Nyilt levél Gyurcsány Ferenc (még) miniszterelnökhöz
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Talán nem árulok el önnek hétpecsétes titkot, hogy valóban betelt a pohár. Rögtön hozzáteszem: hála a Jóistennek. No persze nem egészen olyan értelemben, ahogyan azt ön és az ön mögött vagy fölött álló bagázs tagjai gondolni vélik. Hanem a jó hir az, hogy a világtörténelem egyik legembertelenebb és az embert emberi lényegéből leginkább kiforgató rendszere, a liberális uzsorakapitalizmus csődbe jutott. Vége. Kaputt. Magyar hazánkban, amelyet ön és diszes kompániája volt oly kedves ebek harmincadjára juttatni, különösképpen. Magyarországon jelen pillanatban ex-lex állapot van, szuverén magyar állam a múlt év novembere óta formálisan sem létezik, hazánk a nemzetközi uzsoratőke intézményes szervezetének, az IMF-nek totális uralma, sőt, a gyámsága alá került. Igaz, ez már a ’80-as évek elejétől igy volt, de ma már a látszat is megszűnt, úgy vélik, hogy ez a nép mára már annyira elhülyült, illetve elhülyitették, hogy a külsőségekre sem szükséges ügyelniük többé.
Beállott a teljes pénzügyi-gazdasági csőd, ki lehet tennünk a „végkiárusitás” táblát, a rendszerváltoztatásnak eufemizált történelmi korszak végső mérlege a következő: zéró állami és lakossági tulajdon, és több mint 100 milliárd dolláros adósság, amelynek a pontos mértékét talán ön és a nagy Hókuszpók varázsló, Veres János sem tudná megmondani, hiszen az napról napra turbó üzemmódban növekszik, továbbá, mint köztudott „mindenféle trükkökkel” lehet azt kozmetikázni.
Ö;nök itt a piac szentségén és a szabad versenyen alapuló kapitalizmus dogmájának szószólói voltak, miközben 1990 táján ez a versengés úgy kezdődött, hogy a szerepek eleve le voltak már osztva. Ö;nök odaálltak a rajtvonalhoz egy 600 LE-s sportkocsival, a magyar társadalom tagjai pedig nemhogy egy ócska, hitvány Trabanttal, hanem gyalogosan, a szakadt, lyukas gatyájukban. No, kezdődhetett az a bizonyos verseny, és meg lehetett tenni a fogadásokat, vajon ki fog előbb célba érkezni. Aztán a nagy verseny hevében a szerencsétlen magyarok még ezt a szakadt, lyukas gatyájukat is elveszitették, amijük volt. Ezt valóban jól megcsinálták!
Amennyiben volt szerencséje hajdanán - amikor még értelmes játékfilmeket is vetitettek - megnéznie a televizióban Balzac Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága cimű regényéből készitett filmadaptációt, akkor talán emlékszik benne egy mély értelmű, szimbolikus jelenetre. A gátlástalan, újgazdag pénzmágnás, Nucingen báró egy vidéken eltöltött, kellemes estélyről készül késő éjszaka hazakocsikázni párizsi palotájába. A házigazda arisztokrata udvariasan és félő aggódással marasztalja, felhivja a báró figyelmét arra, hogy a közeli erdőkben haramiák tanyáznak, igy útközben könnyen megeshet, hogy pórul jár és kirabolják, mire a báró ezt válaszolja finom, ironikus mosollyal az ajkán vendéglátójának: Ugyan már, gróf úr, ne aggódjék, hiszen kollégák között minden elintézhető!
Miniszterelnök úr, az önök igazi bűne az előbbieken túl igazán abban áll, hogy, követve a dekadens Nyugat aktuális korszellemét, teljes morális, szellemi, kulturális csődhalmazt is előidéztek, lelkesen pártfogoltak mindenféle idióta devianciát, s bevezették a politikai korrektség nevű elmebajt, tabusitva létező, nagyon fontos problémákat, mint például a magyarság demográfiai fogyását, a cigánykérdést vagy a zsidóság gazdasági és szellemi életben játszott szerepét. És ha már betelt a pohár, amelyet egy, a Magyar Hirlapban megjelent - egyébként száz százalékban igaz és korrekt - Bayer Zsolt által irott cikk váltott ki önben, a helyzet az, hogy a vidéki Magyarországon már évek óta betelt, sőt, már ki is csordult.
