Vajon mi lehet az oka annak, hogy a cionisták és a hivatalos holokauszt-történészek nem mernek nyílt vitára kiállni a revizionistákkal? Az idehaza észt osztó cionista „társadalomtudósok” kizárólag egymás társaságában érzik jól magukat, egymással konferenciázgatnak, és egymásnak magyarázzák el, milyen félelmetes veszedelmet jelent az „egyre terjedő” antiszemitizmus, és annak legveszedelmesebb formája, a „holokauszt-tagadás”.  
Miképp nemzetközi szinten, úgy időnként idehaza is összejönnek egymással a cionista „társadalomtudósok”, és közösen rettegnek az újjáéledő „antiszemitizmustól, az összeesküvés-elméletektől és a holokauszt-tagadóktól”. Mindamellett ilyen alkalmakkor kötelezően leszögezik az unalomig ismételt közhelyeiket, miszerint az „antiszemiták” és „holokauszt-tagadók” „tudatlanok”, ugyanakkor befolyásuk egyre növekszik, ami tűrhetetlen. De ha ennyire tudatlanok lennének az „antiszemiták” és a „holokauszt-tagadók”, akkor vajon miért nő a befolyásuk, és miért kell félni tőlük?
December 15-én az abszolút pártatlanságáról és objektivitásáról elhíresült Közép-európai Egyetemen (melynek Soros Gyuri bácsihoz nyilván semmi köze nincsen) rágták a gittet a „hazai tudományos élet kiválóságai”. A konferencia mélyebb összefüggésekre rávilágító címe az alábbi volt: Összeesküvés-elméletek és az antiszemitizmus. A jeles eseményen sorsfordító jelentőségű megállapítások hangzottak el.
Így például Szabados Krisztián, a részrehajlással nyilvánvalóan nem vádolható Political Capital ügyvezető igazgatója a következő bölcsességet nyilvánította ki: „A konferencia sajnálatos aktualitását az adja, hogy az antiszemita összeesküvés-elméletek napjainkban mintha reneszánszukat élnék, és (főleg Európa keleti felén) a jobboldali radikális mozgalmak nemcsak artikulálják, de erősítik is ezeket a teóriákat.” Ezután a filozófiai magasságokba emelkedő megnyitó után az előadóknak nem lehetett könnyű dolguk, de derekasan állták a sarat. Krekó Péter, a függetlenségére nyilván roppant kényesen őrködő Politcal Capital kutatási igazgatója, az ELTE tanársegédje egy tudományos vizsgálat eredményeit osztotta meg a hallgatósággal, melyekből az derül ki, hogy a magyar lakosság többsége szerint „életünket a színfalak mögött titkos csoportok rejtett tervek mentén formálják”.
Sőt, minő borzalom, a megkérdezettek 50%-a egyetért azzal az állítással is, mely szerint „a válság során a nagy hatalmú pénzügyi körök összefogtak, hogy romba döntsék Magyarország gazdaságát, elősegítve az ország gyarmatosítását”. Péterünk azonban megnyugtatta a rettegő megjelenteket, ugyanis közölte, hogy az emberek a világ más tájain is „fogékonyak az összeesküvés-elméletekre”. És miért? No, nem azért, mert „összeesküvések” tényleg léteznek, hanem mert az ostoba gójok „a sokkoló, megmagyarázhatatlan eseményekre adnak lélektanilag kényelmes magyarázatot, felelősként megnevezve az ismerős ellenségeket”.
Ezért van egyébként nyilván antiszemitizmus is, teszem hozzá, mert az emberek nem látják át a „bonyolult problémákat”, egyszerű megoldásokat keresnek, meg bűnbakokat, és egyébként is a gójok hajlamosak a gyűlölködésre. Az eladó azonban ismét megnyugtatta hallgatóságát, hangoztatva, hogy a Jobbik társadalmi támogatottsága jelentősen csökkent az utóbbi időben, ami logikus is szerinte, mivel „a MIÉP korábbi példája legalábbis arra utal, hogy önmagában az antiszemitizmusra építve nem lehet sikeres és erős pártot működtetni”. Nagy kár.
