Nem is lehet, hiszen a cigánykérdés az európai társadalmakban – a fentebbiekből következően – immár 600 éve súlyos krízistényező, így kételyeinket kell megfogalmaznunk azzal kapcsolatban, hogy értelmes, megnyugtató, e társadalmi alapzatban lévő időzített bombát hatástalanító működőképes projekt valaha is megszülethet. Az alapvető oka annak, hogy e súlyos társadalomlélektani, kulturális, kodifikációs tehertétel létezik a modern viszonyok között is minden európai államban – persze a cigányság össznépességen belüli számarányának függvényében – az, hogy lényegét tekintve nem etnikai-nemzeti konfliktusról (persze arról is), hanem a civilizáció, illetve a civilizációt megelőző prehisztorikus korszak örökségét hordozó embercsoportjai szociológiai, kulturális, mentalitásbeli karakterológiai sajátosságainak ütközéséről van szó. Magyarán: a mai, modern világban (persze az ipari forradalmat megelőző agrár jellegű, preindusztriális viszonyok között is) a cigányok sok tekintetben egy, az őskori állapotokat átörökítő és fenntartó szociológiai zárványként vannak jelen a társadalmak szövetrendszerében. Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki bármiféle életképes, ún. integrációs tervezettel elő tud hozakodni.

Minthogy egy irtózatos mélyszegénységben és szellemi éjsötétségben vegetáló populációról van szó, mindenféle sanda szándékú közéleti tényezők eszközként, afféle beszélő szerszámként használhatják fel őket politikai céljaik elérésére és azoknak a világ közvéleménye előtti legitimálására. Közismert az 1998-2000 közötti időben zajló zámolyi história, amely arról szólt, hogy a hazai liberálisok – akkor még az SZDSZ elnevezésű politikai pártban és annak holdudvarában tömörültek – összefogva az FSZB-vel (a KGB utódszervezete), s egy Katz Katalin nevű jeruzsálemi állítólagos tanárnővel, Magyarország, illetve az akkori Fidesz-kormány nemzetközi lejáratására ötlötték ki az egész tragikomikus politikai performance-t. A helyzet ma kísértetiesen hasonlít a bő egy évtizeddel ezelőttihez, bár annál valamivel rosszabb. Az eddig ismertté vált tények és fejlemények alapján a „Gyöngyöspata-projekt” szervezője, pénzelője egy bizonyos Richard Field nevű amerikai üzletember, aki azzal írta be a nevét a magyar történelembe, hogy egy évvel ezelőtt finanszírozta az LMP kampányát, s ezáltal lehetővé tette a mikroszkopikus nagyságrendű és ismertségű pártocska médiaszereplését, majd a parlamentbe történő bejutását is. (Sejthető és joggal feltételezhető, hogy sem a tavalyi, sem a mostani esetben nem Field magánakciójáról van szó, hanem befolyásosabb hatalmi csoportok állanak mögötte, hogy mifélék, eddigi történelmi tapasztalataink alapján jól sejthetjük, kik azok.) No, természetesen e ponton azért megkerülhetetlenül fel kell tennünk a kérdést: mit keres egyáltalán ez a Field nevű alak itt, Magyarországon, miféle felhatalmazás alapján ártja bele magát bármely hazai, belpolitikai ügybe, s szervez, evakuál, szerepel és intézkedik? Vélhetően, ha egy magyar „üzletember” az Egyesült Államokban fejtene ki hasonló ügybuzgalmat mondjuk egy ottani fehér-néger konfliktusban, a helybéli illetékes hatóságok úgy vágnák ki a helyszínről, hogy pillanatokon belül az Atlanti-óceán keleti partján találná magát.

Magyarországon azonban más szelek fújnak, s külföldi támaszt tudva maguk mögött Gyöngyöspatára érkeztek az LMP aktivistái, s volt itt miden, ami egy hatásos politikai show-műsorhoz szükségeltetik: mosópor- és élelmiszerosztás a putrisoron lakók között, akik aztán azt tradicionális cigány szokás szerint az utcán árulták. Régi jó ismerősünk, a már-már politikai halálra ítéltetett (Istenem, de jól is jött neki a patai ügy) úgymond „roma jogi aktivista”, Horváth Aladár is színre lépett, s arra ösztökélte a helyi cigányokat, hogy mihamarabb meneküljenek, hiszen „nektek itt már nincs hazátok”. A koreográfia nagyon is jól ismert: ezek a látványos, nagy médiacsinnadratta közepette zajló amerikai vagy nyugat-európai célországbeli exodusok rendre azzal végződnek, hogy sorsüldözött, kirekesztett, politikai menekült turistáink mind egy szálig hazatérnek, mert a „honvágy” visszahozza őket ebbe a „rasszista, fajgyűlölő és fasiszta” országba. Valójában persze arról van szó, hogy miután maximálisan kifosztották a kanadai, egyesült államokbeli és franciaországi szociális és menekültügyi ellátórendszert, és/vagy bűncselekményeket követtek el világjárásuk alatt, az ottani hatóságok nemes egyszerűséggel kitoloncolják őket. Természetesen az útiköltséget az adott állam adó- és járulékfizető polgárainak pénzéből fedezik.

