Miként arról hírportálunk is tudósított, a Terrorelhárítási Központ munkatársai hétfőn hajnalban egy vecsési vámszabad területen csaknem száz lőfegyvert foglaltak le, amelyek Londonból érkeztek repülővel Budapestre. A fegyverarzenálban gépkarabélyoktól pisztolyokig szinte minden megtalálható volt. Utóbb kiderült, hogy nem valamiféle készülő terrorcselekmény eszköztárára leltek rá a TEK szemfüles nyomozói, amelyet holmi szélsőjobboldali csoportok szerveztek volna az állam rendjének erőszakos megdöntésére, s a jelenlegi elitnek a hatalomból történő kiebrudalására.

Nem, a helyzet ennél sokkal prózaibb. Mi több, kacagtatóan komikus. Kabarészínpadra való. Az történt ugyanis, hogy a világsztár, Brad Pitt filmjének forgatására kellékekként érkezett arzenált foglalt le az éber magyarországi hatóság. A szintén zár alá helyezett ládákban lőszert nem is találtak. A behozatal teljesen legális módon történt. Pitték ugyanis rendőrségi engedéllyel szállították Angliából Magyarországra a szóban forgó katonai fegyvereket, s ezek mindegyikében – a hatályos angol jogszabályoknak megfelelően – volt egy ún. szűkítő, így valamennyi csupán vaklőszer kilövésére volt alkalmas. A bonyodalmat az okozta, hogy a magyar jogi szabályozás szerint a filmforgatás esetén használatos ún. színházi fegyver kizárólag vaktöltény kilövésére alkalmas, és nem tehető éleslőszer kilövésére alkalmassá.

Pózolj fegyverrel!
Hogy ezt a módfelett kínos és nemzetközi diplomáciai botrányt kavaró szerencsétlenkedést Pintérék valamennyire helyre tegyék, a TEK fegyverszakértői a szűkítőket kiszerelték a fegyverekből, azaz „beélesítették” őket, így a hatástalanítás után már valóban alkalmassá váltak éleslőszer kilövésére, s mindezt egy éleslövészeten be is mutatták. A Londonból behozott lőfegyverekből – Gajdos Béla fegyverszakértő véleménye szerint, akit a készülő film stábja a harci eszközök kezelésével és az ehhez kapcsolódó ügyintézéssel bízott meg – éleslőszert a szűkítők beszerelése okán lehetetlenség kilőni, tekintettel arra, hogy egy ilyen kísérlet esetén szétrobbanna a csövük. Hogy a TEK-történet kerek egész legyen, még hétfőn hajnalban Gajdos otthonában is házkutatást tartottak Pintér fogdmegjei, fegyver- és lőszerrejtegetés gyanúja miatt.
Nos, dióhéjban ennyi a legújabb hazai kis groteszk miniatűr. Az egész értelmetlen és felesleges „terrorelhárítási akcióval” egy dolgot mindenesetre sikerült Pintéréknek elérniük: kedd reggelre már az egész világsajtó azzal foglalkozott, miszerint a TEK óriási hibát követett el azáltal, hogy eltúlozta az akciót, s ily módon az ország hírnevének is ártott. Mindazonáltal Pitt és stábja csak abban az esetben kaphatja vissza a lefoglalt fegyverarzenált, ha azon a magyar jogszabályoknak megfelelő átalakításokat végrehajtották, vagyis a fegyverek kizárólag vaktöltények kilövésére lesznek alkalmasak.
Nos, azért ez az egész história tipikusan és jellemzően magyarországi, szánalmasan nevetséges és groteszk. Igaz, hogy a magyar és brit jogi szabályozás eltérő a filmforgatáskor használatos fegyverek hatástalanítását illetően. De vajon mennyire életszerű és józan ésszel egyáltalán feltételezhető verzió az, hogy a film stábja azért érkezett Magyarországra, hogy itt a forgatáshoz kellékként szükséges fegyvereket „beélesítve” majd ész nélkül lövöldözni kezd, netán valamiféle terrorakciót hajt majd végre. Esetleg elrabolja valamelyik vezető politikusunkat. (Akikért azért valljuk be, nem vérzene a szívünk túlságosan). Abból viszont, hogy Pitték több millió dollárt is veszíthetnek az időbeli csúszás és bürokratikus huzavona miatt, a magyar államnak nagyon komoly anyagi-politikai hátrányai is származhatnak, nem is szólva a filmet készítő World War Z által egy esetleges kártérítési igény benyújtásáról, netán per megindításáról. Hazánk hírnevét, renoméját azonban már most sikerült jól lejáratnia Pintéréknek. Ironikusan mondhatnánk: épül az új kétharmad ország új országimázsa külföldön.

A "bűnös". TEK-legények által kiszerelt szűkítő
Egyáltalán, úgy tűnik számunkra, a jelenlegi belügyér számára a valódi bűnüldözésnél minden apró-cseprő semmiség előrébb való és fontosabb feladat. Emlékezzünk csak, Pintér hadat üzent már rövid hivatali tevékenysége során hírportálunknak, a vidék közbiztonságának megteremtésére vállalkozó csendőrségnek és egyéb polgárőr jellegű testületeknek, szerinte „egyenruhás bűnözőknek”, továbbá a magyarországi jövedelmi viszonyok figyelembevételével teljesen irreális bírságok kivetésével a hazai autósoknak is. Ugyanakkor oltalma alá vette a „sorsüldözött, szerencsétlen” gyöngyöspatai cigányokat és sorstársaikat.
Végezetül lenne egy szerény javaslatunk. Pintérnek rendfenntartó- és bűnüldöző szerveivel nem ott kellene kerestetnie a bűnösöket és terroristákat – folytatólagosan árnyékra vetődve –, ahol azok nincsenek, hanem végre valóra kellene váltania azt az elhíresült és már-már szállóigévé vált „két hét alatt rend lesz” ígéretet, s hadat üzennie most már az igazi bűnözőknek és az alvilágnak.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Frissítés: Lipusz Zsolt utószava
Az igazán nagy problémát a fenti üggyel kapcsolatban az jelenti, hogy Magyarországon a TEK-nek valóban lennének nagyon fontos, a terrorveszélyt és nemzetbiztonságot érintő feladatai. A vecsési akció a legkevésbé sem tartozik ezek közé.
Ma Magyarországon becslések szerint több tízezer, azonnal élesíthető, s az emberi élet kioltására alkalmas lőfegyver van – nagyobbik részük illegálisan, engedély nélkül tartva – magánszemélyek, különböző biztonsági és félkatonai szervezetek birtokában, s e kaotikus állapotok sokkalta nagyobb aggodalomra adnak okot, mint a filmforgatáshoz felhasználni készült alig száz lőfegyver Magyarországra szállítása.
Nemzetbiztonsági szempontból Brad Pittéknél hatványozottan nagyobb veszélyt jelentenek a magyar állam és az itt élő emberek testi épségére a hazánkban tartózkodó izraeli és egyéb nációjú titkosügynökök, akiknek fegyverarzenáljához képest a vecsési fegyverraktár csupán gyerekszobai játékpisztolykészlet nagyságrendű jelentőséggel bír.
Végezetül a hétfői TEK-akció látványos EU-válságjelenséget is tükröz egyben. Tudniillik mind Nagy-Britannia, mind Magyarország uniós tagállam. Rejtély, hogy miért nem lehetett egy előzetes diplomáciai-rendészeti egyeztetést követően olyan kompromisszumos megoldást találni, amely a túlméretezett és felesleges hatósági fellépést eleve okafogyottá tette volna.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info