Ezt követően egy Papp László nevű független újságíró rémisztgette a megjelenteket a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei világra gyakorolt hatásának ismertetésével. „Azért lett ekkora sláger, mivel a leghatásosabban képezte le az összeesküvés-elméleti gondolatstruktúrákat” – fejezte ki magát az újságíró gyönyörűen. A jegyzőkönyvben leírtak és a valóság megdöbbentő egyezéseiről azonban Papp László nem ejtett egy árva szót sem, hanem régi jó szokás szerint egyszerűen csak „paranoiásoknak” nevezte mindazokat, akiket érdekel egyáltalán a jegyzőkönyvek tartalma.
Majd Standeisky Éva, az 1956-os Intézet úgynevezett történésze igyekezett csillapítani a kedélyeket, hangsúlyozva, hogy a Kádár-korszakban is létezett antiszemitizmus. Viszont, Kádárék érdeme az, hogy az antiszemitizmust nem vetették be politikai fegyverként.
Majd pedig, az ilyesfajta cionista szeánszok elmaradhatatlan szónoka, Karsai László barátunk lépett fel a pulpitusra, és nem fogják elhinni, de a hírportálunkon zajló holokauszt-vitáról számolt be. Kár, hogy nem volt bátorsága idézni a hozzá intézett négy, majd további 17 kérdésemet, miként természetesen Jürgen Graf neki címzett cikkeinek tatalmát sem merte ismertetni a gézengúz Karsai, melyekben Graf halomra döntötte Karsai összes állítását, és az egész düledező holokauszt-építményt. Karsainak volt képe azt hazudni a konferencián, hogy „a holokauszttagadókat nem a valóság megismerése, csak antiszemitizmusuk hajtja”, akik állítólag „nem ismerik a nácizmus, a II. világháború és a holokauszt történetét, történészi szempontból érvelésük hiányos és bizonyított tények jelentős részét figyelmen kívül hagyják”. Mondta ezt éppen ő, akinek kétségbeejtő elfogultságáról, előítéletességéről, és megdöbbentő tudatlanságáról éppen a Kuruc.infón zajló holokauszt-vita rántotta le a leplet.
Ráadásul a vita során hangoztatott véleményével ellentétben Karsai most azt mondta, hogy a revizionista történészek álláspontja a zsidóság kiirtásához vezethet: a revizionisták, hazudta, „ hasonló antiszemita érvekkel támasztják alá a „holokausztipar-összeesküvés” elméletét (a nemzetközi zsidóság csak kitalálta vagy felnagyította a holokausztot, hogy céljait ezek után könnyebben megvalósíthassa), mint amelyek valóban a zsidók kiirtásához vezetettek a negyvenes években: a zsidók nemzetközi befolyása és hatalma jelentős és fenyegető, tudatformáló erejük szinte korlátlan.”
Mindebből az következik, hogy korábbi álláspontjával szemben Karsai alighanem már börtönbe vetné a „holokauszt tagadóit”. Ha nem sikerül érvekkel megcáfolni a revizionista történészek állításait, akkor más eszköz nem marad a cionisták kezében, mint hogy bíróság elé állítják őket. Gratulálok, Karsai úr, ez valóban jelentős áttörés „történészi pályafutása” során. Annak idején kissé túlzásnak éreztem, ahogyan a Karsai által korábban arcátlanul szidott és gyalázott Jürgen Garf legutolsó írásának legvégén összefoglalta a véleményét „Magyarország vezető holokauszt-történészéről”. De alighanem igaza volt, amikor a következő mondatokkal zárta írását (amelyben Karsai összes érvét megcáfolta és nevetségessé tette): Karsai nem más, írta Gráf, „mint egy amatőr, rendkívül hiányos ismeretekkel bír a témáról, aki nem riad vissza egyenesen csalástól sem, hogy „bebizonyítsa” állításait, és még olyan arcátlan is, hogy a revizionistákat „tudatlan, tájékozatlan és elfogult antiszemitáknak” nevezze! „Magyarország vezető holokauszt-tudósa” teljesen nyilvánvalóan nem csak kontár és csaló, hanem egy mocskos szájú rágalmazó is.”