A mostani, gyöngyöspatai esetet azonban az különbözteti meg Zámolytól, hogy a második Orbán-kormány – ellentétben a tíz évvel ezelőttivel – látványosan közös platformra került az MSZP-vel, az LMP-vel és Fielddel. Az történt ugyanis, hogy Gergényi Péter volt üzlettársa és barátja, a 2006-os tömegbe lövetéseket törvényesnek tekintő volt MSZMP-titkár, Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter hadat üzent – no, korántsem a garázda, a magyar népességet terrorizáló cigánybűnözőknek, hanem – a helyi lakosság védelmére szerveződött rendfenntartó alakulatoknak, rájuk, illetve tevékenységükre alkalmazva az ”egyenruhás bűnözés” új, jogi fogalmi terminológiáját. Napokon belül várható tehát, hogy megszületik a Btk. szigorítása. A javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lesznek büntethetők azok, akik másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló, vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek az arra vonatkozó felhatalmazás nélkül. Azok pedig, akik valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lennének sújthatók. Amennyiben ez a tervezet átmegy a törvényhozáson – természetesen a kétharmados narancs mameluk többség meg fogja szavazni –, úgy a 2006 őszén vadállatkodó rebiszes csürhét (az In-Kal Security segédcsapataival együtt) a vezénylő parancsnoktól az utolsó közdroidig börtönbe kellene zárni, mely gondolat puszta felvetése is Magyarországon, a jelenlegi hatalom részéről a politikai-jogi sci-fi kategóriájába tartozik.

Másfelől a gyöngyöspatai – s még Isten tudja hány száz magyarországi település – cigány népességének túlnyomó többségét szintúgy bv-műintézményekbe kellene bekvártélyozni, hiszen épp ők azok, akik hordákban vonulgatván egy-egy községben vagy városrészben, kirívóan antiszociális magatartásukkal folyamatosan rettegésben tartják az adott hely magyar lakosságát. S ugye, értik a kedves olvasók? A jelenlegi kormány nem a bűnözőknek, a beilleszkedésre, egyáltalán a normális emberi életvitelre képtelen cigányságnak üzen hadat, hanem azoknak az önszerveződő helyi rendfenntartó polgárőrségeknek, amelyek épp az állami impotencia következtében kényszerültek megalakulni, lévén, hogy az állam nem képes már ún. erőszak-monopóliumát gyakorolni az ország jelentős cigány etnikumot tömörítő térségeiben. Tehát teljesen a feje tetejére állított a pintéri „jogfilozófia”. Emlékeztet Pangloss mester világmagyarázatára Voltaire Candide-jából: „Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk”.

Vagyis a második Orbán-kormány a gyöngyöspatai ügy esetében – ellentétben Zámollyal – politikai alkut kötött a hazánkat és a magyarságot nemzetközileg lejáratni, rossz hírben feltüntetni akaró politikai erőkkel, ezzel egyszersmind maga alatt vágva a fát. Ez persze legyen a Fidesz-vezérkar gondja. Ugyanakkor viszont az is változás a 2000 körüli időszak fejleményeihez képest, hogy a zámolyi cirkusz esetében a nyugat-európai „mértékadó” politikai körök egyöntetűen ítélték el a „bűnös” Magyarországot, s vádolták meg a történelme során mindenkor befogadó és határtalanul toleráns magyar népet fajgyűlölettel, pogromok szításával, s az ő olvasatukban teljességgel negatív jelentéstartalmú, egyéb tulajdonságokkal. Azonban egy évtized alatt ott is nagyot fordult a világ. A kelet-európai cigány és az afrikai néger menekültáradat kiváltotta társadalmi krízis, valamint társadalmi sokkhatás következtében most már ezen országok politikai vezetése is minél messzebb kívánja látni államhatáraitól a zámolyi ügy esetében még „olyannyira szeretetre méltó”-nak tartott jövevényeket, sőt, erőszakkal felszámolják telepeiket, s kiűzik őket Nyugat-Európa számos országából. Más dolog ugyanis a biztonságos távolság megszépítő és idealisztikus perspektívájából szeretni e „kedves” embereket, s megint más eset együttélni velük, s napi, empirikus tapasztalatokat szerezni mentalitásukról, s meglehetősen extrém életformájukról. Már csak ezért sem kell nekünk, magyaroknak azzal törődnünk, hogy mi lesz Gyöngyöspata nemzetközi médiabeli és politikai visszhangja, miként azzal sem, miféle aljas rágalmakkal készülnek illetni a Heller Ágnes-féle hazaárulók a rendelkezésükre álló összes létező uniós és egyéb fórumokon Magyarországot.

(Kuruc.info)