A cionisták kínos hallgatásukra a következő indokot találták ki: „Nem szabad szóba állni a nácikkal, mert azzal csak az ismertségüket növeljük, karanténba kell őket zárni.” (De persze minden fórumon a „tolerancia”, a „megértés”, és a „békés párbeszéd” fontosságáról papolnak!) Nos, egy-két évtizede még talán meg lehetett próbálni a hivatalos ideológia kritikusait ily módon elhallgattatni, csakhogy manapság, az internet korában, egyre nehezebb bárkit is „karanténba zárni”. Amit persze a cionisták is tudnak, ezért igyekeznek jogszabályi úton megfegyelmezni a hivatalos rangra emelkedett mítoszok kritikusait, és ezért kívánják korlátozni a világháló nyújtotta szabadságot is.

A „karanténba zárás” művelete jelen esetben is kudarcot vallott, számos internetes fórumon volt ugyanis vezető téma a holokausztozók újabb kínos felsülése. Ami engem most megszólalásra késztet, az nem más, mint hogy egy helyütt valaki „tudatlansággal” vádolt meg engem, mégpedig a Jad Vasem adatbázisának visszásságaira rámutató cikk végén található alábbi megjegyzéseim miatt: „Azonban a vállalkozás teljes mértékben igazolja a revizionisták sokat hangoztatott álláspontját (amelyért pedig Európa legtöbb országában börtön jár): igenis a holokauszt áldozatai közé sorolnak lényegében minden zsidót, aki 1935 és 1945 (sőt 1996!) között, bárhol a világon, bármilyen okból életét vesztette. Ami azért visszatetsző, mert közben megállás nélkül hajtogatják a holokauszt-hit alapdogmáját, mely szerint „a németek hatmillió zsidót gyilkoltak le a gázkamrákban”. A hozzászóló azért nevezett engem „tudatlannak” (ennél az ellentábor tagjainak szokása szerint sokkal durvában fogalmazott), mivel a leírtakból úgy ítélte meg, nem vagyok tisztában azzal, hogy a holokausztról szóló könyvekben és tanulmányokban világosan le van írva: a gázkamrákban hozzávetőleg 3 millióan haltak meg, a többi áldozat a koncentrációs táborokban, illetve a frontokon vagy a hátországban vesztette életét. „A holokauszt 6 millió áldozata mindig is a II. vh-s náci zsidóüldözés alatt meghalt áldozatok száma, beleértve ebbe a gázkamrákban megöltek (~3millió) mellett a táborokban a rossz körülmények között meghaltakat (~800 000), a még Németország elérése előtt kivégzetteket, agyonverteket, Dunába lőtteket stb. (~2 millió) stb. Tehát Radnóti is, akit az úton vertek agyon, a holokauszt áldozata volt”, írta a fórumozó.

Mindezzel – mármint a „hivatalos holokauszt-történészek” álláspontjával – magam is tisztában vagyok. Íme az alábbi mondatokat vetettem papírra a Karsaival és Ungváryval folytatott holokauszt-vitám során írt legutolsó cikkemben:

„De utánanéztem annak, mit ír a zsidó népességveszteségekkel kapcsolatban két „jeles” holotörténész. Egyikőjük, Raul Hilberg professzor, a hivatalos holokauszt-kutatás legnagyobb „tekintélye”, alapművében 5,1 millióra teszi a második világháború alatt életüket vesztett zsidók számát. ( Die Vernichtung der europaischen Juden, 1997.) Hilberg szerint ebből az 5,1 millióból 2 670 000 embert a lengyelországi „megsemmisítő táborban” gázosítottak el, ami annyit jelent, hogy 2 430 000 zsidó egyéb más helyeken, és nem „elgázosítás” következtében halt meg, hanem harc közben esett el, netán lelőtték, vagy pedig a partizánellenes német megtorlóakcióknak esett áldozatul. De nagyon sokan a különböző koncentrációs táborokban a tífuszjárvány, illetve más megbetegedések, esetleg az alultápláltság következtében (a háború végén) vesztették életüket.

A másik „megfellebbezhetetlen” szaktekintély Lucy Dawidowitz, aki nagy, összefoglaló művében (The War against the Jews 1987.) azt állítja, hogy 5 370 000 zsidót „gázosítottak el” a hat úgynevezett „megsemmisítő táborban”. Mivel Dawidowicz számításai szerint a zsidók összes embervesztesége a háború alatt 5,9 millió fő, akkor ebből az következik, hogy 530 000 zsidó a „megsemmisítő táborokon” kívül halt meg. (Ebben az esetben a keleti fronton ténykedő német különleges egységek, az Eisnatztgruppe-k sem gyilkolhattak le 1-2 millió zsidót.)”

A két idézett „jeles” holokauszt-szaktekintély adatai között óriási eltérés van, amelyre több alkalommal is felhívtam a figyelmet a holokauszt-vita során. (Más számok is forgalomban vannak, így pl. Gerald Reitlinger A végső megoldás című művében 4,6 millió zsidó áldozatról beszél, Yehuda Bauer 5,82 millióról tud, Gerald Fleming 4, 9 milliót említ, az Encyclopedia of the holokauszt 5, 59 és 5,86 közé teszi a végső áldozati számot. A revizionista történészek túlzásnak tartják mindezeket a számokat, illetve arra hívják fel a figyelmet, amire a Jad Vasem adatbázisa is bizonyíték: a holokauszt áldozataként tüntetnek fel minden zsidót, aki 1933 és 1945 között életét vesztette. A kérdést egyébként alaposan kitárgyaltuk a holokauszt-vita keretében megjelent cikkekben.) Megjegyzendő még, hogy a hatmilliós számot a nürnbergi perben szentesítették, ahol is a győztesek pártatlannak aligha nevezhető törvényszéke leszögezte: hatmillió zsidót öltek meg a németek, akik közül négymillió halt meg koncentrációs táborokban.

Csakhogy van itt egy másik gond is, melyre szintén megpróbáltam több alkalommal felhívni a figyelmet. Az egyik korábbi cikkemben a következőt írtam: „Másrészt viszont a tanultabbak számára fenntartott holokauszt-hitvilággal egyidejűleg létezik egy népi holokauszt-vallás is, melyben a szappanmese mellett még élnek és virulnak a lámpaernyős, az élve elégetéses, a légkalapácsos, a vízbe fojtós és egyéb más képtelen történetek.” És pontosan ebben a „tömeges fogyasztásra szánt” „népi holokauszt-hitvilágban” él tovább az a hiedelem is, mely szerint „hatmillió zsidó vesztette életét a gázkamrákban”. Erre a hiedelemre még ráerősítenek időnként – ünnepségek szónokai, politikusok, újságírók – bár meglehet, sok esetben talán tájékozatlanságból. Cikkemben erre a széles körben elterjedt vélekedésre utaltam. Hozzáteszem, akkor sem jobb a helyzet, ha a „gázkamra” helyett „koncentrációs táborokat” mondunk (amit pedig gyakran megtesznek), mi több, immár az a hiedelem sem tartható, miszerint a „németek hatmillió zsidót öltek meg a háború alatt”. Hiszen a Jad Vasem adatbázisából fehéren-feketén kiderül: bizony a harc közben elesett, netán betegség következtében elhunyt zsidó emberek nevei is szerepelnek a holokauszt áldozatai között, és többen közülük olyan országban haltak meg, amely soha nem állt német megszállás alatt.