Természetesen igaza van abban is, hogy meg kell becsülnünk a Jobbikot, és igyekeznünk kell „szakmaibbá” tenni a nemzeti médiát. Azonban vitatnám az „önépítésre” vonatkozó véleményét. Úgy általában nyilvánvalóan mindenkinek ajánlatos sokat olvasni, nyelveket tanulni, és hasznos, ha az ember időnként magába fordulva elmélkedik, miként „kertjeink művelése”, „házaink csinosítgatása” sem éppen kellemetlen és fölösleges foglalatosság. Már akinek van kertje és van háza, illetve van félretett pénze ahhoz, hogy csinosítgassa! Ugyanígy attól tartok, sokan vagyunk itt a nemzeti oldalon, akiknek nem hogy kertje és háza nincsen, de a másod- és harmadállás mellett arra sincs sem ideje, sem pénze, hogy szakmát vagy nyelvet tanuljon. Az „Idő úr remek bajtárs is tud lenni”, írja Florian Geyer, csakhogy sajnos az is olyan „barát”, aki inkább a jómódúakat kedveli.

Florian Geyer az ókorból jól ismert sztoikus filozófiát ajánlgatja írásában. A görög kultúra hanyatlása, a hellenizmus korának kilátástalansága, majd a Római Birodalom válsága közepette újból és újból szárba szökkenő filozófia hívei úgy hitték, hogy a boldogságot önmagunk belső világában lelhetjük fel. A sztoikusok szerint méltósággal kell elviselnünk a külvilág csapásait, annál is inkább, mivel kevés lehetőségünk van arra, hogy a rajtunk kívül zajló eseményeket – és kiváltképpen a történelem menetét – befolyásolni tudjuk. Ezért aztán a fölösleges erőlködés, illetve a világ sorsa feletti búsongás helyett célszerű az „önépítéssel” foglalkozni, amelynek persze része az is, hogy „műveljük a kertjeinket”, „csinosítgatjuk házainkat”, és több gondot fordítunk „baráti kapcsolataink fenntartására”.

Érthető, ha Florian Geyer – és rajta kívül sokan mások – napjainkban újra felfedezik a sztoicizmust, mivel számos hasonlóság lelhető fel a hanyatló antik világ és korunk súlyos bajokkal küszködő, a szétbomlás jeleit mutató nyugati civilizációja között. Ugyanakkor emlékeztetni szeretnék arra, hogy a sztoicizmus bírálói már az ókorban rámutattak: ez a filozófia kizárólag a jómódú rétegeknek lehet vigasz, kiút és életprogram. Egy rabszolga vagy akár csak a mindennapi megélhetésért küszködő szegény szabad ember nemigen tud mit kezdeni a sztoikus tanításokkal. A magyarság millióit oly mélyre nyomták le az elmúlt évtizedekben, a kizsákmányolás és az elnyomás olyan méreteket öltött, hogy már az a kis belső világ sem létezik, amelybe visszavonulva keresni lehetne a boldogságot.

Florian Geyer cikkét olvasva eszembe jutott Voltaire Candide című műve is, melynek zárómondata: „Műveljük kertjeinket!” Vagyis forduljunk önmagunk felé, és belső világunkban, a családiban, a barátok között keressük a boldogságot – adta ki a jelszót a nagy francia író és filozófus. De nem volt szép Voltaire-től, hogy éppen ő ajánlgatta a sztoicizmus alaptételét, sőt mondhatnám, kifejezetten képmutatás volt a részéről. Igaz, ő éppen megtehette volna, hogy visszavonul, mert egyáltalán nem volt szegény ember (a középosztályból származott, és mindig szeretett az arisztokraták és a királyok környezetében forgolódni, akiket persze úton-útfélen szidalmazott), de sohasem fordult magába, hanem éppenséggel mást sem tett, mint igyekezett a külvilágot a saját nézetei alapján átformálni. (Hogy jó irányba változtatta-e a világot, az persze egy más kérdés, de változtatott rajta.) Miért ajánlgatta az olvasóknak akkor, hogy a saját belső világukban keressék a boldogságot, amikor ő nem így cselekedett? És a franciák tömegei nem is hallgattak rá, hanem inkább a barikádokra vonultak. Vélhetően éppen azért, mert nagy többségüknek nem volt már „kertje”, amit „megművelhetett” volna. Sem valóságos, sem szimbolikus értelemben. Lássuk be, no: nem könnyű egy szűk panellakásban, napi 12-14 órás munkát követően „önmagunk építésével” foglalkozni.

„A szívós építkezésnek mindig megterem a gyümölcse!” – írja Florian Geyer. Bárcsak igaza lenne. Sajnos azonban a globalizációnak nevezett modern kori gyarmatosítás oly mértékben kizsigerelt és tönkretett minket, magyarokat - hozzánk hasonlóan persze más nemzeteket is -, hogy egyszerűen nem maradt semmink sem, amivel építkezni tudjunk.

Joggal kérdezheti most a kedves olvasó, milyen irányban látom én a kiutat, miután egy korábbi írásomban elvetettem az erőszakos megoldások lehetőségét (amiért igen heves bírálatokat kaptam), most pedig a „műveljük kertjeinket” jelszóval meghatározható „önépítkezés” elgondolásával kapcsolatban is kételyeimet hangoztatom. De létezik út a kettő közt is: a politikai küzdelem a Jobbik 2014-es választási győzelméért (amit persze Florian Geyer sem vet el), ezen túlmenően pedig – ha a „demokratikus eszközök” alkalmazása a globális hatalom hazai csatlósainak trükkjei és törvénytelenségei következtében lehetetlenné válik – egy békés, tömeges (a polgári engedetlenség lehetőségét sem kizáró) ellenállási mozgalom megszervezése. A radikális nemzeti média egyik legfőbb feladata, hogy a magyarság tömegeit felvilágosítsa valós helyzetéről, és ezzel a Jobbik, illetve annak esetleges kudarca esetén, a nemzeti ellenállási mozgalom oldalára állítsa.