A közszolgálati Kossuth Rádió – Such György óta MR1 Kossuth – e korábbi elnöke alatt annyiban alakult át, hogy az öreg, kádárista zsidókat kiszorította a régieknél is nyíltabban cionista, új nemzedék.
A nyílt identitást vállaló csavart pajesz helyett yuppie álruhába bújó Such György a Fidesz-kormány megválasztását követően kétszer is mennybe ment.
Elsőként akkor, amikor a 2006 őszi rendőri brutalitásokat is vizsgáló országgyűlési albizottság előtt megjelenő Such arrogáns válaszain – azért nem látta a rádió elnökeként a félholttá vert embereket a rádió udvarán, „mert másfelé nézett az ablaka” – napirendre tértek ahelyett, hogy bíróság elé állították volna.
Másodszor akkor, amikor Such Györgyöt nem börtönbe küldték, hanem kinevezték állami filmes cégek élére.
Zárójelben jegyezzük meg azt, hogy a lelépése előtt 51 rádiósnak 168 millió forint jutalmat szétosztó Such György Szadai Károly, a rádió volt kuratóriumi alelnökének – Kövér László egykori kabinettfőnökének – a protezsáltja.
A Magyar Rádió és a Kossuth adó azóta új vezetőket kapott. Akik bátorságának a hiányát a télen-nyáron remegő miskolci kocsonya is sárgán irigyli.
Vezetésük alatt a Such-időknél is fékevesztettebben tombol a cionista propaganda.
Érdemes ránézni a Kossuth Rádió honlapjára. Az nyitólapjának fő híreként hirdeti ma, 2011. február 20-án már második napja „A Hodorkovszkij-ítélet utóélete” című elégikus darabját a rádió örökké Moszkvában szintén az adófizetők pénzén lébecoló Nemes Gábortól. A cionista tudósító csaknem minden egyes beszámolójának egyébiránt lényege, hogy milyen szörnyű a Putyin-rendszer és milyen borzalmas – a nemzeti érdekeit védő – Oroszország. Hodorkovszkij, a volt Jukosz olajvállalat egykori tulajdonosa - köztörvényes bűnöző, akiből a cionista sajtó politikai foglyot faragott.
Arról az MR hírei persze nem szólnak, hogy New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsában az egész világ felháborodására megvétózta az Egyesült Államok azt az arab határozattervezetet, amellyel elítélték volna a törvénytelen zsidó telepek építését a leigázott palesztin területeken, szembe menve a Biztonsági Tanács 14 állandó és rotációs alapon abban helyet foglaló tagjával és azzal a 130 országgal, amely szponzorálta az elítélő határozattervezetet.
De miért is szólt volna az MR erről, amikor a rádió egyetlen „közel-keleti tudósítója” már nem csak tudósít Jeruzsálemből, de szerkeszti is a budapesti rádió híreit?
Szemünket tovább futtatva a nyitólapon egy szintén már több mint két napja ott virító, hosszú jegyzetre esik pillantásunk, amelyet Halljad Izrael – Mi lett volna, ha...? címmel Egri Oszkár, alias Moshe Haim ben Eliezer haLevy búgott a mikrofonba.
Lassan eljön az ideje, hogy mi is kivonuljunk a Tahrir térre égetni.
Al-Zavahiri Rózsa
(Kuruc.info)