A cigánybűnözés a mai magyar valóság legsúlyosabb problémája. Ezt elhallgatni, nem venni róla tudomást, körülbelül olyan mély értelmű bölcsességet feltételez, mintha egy égő házban üldögélő ember azzal áltatná magát: ó, nincs itt semmi baj, remekül mennek a dolgok, nem kezdünk a lángok eloltásához, elvégre nincs is tűz. Egyúttal őszintén azt is ki kell mondanunk, hogy mi tagadás, önök az utóbbi húsz esztendőben - sok egyéb más mellett - a cigánykérdés kezelését is jól „elkúrták”. (Tudja: klasszikusokat és tekintélyeket csak pontosan.) Sikhülye cigány kisebbségi vezetőket stafiroztak ki, tömtek degeszre állami pénzen, akik az egész ügy kapcsán csak „rasszizmusról, kirekesztésről meg fasizmusról” képesek papolni, ahelyett, hogy bármiféle értelmes megoldási javaslattal, programmal előálltak volna a probléma kezelésére.
A fő kifogásom az önök cigányügyi politikájával kapcsolatosan mindössze annyi, hogy annak fundamentális, lényegi eleme, amire az egészet felépitették, a merő, álságos képmutatás. Számomra ezek az egész emberiséget hű, de nagyon szerető elméletek és alakok mindig fölöttébb gyanúsak voltak. Fontos, felelősségteljes közfeladatainak ellátása közepette nyilván nincs ideje, és ez természetesen nem is várható el, hogy behatóbban tanulmányozza a nagy népboldogitó, emberiség-szerető próféták munkásságát, ezért javaslom önnek, olykor-olykor olvasgasson bele Paul Johnson angol történész Értelmiségiek cimű könyvecskéjébe. Érdekes dolgokra fog bukkanni benne. Olyan „kinos” tényekre, hogy a nagy világmegváltók, mint – a mai fősodratú értelmiségi gondolkodást meghatározó – Rousseau, Marx, Ibsen, Brecht, Sartre és társaik teljesen mást prédikáltak, mint amit cselekedtek. Ez különösen fontos kérdés hatalommal rendelkező személyek esetében. Mivel ön köztudottan tehetős ember hirében áll, és toleranciát, másság-tiszteletet és egyéb jól hangzó közhelyeket hirdet, szerény javaslatom az, hogy a vagyonbevallásában szereplő ősi, pápai hajlékába fogadjon be néhány szabolcsi vagy abaúji kistérségi cigányfamiliát néhány hétre. Nincsen kétségem önt ismerve afelől, nagy lesz az egyetértés a különböző módokon szocializálódott családok között, és a tolerancia meg az egyetemes testvériség jegyében el fogják nézni egymáséitól eltérő kulturális és életvezetési szokásaikat. Amennyiben ez a fölöttébb humánus, sőt, egyenesen keresztényi, emberbaráti szeretetből fakadó aktus valamilyen okból mégis kivitelezhetetlennek bizonyulna az ön számára, alternativ javaslatom lényege az, hogy mielőtt SZDSZ-es barátaival osztogatnák az észt és a jó tanácsokat budai, gyönyörűséges természeti környezetben álló, jól őrzött fényűző villáikból, a szerencsétlen szentesi, makói, mándoki, gadnai és más vidéki embereknek, végezzen személyesen környezettanulmányt az adott helyszinen, odaköltözve csak néhány napra. Talán az „életszagú” tapasztalatok birtokában a felismerés döbbenetes újdonságával hat majd önre, hogy például az integrált oktatásról elvbarátai által hirdetett koncepció mekkora ostobaság.
Lényegre törően fogalmazva: mindenféle normális pedagógiai tevékenység abszolút lehetetlenség az olyan osztályokban, melyekben magyar gyermekek ülnek együtt sok esetben kőkorszaki szinvonalon álló cigány gyerekekkel. A szegregáció, vagyis külön cigány és magyar iskolák és osztályok létrehozása tehát nem valamiféle fajgyűlöletből eredő diszkrimináció, hanem a cigányság érdekében álló szükségszerűség. Egyébként is a közös osztályok működtetése esetében a magyar gyerekeknek a tudás megszerzéséhez fűződő alkotmányos alapjogai sérülnek durván azzal, hogy a szerencsétlen tanárnak az egész órán fegyelmeznie kell, illetve olyan szintű ismeretanyag átadását kell megkisérelnie, ami a magyar gyermekek számára evidencia. Sziszifuszi munkája végzése közben ráadásul még annak a veszélynek is kiteszi magát, hogy jól megverik. Mindezeket a tényeket figyelembe véve, úgy gondolom, hogy a szegregációs oktatás megszervezésénél azoknak a tanároknak a javaslatait kellene figyelembe venni, akik napi szinten ismerik a problémahalmazt, s nem iróasztalnál gyártott teóriákkal előállni.
