Az utóbbi időben azonban az intézet meglehetősen óvatossá vált. Hogy ennek pontosan mi az oka, nem lehet tudni. Talán megfenyegették a munkatársakat? Pénzt ígértek nekik? Netán az intézmény súlyos anyagi gondokkal küzd, és fennmaradása attól függ, hogy igazodik-e a "hivatalos" történetírás hazugságaihoz? Mark Weber itt közölt írása is különös egy kissé: a szerző azt állítja, hogy nem érdemes túlzott erőfeszítéseket tenni a holokauszt hivatalos verziójának megcáfolása érdekében, hanem ehelyett inkább a cionista lobbi hatalmának visszaszorítására kellene törekedni. A cikk körül máris megindult a vita a revizionista történészek berkeiben. Joggal merül föl ugyanis a kérdés: vajon ha sikerül a holokauszt mítosz számos hazugságát leleplezni, ezzel nem éppen a cionista-zsidó lobbi hatalma gyengül? Mark Weber szerint nem. De nézzük a szerző izgalmas, talán sokakat vitára ingerlő gondolatmenetét.   

Az elmúlt 30 év során történészek, újságírók és más szakmák művelői is, akik magukat revizionistának nevezik,  bizonyítékok sokaságával álltak elő, amelyekkel sikerült megcáfolniuk a hivatalos holokauszt-történetírás alaptételeit. E kiváló revizionista kutatók közül nem kevesen súlyos sérelmeket szenvedtek el: voltak, akik elvesztették az állásukat, másoknak kettétört a karrierjük, de olyanok is akadtak, akiket fizikailag bántalmaztak.

Azokban az országokban, ahol a holokauszt-tagadás bűncselekmény, a revizionistákat pénzbüntetésre vagy börtönre ítélik, vagy pedig száműzetésbe kényszerítik. És még sajtószabadságról beszélnek! Robert Faurissont és Robert Garaudyt Franciaországban ítélték el, Siegfried Verbekét Belgiumban, Jürgen Grafot és Gaston-Armand Amaudruczot Svájcban, Ernst Zundelt és German Rudolfot Németországban. 
Pedig a revizionisták meggyőző  bizonyítékok sokaságával álltak elő, és soha nem publikált dokumentumokat is közzétettek. Így hozzájárultak egy sokkal hitelesebb, valóságosabb holokauszt-kép kialakulásához. Én magam is komoly szerepet játszottam ebben a  tisztázó  folyamatban: számos előadást tartottam, tanúskodtam perekben a revizionisták oldalán, cikkekben, tanulmányokban igyekeztem megcáfolni a  hivatalos történészek hamis állításait. És annak ellenére, hogy a hivatalos holokauszt-történetírók több kérdésben is súlyos engedményeket kényszerültek tenni, mégis azt kell mondanom: a revizionistáknak az eltelt évtizedek során mégsem sikerült a nagy tömegeket meggyőzniük igazukról.

Persze nem nehéz megérteni a kudarc okát. Hatalmas pénzekkel megtámogatott, jól szervezett propagandakampány népszerűsíti a médiákban a holokauszt hivatalos verzióját, amelyet persze az iskolákban is tanítanak, és a politikusok is hivatkoznak rá. Tim Cole, a holokauszt-kutatás egyik elismert alakja írta a Selling the Holocaust című könyvében: igen rövid idő alatt eljutottunk oda, hogy immár a zsidó kultúra, de a nyugati kultúra általában is át van itatva a holokauszt szellemével. Valóban így van. A holokauszt mindennek az alfája és omegája, és ott sötétlik a háttérben.
1998 és 2003 között nem kevesebb, mint 170 film készült a holokausztról a világban. Nagyon sok nyugat-európai és amerikai iskolában a zsidók második világháborús szenvedése kötelező tantárgy. Minden nagyobb amerikai városban található holokauszt emlékmúzeum vagy legalábbis egy emlékmű. Az adófizetők pénzén fenntartott washingtoni Holocaust Emlékmúzeum évente 2 millió látogatót vonz. Számos ország, köztük Olaszország, Nagy-Britannia és Németország rendszeresen tart holokauszt emléknapot.  Az ENSZ közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjának nyilvánította. Az Egyesült Államokban és Európában a holokauszt valóságos valláspótló mítosszá vált. Egy Michael Goldberg nevű rabbi írta, hogy a holokauszt vallásnak vannak dogmái, rítusai és templomai. A "politikai korrektség" mai világában aki tagadni merészeli a holokausztot, valóságos szentségtörést követ el.

