 |
Sajnálatos, hogy újabban nincs már olyan nap, amikor akár több mellbevágó hír ne látna napvilágot, amely teljes joggal és méltán borzolja a társadalom többségi, jóravaló polgárainak idegzetét és erkölcsi érzékét, igazságérzését. Kivéve természetesen a Júdás-pénzen megvett és vízfejűre duzzasztott narancsbürokrácia szinekúrákba helyezett klientúrájának tagjaiét.
Kezdjük mindjárt egy elvi kérdés tisztázásával. A meglehetősen széles társadalmi köztudatban még napjainkban is makacsul élő tévhittel ellentétben a Fidesz (és a szóra sem érdemes vazallus függeléke, a KDNP) sem nem nemzeti, sem nem keresztény, sem nem – a szó klasszikus értelmében vett – konzervatív politikai formáció. Kizárólag retorikai szinten, ámbár a verbális szférában is vannak olykor-olykor afféle freudi elszólások.
Röviden a történet a következő. A magát jobboldali, keresztény-konzervatív pártként definiáló MDF 1994. évi megsemmisülésekor (ismét más kérdés, hogy ez a „rendszerváltoztatást” eleve kisiklató, és Magyarországot a globális karvalytőke Shylock-mancsai közé taszító társaság történelmünkben az egyik legfőbb kártevő és nemzetáruló vezető grémium volt, az egyes balgatagok által még ma is afféle politikai szentként tisztelt szabadkőműves Antallal az élen)a Fidesz vezetői és politikai marketingesei jó helyzetfelismeréssel azonnal belátták, hogy a politikai játéktér jobb oldalán egy több milliós potenciális szavazótábort jelentő „terra incognita”nyílott előttük, ahová be lehet hatolni. A liberális politikai erőtérben – ahová egyébként mindig is tartozott a Fidesz – esély sem nyílott akkor számukra, hiszen azt gyakorlatilag teljesen lefedte az akkor még virágkorát élő, 18 %-os SZDSZ. Ezért Orbánék új stratégiai építkezésbe kezdtek, s négy év alatt, 1998-ra azt az imázst alakították ki magukról és el is hitették a jobboldali szavazótáborral, hogy ők – az ifjonti balhitek és tévelygések után, szakítva a kozmopolita, nemzetellenes szabaddemokratákkal – immár elvhű, nemzeti, magyar és tradicionális érdekeket és értékeket képviselő és valló politikai gyűjtőpárttá váltak. Noha, mindezt a kritikusabb szellemek már akkor meglehetős szkepszissel fogadták, hiszen a Fidesz-vezérkar tagjai 1990-ben 26-30 év körüli politikusok voltak, s azért ebben a korban, illetve még idősebben az ember már nem igazán szokott gyökeres világnézeti fordulatot végrehajtani a kamaszkori szellemi kalandozások , kicsapongások, forrongások és lázadások időszakának lezárultával. S csak emlékezetfrissítésként néhány epizód az 1990-1994 közötti ciklusból: a Fidesz gúnyt űzött a trianoni gyásznapból, az egyházból és a vallásból („csuhások, imához!”), egyetértett az SZDSZ-szel abban, hogy a kifosztott magyar polgárok ne kapjanak kárpótlást stb.
Nos tehát, összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a Fidesz merő politikai és gazdasági pragmatizmustól „megvilágosodva” vált neoliberális ideológiájú pártból „konzervatív-keresztény jobboldali” párttá. Ennek tükrében korántsem meglepőek az elmúlt bő egy év politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális fejleményei. A nagy vesztes, akit irgalmatlanul – Isten tudja már, hányadszor – vertek át ismét: a magyar nép, legalábbis annak nagy többsége.
