 |
Döbbenetes, hogy a civilizáltságára oly büszke, és azt fennen hangoztató 21. század elején egy európai uniós országban ez megeshet! S vajon miért következtek be ezek az emberi tragédiák? Két, egymással szervesen összefüggő okból: egyrészt az egyre több honfitársunkat sújtó mélyszegénység miatt, másrészt pedig a privatizált, multinacionális cégek kezében lévő közszolgáltatást végző üzemek vezetőinek embertelen kapzsisága és fösvénysége okán. Ezeket az embereket egy normális, tradicionális társadalomban emberölésért bíróság elé állítanák, s hosszú-hosszú ideig tartó börtönbüntetéseket rónának ki rájuk – vagy egyszerűen felakasztanák őket.
Hiszen e szerencsétlen, fagyhalált szenvedett emberek nyilván azért nem tudták fizetni közüzemi számláikat, mert egzisztenciálisan ellehetetlenültek, koldussá lettek, hála a globális vállalatbirodalmak és a szolgálatukban álló kormány rablógazdálkodásának. Nem mellesleg: aki -10 fokos napi átlaghőmérséklet idején tartozás miatt kikapcsoltatja egy háztartásban a fűtést vagy az áramszolgáltatást, az igenis gyilkos, hiszen tökéletesen tisztában van tette következményeivel, vagyis azzal, hogy a hideg lakásban élő ember aligha húzza tovább egy- két napnál.
Valaki a kereskedelmi televíziós csatornákon sugárzott, kreténebbnél kreténebb ún. szórakoztató műsorok helyett felvilágosíthatná már a magyar embereket arról, hogy vajon kőtáblára vésett törvény-e az, hogy a globális cégek évről évre exponenciálisan növekvő extraprofitját a magyarországi államnak minden áron biztosítania kell? Ha ebbe belerokkan és belepusztul egy egész társadalom, akkor is? Ugyan miért? Nem járna-e jobban a magyarság több mint 95 százaléka, ha ezektől az élősködő, uzsorás Mammon-főpapoktól örökre megszabadulna? S ebben az esetben nem a címben foglalt életfilozófia érvényesülne gazdaságunkban, illetve az állam és az állampolgárok egymás közötti kapcsolatrendszerében.
Jelen írásnak nem célja, hogy az 1990 óta eltelt időszakról egy mégoly hevenyészett mérleget készítsen is, ám annyit azért megállapíthatunk, hogy Magyarországon a „rendszerváltoztatás” óta eltelt időszak arról szólt, hogy a globális céghálózatok totális hatalomra tettek szert, érdekeiket 100 százalékban tudták, tudják érvényesíteni a mindenkori magyarországi kormányok hathatós és tevőleges segítségével, ezzel szemben a magyar társadalom az előbbiek által történt kifosztása következtében totálisan elszegényedett, s teljes mértékben kiszolgáltatottá vált, miközben mind testileg, mind szellemileg teljesen leépült és tönkrement. Ez az alaptétel, minden más gazdasági, politikai, kulturális tény legfeljebb árnyalja, még sötétebb tónusúvá teszi ezt a gyászos képet. Az 1990 táján hatalomra került, illetve hatalomban maradt vezető réteg hitvallása az, hogy „nem lehet annyi pénzed, hogy ne akarnál még mohóbban és még többet összeharácsolni bármi áron”.
A napjainkban az országot (történelmi zsákutcába) vezető haramiabagázs tagjai nem hivatkozhatnak már az átmenettel együtt járó gazdasági, szociális és strukturális zavarokra és nehézségekre, hiszen a neoliberális kapitalista rendszer intézményes megteremtése óta immár két évtized telt el, tehát egy egész történelmi korszak! Négy évvel kevesebb, mint amennyit az egész Horthy-éra felölelt! Jelentős különbség azonban, hogy a kormányzó az akkori elittel egy évtized alatt épített fel a romokból egy megcsonkított és kirabolt országot, míg a mai maffiaelit tökéletesen alkalmatlannak bizonyult a magyar társadalom javainak megőrzésére és gyarapítására, érdekeinek és boldogulásának képviseletére, testi-lelki egészségének megőrzésére és javítására. Köreikben és udvari történészeik részéről gyakran elhangzó vád az, hogy a Horthy-korszakban 3 millió koldus volt Magyarországon. Ma pedig lassan van 6 millió. Ez lenne az a fantasztikus modernizációs fejlődési ív, amelyre olyan fene mód büszkének kellene lennünk?
Egy nem is olyan régi újsághír szerint Nigerben ádáz harc dúl a világ legnagyobb uránkészletéért. Francia, kínai, kanadai és ausztrál cégek igyekszenek lecsapni a nagy zsákmányra. Niger azonban a több milliárdos befektetésekből semmit sem profitál, mert az ottani kormány saját állampolgárai tudta és beleegyezése nélkül, megegyezve a külföldi nagyvállalatokkal, egyszerűen kiárusítja a rendkívül értékes bányavidékeket. Ezzel párhuzamosan leépíti a közszolgáltatásokat, felszámolja az oktatást és az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat. Ugye ismerős történet? Lényegében ugyanez zajlik Magyarországon is, azzal a különbséggel, hogy Niger gazdasági fejlettség tekintetében jelenleg még hazánk mögött áll.