Végső soron önök nagyon is tudatosan nem tettek semmit a cigányság helyzetének rendezésére, hiszen a napnál is világosabb volt közgazdászaik és „szakembereik” számára, amikor megtervezték az ún. „rendszerváltoztatást”, hogy a privatizációval, a külföldi tőke megjelenésével a szakképzetlen cigány munkaerőt fogják először lapátra tenni. Miért nem dolgoztak ki valamiféle munkavégzési programot a számukra? Álnaivnak szántam a kérdésem. Tisztában vagyok vele, nagyon is tudatosan vezették be az élősködésre ösztönző jelenlegi segélyezési rendszert, egyfelől szavazatszerzési céllal, másfelől az etnikai konfliktus szitásának sanda hátsó gondolatától vezettetve. Ugye, az a fránya oszd meg és uralkodj… Milyen jól jön ez mindig egy bajban lévő hatalom képviselői számára.
Márpedig az önökének befellegzett, sőt az egész Weimart tökéletesen megismétlő és leképző rendszernek. Itt már csak az agonizáció ideje kérdéses. Jó lenne, ha minél rövidebb lenne, s nemcsak ön és cimborái, hanem az egész hazugságra és csalásra épülő ún. harmadik köztársaság rendszere mielőbb a történelem süllyesztőjébe, s rossz emlékeink tárházába kerülne. Mert tudja, kedves miniszterelnök úr, az önök társaságára ugyanúgy érvényesek egyik mártir miniszterelnökünk, Bárdossy László kivégzése előtti, utolsó szavai, miképpen 1946-os előd-cimboráik gyülekezetére: „Uram Isten, mentsd meg az országot ettől a gyülevész bandától…”
Lipusz Zsolt
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Talán nem árulok el önnek hétpecsétes titkot, hogy valóban betelt a pohár. Rögtön hozzáteszem: hála a Jóistennek. No persze nem egészen olyan értelemben, ahogyan azt ön és az ön mögött vagy fölött álló bagázs tagjai gondolni vélik. Hanem a jó hir az, hogy a világtörténelem egyik legembertelenebb és az embert emberi lényegéből leginkább kiforgató rendszere, a liberális uzsorakapitalizmus csődbe jutott. Vége. Kaputt. Magyar hazánkban, amelyet ön és diszes kompániája volt oly kedves ebek harmincadjára juttatni, különösképpen. Magyarországon jelen pillanatban ex-lex állapot van, szuverén magyar állam a múlt év novembere óta formálisan sem létezik, hazánk a nemzetközi uzsoratőke intézményes szervezetének, az IMF-nek totális uralma, sőt, a gyámsága alá került. Igaz, ez már a ’80-as évek elejétől igy volt, de ma már a látszat is megszűnt, úgy vélik, hogy ez a nép mára már annyira elhülyült, illetve elhülyitették, hogy a külsőségekre sem szükséges ügyelniük többé.
Beállott a teljes pénzügyi-gazdasági csőd, ki lehet tennünk a „végkiárusitás” táblát, a rendszerváltoztatásnak eufemizált történelmi korszak végső mérlege a következő: zéró állami és lakossági tulajdon, és több mint 100 milliárd dolláros adósság, amelynek a pontos mértékét talán ön és a nagy Hókuszpók varázsló, Veres János sem tudná megmondani, hiszen az napról napra turbó üzemmódban növekszik, továbbá, mint köztudott „mindenféle trükkökkel” lehet azt kozmetikázni.