Hiszen óriási, euforikus, össztársadalmi várakozás előzte meg Orbánék kormányzását a lámpavasra való Gyurcsány-kalózbanda garázdálkodása és nyolcéves országpusztítása után. S jutalomként valamiképpen úgy járt ez a jobb sorsra érdemes nemzet, mint a klasszikus zsidó viccben a házasodni készülő Grün. Aki élete eme kapitális döntése előtt megbeszéli a dolgot barátjával, Kohnnal. S elmondja neki, az a szíve vágya, hogy olyan asszony legyen jövendőbeli választottja, aki a háztartásban trampli, vagyis süt-főz, mos és takarít, a társaságban igazi, finom úri nő, az ágyban pedig egy belevaló, profi kurva. Nos, találkoznak néhány év múltán, s Kohn érdeklődik, sikerült-e barátjának megtalálnia az álmodott ideális társat. Szerencsétlen Grün, a fejét vakargatva, kínok közepette végül eldadogja, hogy nem egészen olyanformán, miképpen eredetileg gondolta. Kohn érdeklődésére elmondja: – Tudod, cimbora, a háztartásban úri nő, nem nyúl semmihez, az ágyban egy lusta trampli, a társaságban viszont egy igazi, nagyvilági kurva. Nos, metaforikusan és lényegretörően valamiképp így összegezhető, a mögöttünk hagyott egy esztendő, előbb az euforikus lelkesedés, majd az ezt meglehetősen rövid időn belül követő másnapos ébredés keserű realitás-érzékelése köszöntött az országra.
A Fidesz a polgári Magyarország megteremtőjének szerepében tetszeleg immár 13 éve, s a tavalyi választási programjában is a hasznos, produktív, értékteremtő társadalmi tevékenységet végző hazai polgárság felemelését, erősítését hirdette. Továbbá ettől elválaszthatatlanul gazdasági élénkítést, s ami ennek előfeltétele: új munkahelyek teremtését. Nos, mi valósult meg eddig e fontos, stratégiai célkitűzésekből? Nem hogy új munkahelyeket teremtett volna a narancsbagázs – kivéve persze az improduktív munkát végző klienseinek havi több százezres díjazással –, ellenkezőleg: tovább folynak az üzem-, iskola- és egyéb intézménybezárások. Főként az ország legszegényebb régióiban. Ennek logikus folyományaként tovább nő a munkanélküliség, még ha a kozmetikázott, hivatalos statisztikai adatok szerint csökken is. A „végvidékek” falvaiban (Ormánság, Nógrád, Abaúj, Zemplén, Szatmár, Bereg) megszűnik, megszűnt az emberi élet lehetősége. Ez már egy precivilizációs, őskőkorszaki létállapot, amely e helyeken uralkodik. Ceausescu csak tervezte a falurombolást, Orbánék végrehajtják.
A válságkezelésre, s a gazdaság motorjainak beindítására „pártunk és kormányunk” azonban egy zseniális projekttel rukkolt elő: bevezette és általánossá tette a közmunka intézményét. Ezen azt kell értenünk, hogy az önkormányzatok által folyósított ún. bérpótló juttatásban ezentúl csak az a személy részesülhet, aki valami közhasznú munkát végez ennek ellentételezéseként. Ezzel elvileg nem lenne semmi baj, a gyakorlati kivitelezés azonban a szokásos, kretén Fidesz-módra sikeredett. A közmunkának – a gazdasági vonatkozásán túl – elsősorban nevelő, munkamorál-javító jelentősége van, illetve lenne. Közérthetően: azok a lumpenrétegek – döntően a cigány etnikum óriási többsége –, amelyek eddig úgy jutottak e szociális jellegű támogatáshoz, hogy semmiféle produktív tevékenységet nem végeztek érte, hanem nemes egyszerűséggel elkocsmázták azt, ezáltal rá lennének kényszerítve, hogy valami értelmes emberi tevékenységet is végezzenek. Csakhogy ezek a szerencsétlen, idióta, „polgárbarát” fideszesek a „leépítések”, vagyis önhibájuk