Ők ugyanis nagyon is tisztában vannak vele, hogy mindezeket nem mondhatják el magukról, kezeik enyvesek, nyelvük hazug, és valamennyien vétkesek abban, hogy 20 évvel a „rendszerváltás” után ott tart az ország, ahol most. Ez az elit jócskán túljátszotta szerepét, túlélte magát, és a társadalom részéről is egyre nagyobb a nyomás egy teljes elitcserére. Pontosan ezt szeretnék elkerülni, ezért kapaszkodnak két kézzel a székeikbe, s próbálják ellehetetleníteni azt az erőt, amelynek tisztasága tükörként leplezi le az ő romlottságukat. Rossz hírem van számukra: minden ármánykodásuk ellenére kudarcra vannak ítélve! 

A mai Magyarországon ugyanis társadalmi pozíciójától függetlenül már rengeteg ember van tisztában vele, hogy itt valamit a közelmúltban nagyon elrontottak. És akiknek helyre kellene hozni, azok a megoldás keresése helyett széttárják a kezüket és egymásra mutogatnak. A magyar ember individualista, és pont ezért jelentős részüket nem lehet olyan engedelmesen bégetve beterelni a karámba, ahogyan azt a nagy tömegpártok boszorkánykonyhájában kifőzték, Amerikában, Angliában, Franciaországban vagy Németországban. Van persze még mindig tizenpár százalék megszállott idióta, aki akkor is a szocialistákra szavaz, ha Rákosit jelölnék miniszterelnöknek, vagy visszaállítanák a Tanácsköztársaságot. Hasonló módon a másik oldalon is sokan vevők a szociális demagógiára, illetve Viktor, vezénylő tábornok úr fanatikus, ám egyre fogyatkozó számú hívei, akiknek még a tizedik elveszített választás után is el lehet magyarázni, hogy csak azért nem sikerült megint nyerni, mert az MSZP által pénzelt szélsőjobboldal megosztotta a jobboldali szavazókat. A többiek viszont ébredeznek. Még álmosak, csipás a szemük, de egyre többen jöttek rá, hogy nagyon át lettek verve. Ezért is fogyott el a levegő a szélsőségesen magyarellenes, ma már kizárólag a deviánsok szavazatait megnyerni igyekvő SZDSZ, és az identitás nélküli, a pár hónapos politikai túlélésért mindent feláldozni kész kalapkirálynő és herényi agyú zsúrfiúja körül.  

A társadalom pedig vérmérséklettől függően teljes apátiával, vagy a gyökeres változás igényével reagál. Lassan, de biztosan kezd formálódni az új többség, amely a mellébeszélést már nem fogadja el. Amelynek már nem lehet megmagyarázni a piac mindenhatóságát, az állami, politikai vezetők számonkérhetetlenségét, az elprivatizált javak felülvizsgálhatatlanságát. Egyre többen tudatosítják, hogy hatalmas fordulatra van szükség, az állam újjáépítésére, és az erkölcsi normák újra lefektetésére, és kőkemény számonkérésre. A Jobbik őket képviseli, ezt a napról-napra erősödő tömeget, amelyik politikai akaratát egyre érthetőbben artikulálja, és amelytől már-már betegesen retteg a regnáló elit, akik olyanok, mint a Bourbonok: semmit nem tanultak, és semmit nem felejtettek. Vagy Márait idézve: pontosan olyan veszélyesek, mint a zsákmányukat védő kommunisták, akikről az ideológiai köntös már lefoszlott, de a rabolt javakat mindenáron meg akarják védeni. Mert a fő kérdés ez, ne legyen kétségünk. A Jobbik nácizása, diszkreditálása azért olyan fontos számukra, hogy az általunk elmondottak is hiteltelenné váljanak! Hogy az igazság erejét fondorlatos ármánykodásaikkal ki tudják csorbítani, és ne a jogos vádak ellen kelljen védekezni, hanem az ellenség teljes megsemmisítésével el lehessen kerülni a számonkérést! 