De végtére is mi a fő oka annak, hogy a revizionisták nem voltak képesek a nagy tömegek előtt megmagyarázni, hogy a holokauszt hivatalos története tele van túlzásokkal és hamisításokkal? Amint arra a revizionisták is rámutatnak, a második világháború idején a zsidókkal kétségtelenül embertelenül bántak, összeválogatták és deportálták őket. Erre maga Joseph Goebbels, náci propaganda-miniszter is rámutat naplójában. 1942. február 14-én ezt írja:  "A Führer ismét kifejezte határozott véleményét a zsidóság Európából történő eltávolításával kapcsolatban. Mint mondta, nem kell elérzékenyülnünk, mert a zsidóság rászolgált arra, ami vele történik. Pusztulásuk egyúttal ellenfeleink pusztulását is jelenti. Hideg könyörtelenséggel kell továbbhaladnunk ezen az úton."

1942. márc. 27.: "A zsidókat a Lengyel Kormányzóság területéről Keletre deportáljuk. Az első állomás Lublin. A folyamat meglehetősen barbár módon zajlik, de nem szükséges, hogy részletekbe bocsátkozzam. De nem sokan maradnak életben közülük. Azt mondhatom, hogy nagyjából 60%-uk elpusztul, és legfeljebb 40% azoknak az aránya,akiket munkára lehet fogni. Bécs korábbi gauleitere, aki az egész akció végrehajtásáért felelős, meglehetősen különös módszereket alkalmaz. A zsidók kemény megpróbáltatásoknak vannak kitéve, de megérdemlik sorsukat. A Führer egyszer megjósolta, ha a zsidók kirobbantanak egy világháborút, borzalmas sors vár rájuk. A prófécia beteljesedni látszik. De nem kell szentimentálisnak lennünk."

1942. ápr. 9.:" A zsidók tízezrei pusztulnak el a keleti megszállt területeken. " /A forgalomban lévő Gobbels-naplók eredetisége azonban erősen kétséges, a naplók különböző változatai léteznek - P.O/
Egyetlen valamennyire is tájékozott ember nem tagadja, hogy az európai zsidókra borzalmas katasztrófa szakadt a második világháború idején. Milliókat kényszerítettek közülük otthonaik elhagyására, és túlzsúfolt, rettenetes koncentrációs táborokba deportálták őket.  Számos közép- és kelet-európai zsidó közösségnek nyoma sem maradt. Milliók pusztultak el. Amikor 1945-ben véget ért a háború, a Németországban, Lengyelországban és Hollandiában élő zsidók nagyobbik része nem létezett többé. Mindezt tekintetbe véve aligha meglepő, ha a legmeggyőzőbb revizionista érvek is szívtelen csűrés-csavarásnak tűnnek.

Azonban a nem túl jelentős eredmények ellenére a revizionista történészek közül többen is ragaszkodnak ahhoz a véleményükhöz, hogy a holokauszttal kapcsolatos hazugságok leleplezése révén hatalmas csapást mérnek Izraelre és a zsidó-cionista hatalomra. Azonban még a második világháború előtt a szervezett zsidó csoportok igen jelentős szerepet játszottak Európa és az USA politikai és kulturális életében, és a cionista mozgalom is roppant befolyásos volt már.  És noha az 1950-es, 60-as években a zsidók világháború alatti szenvedéseivel kapcsolatos propaganda igen csak hangos volt, de a holokauszt mítosz a mostani formájában csak az 1970-es évtized végén alakult ki. Azóta lett kötelező tananyag és igazodási pont mindenki számára. Vagyis a holokauszt  csak az 1970-es évek vége óta játszik alapvető szerepet Amerika és Európa társadalmi és kulturális életében. A holokauszt  végül is kifejezője a zsidó hatalom növekedésének. A holokauszt nem annyira oka,  forrása a cionista-zsidó hatalomnak, sokkal inkább kifejezője, illetve következménye annak. Ezért aztán ha le is leplezzük a holokauszttal kapcsolatos hamisításokat, magát a zsidó-cionista hatalmat megrendíteni nem tudjuk.

