Az „új ország” új kormánya újra és újra meghökkentőbbnél meghökkentőbb politikai javaslatokkal, törvény- és jogszabályalkotási képtelenségekkel hozakodik elő. Ezek egyike az ún. hamburgeradó – újabban chipsadó – tervezete, amely úgymond az egészségünkre nézve különösen ártalmas élelmiszereket és élvezeti cikkeket sújtaná különadóval. Hadd éljen minél tovább a magyar. Csakhogy ezúttal is, mint minden más esetben, kizárólag az állami harács növeléséről, a költségvetés alapját jelentő sarcoltatás intenzitásának fokozásáról van szó, s nem a magyar emberek életminősége javításának szándékáról.
Az új népegészségügyi termékdíj tervezete ugyanis ezer sebből vérzik, s eleve egy álságos koncepciót takar. Az alapkérdés rögtön az, hogy vajon mit tekintünk az egészségre különösen ártalmas élelmiszernek, illetve élvezeti cikknek. Ugyanis ma már a nagyipari élelmiszergyártás korszakában gyakorlatilag csaknem minden termék annak tekinthető. Egyetlen, meghökkentőnek ható példát említve, mindennapi kenyerünk is e körbe sorolható, amely a modern korban már nem kovászból, lisztből, sóból és vízből készül, hanem különféle E-márkajelzésű adalékanyagokból, stabilizátorból, s a Jóisten tudja, még miféle szintetikus anyagokból. Ugyanakkor az egészségre egyértelműen káros és pusztító dohányáruk állítólag nem kerülnének fel az ominózus termék-feketelistára. Miként a gyorséttermi ételféleségek sem. Nos, könnyen belátható, hogy a törvénytervezet egész építménye már alapjaiban is tisztázatlan, zavaros, ingatag és értelmezhetetlen.
Ám az igazi probléma voltaképpen nem is itt rejlik. A magyar népesség általános egészségi és mentális állapota, edzettségi szintje valóban a katasztrofálisnál valamivel rosszabb. S ezen a helyzeten egy felelős nemzeti kormánynak a lehető legrövidebb időn belül radikálisan változtatnia kell. Chipsadóval azonban ez nem fog menni. Elsődlegesen azért, mert aki eddig rendszeresen fogyasztotta az élelmiszeripari, ételnek álcázott E-műanyagokat, az ezután is ezt fogja tenni, legfeljebb valamivel többet fizet majd érte. (Természetesen épp ez a valós cél.) Az egészséges életmód és a várható lehető leghosszabb élettartam kulcsa – a genetikai tényezőkön túl – ugyanis a gyermekkortól kezdve folyamatosan, rendszeresen űzött sport és testmozgás. Tehát amennyiben a Fidesz-kormány ilyen tiszteletre méltó módon a szívén viseli életminőségünk és -kilátásaink javítását, úgy már az általános iskola első osztályától kötelezően bevezeti az új tanévben a heti ötszöri testnevelés órát, a lehető legkisebb létszámú tanulói csoportokkal, hogy a diákok érdemi sporttevékenységet tudjanak ott végezni, s minél kevesebb legyen a foglalkozásokon a „holt idő” a torlódások és a rendelkezésre álló terület szűkössége miatt. Ám a realitások világában maradva, tudjuk, hogy az Orbán-kormány eddig gyalázatos teljesítményt nyújtó Nemzeti Erőforrás Minisztériuma mindennek épp az ellenkezőjét teszi: iskolákat zár be, pedagógusokat bocsát el (ők az életpályamodell kínálta új perspektívaként mehetnek utcaseprőnek), osztályokat von össze, a tanárokat totálisan értelmetlen adminisztrációs aktagyártásra kényszeríti, s természetesen esze ágában sincs a napi testnevelés órák bevezetése az alap- és középfokú oktatási intézményekben. S innentől fogva eleve feleslegessé válik mindenfajta hazug, hipokrita hivatkozás az egészséges életmódra, illetve ideális életminőségünk megőrzésére. Egy elpuhult, erőkifejtésre képtelen, fizikailag legyengült ember életkilátásai előre láthatóan 18 éves korában nagy valószínűséggel predesztináltak. S ekkor már vajmi keveset nyom a latban, hogy az új termékdíj sújtotta élelmiszerekből valamivel többet, vagy kevesebbet fogyaszt a jobb sorsra és kormányra kiérdemesült állampolgár.
S ha már ezen írásunkban a kormányzat egészségünket és életünket érintő egyik törvénytervezetét tettük elemzés tárgyává, ehhez kapcsolódva feltétlenül meg kell említenünk, hogy – ugyancsak az állami sarcoltatás politikai filozófiájának szellemében – a kormány „megreformálná” az OEP által térítendő gyógykezelések finanszírozási rendszerét is. Eszerint a jövőben az OEP nem térítené azon sérültek kezelésének és rehabilitációs kúrájának költségeit, akik balesetüket valamely extrém sporttevékenység, közúti gyorshajtás, vagy ittas vezetés következtében szenvedték el. Az utóbbi által szerzett sérülés vagy betegség kezelésével kapcsolatos költségtérítés eddigi rendszerének módosításával egyet is értünk. Ám nézzük tovább a tervezett listát.
Nos, az extrém sport fogalmi körének jogi meghatározása véleményünk szerint meglehetősen problematikus. Milyen kritériumok alapján fogja ezt majd a jogalkotó definiálni? Mely sportok kerülnek a proskripciós listára, s melyek nem? S amennyiben legálisan űzhető sportágról van szó, amely akár olimpiai versenyszám, netán világbajnokságot is rendeznek belőle, milyen alapon diszkriminálja a „forradalmi” kormány ezen sportversenyek esetleges sérültjeit és áldozatait? A gyorshajtás által okozott balesetek felelőseivel szemben tervezett hátrányos megkülönböztetés pedig végképp érthetetlen és értelmezhetetlen elképzelés. Azon egyszerű oknál fogva, hogy hazánk közútjain meglehetősen nagy számban közlekednek olyan autóvezetők is, akik a lakott területen kívül engedélyezett 90 kilométeres óránkénti sebességhatárt meg sem közelítve is potenciális életveszélyt jelentenek a többi autós számára, hiszen járművezetői antitálentumok lévén eleve gyorshajtóknak minősíthetők. S amennyiben valaki indokolatlanul lassú csigatempójával araszolva lassítja és gátolja a forgalmat, nem adja meg az elsőbbséget a védett úton haladónak, netán keresztülhajt a piroson, s ezáltal okoz közúti balesetet, illetve sérül meg maga is súlyosan, annak gyógykezelését miért finanszírozza majd a társadalombiztosítás?
Véleményünk szerint a néhány fentebbi kiragadott példa is azt mutatja, hogy a jelenlegi kormány számára a legkevésbé fontos a magyar népesség tragikus egészségi állapotának javítása, az Európában a legrosszabbak között dobogós helyezésű átlagéletkor jelentős mértékű megnövelése, s miként annyi más esetben is, csak az állami bevételek növelése, illetve ezen kiadások csökkentése az első számú közgazdasági és pénzügyi politikai cél. A Montecuccolinak tulajdonított szállóige parafrázisaként – miszerint a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell – a Fidesz-kormány politikai krédója: az állam működéséhez három dolog szükséges: sarc, sarc és sarc.
Lipusz Zsolt – Kuruc. info