Ö;nök itt a piac szentségén és a szabad versenyen alapuló kapitalizmus dogmájának szószólói voltak, miközben 1990 táján ez a versengés úgy kezdődött, hogy a szerepek eleve le voltak már osztva. Ö;nök odaálltak a rajtvonalhoz egy 600 LE-s sportkocsival, a magyar társadalom tagjai pedig nemhogy egy ócska, hitvány Trabanttal, hanem gyalogosan, a szakadt, lyukas gatyájukban. No, kezdődhetett az a bizonyos verseny, és meg lehetett tenni a fogadásokat, vajon ki fog előbb célba érkezni. Aztán a nagy verseny hevében a szerencsétlen magyarok még ezt a szakadt, lyukas gatyájukat is elveszitették, amijük volt. Ezt valóban jól megcsinálták!
Amennyiben volt szerencséje hajdanán - amikor még értelmes játékfilmeket is vetitettek - megnéznie a televizióban Balzac Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága cimű regényéből készitett filmadaptációt, akkor talán emlékszik benne egy mély értelmű, szimbolikus jelenetre. A gátlástalan, újgazdag pénzmágnás, Nucingen báró egy vidéken eltöltött, kellemes estélyről készül késő éjszaka hazakocsikázni párizsi palotájába. A házigazda arisztokrata udvariasan és félő aggódással marasztalja, felhivja a báró figyelmét arra, hogy a közeli erdőkben haramiák tanyáznak, igy útközben könnyen megeshet, hogy pórul jár és kirabolják, mire a báró ezt válaszolja finom, ironikus mosollyal az ajkán vendéglátójának: Ugyan már, gróf úr, ne aggódjék, hiszen kollégák között minden elintézhető!
Miniszterelnök úr, az önök igazi bűne az előbbieken túl igazán abban áll, hogy, követve a dekadens Nyugat aktuális korszellemét, teljes morális, szellemi, kulturális csődhalmazt is előidéztek, lelkesen pártfogoltak mindenféle idióta devianciát, s bevezették a politikai korrektség nevű elmebajt, tabusitva létező, nagyon fontos problémákat, mint például a magyarság demográfiai fogyását, a cigánykérdést vagy a zsidóság gazdasági és szellemi életben játszott szerepét. És ha már betelt a pohár, amelyet egy, a Magyar Hirlapban megjelent - egyébként száz százalékban igaz és korrekt - Bayer Zsolt által irott cikk váltott ki önben, a helyzet az, hogy a vidéki Magyarországon már évek óta betelt, sőt, már ki is csordult.
A cigánybűnözés a mai magyar valóság legsúlyosabb problémája. Ezt elhallgatni, nem venni róla tudomást, körülbelül olyan mély értelmű bölcsességet feltételez, mintha egy égő házban üldögélő ember azzal áltatná magát: ó, nincs itt semmi baj, remekül mennek a dolgok, nem kezdünk a lángok eloltásához, elvégre nincs is tűz. Egyúttal őszintén azt is ki kell mondanunk, hogy mi tagadás, önök az utóbbi húsz esztendőben - sok egyéb más mellett - a cigánykérdés kezelését is jól „elkúrták”. (Tudja: klasszikusokat és tekintélyeket csak pontosan.) Sikhülye cigány kisebbségi vezetőket stafiroztak ki, tömtek degeszre állami pénzen, akik az egész ügy kapcsán csak „rasszizmusról, kirekesztésről meg fasizmusról” képesek papolni, ahelyett, hogy bármiféle értelmes megoldási javaslattal, programmal előálltak volna a probléma kezelésére.
