A fenyőfa felállítása, főzés-sütés, takarítás. Minden évben elképzeljük, megtervezzük. Ilyenkor jobban meglátja a szemünk a hajléktalant, a koldulót, a kóbor kutyának is jut egy falat, a saját házőrzőt ha máskor nem is, ilyenkor könnyebben beengedjük.

Az elfelejtett madáretetőbe is viszünk magot, ha jut, akkor szalonnát is. Lehet késő már, de meg akarjuk mutatni elsősorban magunknak; tudunk szeretni, önzetlenül, semmit sem várva a szeretetünkért.

Aztán véget ér a karácsony, s valamiért minden évben hiányérzetünk van. Lehet, nem mindenkinek, de e sorok írójának mindig. Mert valaki idén is kimarad a megajándékozottak sorából, mindig lehetne több karácsonyi üdvözlőlapot feladni, vagy keblünkre ölelni, megpuszilni egy barátot, megköszönni legalább ilyenkor a segítőkész ismerősnek, hogy nem volt rest ember maradni.

Többségünk titkon bizakodik. Ajándékban, időjárásban, megbocsátásban, rég várt viszontlátásban. Van, ki olyat szeretne, ami már lehetetlen. Együtt lenni azokkal, akik már eltávoztak közülünk, s megállítani a pillanatot az örökkévalóságnak. Más természetű a vágya egy gyermeknek, egy felnőttnek, mint ahogy más egy középkorúnak és egy idősnek, asszonynak vagy férfinak.

Diósdon azonban egy feleség (és egyben anya) a férjét, három gyermeke az édesapjukat várja haza. Másfél év után a hatalom egy esélyt adott, éppen – talán nem is véletlenül – karácsony előtt. Jelen állás szerint december 23-án óvadék ellenében szeretteivel töltheti a szentestét Budaházy György. Ha nem történik valami kiszámíthatatlan addig, akkor kb. 4 millió forint leszámolása után, a hazafi újra megcsókolhatja imádott feleségét, magához szoríthatja gyermekeit, felszáríthatja édesanyja könnyeit, megpuszilhatja húgát, megölelheti apját, üdvözölheti sógorát. Első körben.

Karácsony lenne (és lesz is!) ez minden igaz magyar embernek. Előtte azonban sikerrel kell venni egy akadályt, össze kell gyűjteni a pénzt. A Budaházy mellett tántoríthatatlanul kiálló vármegyéseknek, a minden magyar embernek segítő kezet nyújtó gárdistáknak, a radikális párt politikusaink, tagjainak és híveinek, a futballszurkolóknak, a legnagyobb magyar civilszervezet támogatói körének, de a kormány szimpatizánsainak is. A Fidesz-KDNP kormány szimpatizánsainak is. Mert Gyurcsány sem válogatott közöttünk, RÁNK értette, hogy megunjuk és hazamegyünk. Gergényi pribékjeinek szemében is MI voltunk a közellenség. Nem kanyarogtak a könnygázgránátok, hanem KÖZÉNK csapódtak, nem talált KÖZTÜNK különbséget a gumilövedék, egyformán aggódtak MINDANNYIUNK hozzátartozói a televízió előtt, a rádiót hallgatva, vagy éppen a világhálót fürkészve 2006-ban.

Hát nem NEKÜNK együtt, mindent félretéve, kéz a kézben és vállvetve kell kiszabadítanunk a bizonyítékot gyártó Draskovicsék által tőrbe csalt Budaházyt?

Mi már tudjuk a választ, ha kedves olvasónk is, akkor rátérhetünk a „Hogyan?”-ra. Ha 5 millió forint óvadékkal számolunk, akkor 1000 (ezer) olyan emberre van szükség, aki hajlandó 5000 (ötezer) forintot nélkülözni. Ha ebből az ezer főből 50-en (ötvenen) húszezer forintot adnak erre a célra, akkor már mindjárt 800 (nyolcszáz) hazafi megspórolt, kölcsönkért ötezer forintjára van szükség. Borítékolható, hogy lesznek szép számmal, akik több mint húszezer forintot szánnak a hazafi szabadulására. Ha a Jobbik frakció tagjai 100-100.000 forintot tudnának ideiglenesen nélkülözni, az már önmagában majd 5 millió forint lenne. Persze az sem kizárt, hogy a hatalom megoldhatatlan feladat elé próbálja állítani a Budaházyért minden követ megmozgató radikálisok igazából nem túl népes táborát. Egy első hallásra előteremthetetlen összeg esetén a Jobbik pártigazgatójának kell a pártkasszába nyúlni. Ez a gesztus, mint falat kenyér úgy kellene a Pősze-félék kijelentései miatt a Jobbiktól egyre távolodó radikálisok visszacsábításához. A lényeg: december 23-án alig pár óránk lesz, hogy akár a föld alól is előteremtsük a szükséges összeget, de mint a felsorolt példák mutatják, a feladat egyáltalán nem megoldhatatlan.

Viszont nincs időnk várni. Félre kell tenni a büszkeséget, s meg kell engedni egy e-mailt, vagy egy telefont. Vagy akár tízet. Nem a héten, s nem is holnap. Nem adományról van szó. Bárhogy is alakuljon a Budaházy és társai, Magyarok Nyilai, Hunnia vagy hívják éppen akárhogy ügy, ezt az összeget MINDENKI az utolsó forintig visszakapja!

2010. december 12-én 5000 forinttal járulok hozzá a hazafi óvadékának kifizetéséhez. Itt az ideje a sokat emlegetett nemzeti együttműködésnek, rajtam nem múlik.

És rajtad?

(Jávorka Ádám, Palócbetyár)

 - Szenteste előtti napon döntenek: óvadék ellenében hazamehetne Budaházy