Kovács András szociológus, a Közép-Európai Egyetem Professzora „az antiszemita összeesküvés-elméletek magyarországi elterjedtségéről” beszélt, tájékoztatva a publikumot arról, hogy a „magyar lakosság tizenöt százaléka tekinthető szélsőséges antiszemitának”. Sok ez vagy kevés? Attól függ, honnan nézzük. Kedvező jel viszont, hogy „a férfiak, a budapestiek, a magasabban képzett és a felső jövedelmi kategóriába tartozó csoportok körében erősebb az antiszemita összeesküvés-elméletekben való hit az átlagosnál”, ami ugye azért érdekes megállapítás, mert a korábbi felszólalók – beleértve Karsai barátunkat is – arról győzködték a közönséget, hogy az „antiszemiták” „tudatlanok”. Most akkor hogyan is állunk? Kovács András pofázott még valamit a „xenofóbiáról” és a „normavesztésről”, ő is előjött ezzel a „világmagyarázat” dumával, meg a „csoportfunkcióról”, „identitásról”, „kollektív fenyegetettség-érzésről” értekezett, majd végre lelépett az emelvényről.
Fellépett viszont Dezső András újságíró, a HVG.hu szerkesztője, aki azon kesergett, hogy a „kommunikációs tér” kitágult, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy az internetnek köszönhetően csökkent valamelyest a zsidó sajtó médiamonopóliuma, melynek köszönhetően egyre több ember ismeri fel a világban lejátszódó folyamatok valódi természetét. A megoldás a jelek szerint formálódik is a cionista fejekben: alaposan cenzúrázni kell az internetet.
Kovács Mónika pszichológus, az ELTE docense nyilván jelentősen előrelendítette karrierjét azzal, hogy „előadásában a múlttal való szembenézés, a holokausztra való emlékezés dilemmáiról beszélt”, de nem fárasztanám az olvasót végtelenül unalmas és zagyva előadásának ismertetésével.
De közhelyeket pufogtatott Karády Viktor „társadalomtörténész”, a Soros Györgytől teljesen független Közép-európai Egyetem professzora is. Vele és az összes felszólalóval szemben Novák Attila „történész”, a Szombat című zsidó folyóirat szerkesztője legalább megpróbált valami érdekeset mondani, amikor Shlomo Sandnek, „az izraeli posztmodern történetírás” egyik legújabb képviselőjének 2008-ban megjelent „The Invention of the Jewish People” (A zsidó nép kitalálása) című könyvében foglalt állításokat igyekezett megcáfolni. Novák Attilában – Karsai Lászlóval és a többi felszólalóval ellentétben – legalább volt annyi becsület, hogy az általa bírált nézeteket a valóságnak megfelelően mutatta be. Shlomo Sand könyvében ugyanis azt állítja, hogy „a zsidó nép múltját az általa csak „cionistáknak” nevezett történészek és politikusok azért „alkották meg”, hogy a zsidóság különleges kötelékeit az időben visszafelé is kiterjesszék a Szentföldre, s ezzel területi-jogi igényt formáljanak rá, s az államból kizárják a nem zsidókat, muszlim és keresztény arabokat, másvallású nyugatiakat”.
Novák Attila szerint azonban az átlagemberek hülyék, habár ő ezt finomabban fogalmazta meg: „ az átlagemberek nem tudják megítélni egy tudományosnak tűnő, ám a média által felkapott szenzációhajhász könyv valós értékeit, hiszen a nemzetközi tudományos- és médiapiacon jól hangzó ajánlók és maga az izraeli zsidó szerző léte azt a látszatot alakítják ki, hogy aki e könyvet olvassa, magával az eddig elnyomott Igazsággal találkozik”.
Minden világos. Íme tehát az Összeesküvés-elméletek és antiszemitizmus elnevezés alatt megtartott december 15-i konferencia legfőbb tanulsága: a revizionisták hülyék, az antiszemiták hülyék, hülye az is, aki összeesküvés-elméletekben hisz, de hülyék az átlagemberek is, és egyáltalán bármit is helyesen megítélni csak a zsidók tudnak, vagy talán még azok, akiknek a cionisták alaposan átmosták az agyát.
Perge Ottó - Kuruc.info