A fő kifogásom az önök cigányügyi politikájával kapcsolatosan mindössze annyi, hogy annak fundamentális, lényegi eleme, amire az egészet felépitették, a merő, álságos képmutatás. Számomra ezek az egész emberiséget hű, de nagyon szerető elméletek és alakok mindig fölöttébb gyanúsak voltak. Fontos, felelősségteljes közfeladatainak ellátása közepette nyilván nincs ideje, és ez természetesen nem is várható el, hogy behatóbban tanulmányozza a nagy népboldogitó, emberiség-szerető próféták munkásságát, ezért javaslom önnek, olykor-olykor olvasgasson bele Paul Johnson angol történész Értelmiségiek cimű könyvecskéjébe. Érdekes dolgokra fog bukkanni benne. Olyan „kinos” tényekre, hogy a nagy világmegváltók, mint – a mai fősodratú értelmiségi gondolkodást meghatározó – Rousseau, Marx, Ibsen, Brecht, Sartre és társaik teljesen mást prédikáltak, mint amit cselekedtek. Ez különösen fontos kérdés hatalommal rendelkező személyek esetében. Mivel ön köztudottan tehetős ember hirében áll, és toleranciát, másság-tiszteletet és egyéb jól hangzó közhelyeket hirdet, szerény javaslatom az, hogy a vagyonbevallásában szereplő ősi, pápai hajlékába fogadjon be néhány szabolcsi vagy abaúji kistérségi cigányfamiliát néhány hétre. Nincsen kétségem önt ismerve afelől, nagy lesz az egyetértés a különböző módokon szocializálódott családok között, és a tolerancia meg az egyetemes testvériség jegyében el fogják nézni egymáséitól eltérő kulturális és életvezetési szokásaikat. Amennyiben ez a fölöttébb humánus, sőt, egyenesen keresztényi, emberbaráti szeretetből fakadó aktus valamilyen okból mégis kivitelezhetetlennek bizonyulna az ön számára, alternativ javaslatom lényege az, hogy mielőtt SZDSZ-es barátaival osztogatnák az észt és a jó tanácsokat budai, gyönyörűséges természeti környezetben álló, jól őrzött fényűző villáikból, a szerencsétlen szentesi, makói, mándoki, gadnai és más vidéki embereknek, végezzen személyesen környezettanulmányt az adott helyszinen, odaköltözve csak néhány napra. Talán az „életszagú” tapasztalatok birtokában a felismerés döbbenetes újdonságával hat majd önre, hogy például az integrált oktatásról elvbarátai által hirdetett koncepció mekkora ostobaság.
Lényegre törően fogalmazva: mindenféle normális pedagógiai tevékenység abszolút lehetetlenség az olyan osztályokban, melyekben magyar gyermekek ülnek együtt sok esetben kőkorszaki szinvonalon álló cigány gyerekekkel. A szegregáció, vagyis külön cigány és magyar iskolák és osztályok létrehozása tehát nem valamiféle fajgyűlöletből eredő diszkrimináció, hanem a cigányság érdekében álló szükségszerűség. Egyébként is a közös osztályok működtetése esetében a magyar gyerekeknek a tudás megszerzéséhez fűződő alkotmányos alapjogai sérülnek durván azzal, hogy a szerencsétlen tanárnak az egész órán fegyelmeznie kell, illetve olyan szintű ismeretanyag átadását kell megkisérelnie, ami a magyar gyermekek számára evidencia. Sziszifuszi munkája végzése közben ráadásul még annak a veszélynek is kiteszi magát, hogy jól megverik. Mindezeket a tényeket figyelembe véve, úgy gondolom, hogy a szegregációs oktatás megszervezésénél azoknak a tanároknak a javaslatait kellene figyelembe venni, akik napi szinten ismerik a problémahalmazt, s nem iróasztalnál gyártott teóriákkal előállni.
Végső soron önök nagyon is tudatosan nem tettek semmit a cigányság helyzetének rendezésére, hiszen a napnál is világosabb volt közgazdászaik és „szakembereik” számára, amikor megtervezték az ún. „rendszerváltoztatást”, hogy a privatizációval, a külföldi tőke megjelenésével a szakképzetlen cigány munkaerőt fogják először lapátra tenni. Miért nem dolgoztak ki valamiféle munkavégzési programot a számukra? Álnaivnak szántam a kérdésem. Tisztában vagyok vele, nagyon is tudatosan vezették be az élősködésre ösztönző jelenlegi segélyezési rendszert, egyfelől szavazatszerzési céllal, másfelől az etnikai konfliktus szitásának sanda hátsó gondolatától vezettetve. Ugye, az a fránya oszd meg és uralkodj… Milyen jól jön ez mindig egy bajban lévő hatalom képviselői számára.
Márpedig az önökének befellegzett, sőt az egész Weimart tökéletesen megismétlő és leképző rendszernek. Itt már csak az agonizáció ideje kérdéses. Jó lenne, ha minél rövidebb lenne, s nemcsak ön és cimborái, hanem az egész hazugságra és csalásra épülő ún. harmadik köztársaság rendszere mielőbb a történelem süllyesztőjébe, s rossz emlékeink tárházába kerülne. Mert tudja, kedves miniszterelnök úr, az önök társaságára ugyanúgy érvényesek egyik mártir miniszterelnökünk, Bárdossy László kivégzése előtti, utolsó szavai, miképpen 1946-os előd-cimboráik gyülekezetére: „Uram Isten, mentsd meg az országot ettől a gyülevész bandától…”
Lipusz Zsolt
