nemesi rang feltétlen tisztelete; negyven évnyi szocializmus alatt pedig az ország irányítói nemlétezőként kezelték a cigány integráció kérdését (bár, erősen a javukra írandó, hogy az 1980-as évek végéig még létezett cigánybűnözés elleni alosztály a rendőrségen belül). Mára, a -groteszk módon deviánsok számára anarchiába, a keresztény-konzervatívok számára pedig diktatúrába torkolló- liberalizmus miatt a cigánykérdés teljesen kicsúszott a hazai honatyák és -anyák kezéből, és eredménytelen látszatintézkedésekkel igyekeznek foltozgatni a haza hajójának ezernyi lékét.
(MH - Hankó Ildikó)
(MH - Hankó Ildikó)