Üzenem nekik, hogy a Jobbik nem fogja hagyni, hogy nyugodtan és zavartalanul élvezhessék az ellopott vagyon nyújtotta gondtalanságot! MI azért vagyunk, és azért dolgozunk, hogy a megbomlott állami, gazdasági, társadalmi rendet helyreállítsuk, és szerencsére ezt egyre gyarapodó számú honfitársunk ismeri fel. El fogjuk érni az államadósság felülvizsgálatát, az igazságos közteherviselés bevezetését, hogy mindenki tudjon dolgozni, de az élősködőket nem segélyezzük, és természetesen a rablóprivatizáció felülvizsgálatát, a bűnözők börtönbe zárását, a társadalom bármelyik osztályához tartozzanak is! Tiborcként fogjuk képviselni a nép panaszát, amit a hatalmasok sohasem szeretnek meghallgatni. S az ellenerőt sem becsülnénk le, mert ott sorakozik jelenleg minden parlamenti párt, a mögöttük álló gazdasági érdekcsoportok, és a kezükből táplálkozó média. Sajnos, ott sorakoznak jelenleg a magukat nemzetinek, jobboldalinak tartó erők, mint a Fidesz, és a KDNP is. Részben önérdekből, részben irigységből, félelemből, de legnagyobb részben a megfelelési kényszer által hajtva. Nekik ugyanis „kötelességük” beintésre elhatárolódni minden határozottan nemzeti érdeket képviselő politikai mozgalomtól, ezt várja el tőlük az Európai Bizottság, az Európai Néppárt, a washingtoni külügyminisztérium és a sok különböző nemzetek feletti szervezet. Ők pedig jó nebuló módjára felmondják a leckét, és ha kell, ha nem, elhatárolódnak a Jobbiktól, a Magyar Gárdától, és minden magyar embertől, aki a múlt bűneinek feltárását és a felelősök kemény megbüntetését követeli. A nyugati establishment részét képezik, és a klubba való belépés feltétele a neoliberalizmus legalábbis hallgatólagos támogatása, a nacionalizmus elutasítása, és a rasszizmus, antiszemitizmus litániaszerű, folyamatos elítélése. Sőt, ha most úgy alakul, készek a szólás szabadságát is korlátozni, hogy eleget tehessenek a zsidó szervezetek részéről jövő állandó nyomásnak. 

A Jobbik kész összefogni minden hazáját szerető, tisztességes erővel az ország érdekében, de kizárólag megalkuvás nélkül! Hazánk érdekeinek védelme és saját becsületünk ugyanis a legfőbb erkölcsi parancs, amit nem kockáztathatunk napi politikai előnyök megszerzése érdekében. A minket támogatók sem tudnának elviselni egy újabb csalódást, reményeik megcsúfolását. Érezzük a felelősségünk súlyát, amelynek valamennyi cselekvésünket irányítania kell, szemben a hatalomban regnáló erőkkel, amelyek valamennyi lépésüket áthatja az ország és lakói iránt érzett nemtörődömség, sőt néha a megvetés érzése. A kérlelhetetlenség a haza érdekeivel szembemenőkkel szemben bizony ijesztő lehet számukra, ezért is nagy a pánik az árulók köreiben. S legyünk realisták, a magunkfajtákat nem szívlelik a földgolyó nyugati felét uraló erők sem. Kényelmetlenek vagyunk számukra, mint a tüske a köröm alatt. Ugyanis igazunk van, és ez még ma is túlságosan nyomasztó erő a rosszban sántikálók számára, dacára a dollárbillióknak, atomfegyvereknek, az egész világot behálózó sajtóbirodalmaknak. Hiába van ugyanis nyomasztó anyagi erejük, a lélek szabadságát még nem tudták megtörni, hiába követnek el mindent érte. Az igazság pedig szabaddá tesz. 

Tekintsük át a közelmúlt választási eredményeit, amelyek bizony tények, hiába is próbálja elhallgattatni őket szokatlanul egységesen a jobb- és baloldali média: 2009-ben valamennyi választáson – legyen országgyűlési, vagy önkormányzati – a Jobbik Magyarországért Párt végzett harmadik erőként! A nagy menetelés kezdődött januárban a Ferencvárosban, a sajnos az elmúlt időben hagyományosan balliberális irányban szavazó kerületben Szegedi Csanád mindkét fordulóban 8% körül végzett. Ezt követően Tapolcán, Csepelen, Ajkán volt harmadik, és legutóbb Pécsett is tíz százalék felett zárt a párt jelöltje, miközben finoman szólva, egyik sem tipikusan konzervatív fellegvár. Ennek ellenére nem a valós eredmények kerülnek a címlapra, legfeljebb kétségbeesett hangú publicisták jajveszékelését lehet sűrűn hallgatni a szélsőjobboldal erősödéséről, a magyar demokráciát állítólag fenyegető halálos veszedelemről. Ne üljünk fel nekik! Saját és megbízóik monopóliumait féltik, azt a kellemes posványt, amiben két évtizede semmi lényeges nem történik, csak azért tapossák egymást az üst közelében állók, hogy a másik hátán ki éri el a kanalat, amivel lehalaszthatják a közös étel sűrűjét a saját edényeikbe. A Jobbik ebben nem fog részt venni, hanem rá fog sózni a zsírtól csöpögő, fösvény kezekre, sőt, lehetőleg bilincset is kattint rá! S ezért valóban nem csodálhatjuk, ha félnek tőlünk, jó okuk van rá. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Németh Zsolt fideszes külügyér legutóbbi amerikai hason csúszása alkalmával nem azt emelte ki vendéglátói előtt, hogy a rendszerváltás után 20 évvel még mindég a posztkádári elit fosztogathatja zavartalanul az országot, hanem azt az „eredményt”, hogy Közép-Kelet-Európában egyedül Magyarországon nincsen szélsőséges politikai erő az országgyűlésben. Miközben a szabad demokraták szélsőségesen magyargyűlölő, de mindenféle devianciára nyitott képviselői egyelőre két évtizede kirobbanthatatlanok onnan.  