A Magyarországot ma vezető bűnözői csoport ugyanazt teszi, mint a klasszikus értelemben vett egykori gyarmatok kollaboráns elitje: idegen érdekeket képvisel választói érdekeivel ellentétben, kiárusítja-kifosztja a gondjaira és kormányzására bízott ország és nemzeti közösség javait, s egy nemzetidegen testet alkot ideológiailag, politikailag és szociokulturálisan egyaránt a magyar társadalom struktúrájában. Ezen kijelentés miatt meg lehet sértődni, lehet érte kirekesztést meg fasizmust kiáltani, azonban az elmúlt húsz év és az ország mai, kilátástalan helyzete igazolják a fenti állítás valóságtartalmát. Kiváló költőnk, Kölcsey Ferenc rendi-konzervatív kortársai ellen írott sorai a bennük található plasztikus állat-metaforákkal talán aktuálisabbak, kifejezőbbek a mai magyarellenes, genocídiumot folytató truppra, mint a reformkori rendi-konzervatívokra voltak.
A Zrínyi második éneke (1838) című versében nemzeti imánk szerzője ekképpen fohászkodik:
„Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd, egyedűl…”
Kölcsey a nemzetet létében veszélyeztető diagnózis rögzítése után rögtön megfelelő gyógymódot is javasol, a sorstól kérve ehhez segítséget:
„Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.”
Az a tény, hogy emberek fagynak halálra saját otthonukban, százezrek képtelenek fizetni közüzemi számláikat, nem jutnak egészséges táplálékhoz, szellemi és kulturális javakhoz, még a ma hatályos alkotmány, az 1949. évi XX. törvény betűjével és szellemével is egyaránt ellentétes. Az 54.§ első bekezdésének értelmében ugyanis a „ Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” A 70/D. § első bekezdése pedig kimondja, hogy a „ Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Vagyis a Gyurcsány & Co. Zrt. igen terjedelmes bűnlajstroma ezen alkotmányos alapjogok megvonásának bűntettével is bővíthető. E sötét szándékú alakokat tömörítő társaság tagjai, akiknek sokat hangoztatott pénzügyi és közgazdasági zsenialitásából mindössze arra futotta, hogy 2008 végén egy olyan költségvetési törvényt tákoljanak össze, amely egy hónapig sem hatályos, arra is készülnek, hogy velünk, magyar állampolgárokkal fizettessék vissza kamatostól azokat a hitelmilliárdokat, melyeket tudtunk, szándékunk és beleegyezésünk nélkül vettek fel, majd tüntettek el. Közben pedig fenyegetőznek, persze ezalatt retorikai szinten folyamatosan rettegnek a szélsőjobboldaltól.
Némileg hasonló szituáció alakult ki hazánkban 1848 nyarára, amikor Ausztria azt követelte Magyarországtól, hogy hazánk vállaljon részt a magyar országgyűlés jóváhagyása nélkül felvett hitelek törlesztésében, ellenkező esetben katonai erő alkalmazását helyezve kilátásba.
Petőfi akkor így válaszolt a birodalom hatalmasságainak Mit nem beszél az a német (1848) című versében:
„Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...”
Koszorús költőnk a bécsi fenyegetőzésekre „szélsőjobboldali” hangvétellel, méltóképpen megválaszol, tudván, hogyan kell beszélni a zsarnoki hatalom képviselőivel:
„Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.
Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.”
Az a társaság, amely ma a hatalmat bitorolja Magyarországon, olyan mélypontra juttatta hazánkat, amilyen mélyponton az még eddigi történelme során soha nem volt. Azon túl, hogy tönkretették és gyarmati szintre süllyesztették a gazdaságot, egyúttal még oly mértékben el is adósították az országot, hogy csupán az eddig felvett hitelek visszafizetésére még unokáink nemzedéke sem lesz képes. Ami azonban sokkal súlyosabb dolog a gazdasági-pénzügyi csődnél is: a kormánynak eufemizált IMF-zsoldosbanda a nemzeti öntudatot és tartást igyekszik megsemmisíteni kitartó munkálkodással és sajnos nem is teljesen eredménytelenül, továbbá kereskedelmi kanálisai révén megfosztja a magyar állampolgárok nagyobbik részét attól az alkotmányos alapjogától, hogy közéletünkről és az országot ténylegesen irányító kozmopolita-globális társaságokról és ezek hazánkkal kapcsolatos terveiről valós információhoz jusson, végül, de nem utolsósorban testileg-szellemileg megrokkantja, tönkreteszi a magyarok millióit.
Sajnálatos viszont, hogy a milliók – eddig legalábbis – egyre csak tűrnek és tűrnek.
A kérdés most már valóban az: meddig tűr még ez a dicső rebellis hagyományokkal büszkélkedő nemzet?
Lipusz Zsolt
