Drága Magyar Testvéreim!
A Magyar Gárda Mozgalomról 2007 nyarán, nem sokkal a megalapítása előtt az egyik megálmodójától hallottam először. Akkor úgy éreztem, hogy ez az 1956-os szabadságharcosok nevével is fémjelzett, igaz magyar értékeket közvetítő szervezet nem más, mint az alapítók történelmi romantikus elképzelése. Nem sokkal később Tom Lantos kedvezőtlen színben tüntette fel a nemzeti hagyományokért küzdő, ifjúságot fegyelemre nevelő, cigány bűnözés ellen határozottan fellépő, egyre bővülő alakulatot, - mondanom sem kell, hogy e kártékony amerikai politikus mekkora reklámfelületet adott ezáltal a mozgalomnak.
2007 őszén az Október 23. Bizottság Alapítvány tagjaként megtisztelő felkérést kaptam az egyik alapítótól, hogy mondjak beszédet a Gárda avató ünnepségen. Ugyan eleget tettem a felkérésnek, de akkor még nem éreztem igazán magaménak az egyenruhás alakulatot. Amikor azonban idén, az Otthonvédők tagjaként megtapasztaltam, hogy a gárda tagok felajánlották a segítségüket a Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák munkájához, azaz megmentik a bankuralom áldozataivá vált családokat az embertelen végrehajtási eljárásoktól, az egyetlen otthonukból való kilakoltatástól, - megéreztem, hogy közéjük tartozom. Csakúgy, ahogy mint minden, szakmáját becsülettel művelő jogász, a gárdisták is kimondják, hogy van cigánybűnözés Magyarországon, mert tudjuk, hogy ennek a felszámolása soha nem valósulhat meg szőnyeg alá söprögetés által.
A Gárdához való csatlakozási szándékom ezév július 2-án érlelődött meg végleg bennem, amikor is a Fővárosi Ítélőtábla jogszerűtlenül feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. A politikailag elfogult tanács minden szakmaiságot nélkülözött akkor, amikor a civilszervezet mellett a mozgalomra is kiterjesztette az ítéletét. Mozgalmakat tudniillik jogi úton nem, csak diktatórikusan, rendőrterror által lehet felszámolni. A múlthét csütörtöki ítélet és a szombati rendőri brutalitás tehát nem volt más, mint a hatalom magyarellenes provokációja a kézivezérelt bíróságon és a rendőrségen keresztül.
Ezúton szólítom meg az európai parlamenti választásokon már bizonyított, nemzeti érzelmű magyar értelmiséget, hogy velem együtt csatlakozzon a Magyar Gárda Mozgalomhoz, hogy soha többé ne hagyjuk magunkat sem pecséttel, sem gumibottal legyőzni. E végjátékban a célunk csak egy lehet, hogy újra rend és biztonság övezze a magyar értékeket Magyarországon.
Adjon az Isten Szebb Jövőt!
Szöőr Anna
(Barikád)