Tegyük fel, hogy a New York Times holnap közli, hogy a Yad Vashem Holokauszt Központ illetve az USA Holokauszt Emlékmúzeuma bejelenti: a második világháború  alatt elpusztult zsidók száma nem éri el az egymilliót, és egyetlen embert sem öltek meg gázkamrában Auschwitzban.  Ennek a bejelentésnek alig lenne bármiféle hatása a cionista-zsidó hatalmi központokra. És noha a holokauszt igen jelentős szerepet játszik a nyugati társadalmak életében, az utóbbi években csökkent a hatása. Ennek egyik döntő oka, hogy immár eltávozott az a nemzedék, amely még élt a második világháború idején. A másik ok azonban a világpolitikai helyzet megváltozása. A Szovjetunió összeomlása, a hidegháború befejeződése, a szeptember 11-i terrortámadás, Irak amerikai megszállása és a mostani gazdasági válság nyomán egy új korszak köszöntött be, amelyben a holokauszt jelentősége immár nem olyan, mint korábban volt. Egyre többen és többen kritizálják éles szavakkal Izrael politikáját, még az USA-ban is. A zsidó állam iránti szimpátia a tanult emberek és főként a fiatalok körében jelentősen csökkent. A holokauszt jelentősége nem a régi. Tony Judt, a neves, New Yorkban élő zsidó intellektuel írta nemrég: "Manapság a diákokat nem szükséges emlékeztetni a zsidók genocídiumára, az antiszemitizmus következményeire, illetve a velünk élő Gonosz jelenlétére. Mindezzel tisztában vannak, sokkal inkább, mint a szüleik. És ez rendjén is van így. Ám megdöbbentenek azok a kérdések,amelyeket egyre gyakrabban hallok: " Miért foglalkozunk annyit a holokauszttal? Miért büntetik több országban is a holokauszt tagadását, miközben más genocídiumokkal kapcsolatban nincsenek ilyen büntető szabályok? Nincs eltúlozva az antiszemitizmus fenyegetése?" És egyre gyakrabban hallom: "Izrael nem pajzsként és ürügyként használja ki a holokauszt?" Nem emlékszem, hogy a múltban hasonló kérdéseket tettek volna föl."
A változás megfigyelhető a mi intézetünkben, vagyis az Institute for Historical Review-ben is:az eltelt tíz év során jelentősen csökkent a holokauszt történetével foglalkozó könyvek, CD-k, filmek forgalma. Általában  csökkent az érdeklődés a téma iránt. Ezzel szemben - nyilván a fentebb jelzett társadalmi-kulturális-politikai változások nyomán - a cionista-zsidó hatalommal, a zsidóknak a nyugati társadalmakban betöltött szerepével kapcsolatos könyvek, filmek, CD-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A cionista-zsidó hatalom létezése teljesen nyilvánvaló, és persze ennek káros következményeit is egyre több és több ember érzékeli Amerikában, a Közel-Keleten és másutt. Én magam régóta mondom: a legfontosabb feladat, hogy leleplezzük ezt a hatalmat és szembeszálljunk vele. És ebben a küzdelemben a holokauszt-revizionizmusnak nincs különösebb jelentősége.

Egy  korábbi befolyásos államférfi, Malaysia egykori miniszterelnöke, Mahathir Mohamed pontosan tisztában van mindazzal, amit fentebb leírtam. 2003 októberében egy nemzetközi konferencián élesen kikelt ugyan a zsidó-cionista világuralom ellen, ugyanakkor világossá tette azt is, hogy elfogadja a holokauszt hatmillió áldozatról szóló hivatalos verzióját. Abban a küzdelemben, amely a világon a cionista-zsidó hatalom ellen folyik, "olyan emberekkel állunk szemben, akik gondolkodnak...Ezért nem küzdhetünk ellenük pusztán erőből. Nekünk is használnunk kell az eszünket...Európában meggyilkoltak 6 millió zsidót a 12 millióból. /Ennyi zsidó azonban sohasem élt Európában - P.O./ De most nem ez a kérdés. Ma a zsidók irányítják a világot felhasználva másokat. Akiket arra kényszerítenek, hogy harcoljanak és haljanak meg értük."

Természetesen törekedni kell arra, hogy megtudjuk a teljes igazságot a zsidók második világháborús sorsával kapcsolatban. De ne legyenek illúzióink. Az igazság kimondása nem vezetne alapvető társadalmi-politikai változásokhoz. A holocaust revizionizmus szerepe ellentmondásos: szükség van rá, de ugyanakkor akadályt is jelent egy jobb világ létrehozása felé vezető úton.