A minap azzal a javaslattal állott elő, miszerint a személyi jövedelemadó, a társasági adó és az áfa szabályainak módosításával megteremthetők lennének annak a feltételei, hogy az elmúlt években külföldre kivitt vagyonokat "megfelelő körülmények között" hazahozhassák a magyarországi kapitalista nagyvadak. A Bankszövetség elnöke a Magyar Nemzet napilapnak elmondta, hogy "kellőképpen vonzó, egyszeri közteherfizetési kötelezettség mellett el lehetne érni, hogy a magyar költségvetésbe több milliárd eurónyi külföldön >>pihentetett<< pénz áramoljon vissza". Erdei olasz és német példákra hivatkozva azt ajánlja, hogy a kormány és a bankárok által közösen kidolgozandó jogszabálymódosítási-javaslat tartalmazza azt is, hogy "az adóhatóság utólag már ne vizsgálhassa a hazahozott pénzek eredetét". Mert ha vizsgálná, esetleg büntetőfeljelentések születnének egyre-másra ezekben az ügyekben.

Rögvest a lényegre térve, nekünk is lenne Jonathan Swift - a Gulliver utazásai szerzője - után szabadon néhány szerény javaslatunk. (A szerző Szerény javaslat című művének megírásához az ösztönzést az írek angol uralom alatti szörnyű helyzete miatt érzett felháborodása adta. Swift azt ajánlja, hogy vágják le az írországi csecsemőket, s mérjék ki a húsukat. Ez gyógyír lenne az ottani nyomorúságra. Az elesettek iránt érzett kétségbeesett részvét késztette e látszólag tárgyilagos hangnemben előadott szörnyű javaslat megtételére, hogy rádöbbentse kortársait az írek - a mai magyarság létállapotával analóg - helyzetének tarthatatlanságára). Mindenekelőtt bocsássuk előre, hogy az Erdei javaslatában foglaltak valóban mérlegelendők és megszívlelendők, s nagy hiba volna a Fidesz-kormányzat részéről ezeket eleve figyelmen kívül hagyva lesöpörni a tárgyalóasztalról. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben a jelenlegi állapotok és törvényi, jogszabályi keretek változatlan formában fennmaradnak, a magyar állam örök időkre lemondhat azokról a befizetésekről és adókról, amelyek jogosan megilletnék őt a legtöbb esetben bűncselekmények elkövetése által összeharácsolt, majd ugyancsak hasonló, a Btk-ba ütköző módon külföldre kimenekített dáriusi vagyonok után. A javasolt törvénymódosításokat követően legalább a töredékét megkapná a köz annak a jussnak, amely jog és morál szerint is osztályrésze.

Azonban e tranzakció legalizálásával kapcsolatban néhány további kérdés szükségképpen felmerül. Elsőként az, hogy - miként mindig a történelem során - a "lex off-shore" hatályba lépése esetén a gigabűnözők megint megússzák a felelősségre vonást, s ezúttal is idézhetjük majd azt a Rockefellernek tulajdonított mondatot, hogy "csak azt ne kérdezzék, az első 1 millió dollárt hogyan szereztem, a többivel már el tudok számolni". Másodsorban csillapíthatatlan késztetést érzünk, hogy felvessük analógiás párhuzamunkat a bankárok előterjesztéséhez kapcsolódóan. Tesszük ezt azon erkölcsi megfontolásból, mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a mai harácskapitalizmus - az emberiség történetének egyik legundorítóbb politikai-gazdasági modellje - mind szűkebb kör számára biztosít mind nagyobb jövedelmet, pénzt és jólétet, mind szélesebb embertömegek számára pedig nyomort, pénztelenséget, kilátástalan életpályát, lelki-testi kínokat, napi vegetálást. Közkeletű, naiv, babonás hiedelem, hogy az ún. nyugati, alkotmányos demokráciákban a választópolgárok által uralmi helyzetbe juttatott parlament, az elvileg annak felelős kormányzat és a helyhatóságok a nemzeti, tágabb és a regionális, szűkebb közösség érdekeinek megfelelő döntéseket hoznak. Nos, egy frászt, kedves magyar testvéreink az Úrban! Ezeknek a testületeknek és intézményeknek valójában semmiféle tényleges és valóságos hatalma nincsen, önálló magyar állami szuverenitásról 1944 óta egyáltalán nem beszélhetünk, Magyarország sorsáról, az itt élő emberek jövőjéről, a világ globális hatalmi erőközpontjaiban döntenek, s ezeknek a stratégiai elhatározásoknak az alakítására a mindenkori magyarországi politikai vezetésnek édeskevés ráhatása van. A plutokrata, globális világrend urai számára egyetlen életelv, illetve politikai és gazdasági krédó létezik: privatizáljuk, azaz lopjuk el a hasznot, kollektivizáljuk, azaz fizettessük meg a gyarmati rabszolgákkal a veszteséget, illetve a bankok újbóli feltőkésítését, konszolidációját. E politika olyannyira "eredményes" volt az elmúlt negyed században, hogy a jelenkori gyarmatokon - ezek közé tartozik hazánk is - azok népességének kétharmad-háromnegyednyi része, a proletarizált roncstársadalom súlyos létfenntartási gondokkal küszködik, s egyszerűen ezek az emberek képtelenek megfizetni a közszolgáltató, tőkés cégek által követelt, irreálisan és galád módon magas rezsiköltségeket, valamint deviza alapú hiteleik exponenciálisan emelkedő havi törlesztőrészleteit.