folytán munkanélkülivé vált könyvtárosokat, tanárokat, szociális munkásokat és egyéb tisztes polgári egzisztenciákat kötelezik utcaseprésre, szemétszedésre, árokásásra, maholnap vécétakarításra. Akik eddig is mindent megtettek, hogy mihamarabb újra a szakmájukban dolgozzanak, és a kapott szociális és egyéb segélyt gyermekeik iskoláztatására fordították, önhibájukon kívül megnövekedett szabadidejükben kulturális-szellemi igényeiket elégítették ki és még folytathatnánk a sort. Mondjátok, narancsidióták, normálisak vagytok ti egyáltalán? Szerintetek ily módon kell a polgári Magyarországot felépíteni? Vagy tényleg ennyire síkhülyék vagytok? S történetünk roppant fontos, lényegi mozzanata, hogy míg az utcaseprést és a kukázást ma már nagy számban közmunkára kötelezett diplomások is végzik, addig a részeges, lumpen cigány továbbra is otthon lopja a napot, tudniillik a purdéi után ő a gyermektámogatási pénzjuttatásokat megkapja, így a bérpótló jellegűről nyugodt szívvel lemondhat, amúgy is ezen érték többszörösére is szert tehet lopással toldva meg a gyermekek után járó javadalmazást.
Ellenben a magyar családok sem morális, sem demográfiai okokból nem élnek, nem élhetnek e lehetőséggel. A Fidesz gazdaság- és családpolitikájának köszönhetően az év első 5 hónapjában 10%-kal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában. S ne legyenek kétségeink: a demográfiai deficit a magyarságot sújtotta. Ráadásul ezt a katasztrofális tendenciát az IMF és a nemzetközi cionista körök marionettfigurájaként tevékenykedő budapesti gyarmati helytartóság tovább erősíti azzal, hogy immár lehetővé válik a 3 év alatti gyermekét otthon nevelő anyáknak a védelmi időszak alatt a munkahelyükről történő kirúgása. Mi a borítékolható következmény? Jövőre ilyenkor a 10%-osnál még nagyobb mértékű lesz a gyermek-születésszám csökkenés, hiszen az amúgy is egzisztenciális csődhelyzet szélén álló magyar családok a Damoklész kardjaként a fejük fölött függő munkahelyi elbocsátás rémétől rettegve, egyszerűen nem vállalnak majd gyereket. Annyit sem, mint eddig.
Zárszóként elmondhatjuk, hogy a Fidesz-kormány a magyarellenes genocídiumot nagyobb hatékonysággal hajtja végre – s ez nem kis „fegyvertény” –, mint elődje, a Gyurcsány-Bajnai duó. A különbség a kettő között mindössze annyi, hogy a szocialisták retorikájukban is nemzetellenesek voltak, a fideszesek „csak” politikájukban. De abban szuperhatékonyan. Mi több: ilyen szinten tisztes polgárokat, szakmunkásokat, diplomásokat még a Kádár-rendszer 70-es, 80-as éveiben sem aláztak meg tömegesen, mint napjainkban, hogy trógermunka elvégzésére kényszerítsék őket. (Az ún. politikaiak esete más kérdés, ám ez a rendszer sem büszkélkedhet e tekintetben, hiszen például Budaházy Györgyöt már két és fél éve tartják börtönben koholt vádak alapján). Egy évvel ezelőtt az új kormány politikusai bizonyos áttörésről, forradalomról beszéltek úton-útfélen. Nos, erről egy hetvenes évekbeli remek Louis De Funés vígjátékban, A Jákob rabbi kalandjaiban elhangzó gnóma juthat eszünkbe: „A forradalom olyan, mint a bicikli: ha nem megy előre, felborul”. Sajnos,Magyarország szimbolikus biciklije immár egy év óta egy tapodtat sem halad előre…
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(A szerző megjegyzése: bizonyos abban, hogy rövidesen újabb írással jelentkezik a fenti témakörben, miként ezt már korábban is jelezte).
