Bevagonírozott svábok magyar zászlóval

Mit hiányolunk Orbán Viktor ünnepi beszédéből? Több mindent, de ezúttal csak a zsidók második világháborús megpróbáltatásaira vonatkozó megállapítás befejezetlenségével kívánunk foglalkozni. Nagy erőfeszítéssel, a történelmi tények jelentős átértelmezésével a miniszterelnöknek a „kitelepítettekre” vonatkozó megjegyzését a hazai németség deportálására is lehetne vonatkoztatni, ám ezt a gyalázatos akciót a német és más történetírás az eseményt sokkal jobban fedő „elűzésnek” (die Vertreibung) nevezi.

Magyarán, az ünnepi beszédben elhangzott ugyan a „kitelepítettek” szó, ám a „zsidók ellen elkövetett merénylettel” ellentétben a kormányfő nem nevezte meg a folyamatot elszenvedő népközösséget, tehát a hazai németséget. A kitelepítettekre való utalás hallatán Magyarországon ugyanis gondolhatunk a Hortobágyra történt kitelepítésekre is. Pedig a miniszerelnök a „zsidó honfitársaink” néven nevezése mellett a hazai, valamikor Budapestet és a vidéki nagyvárosainkat fölépítő „német honfitársainkat” is megnevezhette volna. Igaz, hogy ezen utóbbiak nem szokták följelentgetni a nemzetközi fórumokon a magyar államot, a MÁV-ot és mindenkit, a németországi német nyelvű lapokban nem mocskolják a magyar népet, pedig, ahogyan Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára óhajtotta, „egyetlen batyuval” űzték el őket Magyarországról.

A németek kiűzésének emlékműve Eleken

Orbán Viktor nem említette a „málenkij robotnak” nevezett etnikai tisztogatást sem, amelynek lényege az volt, hogy a mai Magyarország és az elcsatolt országrészek területén a megszálló szovjetek – a helyi, főleg kommunista gazemberek segítségével – összeszedték a magyar és a német személyeket, köztük nőket is, és összesen 131 ezer embert deportáltak a gulágra, ahonnan sokan sosem tértek haza. A „málenkij robot” is a második világháború utáni, illetve az 1956-os forradalom előtti időszakban történt, ám nem sorolható a „kitelepítések” kategóriájába.

„Málenkij robot”-emlékmű Szolyván

A miniszterelnök ünnepi beszédében szólt – nagyon helyesen – „a háborúkat követő belső terror pusztító hónapjairól is.” Igen, volt belső terror Magyarországon az első és a második világháború után egyaránt, habár az utóbbi világégés utáni nem hónapokig, hanem évtizedekig tartott, s azokból, a vörösterrorokból derekasan és szép számban kivették a részüket bizonyos zsidók, akik – a kormányfő beszédének parafrázisával élve – merényletet követtek el a magyar honfitársaik ellen. A Tanácsköztársaság idején elkövetett magyarellenes merénylet legfőbb kivitelezői, mint például Korvin Ottó, Szamuely Tibor, Radó Lipót, Baumgartner Ernő, Kun Béla és még sokan mások zsidók voltak. A második világháború után pedig az állam által működtetett különféle megtorló, magyarirtó terrorszervezetek fölállítói és működtetői, valamint a politikai legfelsőbb vezetés körében szintén szép számmal képviseltették magukat a zsidók: Péter Gábor, Piros László, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és még sokan mások, a neves és névtelen tisztek és kínzólegények.

Radó Lipót, Korvin Ottó, Baumgarten Ernő és Ausch Vilmos

Orbán Viktor ne tudná azt, hogy ebben a hazában a zsidókon kívül mások ellen is követtek el „merényletet”, akiket szintén illene megnevezni? Ha nem tudja, az öreg hiba, s ha tudja és mégsem említette, az még nagyobb baj. Mi, vagy ki késztette a Magyar Köztársaság miniszterelnökét arra, hogy az első világháború befejezéséig visszamenő korszak tragédiáit elszenvedő népközösségek közül csak a zsidókat nevezze néven? Mindenesetre a miniszterelnök „jó” időben, azokban a napokban hozakodott elő a „zsidó honfitársaink ellen elkövetett merénylettel”, amikor bizonyos zsidó körök újabb pert indítottak a MÁV, s ezúttal már a Magyar Köztársaság ellen is. Ha a kereset benyújtóinak van egy csipetnyi jogi érzékük, utólag csatolhatják a perirathoz a Magyar Köztársaság miniszterelnökének most elhangzott beszédét, amelyben fekete-fehéren elhangzik a megállapítás: a magyar állam területén merényletet követtek el a zsidó honfitársaink ellen.

Farkas Mihály és Péter Gábor

Orbán Viktor miniszterelnök úrnak – ha már ennyire lekötik figyelmét a zsidó ügyek – idézünk egy jiddis mondást, amely így hangzik: Az ember igen korán megtanul beszélni, ám hallgatni csak nagyon későn.

Hering József – Kuruc.info