De sivalkodjanak csak, nyüszítsenek félelmükben, a valóság közeledik hozzájuk! Orbán Viktor, miután a kétezres évek elejére gyakorlatilag felszámolta a hazai politikai színpadon jobboldali riválisait (Dávid Ibolya ijedtében egészen a szocialistákig futott), két választást is elveszített a kohli recept alapján kifundált egységes jobboldali víziójával, a bornírt „egy tábor, egy zászló” erőltetésével. Kétségtelen karizmáját mutatja, hogy a két fájó vereség után is pártja élén tudott maradni, minden megbuktatására szőtt kísérletet visszaverve. A tények azonban azt mutatják, hogy mind 1990-ban, mind 1998-ban a jobboldal csak koalícióban tudott kormányozni, ahogyan kényelmesen megtehette volna azt 2002-ben, és 2006-ban is, amennyiben Orbán és a Fidesz vezérkara nem akarja kisajátítani a kizárólagos hatalmat. Sajnos azonban, bármennyire is antidemokratikus ez egy „demokratától”, pontosan ez a céljuk. S ennek érdekében tömik most is a túlzottan jóindulatú nemzeti gondolkodású emberek fejét azzal a maszlaggal, hogy kizárólag az egységes jobboldal tud változásokat megvalósítani, amelynek egyetlen hiteles képviselője a Fidesz, és ezért nem szabad megosztani a szavazatokat. Ezt kiegészítik aljas hazugságokkal, sunyi szóbeszédek terjesztésével, amelyhez a nagybajszú, pápai – minő véletlen – szocialista kádercsemete, Kövér adta meg a kezdőpatront: a Jobbikot az MSZP, az SZDSZ, az oroszok, stb. hozták létre/pénzelik. Még nem észlelik talán, de középtávon, ahogy egyre több ember veszi észre, hogy a Jobbik az egyetlen hiteles párt, hazudozásaik a saját fejükre szállnak vissza, tovább morzsolva önnön hitelességüket. Mert mi keresztény emberként biztosak vagyunk benne, hogy a jó szándék, a becsület, a tisztaság diadalmaskodni fog, míg a gonosz és áruló elnyeri megérdemelt büntetését. 

Már most írásba merem adni, hogy a három hét múlva esedékes EP-választásokon a Jobbik el fog érni 8 százalékot, hiába dühöng ellene egyre elszántabban minden parlamenti erő, a négyarcú egypártrendszer. Ahogyan az utóbbi időben már minden közvélemény-kutatónál hónapról-hónapra, hétről-hétre emelkedik a párt népszerűsége, mert a nagy manipulátorok sem engedhetik teljesen aláásni szakmaiságukat, és 5% alá hozni egy 8%-kal bejutó erőt. Ezzel megdől az elveszett szavazatról szőtt Fidesz-mese, és a – remélhetőleg előrehozott – országgyűlési választásokon már jóval tíz százalék fölötti eredményre tudunk jutni, aminek azért van hatalmas jelentősége, hogy a Fidesznek a Jobbik támogatására, és így valódi nemzeti érdekű kontrollra is szüksége legyen az új alkotmány elfogadásához. A hosszabban elhúzódó gazdasági válság, és annak kiderülése, hogy a Fidesznek igazából nincsen reális koncepciója annak kezelésére, és egy radikális változás megvalósítására, a 2013-14-ben esedékes következő választásokon már kormányzati pozícióba is juttathatja a Jobbikot. A helyzet tehát reményteljes, mi minden nap erősebbek leszünk. Most még egy búvópatakhoz hasonlítunk, de hamarosan kitörünk a sziklabarlangból a fényre, és áradó lendületünkkel el fogjuk söpörni az útból a jelenlegi, hanyatló és velejéig korrupt politikai elitet. Ezt el tudják rejteni még ideig-óráig azzal a majdnem hermetikus hírblokáddal, amellyel a bal- és jobboldali médiumok együttesen igyekeznek körülzárni bennünket, de legkésőbb június 7-én diadalmasan fogjuk magasba tartani a nemzeti érdekérvényesítés árpádsávos lobogóját! S fokról-fokra, lépésről-lépésre közelebb kerülünk ahhoz, hogy végrehajtsuk valódi célunkat, a nemzeti rendszerváltást. Amit 1989-ben CIA- és KGB-forgatókönyvek alapján egyeztetve, MDF-SZDSZ paktummal még elraboltak tőlünk, de amelynek hitét, mint az 56-os lyukas zászlót, sosem tudták elvenni.

/Wass Albert: Láthatatlan lobogó/ 
 
Lenhardt Balázs,

a Jobbik gazdasági kabinetjének vezetője