Mindezek figyelembe vételével tesszük meg az alábbi korszakalkotó, humánus, valamint jogi szempontból egyaránt méltányos és tisztességes javaslatunkat. Rendben van, fogadja el a kormányzat a bankok által beterjesztendő, a piszkos pénzek tisztára mosását legalizáló tervezetet. Ezzel egyidejűleg azonban terjesszen be a parlament elé egy másik törvényjavaslatot is, amely kinyilvánítaná, hogy a közüzemidíj-hátralékkal, illetve banki törlesztőrészlet-elmaradással terhelt polgárok, egyszeri, méltányos - s arányaiban az off-shore bankárok és cégvezérek tehervállalásához idomuló - befizetéssel egyszer s mindenkorra rendezzék korábbi tartozásaikat (itt természetesen az afrikai jövedelmi viszonyokhoz közelítő magyar béreket figyelembe véve, maximálisan pár tízezres nagyságrendű pénzlerovásokról lehetne szó), s a teljesítés napjától mindenki tiszta lappal indulván, sem az APEH-nek, sem a közszolgáltatóknak, sem pedig a bankoknak nem lenne joguk és lehetőségük visszamenőlegesen kutakodni az állampolgárok vagyoni helyzetét és eladósodását illetően. Méltányos és korrekt javaslat, ugye? Annál is inkább, mivel Magyarországon olyan embertelen és idióta adózási rendszer van jelenleg, amely a kifosztás mértékét tekintve még a török és a bolsevik harácsrendszert is jócskán felülmúlja. Abszurdum és aljas pofátlanság is egyben, hogy a vegetáló magyar betéti társaságoktól, kisebb cégektől és üzletektől, amelyeket a honi antimagyar politika és jogszabályi környezet előre megfontolt szándékkal, aljas módon tönkretesz, abban az esetben is követelik az adók s mindenféle közteher megfizetését, amikor az illető vállalkozásnak nincs semmiféle jövedelme, magyarán nincs miből fizetnie még a minibálbér utáni járulékokat sem. Úgy mégis, miből kellene ez esetben leróniuk az érintetteknek az állami harácsot?

A jelenlegi plutokrácia rendszerében tehát roppant egyszerű a túlélési stratégia képlete: lopj és csalj minél többet, mert ha törvénytisztelő és korrekt vagy megdöglesz! Hülye és kötözni való bolond vagy, ha tisztességgel vezetsz egy kisvállalkozást, bejelentesz legálisan minden ehhez kapcsolódó tevékenységet és pénzforgalmat, ellenben "korunk hőse" és médiasztár leszel, amennyiben eleve cégbedöntésre specializálódsz; ma jogutód nélkül, százmilliós adó- és egyéb tartozásokkal felszámolod a tőkés társaságod, majd ugyanezen a napon új néven bejegyeztetsz egy másikat - a többi tucat hasonló profilú mellé - , s kezded, illetve folytatod az egész gazemberséget elölről. Tulajdonképpen az a tragikomikus az egész abszurdisztáni színjátékban, hogy igazad van: ha egy országban ilyen debil törvények vannak, amelyek ezt lehetővé teszik, miért is ne? A "nagyvállalkozó", "üzleti elit" néven eufemizált maffiavezér haramiacelebek garantáltan meg fogják úszni a börtönt, az általuk ellopott, kimenekített, off-shore földi paradicsomokban immunitást élvező, a magyarországi költségvetésből hiányzó összegeket majd behajtják a tisztességes magyar vállalkozásoktól. Ez a tragikus, lesújtó és reménytelen helyzet ma Magyarországon.

Szerény javaslatunk epilógusaként nem kerülhetjük meg, hogy említést ne tegyünk egy súlyos, a mai jogalkotással kapcsolatos dilemmánkról. Nyilvánvalóan nagy esély van arra, hogy a "lex off-shore" előbb-utóbb elkészül, s a parlament megszavazza azt, a köztársasági elnök pedig aláírja. A szerencsétlen, önhibáján kívül koldusbotra és uzsorás paraziták karmai közé jutott milliók sorsa, a "bús magyar élet" pedig marad a régiben. Ebben a szociális, egzisztenciális, általános létállapoti krízishelyzetben azonban talán mégsem a legszerencsésebb dolog a "holokauszttagadást", a nem létező magyarországi "terrorizmust" szankcionáló törvényeket megszavazni, továbbá a tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tevő hírportálokat betiltással fenyegetni, amikor ezer sebből vérzik ez a szerencsétlen ország, s millió súlyos, sürgősen megoldandó szociális kór vár mielőbbi orvoslásra. Már rég hatályosnak kellene lennie annak a törvénynek, amely az ún. követeléskezelő cégek működését kriminalizálja, illetve lehetetlenné teszi becsületes családok lakásainak elárverezését, s társadalmilag haszontalan, élősködő gazfickók kezére juttatását.

Az egykori antik bölcsesség szerint azonban a nagy halak mindig kiszakítják a törvény hálóját, a kicsik pedig fennakadva benne, rajtavesznek. Ez az az örök igazság, amely ma is alapvetően meghatározza hazai közállapotainkat és közérzetünket. Ahogyan egy emelkedett lelkű, tiszta magyar, Pázmány Péter is megfogalmazta ugyanezt a gondolatot egy más képi világot idéző metaforikus hasonlattal, miszerint a cégéres, nagy lator nyakában aranylánc lóg, a pitiáner tyúktolvajéban pedig kenderkötél feszül. Hiába no, a történelem egyre csak ismétli magát.

Lipusz Zsolt - Kuruc.info